Padoin: "Szeretnék találkozni a Barcelonával a Bajnokok Ligájában"

Padoin Simone_1.jpgA Juventus túlverekedte magát a Bajnokok Ligája csoportkörén, s a szurkolókhoz hasonlóan, a csapat játékosai is izgatottan várják, hogy kit tartogat számukra a hétfői sorsolás az egyenes kieséses szakaszra. A zebramezes együttes középpályása, Simone Padoin egy online kérdezz-felelek alkalmával nyílt meg a torinói szipatizánsok előtt.

"Szeretnék találkozni a Barcelonával a Bajnokok Ligájában." - nyilatkozta Padoin az európai kupaszereplés kapcsán. "Nem azért, mert könnyű ellenfél volna, hanem a vonzereje miatt."

"Az első bajnoki cím elhódítása volt a legcsodálatosabb pillanat számomra azóta, hogy ide igazoltam. A Juventus egy dicsőséges klub, amely lehetővé tette számomra, hogy sokat nyerjek, s játszhassak a Bajnokok Ligájában." - vallott a torinói kalandról az Atalanta egykori középpályása.

A Juventus szürke eminenciásának hozzáállását és játékát a közelmúltban külön kiemelte a Juventus mestere, Massimiliano Allegri is, s a szurkolók egy része a "Juventus új katonája" becenevet adta neki.

"Tetszik a "Juventus új katonája" elnevezés. Nagyon fontos, hogy a szezon során készen álljak, amikor szükség van rám."

A Juventusszal már három bajnoki címet bezsebelő középpályás elárulta, hogy melyik mérkőzés volt számára a legfontosabb, s melyik pálya hangulata érintette meg a leginkább.

"Az Inter elleni 2:1-es győzelem a San Siróban. Az egy nagyon fontos mérkőzés volt a szurkolóink számára, s én labdatartó középpályást játszottam."

"A Celtic Park az a stadion, amely a leginkább lenyűgözött, a szurkolók éneklése és a színkavalkád miatt."

A csapat még az új esztendő beköszöntése előtt újabb trófeát nyerhet, hiszen egyre közeleg a Napoli elleni Szuperkupa döntő.

"Az Olasz Szuperkupa egy csodálatos karácsonyi ajándék volna."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr166980275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabo2323 2014.12.13. 17:19:28

Hát jó lesz elsőre egy Monaco vagy egy Portó :D Nem szeretném ha mi is bele futnánk egy sok gólos vereségbe meg ezért lóvé szempontjából egy negyed döntő sokat hozna szerintem a konyhára hát még ha be masíroznánk az elő döntőbe.Amúgy szegény kis katonánk nem sok lehetőséghez jutna szerintem egy Barca ellen még csereként se nagyon kéne be állnia,amúgy is meg lennénk lőve hát még ha be állna :D

Drughi Di Bianconeri 2014.12.13. 17:29:11

De fain ez a Padoin :D
Kezdem megkedvelni,mert olyan vicces (az is vicces,mikor jól játszik).

A Messi-Suárez-Neymar trió azon imádkozik csak,hogy nehogy Padoin ellen kelljen játszani.És Padoin azért mutat 3ast ezen a képen,mert neki mindhárman kevesek lennének :D

Lord Viktor 2014.12.13. 17:33:25

Ez a pali hatalmas. Szerintem simán lehetne a Juve kabalaállata.

Viccet félretéve első körben jöjjön egy Porto vagy egy Monaco, aztán lehet ilyen csapatokkal dobálózni. De remélem mindegyik meccset a lelátóról nézi majd (mondjuk szórakoztatva a közönséget.)

kda75 2014.12.13. 17:43:55

Ez a csávó valamit nagyon tudhat.Mármint a labdarúgáson kívül,merthogy ahhoz köze sincs
és mégis két edző labda közelbe engedi.

FCB551 2014.12.13. 17:59:33

Most nem azért de ha Padoin ilyet mond az akkor igyis lesz :D :D Meccsen lZubiék felfigyelnének rá és lehet bekopogtatnának nálatok az ajtón egy 50 Millás ajánlattal

Apuleius 2014.12.13. 18:28:44

@FCB551: Ne is álmodj róla, Padoin érinthetetlen.

Lisandro 2014.12.13. 18:50:44

Tudja ő is,hogy nem kell beszarni ettől a Barcától!
Nem azért,de ezt a Getafet kifiléztük volna.Ők nem bírtak velük.
Meg amúgy is.Ez màr nem a Pep féle Barca.
Luis enrique meg màr egyszer megbukott Olaszországban,most is megfirkálnák a csapatát!
Szerintem is jöhet a Barca.
Semmivel sem jobbak nálunk az öreg fiúk!

Apuleius 2014.12.13. 19:08:17

@Lisandro: "Semmivel sem jobbak nálunk az öreg fiúk!"

Mitől öregek azok az "öreg fiúk"?

2014.12.13. 19:49:07

Takarodj már,botrány ez az ember,és így,hogy most Allegri is ajnározza,még egy jó darabig biztos nevetség tárgya lesz a Juve miatta...

FCB551 2014.12.13. 20:04:17

@Lisandro: Nézed a Barca meccseket :D Kiváncsi lennék ha 11 ember beáll védekezni ellenetek ti mitcsinálnátok ? 11ember hátra beállna ellenetek buszozni akkor a Juve mitcsinálná? Nem rosz szándékból irtam ezért ne küldjétek melegebb éghajlatokra csak kiváncsi vagyok mit mondasz te Lisandro

Apuleius 2014.12.13. 20:28:37

@FCB551: Becserélnénk Padoint, aztán meg is lenne a három pont.

penge09 2014.12.13. 20:36:09

@Apuleius: Padoin alap kezdő lenne egy ilyen meccsen...

Apuleius 2014.12.13. 20:42:04

@penge09: Bocs, teljesen igazad van :-)

FCB551 2014.12.13. 20:43:31

@Apuleius: Nektek van egy titkos fegyveretek de nekünk nincs .:/ . Padoin 1-2 év múlva ugyis Barcás lesz !!! :D ✌️

Tony. 2014.12.13. 21:22:07

El tudom képzelni mekkora ajándék lehet akárcsak 1 bajnoki cím is egy olyan játékosnak, aki már régen beletörődött, hogy 30 éves korára, valószínüleg a tudásának éppen megfelelő csapatban tengődik, örülhet hogy játszik és kenyeret rak az asztalra, de másról aligha álmodozhat.

"Szerencsére" a Juventus van olyan gáláns, hogy nem 1 ilyen játékost örvendeztetett meg az utóbbi években szánalmas, jelentéktelen létezésük csúcspontjával.

Amúgy, mint ember valóban szimpatikus gyerek lehet ez a Pado.

csakajuve11 2014.12.13. 21:23:06

@FCB551: És hogyan akarjátok kifizetni? Eladjátok a stadiont?

Il Principino 2014.12.13. 22:06:48

ÓÓÓÓ!Az év cikke:D Drága isteni Padoin,arany Szívem:D
Önbizalmunkat és eltökéltségünket mi sem bizonyítja,mint Padoin nyilatkozata!
Messi úgy eltűnne mellette,mint egyszer Milánóban:)

pedronegroo 2014.12.13. 22:13:06

@FCB551: A bolha jöhet Padoin-ért cserébe, megfelel??? Aztán kölcsön is adjuk a Sassuolo-nak hogy szokja az olasz légkört ez nem a bohócliga ahol hármasával lehet lődözni a gólokat! :)

Lisandro 2014.12.13. 22:13:57

@FCB551: Szoktam Barca meccset nézni!
De leginkább olyankor mikor beteg vagyok,s okádnom kell,de nem sikerül.Erre jó a Barca meccs,mert odakapcsolok,s már hányok is sugárban!:-)
Én sem rossz szándékból írtam.
Amúgy a kérdésre az a válaszom,hogy akkor tuti nem nyertek,lehet mi sem,de Torinóban a visszavágón szétkapunk titeket!
Az ilyen kis nyegleó gyerekeket mint a Neymar,Messi,stb a védelmünk kicsontozza!
Itt nincs huzogatás,buzulás mint spanyolba,itt kö kemény daráló van,amibe csak egyszer mennek bele,utána már nem fognak!
Egy Almeria ellen lehet buzulni,de ellenünk nem!
Amúgy egy Gatefeval sem bírtok el,akkor mi ez a nagy optimizmus ellenünk?

FCB551 2014.12.13. 22:15:14

@csakajuve11: Padoinért ??? Simán!! @pedronegroo: Megfelell kell Padoin majd ő megállítja a Realt

FCB551 2014.12.13. 22:25:10

@Lisandro: De ne hány :D Figyelj ha Padoin játszik ellenünk Mária összekerülünj akkor egyértelmű hogy nyertek . De ha nem játszik szerintem egy döntetlent kihozhatunk :D És a Realtol nem hánysz?

Lisandro 2014.12.13. 22:42:17

@FCB551: Tőlük csak felfordul a gyomrom,de ha megkapjuk őket,biztos szétrókázok mindent!:-)
Amúgy abszolút semmi bajom egyikkel sem!
Én csak egy csapatot gyűlölök de nagyon,az pedig a Róma!
Ennek hosszú története van,hogy miért,úgyhogy ezt nem írnám inkább le.
Ha már a Rómánál vagyok,hogy lehet kifutni a pályára egy olyan mezben aminek a szívére van hímezve,hogy ROMA?Azaz Roma!:-))
Remélem érted:-))
Padoinnal meg tessék vigyázni,mert lassan jobb lesz mint a Di Maria!
Már csak egy árbeli különbség van,de nem jelentős!Egy 60-as!:-))

BigP86 2014.12.14. 00:45:02

@Lisandro: mint Juve drukker mondom hogy HÜLYE VAGY.

Lisandro 2014.12.14. 02:24:43

@Oktató01234: Jó estét kivánok Tanyafőnök úr!
Örülök,hogy benéztél egy kicsit.
Csipiem az ilyen kis fogyatékos majom embereket!
Szerintem jobban tetted volna,ha meg sem szólasz,mert azt sem tudod mit akarsz mondani.
Az általános iskolát halasztottad?
Majd hogyha már tudod,hogy mit szeretnél mondani,akkor majd gyere vissza jó!
Addig meg ganyézd csak tovább a malacokat a tanyán!
Ugye nem sértettem meg az urat?
Gondolom tv nincs a pusztán nálatok,azért nem vágod a dolgokat a fociról!
Nem baj,de azért mert valaki tudatlan,nem kéne még szarrakétának is lennie,mert ez a kettő így együtt egy igazi kis f@sszopóra vall!
Gondolom a Getafe elleni eredményeteket sem tudod,mert nincs tv-d,úgyhogy akkor megsúgom,hogy sikerült elhoznotok egy pontot!
Remélem ezzel a pazar hírrel sikerült egy kicsit felvidítani a napodat,s megnyugszol egy kicsit,mielőtt agyvérzést kapsz!

Lisandro 2014.12.14. 02:31:40

@Oktató01234: jaj még valami bocsánat!
naon vitéz minden lekent serie a-s bohóc ellenfél ellen miután bundajuve megkente a meccset.
Ne haragudj,de ezt nem bírom összerakni,hogy mit szerettél volna írni!
Gondolom ez az én tudatlanságom miatt van!
Elnézést Uram!

Rivendell 2014.12.14. 07:49:00

divatszurkerek mit keresnek itt? úgy tudom az ATM kivert titeket a BL-ből és behúzta előttetek a bajnokságot is,nem is akárhogyan...idegenben ellenetek.

@FCB551: rád nem vonatkozik

Hoods. 2014.12.14. 09:45:10

Padoin te gyerek, akkora hulye vagy, hogy azt tanitani kene.

babo0410 2014.12.14. 19:54:45

Én nem örülnék annyira a Barcelonanak. Nincsenek túl jó formában, ennek ellenérre kevés gólt kapnak. Nem lenne könnyű dolgunk, de bizonyosan egyszerűbb lenne most velük, mint a Real, Bayern, Chelsea trióval. De ha már nagy csapat, akkor leginkább a Dortmund az ak most jöhetne. Nagyon rossz formában vannak. Mi meg remélhetőleg nem kerülünk gödörbe. Összesen 14 pontjuk van a bajnokságban, egy pontra vannak a tök utolsó helytől. Igaz a BL-ben kicsit jobb a formájuk, de szerintem most ők verhetőek. Viszont, ha nem nagy csapat, akkor Porto vagy Monaco lenne ideális. Lényeg bárkit is kapunk, akkor is jó játékot nyújtsunk, és ha ki is esünk, úgy essünk ki, hogy azt mondhassuk, hogy igen, még nem a mi súlycsoportunk volt, dfe szép volt, és mindent megtettünk. Mert ha így fogunk játszani, akkor bárki ellen elérhető bármi. Egy a lényeg, akárkit is kapjunk, a lehető legjobb formánkban játszunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása