Allegri: „Nem használtuk ki a helyzeteinket”
Allegri: „Nem használtuk ki a helyzeteinket”

Allegri Massimiliano_instruál_1.jpgMassimiliano Allegri a döntetlenül zárult vasárnapi mérkőzést követően úgy nyilatkozott, hogy a Juventus nem képes olyan intenzitással játszani kilencven percig, mint a Sampdoria elleni mérkőzés első ötvenöt percében.

„Véleményem szerint több hosszabbítás lett volna indokolt, különösen figyelembe véve a cserék számát és az időhúzást . El kell fogadnunk a helyzetet.  - nyilatkozott a hazai győzelmi sorozatot megszakító 1-1 után a tréner a ...

A Sampdoria elleni keret
A Sampdoria elleni keret

Serie A logo.jpgA bajnoki címvédő a Juventus Stadiumban fogadja a bajnoki szezon egyik meglepetéscsapatát, hiszen városi riválisához hasonlóan, a Sampdoria is nagyszerű rajtot vett az olasz pontvadászatban, s a tabella negyedik pozíciójában várja az Öreg Hölgy elleni összecsapást.

A Juventus keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik majd Andrea Barzagli, Martín Cáceres, Kwadwo Asamoah és  Rômulo, míg Giorgio Chiellini eltiltását tölti majd, azonban visszatérhet a ...

Allegri: "A Sampdoriának nincsen veszítenivalója"
Allegri: "A Sampdoriának nincsen veszítenivalója"

Allegri Massimiliano_palya mellett uvolt.JPGA Juventus mestere, Massimiliano Allegri bizonyos abban, hogy nehéz mérkőzés vár csapatára a Sampdoria elleni bajnoki találkozón.

"A Sampdoria nagyszerű teljesítményt nyújt az előző szezonhoz képest." - nyilatkozta Allegri a találkozót megelőző sajtótájékoztatón.

"Kiváló játékosaik vannak, s egy olyan edző rakta össze őket, aki megújult lelkesedést hozott. A vasárnapi korai kezdés mindig kicsit furcsa, különösképpen, hogy a Sampnak nincsen ...

Padoin: "Szeretnék találkozni a Barcelonával a Bajnokok Ligájában"
Padoin: "Szeretnék találkozni a Barcelonával a Bajnokok Ligájában"

Padoin Simone_1.jpgA Juventus túlverekedte magát a Bajnokok Ligája csoportkörén, s a szurkolókhoz hasonlóan, a csapat játékosai is izgatottan várják, hogy kit tartogat számukra a hétfői sorsolás az egyenes kieséses szakaszra. A zebramezes együttes középpályása, Simone Padoin egy online kérdezz-felelek alkalmával nyílt meg a torinói szipatizánsok előtt.

"Szeretnék találkozni a Barcelonával a Bajnokok Ligájában." - nyilatkozta Padoin az európai kupaszereplés kapcsán. "Nem ...

Nedvěd: „A Románál túl sokat beszélnek”
Nedvěd: „A Románál túl sokat beszélnek”

Nedved Pavel_1.jpgA klubot jelenleg igazgatóként segítő Pavel Nedvěd alaposan rákoppantott a rivális Romára, mikor egy interjúban azt taglalta, hogy jóval többet foglalkoznak az ellenféllel, mint kellene.

Az Öreg Hölgy kedden bejutott a Bajnokok Ligája – s így Európa – legjobb 16 csapata közé, miközben a rómaiak már a csoportkörben búcsút intettek a sorozatnak, valamint a hazai porondon is három pont hátrányban vannak a torinóiakkal szemben.

A Roma francia ...

Lichtsteiner: „Nehéz dolgunk lesz a Sampdoria ellen”
Lichtsteiner: „Nehéz dolgunk lesz a Sampdoria ellen”

lichtsteiner_stephan_studioban.jpgCsütörtökön Stephan Lichsteinert kapta mikrofonvégre a Juventus TV, aki kihasználva az alkalmat megosztotta véleményét a BL-továbbjutásról, azonban szó esett számos egyéb témáról is, például játékrendszerről és kiemelkedő csapattársakról.

„Véleményem szerint az első és legfontosabb a Juventus számára, hogy továbbjutottunk a csoportból. - mondta a svájci védő a JTV műsorában.

„A Juventus számára kötelező legalább a kieséses ...

Buffon: "Egy Ronaldo vagy egy Messi hiányzik a Juventusból"
Buffon: "Egy Ronaldo vagy egy Messi hiányzik a Juventusból"

Buffon Gigi_tiszteleg.jpgAzt követően, hogy a Juventus továbblépett a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába, a csapat veterán hálóőre, Gigi Buffon úgy véli, hogy egy Cristiano Ronaldóhoz vagy Lionel Messihez hasonló klasszis hiányzik ahhoz, hogy az Öreg Hölgy az európai labdarúgás trónjára törjön.

"A Juventusból pontosan ugyanaz hiányzik, mint bármely másik csapatból, amely nem nyeri meg a Bajnokok Ligáját, ez pedig Cristiano Ronaldo és Messi." - nyilatkozta Buffon az AS ...

Nedvěd: „Bármilyen cél elérhető”
Nedvěd: „Bármilyen cél elérhető”

Nedved Pavel_3.jpgPavel Nedvěd véleménye szerint a nyáron kinevezett olasz tréner, Massimiliano Allegri önbizalmat adott a Juventusnak a Bajnokok Ligájában.

Az Öreg Hölgy kedd este az Atlético Madrid elleni gól nélküli döntetlennek köszönhetően továbbjutott a csoportból, ám nem lesz egyszerű feladata, hiszen csoportmásodikként a többi csoport győztese közül kerül majd ki az ellenfele.

„Nagyszerű célt értünk el a továbbjutással, és ezért elismerésemet szeretném ...

Tévez: "A Bajnokok Ligája most kezdődik számunkra"
Tévez: "A Bajnokok Ligája most kezdődik számunkra"

Tévez Carlos_gólöröm csók.jpgA Juventus argentin támadója, Carlos Tévez úgy véli, hogy a csapat legfontosabb célja a továbbjutás volt, s nem számít, hogy az egyenes kieséses szakaszban milyen ellenfelet sodor az Öreg Hölgy útjába a sorsolás, továbbra is győzelemre és továbbjutásra tör majd a zebramezes együttes.

"Úgy gondolom, hogy ma este két különböző félidőt láthattunk." - nyilatkozta Tévez a Sky Sport Italia nak a találkozó lefújását követően.

"Az első félidőben voltak ...

Simeone: "Senki sem akarja majd a Juvét kapni a sorsoláson"
Simeone: "Senki sem akarja majd a Juvét kapni a sorsoláson"

Simeone Diego_1.jpgAz Atlético Madridot az európai élvonalba vezető Diego Simeone elégedett volt csapata teljesítményével, mivel a Torinóban szerzett egy ponttal a madridi együttes a Bajnokok Ligája A csoportjának első pozíciójából léphetett tovább az egyenes kieséses szakaszba.

"Olyan mérkőzést játszottunk, amilyet játszanunk kellett ahhoz, hogy az első helyen végezzünk. Nagyon szoros első félidő volt, két fontos gólszerzési lehetőséggel, s a Juve sok veszélyes helyzetet ...

Pogba: "A száz százalék nem elegendő"
Pogba: "A száz százalék nem elegendő"

Pogba Paul_6.jpgA Juventus gól nélküli döntetlent játszott a tavalyi döntős Atlético Madriddal a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, s az eredménnyel a két csapat kézen fogva továbblépett az egyenes kieséses szakaszba, ahol a zebramezes együttesre vár majd nehezebb feladat, hiszen következő ellenfele a csoportgyőztesek közül kerül majd ki. 

"Jól felkészültünk a mérkőzésre, s egy kiváló csapat ellen játszottunk, amely komoly Bajnokok Ligája ...

Allegri: „Nem kockáztattuk a továbbjutást”
Allegri: „Nem kockáztattuk a továbbjutást”

Allegri Massimiliano_nyilatkozat.jpgMassimiliano Allegri a keddi, gól nélkül végződött mérkőzést követően beismerte, hogy a Juventus nem kívánt a találkozón kockázatokat vállalni, mivel el akarta kerülni a vereséget az Atlético Madrid ellen.

Az Öreg Hölgy számára elégséges volt egyetlen pont a második hely megszerzéséhez, így az olasz klub megelőzte az Olimpiakosz csapatát a görögök eredményétől függetlenül, ám a mérkőzés előtt a torinóiak úgy nyilatkoztak, hogy céljuk a ...

Az Atlético Madrid elleni keret
Az Atlético Madrid elleni keret

LOGO CHAMPIONS LEAGUE.jpgA Bajnokok Ligája csoportkörét álmosan kezdő, a kiesés szelétől is megérintett Juventus magasabb sebességre kapcsolt, s az Olimpiakosz Pireusz elleni hazai, valamint a Malmö FF elleni idegenbeli győzelmekkel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. A szakasz utolsó erőpróbájaként, a zebramezes együttesnek a Juventus Stadiumban kellene feltennie az i-re a pontot a tavalyi döntős, a csoportból már biztosan továbbjutó Atlético Madrid ellen. 

A spanyol bajnoki ...

Simeone: „A Juventus elleni meccs páratlan”
Simeone: „A Juventus elleni meccs páratlan”

Simeone Diego.jpgDiego Simeone beszélt az Atlético Madrid kedd esti, Juventus elleni meccséről, amelyet kivételes eseménynek tekint.

A spanyol bajnokcsapat csoportelsőként zárhatja ezt a kört, amennyiben legalább döntetlent ér el, ugyanakkor a spanyolok győzelme kiejti Massimiliano Allegri csapatát.

„A keddi rendkívül fontos meccs.  - nyilatkozta Diego Simeone a mérkőzés előtti hétfői sajtótájékoztatón.

„Egy óriási klub ellen lépünk pályára, amely ...

Allegri: „Nem irigylem az Atlético Madridot”
Allegri: „Nem irigylem az Atlético Madridot”

Allegri Massimiliano_BL sajtótájékoztató.jpgA Juventus edzője, Massimiliano Allegri a hétfői sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy véleménye szerint csapata nem gyengébb a kedd esti ellenfélnél, az Atlético Madridnál.

Az Öreg Hölgy a csoport utolsó mérkőzésén a spanyol bajnokot fogadja a sorsdöntő BL-mérkőzésen, a torinóiak pedig akár a csoportelsőséget is megszerezhetik, amennyiben kétgólos különbséggel legyőzik ellenfelüket, de a csoport másik találkozójának eredményétől függően egy ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10477) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4354) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4389) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása