Tardelli és Buffon beszélt Tudor kinevezéséről
Tardelli és Buffon beszélt Tudor kinevezéséről

A Juventusnál komoly változás következett be, hiszen Thiago Motta helyére a vezetőség a szezon végéig Igor Tudort nevezte ki, s erről a váltásról is elmondta a véleményét Marco Tardelli és Gianlugi Buffon. Az egykori középpályás a La Stampa számára nyilatkozott, s a váltást nem kérdőjelezte meg,…

Giuntoli: „Tudor lesz idén az edzőnk”
Giuntoli: „Tudor lesz idén az edzőnk”

Cristiano Giuntoli is megszólalt Igor Tudor bemutatkozó sajtótájékoztatóján, s a sportigazgató azzal kezdte, hogy köszönetet mondott a Juventust március közepéig vezető Thiago Mottának. „Szeretnék köszönetet mondani Thiago Mottának és stábjának az itt töltött idő alatt tanúsított…

Tudor: "Megtiszteltetés a Juventus edzőjének lenni"
Tudor: "Megtiszteltetés a Juventus edzőjének lenni"

A Juventus ma az ilyenkor megszokott sajtótájékoztató keretében mutatta be új vezetőedzőjét, a Thiago Motta helyére kinevezett Igor Tudort. "Először is szeretném megköszönni az igazgatóknak és az egész klubnak ezt a lehetőséget. Számomra megtiszteltetés a Juventus edzőjének lenni, mindent bele…

Tudor csapatában központi szerepet kaphat Yıldız és Vlahović
Tudor csapatában központi szerepet kaphat Yıldız és Vlahović

Az Il Bianconero beszámolója szerint Igor Tudor stábja formát nyert, a másodedző Ivan Javorčić lesz, a kapusedző pedig Tomislav Rogić. A klub emellett Tommaso Orsinit és Andrea Pertusiót előléptette az U20-as stábból, Riccardo Scirea pedig meccselemzőként fogja segíteni az új edző munkáját. Tommaso…

Motta: "Hálás vagyok a Juventusnak"
Motta: "Hálás vagyok a Juventusnak"

A Juventus a szezon lezárulta előtt menesztette vezetőedzői tisztségéből Thiago Mottát, s a klub ma hivatalos honlapján tolmácsolta a távozó szakember búcsújának szavait. "Minden akadályhoz elszántsággal és azzal a vággyal közelítettem, hogy minden egyes nap tovább fejlődjek. Hálás vagyok a klub…

HIVATALOS: Tudor váltja Mottát
HIVATALOS: Tudor váltja Mottát

A mai napon megérkezett a hivatalos bejelentés is, Thiago Mottát a vezetőség felmentette szolgálatai alól, az új edző pedig Igor Tudor. „A Juventus FC bejelenti, hogy a klub felmentette Thiago Mottát a felnőtt férfi csapat edzői posztjáról. A klub szeretné megköszönni Thiago Mottának és minden…

Giuntoli: „Szégyellem, hogy téged választottalak”
Giuntoli: „Szégyellem, hogy téged választottalak”

A La Gazzetta dello Sport szerint kedden Maurizio Scanavino jelenlétében összecsapásra került sor kettejük Cristiano Giuntoli és Thiago Motta között, amelyben a vezetők magyarázatot kértek a jelenleg családjával Portugáliában nyaraló edzőtől. A keddi ebéd közben az edző, Cristiano Giuntoli és…

Küszöbön Tudor kinevezése
Küszöbön Tudor kinevezése

Fabrizio Romano mai értesülései szerint a Juventus vezetősége döntött Thiago Motta menesztéséről, az értesüléseket megerősítették, de még nem hivatalos a döntés. Igor Tudor kész Torinóba repülni, küszöbön az edző visszatérése. A vezetőség már minden dokumentumot előkészített ahhoz, hogy Igor Tudor…

Mancini és Tudor a két legesélyesebb opció?
Mancini és Tudor a két legesélyesebb opció?

Fabiana Della Valle ma reggel arról számolt be, hogy a Juventus kiértékelte Thiago Motta kirúgásának lehetőségét, és nem kizárt, hogy hamarosan menesztik a mestert, ha viszont marad, a Genoa elleni eredménytől függetlenül a mérkőzés után távozhat. Az Atalanta és a Fiorentina elleni megsemmisítő…

Ma fontos egyeztetést tart a Juve
Ma fontos egyeztetést tart a Juve

Giovanni Albanese arról számolt be, hogy John Elkann választ szeretne kapni arra a kérdésre, hogy miért romlott el valami a Juventus projektjében. Cristiano Giuntoli éppúgy veszélyben van, mint Thiago Motta. Az egyetlen dolog, ami Cristiano Giuntoli mellett szól, hogy a sportigazgató nagyon…

Giuntoli állása is veszélyben lehet?
Giuntoli állása is veszélyben lehet?

A Juventus elmúlt két meccsen mutatott teljesítménye nyomán sokak számára meglepő, hogy Thiago Mottát még nem menesztette a vezetőség, ám Giovanni Albanese egyszerű válasszal szolgált erre a kérdésre, az újságíró szerint John Elkann azért nem rúgta még ki Thiago Mottát, mert mindenki jövőjét…

Április lehet a megfelelő időpont Motta menesztésére
Április lehet a megfelelő időpont Motta menesztésére

A La Gazzetta dello Sport és más neves olasz médiumok szerint Cristiano Giuntoli és Maurizio Scanavino vezérigazgató ma délben hosszú megbeszélésre ült le Thiago Mottával, és megerősítették, hogy az edzőt nem fenyegeti a kirúgás veszélye. Ennek ellenére az igazgatók ragaszkodtak ahhoz, hogy gyors…

Del Piero: „Nincs szellemiség, nincs lélek”
Del Piero: „Nincs szellemiség, nincs lélek”

Alessandro Del Piero a Sky műsorában kommentálta a látottakat, és az általában diplomatikus megfogalmazás helyett most sokkal sarkosabb gondolatokat osztott meg a Juventus legendája. „Nehéz egy ilyen pillanatot kommentálni egy olyan érzelmileg érintett embernek, mint amilyen én vagyok. A…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3601) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (1007) elemzés (40) előzetes (906) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1710) játékosokról (10375) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2522) meccsek (4432) mercato (4315) nyilatkozat (7784) Olasz Kupa (338) összefoglaló (450) pletyka (4333) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (316) video (241) Címkefelhő
süti beállítások módosítása