Tévez: "A Bajnokok Ligája most kezdődik számunkra"

Tévez Carlos_gólöröm csók.jpgA Juventus argentin támadója, Carlos Tévez úgy véli, hogy a csapat legfontosabb célja a továbbjutás volt, s nem számít, hogy az egyenes kieséses szakaszban milyen ellenfelet sodor az Öreg Hölgy útjába a sorsolás, továbbra is győzelemre és továbbjutásra tör majd a zebramezes együttes.

"Úgy gondolom, hogy ma este két különböző félidőt láthattunk." - nyilatkozta Tévez a Sky Sport Italianak a találkozó lefújását követően.

"Az első félidőben voltak helyzeteink, ők pedig nyíltabb játékot nyújtottak. A szünet után az Atlético védelme betömörült, s lehetetlenné tették a játékot."

"A Bajnokok Ligája most kezdődik számunkra, s nincsenek preferenciáim azzal kapcsolatosan, hogy kivel kerüljünk szembe a következő körben. Bárkit is kapunk, azt kapjuk. Az volt a legfontosabb számunkra, hogy továbbjussunk az egyenes kieséses szakaszba."

"Az edző mindig azt mondja nekünk, hogy a győzelemhez arra van szükség, hogy együtt szenvedjünk meg a nyomás súlya alatt. Mindenkinek az egyéni áldozata hozzásegít bennünket a győzelemhez. Ez a Juventus mentalitása."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr436972185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2014.12.10. 16:30:31

Majd a sorsoláson eldől, hogy mennyire is kezdődik most a BL. Van pár olyan csapat, aki ellen inkább végződni fog most a BL, mint kezdődni.

babo0410 2014.12.10. 17:02:53

@venember83: Ezt a negatív hozzáállást muszáj minden egyes cikknél előhozni? Nem úgy kell hozzáállni, hogy XY ellen ki fogunk esni. Hanem úgy, hogy A BL igazán most lesz érdekes, és nem vagyunk esélytelenek. Igen is mindenki ellen lehetünk esélyesek. Még egy Chelsea vagy Bayern ellen is. És a lehető legrosszabb hozzáállás azt találgatni, hogy vajon kik ellen nincs esélyünk.

GabeTR 2014.12.10. 17:12:04

"Óh, jajj. Ne bombázz negatív hullámokkal már kora reggel. Gondold erősen, hogy ott lesz a híd, és akkor biztosan ott lesz. Ez egy álomszép vasúti híd, ami biztosan ott lesz"
Kelly hősei
:D

Barolo 2014.12.10. 17:26:48

@babo0410: Én sem szeretem a negatív hozzáállást, de ezt inkább reális hozzáállásnak érzem. Abban igazad van, hogy mindenki ellen van esélyünk (ezt pont az Atleti és a Dortmund bizonyította a korábbi években, mert szerintem egyik sem volt jelentősen jobb csapat mint a jelenlegi Juve tudna lenni), de azért az nagyon nem mindegy, hogy valaki ellen 10% esélyed van vagy mondjuk 60%. Jelenleg van min. 4 olyan csapat aki ellen én max. 20%-ot adnék a továbbjutásra és ez sajnos a realitás.
Ami még gond szerintem, hogy bár az ide bl teljesítmény szerintem ok. volt, de a játékunk nem ért semmivel sem közelebb a top csapatokhoz mint az előző években (jó hír, hogy a közvetlen riválisok sem erősödtek szerintem, csak a top csapatok) . Ha a vezetőségnek komoly tervei lennének, akkor télen min 2 de inkább 4 komoly legalább Kolarov, Shaqiri szintű játékost kellene igazolni, mert a jelenlegi kerettel a 8-ba jutást én már bravúrnak, a 4-be jutást pedig extra teljesítménynek gondolom. Forza Juventus!

Il Principino 2014.12.10. 17:59:52

A továbbjutás meg lett,más nem számít!Nem kell szégyenkeznünk,mint tavaly...Ez anyagilag kicsit a klubot és mentálisan pedig a csapatot rázhatja fel!A minimális célt elérték,már nem kell nyomás alatt játszaniuk a fiúknak!Monaco-Porto-BvB ellen lehet keresnivalónk,a többiek ellen kevesebb sajnos,de a laszti gömbölyű:)
Ha igazolunk januárban,valószínű olyan ember érkezhet,aki a bl-ben még bevethető!Shakiri biztos nem lesz köztük...Sajnos csak az 1.félidőt láttam,de Koke helyzeténél nem kaptam levegőt...Gratula a fiúknak,Forza Juve!!!!!

Barolo 2014.12.10. 18:05:15

@kg19850508: Igen ebben sajnos igazad van (én erre nem is gondoltam hirtelen). Pedig azért így elégé lecsökken azoknak a játékosoknak a száma, aki még bl-ben is használható lenne. Forza Juventus!

FCB551 2014.12.10. 19:10:38

A madridi AS úgy tudja, már eldőlt az FC Barcelona védőjének sorsa, hamarosan bejelenthetik az átigazolást.

Bár ezt még egyetlen barcelonai újság sem erősítette meg, azonban az as.com szerint Barcelonában tárgyal a Juventus technikai igazgatója, s állítólag már meg is egyezett egymással az olasz klub és Martín Montoya. Ha így van, akkor véget érhet a játékos katalóniai kálváriája.

Barolo 2014.12.10. 23:29:58

@FCB551: Érdekes..... mivel elvileg a Barca állandó védő gondokkal küzd, ráadásul nem is igazolhat a helyére elvileg.... szóval nem igazán értem a dolgot, illtve furcsa, hogy mi mit látunk benne. Remélem, hogy nem Lichti helyére érkezik, hanem mellé, vagy egy jobb jobb hátvéd mögé. Mert kezdő jobb hátvédnek kevésnek gondolom, de lehet tévedek. Forza Juventus!

venember83 2014.12.11. 05:13:54

Érdekes, hogy Mourinho is ezen a véleményem van, szerinte is most kezdődik a BL.

4Evorg 2014.12.11. 07:55:23

@GabeTR: Donald Suderland! :DDDD

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása