Az Atlético Madrid elleni keret

LOGO CHAMPIONS LEAGUE.jpgA Bajnokok Ligája csoportkörét álmosan kezdő, a kiesés szelétől is megérintett Juventus magasabb sebességre kapcsolt, s az Olimpiakosz Pireusz elleni hazai, valamint a Malmö FF elleni idegenbeli győzelmekkel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. A szakasz utolsó erőpróbájaként, a zebramezes együttesnek a Juventus Stadiumban kellene feltennie az i-re a pontot a tavalyi döntős, a csoportból már biztosan továbbjutó Atlético Madrid ellen. 

A spanyol bajnoki címvédő elleni találkozón a Juventus egy döntetlennel már biztos csoportmásodikként, legalább kétgólos győzelemmel pedig csoportelsőként sétálhatna tovább a legrangosabb európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszába.

A Juventus keretéből bizonyosan hiányozni fog a nemrég műtéten átesett Kwadwo Asamoah és Rômulo, a régóta lábadozó Martín Cáceres és Andrea Barzagli, valamint a Fiorentina elleni bajnoki találkozót követen izomfájdalomra panaszkodó Kingsley Coman.

A mérkőzést a skót William Collum vezeti majd, partjelzői Damien MacGraith és Graham Chambers, míg a negyedik játékvezető Bobby Madden lesz majd.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho.

Védők: Chiellini, Ogbonna, Bonucci, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pogba, Pepe, Marchisio, Padoin, Pirlo, Vidal, Pereyra, Mattiello

Csatárok: Morata, Tévez, Giovinco, Llorente

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr346967281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.12.09. 21:08:18

Olympiakos vezet... :/

konrad66 2014.12.09. 21:08:35

Gond van vezet az Olimpiacos

Hogrin 2014.12.09. 21:09:42

@juve28adam:
Ti tudjátok nézni ezt a streamet ? Mert nekem egy reklám eltakarja és bármit csinálok csak újabb reklámok jönnek fel be se lehet zárni.

Hogrin 2014.12.09. 21:11:29

@konrad66:
Az sajna elég egyértelmű, hogy a görögök nyerni fognak, erre nem számíthatunk, minimum 1 pont kell.
Forza Juve!

HQ CAFE 2014.12.09. 21:11:41

Megy az olympiakos....

babo0410 2014.12.09. 21:15:00

Sajnos Pirlonak a szabadrúgásai is egyre rosszabbak. :(

juve28adam 2014.12.09. 21:16:31

@Hogrin: tv-n nezem, de amikir nem akkor nekem is feldobja az ablakokat es igen, eleg sokszor kell bezarni a felugrokat.

ejhaa 2014.12.09. 21:17:20

Csóri Lórinak esélye sincs,hogy jó lasztit kapjon Lichtitől

kda75 2014.12.09. 21:21:17

Lichti elég sokat segít baloldalt.Ha még tudna beadni is az tökéletes lenne..

Hogrin 2014.12.09. 21:27:22

@ejhaa:
Köszi!
Eltartott egy darabig mire rájöttem, hogy mi a helyzet de működik :)

babo0410 2014.12.09. 21:29:26

Vidalt a 2. félidőben le kell majd kapni, mert ki fogják szórni. Jól játszik, igaz ennél tud ő jobban is, viszont sokat szabálytalankodik.

venember83 2014.12.09. 21:29:44

A vendégek veszélyesebbek. Sajnos nem meglepő.

2014.12.09. 21:32:42

@babo0410: Én is lehoznám, de sajnos nincs senki a padon.... Esetleg Gio mehetne be a csatárok mögé Pereyra meg Vidal helyére, de nem hiszem ,hogy ezt meglépjük...

2014.12.09. 21:34:22

@Bigvee: Meg nem is szabad meglépni, nehogy az X is elmenjen. A vége nagyon nem a miénk volt, sajnos helyzeteink se voltak nagyon...

MeGmOnDtaM 2014.12.09. 21:35:51

Az ATMA kiválóan húzza az időt, tördeli a játékot, igazából arra mennek, hogy minél hamarabb kivágják a labdát a Juve játékosai elől. Amikor meg lehetőség van, kontráznak. Nem tolják túl, tömörülnek, széthúznak, szerintem csak úgy menne, ha lennének betörések egy-egy bevállalósabb Juve játékos részéről. Pogba és Pereyra alig látható...

Gyori_Juventino 2014.12.09. 21:36:24

Spanyol cölöp nagyon el van tünve ..Tevez mellé inkább Morata kéne ki többet mozog, de ilyen meccsen lenne ideális páros elöl Coman és Tevez.

danimester1 2014.12.09. 21:39:41

Az akarat küzdő szellem meg van de meddő....Vigzàzni kell mert vezet az Olimpyakos.Kicsit bàtrabban kellene ès gyorsabban valamint többet lőni tàvolról.

konrad66 2014.12.09. 21:58:23

Na elkezdtünk játszani

babo0410 2014.12.09. 22:00:33

Immo betalált az Anderlechtnek.

babo0410 2014.12.09. 22:01:10

Malmö kiegyenlített!

konrad66 2014.12.09. 22:01:47

Evra ma jól játszik szerintem

konrad66 2014.12.09. 22:02:54

Malmö egyenlített!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

konrad66 2014.12.09. 22:05:17

@babo0410: Immobile nekem rejtély Blben 4 gól bajnokságban 2

babo0410 2014.12.09. 22:06:32

Sajnos megint vezet az Olympiakos.

danimester1 2014.12.09. 22:06:57

Hiànyzik Asa balról nagyon.Cserèlni kellene jöhetne Morata...

konrad66 2014.12.09. 22:07:42

Jussunk tovább aztán 16 között jöjjön a Monaco

Apuleius 2014.12.09. 22:07:46

Ismét vezet az Olimpiakosz.

babo0410 2014.12.09. 22:07:52

@konrad66: Bajnokságban az egész BVB nagy nulla. Nekem az egész csapat rejtély. Hogy lehet a BL-ben csoportelső valaki, ha közben a bajnokságban a kiesés ellen küzdenek?

konrad66 2014.12.09. 22:10:04

Llorente Morata csere Allegri

Apuleius 2014.12.09. 22:10:26

@babo0410: A Dortmund idei produkciója tényleg rejtély. Az igazságnak valahol a BL-ben mutatott forma és a bajnoki forma között kellene lennie.

konrad66 2014.12.09. 22:16:04

Jobban játszunk második félidőben

Mixbetegállat 2014.12.09. 22:17:10

Kezdenek fáradni, most kell elkapni őket.

The king of alibis 2014.12.09. 22:19:03

Cserélj már te töketlen Max!!

MeGmOnDtaM 2014.12.09. 22:19:40

Lórinak vérzik az orra, szerintem jöhetne már Morata...

kda75 2014.12.09. 22:20:47

Ennél jobb alkalom nem is lehetne Morata behozatalára...

The king of alibis 2014.12.09. 22:20:49

Lóri-Morata és Gio-Pereyra csere.

2014.12.09. 22:23:09

2-2 Malmö!!!!!!!!!!!

konrad66 2014.12.09. 22:25:07

Viszont Malmönek gratulálni kell Olimpiacost kb elitézték

konrad66 2014.12.09. 22:26:45

Besicet egyébként most szerettem meg Agüero sérüléssét ő okozta grat neki

babo0410 2014.12.09. 22:28:04

Allegri nem mer belenyúlni a meccsbe, nehogy kontrából gólt kapjunk. Pedig legalább egy Llorente-Morata vagy Coman csere kéne.

HQ CAFE 2014.12.09. 22:33:59

Ne menjetek sehova! Sorsoljuk a mezt! Mindenkit bedobta, az urnába!

MeGmOnDtaM 2014.12.09. 22:34:06

3-2 az Olympiacosnak, a Juve meg hát nagyon elpasszolgatta a maradék 15 percet...

danimester1 2014.12.09. 22:35:27

A lènyeg meg van de a kiesèses szakaszban ez valymi kevès lesz.Kiváncsi leszek a sorsolásra!

Goku06 2014.12.09. 22:36:16

tökéletes eredmény, kéz a kézben.
akkor pénteken sorsolás?

HQ CAFE 2014.12.09. 22:38:22

A mezt NEUROPA nyerte meg! Ne felejtsétek mától minden meccset közvetítünk!

FORZA JUVE!

danimester1 2014.12.09. 22:38:29

Már 4:2kitömtèk a svèdeket.

Apuleius 2014.12.09. 22:38:34

@Goku06: Sorsolás december 15-én 12:00-kor.

omlossuti 2014.12.09. 22:38:54

JUhu!
Végre továbbjutottunk a csoportkörből, nekem ez volt a kívánságom, innen már csak még jobb lehet.
Pereyra mozgása tetszik, gyors és jól mozog. Evra viszont nem tetszett ma.

Hogrin 2014.12.09. 22:39:11

Hát igen a lényeg megvan, az ATM a 0-0-ért jött és elég erősek is ahhoz, hogy elérjék amit akarnak, nekünk meg túl sok veszíteni valónk volt ahhoz, hogy merjünk bármit is tenni ez ellen. Kíváncsi leszek ki lesz az ellenfél a kieséses szakaszban, de ott már nem lehet így alibizni az biztos.

Apuleius 2014.12.09. 22:39:25

@HQ CAFE: Kit érdekel a mez??!! Mi a helyzet a Padoin portréval?

niccolo 2014.12.09. 22:39:37

Mondtam,hogy továbbjutunk.Forza Juve!

babo0410 2014.12.09. 22:40:00

Akkor továbbjutottunk, nehezen, de megvan a szükséges 1 pont. Sajnos az ATMA jól tömörült ellenünk, ahogy már ezt a Barca és a Real ellen is jól alkalmazzák. Sajnos, pedig jól játszottunk. Reménykedjünk a kedvező sorsolásban. Sajnos sok jóra nem számíthatunk. Real, Monaco, Dortmund, Bayern, PSG vagy Barca, Chelsea és Porto. Közülük jöhet valaki szembe. Azt mondom, ha teljes erőbedobással játszunk, akkor bárki ellen van esélyünk. De kb. az összes olyan ellenfél szembejöhet velünk, akit el akartunk kerülni. Akiket nem kéne kapni, az a Real, Bayern, Barca, Chelsea, de ellenük se esélytelenül indulnánk. Bízzunk a legjobbakban.

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.12.09. 22:41:08

Gratula a csapatnak a továbbjutáshoz! Nem érdekel, hogyan, de legalább továbbjutottunk! :)
Azé DP papa mekkora gólt akasztott szabiból...

Alex8610 2014.12.09. 22:41:44

Puhl Sanyi mekkora köcsög fasz

danimester1 2014.12.09. 22:43:29

@babo0410: nem lesz szerencsènk.Ùgy lesz megint hogy a nagyok kapják a kisebbeket mi meg kapunk az általad ìrt 4-ből...
Ja ès kiesett a Liverpool

danimester1 2014.12.09. 22:45:59

@Alex8610: egyetèrtek egy majom.utálja az olasz focit...szerintem...amugy meg tul okosnak hiszi magát pont a Vàrhidivel szembe aki az olasz focival kapcsolatbwn ott van a szeren.

Hogrin 2014.12.09. 22:49:09

@Alex8610:
Mindig is az volt, bár néha bírom, hogy kimondja amit mások nem, de többségében egy tapintatlan nagyképű barom.

Forza Juve 2014.12.09. 22:55:03

Jöhet a Monaco:) gyengus is, csoportelső is, közel van, szurkoló 0, szuper lenne.

Type-R 2014.12.09. 22:55:19

@Goku06: Ugye megkaptad a könyvet? Csak mert nem válaszoltál a levelemre.

babo0410 2014.12.09. 22:55:34

@danimester1: Ha megint elcsalják a sorsolást, akkor kaphaunk jó ellenfelet. Én bízom benne, hogy mázlisták leszünk. De szerintem innentől mindegy is kit kapunk. Ha szeretnénk döntőt játszani, akkor bárkit le kell tudni győzni.

Alex8610 2014.12.09. 22:55:52

@danimester1: Mindegy kedvemet nem rontja el továbbjutás megvan aza lényeg de fogalmazhatna kevésbé arrogánsan meg hogy keverte ide a magyar focit azt sem vágom meg pont Várhidit oltogatja...rem több Juve meccsen nem látom szakértőnek hívják meg egy spanyol angol német bl öszecsapásra ott élvezkedhet.Majom.

MyJuve 2014.12.09. 22:58:26

A csütörtöki sorsolásig élvezzük ki a továbbjutás. Vagy jön a Monaco vagy ennyi volt.

tjunior 2014.12.09. 23:00:53

@MyJuve: hétfőn lesz a sorsolás ha jól tévedek

Gabuero 2014.12.09. 23:01:35

Kicsit off de azert elmondana vki hogy 4rugott gollal hogy a f*szomba lett csoportelso a monaco? XD

Goku06 2014.12.09. 23:01:47

@Type-R: Szia! Hú, ez valahogy nagyon elsiklott nálam :D Igen, természetesen megérkezett a könyv, nagyon köszönöm :)
Nem sűrűn olvasom az itt regisztrált e-mail címem, de most azért beléptem hogy megnézzem hogy 310 nem olvasott üzenet van benn :D :D :D

és a témához is hozzászólva..
Real ne, Dortmund-Monaco viszont azért nem annyira vészes ellenfél lenne az eddigi biztos csapatok közül..
Bayern-Barca-Chelsea még ne, és a maradék jöhet :D

tjunior 2014.12.09. 23:01:52

Jobb továbbmenni egy ilyen rettenet meccsen, mint szépen meghalni.

MyJuve 2014.12.09. 23:02:10

Lehet, akkor máris nyertünk egy kis időt

danimester1 2014.12.09. 23:04:20

Monaco Basel lenne alegjobb. Ugy tudom pènteken lesz a sorsolás.ha tèvedek bocs.

Gabuero 2014.12.09. 23:05:20

Monacot ugyis makos real kapja...

realsequator 2014.12.09. 23:07:30

@Apuleius: Keshu otthon hagyta!!!! Az majd hétvégén sorsolandó!!! :))))))

danimester1 2014.12.09. 23:07:46

@Gabuero: kb. Erre gondoltam èn is.igaz barca sincs jelenleg jo formàban mèg belefèrnek ők vagy a bvb.

babo0410 2014.12.09. 23:13:23

@danimester1: Barca ellen már Allegri gyengébb csapattal is nyert meccset. Most a mi keretünk annál a Milannal erősebb, a Barca meg gyenge formában van. Ki tudja mi lenne most a vége. :)

2014.12.09. 23:17:02

Nem érzem én olyan erősnek ezt a csapatot,hogy érdemes legyen elkezdeni ellenfelet válogatni. Ez a meccs gusztustalan volt,főleg az Atleti,de mi is!

BigP86 2014.12.09. 23:18:43

Hát srácok, a meccs valami bűngyenge volt, csalódott vagyok, hogy nem tudtam büszke lenni szeretett csapatomra! Allegri otthon hagyta a tökeit ma, csakúgy mint a csapat nagyrésze a támadószellemét. De pozitívum volt a rendkívűl finom csapolt házi Kaltenecker sör a HQ cafeban és hogy végre megismertem pár arcot a nick név mögött!! :)) Amúgy kb csak vagy hárman sütötték el ismeretlenként mikor bejöttek az ajtón, hogy sziasztok,én vagyok Babo.. :)))) Na jó 8 mindenkinek!

babo0410 2014.12.09. 23:25:48

Tudtam, a szokásos emberek, mert nem nyertünk, máris elkezdik a siránkozást, hogy szarok vagyunk, gyenge meccs volt, ki fogunk esni, stb. Pedig nem játszottunk rósszul, és az ellen az Atletico ellen hoztunk el 1 pontot, akik a Realt és a Barcat simán verik. Örüljünk az 1 pontnak. Szerintem a meccs jó volt, ha a Madrid játszani is akart volna, simán nyerünk. Én nem azt láttam, hogy gyengék lennénk, inkább azt, hogy nem mertünk nagyot kockáztatni. Ennyi történt. Inkább jussunk tovább 2. helyen, mint essünk ki. Allegri szerintem az állásával is játszott ma, ezért nem mert kockáztatni. Kiesünk, tuti kivágják. De meglett a továbbjutás. Ha ma biztos továbbjutóként érkezünk, és csak a csoport elsőség a tét, biztos, hogy több kockázatot vállaltunk volna. Nem kell mindig leírni ugyanazt a marhaságot. Ma jók voltunk, csak nem mertünk nagyot kockáztatni ennyi történt.

Apuleius 2014.12.09. 23:27:19

A két gólos győzelem ez ellen az Atlético ellen nem volt igazán reális forgatókönyv, a cél a továbbjutás volt, ami megvan. Ez a legfontosabb, azt meg majd meglátjuk, hogy kit dob a sorsolás, s februárban milyen formában lesz a Juve. Ha Vidal például szépen formába lendül, sokat javulhatunk.

Type-R 2014.12.09. 23:27:57

@babo0410: Bűn rosszak voltunk, ahogy az ATMA is.

Hogrin 2014.12.09. 23:47:40

@Type-R:
Szerintem nem voltunk annyira rosszak, az Atma végig keményen védekezett, ölte a játékot és húzta az időt, mi meg nem voltunk olyan helyzetben, hogy mindent egy lapra tegyünk fel. Allegrinek meg meg volt kötve a keze, a sok sérült miatt nincs pad, Morata se mutatott túl sokat az elmúlt meccseken amikor játszott, igaz több lehetőséget érdemelne mert Lóri ugyan olyan gyenge de nem hinném, hogy most meg tudta volna váltani a világot. Februárra meg remélem fele ennyi sérültünk se lesz és mivel továbbjutottunk talán a vezetőség is komolyan veszi a téli átigazolási időszakot, bár erre nem sok esélyt látok.

keshudioo 2014.12.10. 00:14:24

@Apuleius: Ez sajnos 120%-ban az én hibám, ugyanis elfelejtettem őket elvinni.... :-D Neuropa mint meznyertes mindenképpen kap egyet, de még van két darab, így ez egy újabb indok, hogy a többiek is elnézzenek a legközelebbi találkozón!

Goku06 2014.12.10. 00:28:23

semmivel sem mutattunk jobb játékot mint tavaly a galata vagy a benfica ellen..
itt szerencsére egy olyan csapat ellen játszottunk akik nem akartak nyerni..

de a csoportot szerencsével kell túlélni hogy februárban egy teljesen más csapat (más forma, sérülések, stb) szintén szerencsével túléljen pár kört..
De most hogy megvan a továbbjutás és a roma kiesése (reméljük), akkor jön a pénz és jöjjön egy téli komolyabb igazolás is.. mert a jelenlegi keret sokmindenre nem elég egy nagyobb csapat ellen

babo0410 2014.12.10. 00:34:56

Ez már szánalmas, ha jók vagyunk, akkor csak azért mert az ellenfél volt gyenge. Szerintem, ha az ATMA játszani is akart volna, simán nyerünk.

neuropa 2014.12.10. 01:44:06

@keshudioo: Egy álomba csöppentem talán? Padoin mez mellé Padoin poszter is?!

Juvegaspy 2014.12.10. 02:24:08

Na en sajna nem lattam a meccset melo volt de orulok szar jatek tovabbjutas a kommentekbol itelve de oruljetunk ottvagyunk a16ba bizok benne en is hogy menetelunk is meg.
Kovezzetek meg de holnap viszont a romanak is tovabb kene jutni mar csak a koeff pontok miatt is meg nemart ha ok is sok meccst jatszanak.

FCB551 2014.12.10. 08:09:16

@babo0410: Én örülnék egy jó kis Juve-Barca meccsnek :D

Dinnye7 2014.12.10. 09:00:07

Én titkon bíztam benne, hogy úgy megyünk ki a pályára, hogy nekiesünk az Atleticonak és megszerezzük az első helyet. A meccs elején úgy tűnt, így is teszünk. Azonban idővel leültünk. Emiatt kicsit hiányérzetem van, mert most megmutathattuk volna, hogy le tudunk győzni egy relatíve nagy csapatot is és jogosan van helyünk Európa legjobb 16 csapata között. Azonban ha reálisan belegondolok, a tavalyi csalódást keltő év után, talán a biztos játék volt a leglogikusabb megoldás, noha egy talált gól bármikor benne van a játékban. Szerencsére az Atletico sem nagyon akart ma játszani. Ettől függetlenül bármivel is találkozunk a 16 között, fel kell kötni a gatyát rendesen. De legyünk optimisták, ha tudunk 1-2 hasznos játékos igazolni januárban és elhisszük, hogy le tudunk győzni nagyobb csapatokat is, akkor lehet esélyünk a 8-ba kerülni. Úgy vélem, ennek a csapatnak a 8-ba kerülés lehet reális cél, figyelembe véve a jelenlegi európai erőviszonyokat. Forza Juve!

Skipper8 2014.12.10. 09:31:39

Nekem az első félidő abszolúte pozitív volt: jó és pörgős játék (mely a bajnokságra nem igazán jellemző) - Evra és Pereyra nagyon tetszett. A második félidőre egyértelműen visszavettünk, "okos" és biztonsági játékot játszottunk, hiszen az ellenfél ezt hagyta. Kiemelném, hogy a belső védőkettősünk 90 percen át magabiztosan ténykedett hátul (illetve Bonucci már-már passzkirályt játszott :). Továbbjutottunk, ez a lényeg - remélem, a Róma is így fog tenni ma.
Én erős csapatot szeretnék a 16 között, kíváncsi vagyok, hol tartunk a nagyokhoz képest.

keshudioo 2014.12.10. 11:11:37

@neuropa: El vagy kényeztetve. :-)

Devilke Balla 2014.12.10. 12:59:12

@keshudioo: Nagyon furfangos vagy ám.. :) mindig kicsalogatod az embereket meccsnézésre padoin poszterekkel,amiket persze "véletlenul" mindig otthon felejtesz ;) :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása