A Juventus gól nélküli döntetlent játszott a tavalyi döntős Atlético Madriddal a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, s az eredménnyel a két csapat kézen fogva továbblépett az egyenes kieséses szakaszba, ahol a zebramezes együttesre vár majd nehezebb feladat, hiszen következő ellenfele a csoportgyőztesek közül kerül majd ki.
"Jól felkészültünk a mérkőzésre, s egy kiváló csapat ellen játszottunk, amely komoly Bajnokok Ligája tapasztalattal rendelkezik, hiszen előző szezonban a döntőig jutott." nyilatkozta Paul Pogba a mérkőzés lefújását követően a Sky Sport Italianak.
"Az Atlético szorosan játszott, s kevés teret hagyott, ezért néhány alkalommal távolról is próbálkoztam. Mindenki tudja, hogy erős a védelmük, mi pedig próbálkoztunk, azonban a cél a továbbjutás volt, s nagyon boldogok vagyunk, hogy elértük azt."
Az egyenes kieséses szakaszban igazi nagyágyú is a Juventus útjába állhat, hiszen a csoportgyőztesek között ott található a Real Madrid, a Bayern München és a Chelsea is.
"Azért játszunk, hogy továbbjussunk, s ez azzal jár, hogy Európa legerősebb csapataival kerülünk szembe. Ez az, amit akarunk."
"A jelenlegi csapattal messzire juthatunk. Azt is tudjuk, hogy még jobb teljesítményre lesz szükség, s a mérkőzések nem egyszerűek, ezért 120 százalékot kell nyújtanunk. A száz százalék nem elegendő."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2014.12.10. 12:28:15
Shyr Kahn 2014.12.10. 19:15:27
Azonban ketlem, hogy rovid ido alatt a serultek es a jatekosok, csapat fejlodese kiadna meg +20. Esetleg 105 (ha Barzagli es Caceres visszater, valamint, ha Vidal kisse visszater regi onmagahoz)