A Sampdoria elleni keret

Serie A logo.jpgA bajnoki címvédő a Juventus Stadiumban fogadja a bajnoki szezon egyik meglepetéscsapatát, hiszen városi riválisához hasonlóan, a Sampdoria is nagyszerű rajtot vett az olasz pontvadászatban, s a tabella negyedik pozíciójában várja az Öreg Hölgy elleni összecsapást.

A Juventus keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik majd Andrea Barzagli, Martín Cáceres, Kwadwo Asamoah és Rômulo, míg Giorgio Chiellini eltiltását tölti majd, azonban visszatérhet a hétközi Bajnokok Ligája csoportmérkőzést influenza miatt kihagyó Claudio Marchisio. 

A két csapat legutóbbi torinói találkozója idén januárban gólzáporos mérkőzést és 4:2-es Juventus diadalt hozott, amelyen a mindvégig vezető zebramezes együttes Paul Pogba káprázatos bombájával adta meg a kegyelemdöfést az elszántan küzdő Sampdoriának.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Rubinho, Audero

Védők: Ogbonna, Bonucci, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pogba, Pepe, Marchisio, Padoin, Pirlo, Vidal, Pereyra, Mattiello

Csatárok: Morata, Tévez, Coman, Giovinco, Llorente

A 12:30-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr436980139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyori_Juventino 2014.12.14. 12:05:00

Jó lenne ha Coman és Mattielo szerephez jutna , sőt annak örülnék , ha be lennének épitve a csapatba. Régóta azt vallom ilyne fiatal tehetségekre kell épiteni , hogy Pogba szintű játékosok legyenek , mivel nincs pénzünk igazi klasszisokat venni.
Remélem emiatt télen visszajön Berardi , de szívesen látnám a csapatban Darmiant is.

Il Principino 2014.12.14. 12:20:07

Remélem a 2. félidőre haza érek...addig is hajrá fiúk:)

Hoods. 2014.12.14. 12:30:14

Vegre nincs ott Llorrente.

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 12:30:32

Mi ez a kék mez hazai pályán ?! :O

A kezdő tetszik, a védelembe nincs is más összetételre lehetőség,de örülök Marchisio és Morata kezdőbe kerülésének,mint ahogy remélem Coman is kap majd lehetőséget.

Nem számítok gólzáporos mérkőzésre, ezt a Sampot nagyon nehéz legyűrni,1 gólos győzelemmel is megelégednék,csak ne sérüljön le senki.
+ ugye az edébidőben eddig elég uncsi meccseket játszottunk,lehet a húsleves megfeküdte a játékosok gyomrát :D

Forza JUVE !

kda75 2014.12.14. 12:30:39

Tetszetős a kezdőnk.Sima győzelem.FORZA!

danimester1 2014.12.14. 12:34:27

Hajrá!Tetszik nekem is a kezdő,én is győzelmet várok ezzel is a teher a romák vállát nyomja.
@juve28adam: Köszi a linket!:-)

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 12:36:17

Atyaég, Ogbonna és főleg Bonucci majdnem összeszerencsétlenkedtek hátul egy gólt...
még jó,hogy Capitano a helyén van ! :)

danimester1 2014.12.14. 12:37:31

Miért nem a hazai mezben játszunk?!

Gyori_Juventino 2014.12.14. 12:40:11

Gabbiadini és Soriano miért nem játszik Sampnál? Sokkal élvezetesebb lenne a meccs..

pedronegroo 2014.12.14. 12:41:49

Ezt a hülye időpontot! Lemaradok a rántott húsról! :)

juve28adam 2014.12.14. 12:42:24

Ezert kell beadni a szogleteket.

danimester1 2014.12.14. 12:42:24

@Drughi Di Bianconeri: meleg volt a pite.
Evra éledezik? Lehet több lehetőség kellene neki...

kda75 2014.12.14. 12:42:42

Evra gyönyörű fejes!!!!!!

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 12:45:15

Evra nagyszerű gól !
Gratulálok az első Juventusos góljához,remélem még követi pár ! :)
Vicces,hogy a legalacsonyabb emberünk fejelt gólt :D

Sokkal könnyedebben játsszunk,mint gondoltam.A 16osig könnyen eljutunk,az utolsó passzok és a lövések pontatlanok,a befejezéseknél nem vagyunk elég élesek,ha ez meg lenne már most 3 góllal vezethetnénk.
Pereyra és főleg Pogba óriási kedvvel játszanak,öröm nézni.
Morata is bizonyítani akar,kicsit lehiggadhatna.

Ez a Samp eddig semmilyen ellenállást nem tanúsít,így pakoljuk meg őket !
Forza !

Trieszt120506 2014.12.14. 12:46:41

Na eddig úgy játszunk, ahogy mindig is kellene.

hurbiny3k 2014.12.14. 12:48:14

Te Jó ég, mennyivel hasznosabb a kisebbik spanyol.. Marchisio pedig a legjobb Pirlo helyén.. így tovább, oktatunk..

Trieszt120506 2014.12.14. 12:49:48

kifejtve; óriási tempót diktálunk, letámadunk, a széleket kihasználjuk, jönnek az 1-1-ezések, a lyukra futások. Persze ehhez az is kell, hogy Pirlo nincs a pályán, Morata, Pereyre és Marchisio pedig igen.

No persze meg meglennék lepve, ha nem ülne le egy kicsit a meccs a továbbiakban.

pedronegroo 2014.12.14. 12:53:39

Vidal is a helyén játszik???

hurbiny3k 2014.12.14. 12:54:40

Látszik, hogy kompenzálnának az ATMA meccs miatt, kábé nincs elveszett labda..:)

hurbiny3k 2014.12.14. 12:57:30

@pedronegroo: Vidalé a jobb oldal, Pereyra van a csatárok mögött.

danimester1 2014.12.14. 12:57:42

A spori melyik meccset nézi?Ritka gyenge a játékvezetés ma (is)!

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 12:59:09

Te jó ég,ha ezt Pogba belövi,az a forduló gólja !
Micsoda levétel !

pedronegroo 2014.12.14. 13:01:01

@hurbiny3k: Köszi, csak mert eddig nem igazán ért labdához a chilei így nem tudtam eldönteni. :)

juve28adam 2014.12.14. 13:05:58

Vidal elegge harmatos sztem

pedronegroo 2014.12.14. 13:06:45

A Samp elnöke elment zuhanyozni. :)

hurbiny3k 2014.12.14. 13:06:46

Érzi a Samp, hogy ennek felé se tréfa, jól beásták magukat.

Trieszt120506 2014.12.14. 13:12:52

Vidal ára lassan két zsák használt labdáéhoz lesz közelebb, nem 50-60 millióhoz.

Hoods. 2014.12.14. 13:14:45

En csak megneznem a 2. felidore Comant.

Trieszt120506 2014.12.14. 13:17:05

@Hoods.: Pereyra Vidal helyére visszahúzódna, és Coman bejöhetne előre.

danimester1 2014.12.14. 13:17:05

@juve28adam: @Hoods.: Egyet értek veletek.Coman fel Pereyra vissza kp.ra és meg van oldva.Esetleg egy olaszmesszi vagy Pepe!?

Gyori_Juventino 2014.12.14. 13:18:45

Nem értem Vidal-t mit kell bántani csende zongora cipelő szerpe jut ma neki emiatt tud ficánkolni Pogba és Marci. Nem kell drámai túlzásokban esni megint. Magyaros mentalitás jól játszunk pörgünk vezetés után erre ki kell kezdeni Vidal-t. Istenem...

danimester1 2014.12.14. 13:18:52

@Trieszt120506: Ezt írtam én is ill. azt,hogy esetleg az olaszmesszi vagy Pepe...

Apuleius 2014.12.14. 13:20:16

Vidal bizonyítottan pazar játékos, játszatni kell, s a formája is jönni fog idővel. Komoly műtétje volt, s nagy marhaság volt kivinni a VB-re a rehabilitáció helyett. Ennek isszuk most a levét.

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 13:20:27

Hát eddig a Samp a világon semmilyen ellenállást nem tanúsít, hol van a letámadások, meg a Grinta,amivel eddig gyűjtögették a pontokat ? :D

Pogba, Evra, Marchisio,Pereyra eddig nagyon jól teljesítenek (Pogba a MOM eddig),Stefi sem rossz.
Viszont: Tevez ma elég lassú,körülményes,talán nem ártana már pihennie,jöhetne Coman a 2. félidőre.

Vidal pedig BŰNROSSZ ma IS: sétálgat vagy csak áll,mint a f@sz, semmi futás,nem is mutatja magát,ha meg labdát kap,bár inkább ne passzolna,mert nem is megy emberhez.
Jelenleg kérdés nélkül elcserélném Arturot mondjuk Nainggolanra,aki a Roma legjobbja idén...Sajna most nincs alternatívája,Asamoah sérült hónapokig,Romulo sem bevethető,Pirloval meg teljesen megváltozna a játék,talán az isteni Padoin lesz a kulcs ? :D

Ja, Ogbonna és Bonucci felháborító,hogy menniyre nem érzik se egymást,se a 2 védős rendszert. Sajnos Chiellini nélkül a védelmünk (bármilyen összetételben) elég romos,kell King Kong !

Buffonnak pedig volt már vagy 3-4 zseniális védése,de hát tőle ez alap !

Verjünk a 2. félidőben még 2 gólt,mondjuk Morata és Pogba révén.

Forza !

Hoods. 2014.12.14. 13:21:56

@Trieszt120506: Pontosan, pihenjen Vidal egy kicsit. Comanra meg rafer a jatekido.

kda75 2014.12.14. 13:37:11

Faszom Gabbiadini!

Hoods. 2014.12.14. 13:37:23

Minek nekunk o.. Folosleges lenne a csapatba.

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 13:38:21

A mieink az öltözőben maradtak a szünet után is, Gabbiadini lába meg kegyetlenül elsült...

hurbiny3k 2014.12.14. 13:38:55

Nézd már, az egyik "falábú".. :D

Apuleius 2014.12.14. 13:39:06

A védelmünk valami rémesen ijesztő dolgokat produkál időnként.

danimester1 2014.12.14. 13:39:19

Szép volt fiúk! Mi a faszt csináltak a védők?!Nem azért de ha a helyzet kihasználásunk jobb lenne már rég eldőlt volna meccs és ez csak egy jegyzett lenne,így meg megint lehet "kapkodni" rohanni az eredmény után.Külön vicc,hogy volt vagy régi Juve játékosok szívatnak minket...

Apuleius 2014.12.14. 13:45:59

Gabbiadini olcsón megúszta a sárgával.

kda75 2014.12.14. 13:49:53

Hihetetlen,hogy 7-8 méterről képtelenek vagyunk eltalálni a kaput....

kda75 2014.12.14. 13:53:36

Tök jó,hogy következő meccsre Chiello visszatér,Bonu kiszáll...

Apuleius 2014.12.14. 13:58:26

Morata a pályán volt? Nohát...

danimester1 2014.12.14. 14:06:13

Lövünk még gólt?!Tökös ez a Maxi mert váltani,remélem eredménye is lesz!

danimester1 2014.12.14. 14:08:35

Nyomjuk meg a végét!

Gabuero 2014.12.14. 14:10:43

Gigi meg nem aludt el azert

hurbiny3k 2014.12.14. 14:11:29

Ellent kell mondjak magamnak, Fernando beállítása nagyon nagy lendületet adott, mintha labdamágnest hordana a fickó a cipőjében.. Azt hiszem kezdem megkedvelni..

kda75 2014.12.14. 14:11:33

Köszi Buffi,hogy meccsben tartasz minket!

hurbiny3k 2014.12.14. 14:12:13

Semmit nem látunk benne Gabbiadini majdnem másodszor is bebaszta.. :D

Gabuero 2014.12.14. 14:12:31

Bizzunk abban hogy a genoa a romat is megveicceli

danimester1 2014.12.14. 14:12:48

@hurbiny3k: Tegyük hozzá labdát sem kap...

danimester1 2014.12.14. 14:13:50

Talán az olaszmesszi tud vinni egy kis sebességet.

hurbiny3k 2014.12.14. 14:13:55

@danimester1: Azt hiszem, ez van, ha Teveznek nem megy.. :(

juve28adam 2014.12.14. 14:16:37

Az elso felidoben lezarhattuk volna.... most meg megint futhatunk.

hurbiny3k 2014.12.14. 14:16:59

Vidal olcsón megúszta semmi nélkül..

Gabuero 2014.12.14. 14:18:34

Jo lesz most nekunk a szunet
Meg cagliarit bekell huzni aztan pihi

kda75 2014.12.14. 14:19:22

Ezért megérte hidegen enni a húslevest....Fasz kivan!

danimester1 2014.12.14. 14:20:14

A Smpnak csak gratulálni lehet ezt a pont vesztést csak a helyzet kihasználásunk gyengeségének köszönhetjük.Ma élni fog a lehetőséggel a roma.

Apuleius 2014.12.14. 14:20:57

Nagyon nagy kár ezért a meccsért, simán nyerni kellett és lehetett volna.

pedronegroo 2014.12.14. 14:20:58

Mihajlovic jól össze rakta ezt a Sampdoria-t....

Tavaly ilyenkor hány rúgott gólnál jártunk??

Gyori_Juventino 2014.12.14. 14:20:58

Ilyen Gabbiadini-t elengedünk és nem bizunk olasz fiatalaokban.. itt az eredmény..srác összeségben jobban mozgott mint a két spanyol csatárunk együttvége..

Goku06 2014.12.14. 14:21:10

Hát azért a második félidőben az 1-1nél egy kicsit többet is tehettünk volna a győzelemért...
De mind1, a legfontosabb a holnapi sorsolás lesz, ott kell jól szerepelni, nem egy-egy SerieA meccsen :D

hurbiny3k 2014.12.14. 14:21:43

Nem volt ez egy rossz meccs, túl nagy pofont kaptunk az egyenlítésnél.. Legalább már tudjuk, mit keres a Samp a 4 helyen.. Forza JUVE per sempre

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 14:22:20

Gratulálok a Sampnak a teljesen megérdemelt pontszerzésükhöz, a mieink meg szégyellhetik magukat a 2. félidő miatt...

Gigi a meccs embere tőlünk,mert ha nem véd bravúros módon,akkor a Samp legyőz minket.

Azért 3 döntetlen zsinórban már icipicit kínos. Remélem most nem a döntetlenek időszaka jön, Allegrire jellemző volt a Milannal...

Tony. 2014.12.14. 14:24:16

Első félidőben le kellett volna zárni. Vidal pedig továbbra is no komment, egy értelmes megmozdulása nincsen és hosszú távon egy ilyen játékos gyengélkedése sokat számíthat.

Vucinic 2014.12.14. 14:27:32

Morata már a télen vissza mehetne Madridba. Semmi keresnivalója nincs itt, egy labdát nem tud megtartani, más is tud gólt lőni 4 vagy 5-0nál.

juve4life 2014.12.14. 14:30:58

hát ez..meg az atletico meccs..imádkozni kell ezerrel hogy a monacot kapja a csapat..bár ilyen játékkal még az is kérdéses mire lenne jó....vidal egy rakás fossal egyenértékű ebben az évben..licht meg a világ legimpotensebb szélső játékosa..morata meg llorente meg olyan amikor szart cserél az embert szarra..egyik rosszabb mint a másik..

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 14:36:02

@juve4life: A BL most több hónapig szünetel, majd ráérünk akkor izgulni,hogy kit kaptunk,addig még bármi történhet: csúcsformába lendülés egyéni és csapatszinten, téli minőségi igazolások, sérültek felépülése stb.

És persze mindennek az ellenkezője is benne van :D

Hogrin 2014.12.14. 14:37:28

Hát ezt a meccset már az első félidőben meg kellett volna nyerni, egyszerűen nevetséges a helyzetkihasználásunk, Max is erről papol már év eleje óta de úgy látszik nem tud változtatni rajta, ki tudja miért nem. Vidal meg harmat gyenge, folyamatosan játszik de nem javul szóval lehet jobb lenne pihentetni kicsit.

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 14:38:17

@Hogrin: Ilyenkor kéne egy Zlatan, aki akkor is bebasz egy gólt,ha formán kívül van :D

Goku06 2014.12.14. 14:38:49

@Drughi Di Bianconeri: ha kifogunk egy Real-Bayern-Chelsea-t akkor teljesen mindegy mi történik a BL-szünet alatt... mondjuk ha 10-10 játékos lesérülne tőlük, akkor partiban lehetnénk velük :D
de most egy nagyon jó sorsolás kell nekünk, utána kell imádkozni a formaidőzítésért..

Gabuero 2014.12.14. 14:44:33

@Goku06: chelsea annyira nem veszes most, par eve is megfricskaztuk oket :D

Drughi Di Bianconeri 2014.12.14. 14:47:53

@Goku06: Nem is a nagy 3asra gondoltam, ellenük szinte borítékolható a kiesés, ha csak nem történik csoda, de bármelyik másik csoport elsőt kapjuk, ráérünk akkor aggodalmaskodni,mert még olyan messze van az a meccs.

@Gabuero: Akkor még nem Mourinho volt az edző és most félelmetes formában vannak.A BL kiírás egyik esélyesei.

Goku06 2014.12.14. 15:48:33

@Drughi Di Bianconeri: A Chelsea nem annyira erős, de Mourinho taktikailag megeszi Allegrit így esélytelenek lennénk ellenük.
Barca ellen sem lenne olyan nagy esélyünk, mert azért ott van a rutin és van pár játékosuk aki bármikor villanhat...
Míg mi a stresszes helyzetekben rendre megbukunk.. mert nem vagyunk hozzászokva..
De azért még a Barca ellen is lenne esélyünk..
A maradék ellen pedig szintén lenne esély, oda majd kell a formaidőzítés, és egy-két téli igazolás.

Apuleius 2014.12.14. 15:48:42

Közben a Roma már emberelőnyben van Perin kiállítása miatt, megszerezte a vezetést is, s gyakorlatilag behúzta a meccset (ha csak nem történik valami csoda).

Tony. 2014.12.14. 16:24:31

Hát egyelőre nagyon nem jön az a várt kipukkadás.

Hoods. 2014.12.14. 16:26:00

Lehet helyette nalunk jon el ido elott.

hurbiny3k 2014.12.14. 16:38:42

„A fiúk a maximumot nyújtották, sok mérkőzést játszottak mostanában nagy iramban. Jó lett volna nyerni, de még mindig mi vagyunk a tabella élén és ez a legfontosabb.”

Részlet Allegri nyilatkozatából.. Gondolom nem a Fior és az ATMA elleni meccsekre gondol.. :D

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.12.14. 16:38:49

Látom, sikerült (eddig) magunkra húzni a romát...

babo0410 2014.12.14. 16:56:33

ynem kell betójni, a Roma fog még bőven pontokat veszteni. Gyakorlatilag a kaput nem találták el. Nem olyan acélosak ők se. Nem kell megijedni. Mi jól játszottunk, de ma sajna megint a helyzetkihasználásunkon múlott a dolog. Lesz ez még jobb is. Nem aggódok azért, mert feljött 1 pontra a Roma. Ma csak szerencséjük volt, hogy Perint kiszórták, de emberelőnyben sem volt meg a dominanciájuk.

4Evorg 2014.12.14. 17:08:58

Keep calm and trust babo!

Ezt a meccset hoznunk kellett volna, remélem a Roma a felkapaszkodásával nem kap vèrszemet.

babo0410 2014.12.14. 17:16:36

Ja és a végén volt egy meg nem adott gólja a Genoanak. Les volt tényleg?

Hoods. 2014.12.14. 17:29:21

A Roma szar es nem kell befosni, de mi mekkora kiralyok vagyunk. Lel

GabeTR 2014.12.14. 20:59:58

@Drughi Di Bianconeri: Pont erre gondoltam meccs közben. Jól jönne egy top10 csatár még Tevez mellé.
Remélem a BL pénzből erre is futja majd...

ToTTy-Juve 2014.12.15. 01:28:23

"Gyerekszáj" helyett most "SzurkolóSzáj"ból - szemezgettünk:

-Ez a Samp semilyen ellenállást nem tanúsít!
-Jól játszunk, csak az utolsó passzok nem sikerülnek.
-Időként nagyon érthetetlen, mit művel a védelmünk...
-Vidal két zsák krumpli árát közelíti...
-Gabbiadini maga jobban mozgott, mint a két spanyol csatárunk együtt.
-Ezért megérte hidegen enni a húslevest.
-Gigi a meccs embere tőlünk,mert ha nem véd bravúros módon,akkor a Samp legyőz minket.

Nos aki nem látta a meccset, ezek alapján simán el tudja képzelni a forgatókönyvet.
Komolyan mondom srácok, a csírkepaprikás sem finom hidegen, a meccset pedig borzasztó idegesítő akadozva nézni, de ti feldobtátok a napomat :)

BigP86 2014.12.15. 10:40:25

@ToTTy-Juve: Ez így összeszedve nagyon vicces. :) Én még kiegészíteném annyival, hogy nálam a Juve meccsek lassan betöltik az F1 szerepét a vasárnap délutánjaimban, azaz garantált egy kiadós szundikálás.. :D :(

MDaniel98 2014.12.18. 17:12:05

Na, ezt a meccset gyorsan felejtsük el, Gabbiadinit meg nem a Napolinak kellene eladni, hanem vhova külföldre, hogy ne törjön több borsot az orrunk alá.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása