A Juventus fiataljai most ellenfélként lépnek pályára
A Juventus fiataljai most ellenfélként lépnek pályára

barrenechea-enzo_golorom-napoli-ellen.jpgA Juventus számára azért is érdekesnek ígérkezik a szombati bajnoki mérkőzés, mert az ellenfél Frosinone mezében ellenfélként léphet majd pályára több olyan fiatal játékos is, akik a torinóiak tulajdonában állnak, azonban a szezont kölcsönben töltik. A Juventus hivatalos honlapja külön bejegyzésben értékelte a tehetséges fiatalok eddigi teljesítményét a szezon során.

"Csapattársak, azonban most a másik oldalon szerepelnek.

Kaio Jorge, Mati Soulé és ...

Allegri: „Több okból is veszélyes meccsre számítok”
Allegri: „Több okból is veszélyes meccsre számítok”

allegri_massimiliano_fekete-feher_melegitoben_sajtotajekoztaton.jpgMassimiliano Allegri a Frosinone elleni szombati meccs előtt veszélyes találkozóról beszélt, és sajnos egy sérülésről is kénytelen volt beszámolni a szokásos sajtótájékoztatón.

„Adrien Rabiot jól érzi magát, és játékra kész. Federico Chiesa némi diszkomfortot érzett a patella ínszalagjánál, így ő nem tart velünk, és kivizsgálásokon fog részt venni. Ilyen állapotban értelmetlen lenne őt magunkkal vinni. Ki fog elöl játszani? Még nem döntöttem, ...

Kroos szívesen kipróbálná magát Torinóban?
Kroos szívesen kipróbálná magát Torinóban?

kroos_toni_real_mezben.jpgA Juventus pénzügyi szempontból nehéz időszakát éli, s ezért az erősítések kapcsán sokszor felmerülnek tapasztalt, átigazolási díjat nem igénylő futballisták. Ezen játékosok közé tartozik például Toni Kroos is, akiről a Rai újságírója beszélt a minap: „Néhány megbízható barátom azt mondta, hogy volt kapcsolatfelvétel a Juventus és Toni Kroos ügynöke között. A játékos mindig arról beszélt, hogy a Realtól szeretne visszavonulni, ám az olasz ...

Az Európai Unió Bírósága az UEFA ellen foglalt állást
Az Európai Unió Bírósága az UEFA ellen foglalt állást

szuperliga.jpgA Corriere dello Sport arról számolt be, hogy az Európai Unió Bírósága Luxembourgban a futballtörténelem tekintetében fontos döntést hoz megközelítőleg 9.30 perc körül az Európai Szuperligáról. A Bosman-szabályt kiharcoló ügyvéd szerint az aktuális döntés tízszer fontosabb, mint amit a bíróság az ő ügyében hozott. Mindeközben Gabriele Gravina, az FIGC elnöke és az UEFA alelnöke egyértelműen fogalmazott: „Várjuk a döntést, azonban aki a projekthez ...

Di Francesco: „Barrenechea született regista”
Di Francesco: „Barrenechea született regista”

barrenechea_enzo_frosinone_mezben.JPGTegnap este a Frosinone nagyon sima győzelmet aratott az Olasz Kupában a Napoli felett, és ebből a győzelemből kivette a részét Enzo Barrenechea is, hiszen ő szerezte a mérkőzés első találatát.

A mérkőzést követően Eusebio Di Francesco természetesen beszélt is a Juventus fiatal középpályásáról, aki a Frosinone csapatában bizonyítja tehetségét.

„Ő született regista, megvan benne a kvalitás, hogy számos helyzetet kezeljen, nagyon kevés kortársa van a ...

Arthur: „A pszichológus sokat segített nekem”
Arthur: „A pszichológus sokat segített nekem”

arthur_fiorentina_1.jpgArthur Melo a Fiorentina csapatában bizonyíthat idén, miután a Juventusnál Massimiliano Allegrinél nemigen kapott szerepet, majd a Liverpool sem marasztalta a kölcsön után, amikor sérülések nyomán alig lépett pályára.

„Az élettársam azt mondta, hogy figyelnem kell a testemre, de a mentális egészségem is figyelmet érdemel.” - mondta a Barcelona egykori játékosa a brazil  UOL munkatársának.

„A sérülések és egyéb ügyek közepette mindig feszült és ...

A legjobb még hátra van, Kenan és Dean útja a felnőtt keretig
A legjobb még hátra van, Kenan és Dean útja a felnőtt keretig

Primavera, Next Gen, felnőtt csapat.

Egy út szakaszai, amelyek bejárásához pusztán a tehetség nem elég. Szükség van izzadtságra, harciasságra, eltökéltségre, és nem utolsó sorban az álom elképzelésének a képességére, illetve a szilárd akaratra az álom megvalósításához. Kenan Yıldız és Dean Huijsen számára mindez adott, és pár hónap alatt tették meg a fenti utat. Nem csupán bemutatkoztak a felnőtteknél, hanem most már az első csapat ...

Phillips és Sancho továbbra sem lejárt lemez a Juve számára
Phillips és Sancho továbbra sem lejárt lemez a Juve számára

phillips_kalvin_pep_guardiola_mellett_ertetlenul.jpgA Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus továbbra is próbálkozik Kalvin Phillips ügyében, és a bianconero képviselők a kölcsönszerződés részleteit kell meghatározzák, miután a Manchester City rábólintott az angol játékos ideiglenes elengedésére. A játékos már rábólintott a Juventushoz való csatlakozásra, így az egyetlen akadály a klubok közötti megegyezés maradt.

A La Stampa értesülései szerint komoly és konkrét az érdeklődés Matías ...

Angelozzi: „A PL-klubok folyamatosan megfigyelőket küldenek”
Angelozzi: „A PL-klubok folyamatosan megfigyelőket küldenek”

soule_matias_frosinone_golorom_labdaval.JPGMatías Soulé idén a Frosinone csapatánál gyűjti a tapasztalatot, és a Velez Sarsfield egykori játékosa megragadja az alkalmat, kiválóan teljesít, hiszen 14 meccsen eddig 6 gólig jutott.

A játékos kiváló teljesítménye nyomán több pletyka is felmerült, az egyik az, hogy a támadások tekintetében kissé alulteljesítő Juventus visszahívja a játékost januárban, de egy esetleges, akár januári értékesítés ötletét is olvasható volt a sajtóban.

„Úgy ...

Ravanelli: „Vlahović jelenti a problémák forrását”
Ravanelli: „Vlahović jelenti a problémák forrását”

vlahovic_dusan_golorom_next_gen_elleni_meccsen.jpgA Juventus az elmúlt évhez képest jobban teljesít, ez nagyban betudható a csapat kompakt védekezésének, ám a scudettóért zajló versenyben sokat segítene, ha a csatársor hatékonyabban szállítaná a gólokat, és Fabrizio Ravanelli is ezen a véleményen van, az egykori csatár a Tuttomercatoweb munkatársának beszélt a bianconero klub gondjairól.

„A legutóbbi meccsen a Juventus visszafogott teljesítményt nyújtott. Olyan Juventusra lett volna szükség, amelyik ...

Rocchi: „Malinovskyi kiállítást érdemelt volna”
Rocchi: „Malinovskyi kiállítást érdemelt volna”

malinovskyi_ruslan_yildiz_belepo_es_reakcio.jpgA Genoa elleni mérkőzés továbbra is hullámokat kavar a médiában, nem annyira a csapatok, hanem inkább a bírói teljesítmény nyomán.

A meccset követően a Corriere dello Sport úgy értékelte közvetlenül a találkozó után Davide Massa teljesítményét, hogy a bíró nem volt következetes a kemény megmozdulások megítélése tekintetében, sokszor hozzáállást, ennek is köszönhető a számos sárga lap, a második félidőben hat lapot ítélt meg a sípmester, ...

Iling-Junior és Vlahović távozásáról cikkez a sajtó
Iling-Junior és Vlahović távozásáról cikkez a sajtó

iling-junior_samuel_sevilla_ellen.jpgA Sportitalia beszámolója szerint egyre több pletyka jelenik meg Samuel Iling-Junior kapcsán, és ezek szerint Roberto De Zerbi nagyon hisz a játékosban, és ezért meggyőzte a vezetőséget, hogy már januárban kivásárolja a fiatal angol játékost megközelítőleg 18 millió euróért. A pletyka természetesen egyelőre megerősítésre vár, azonban ennek a fejleménynek bizonyosan örülnének az Öreg Hölgynél, mivel Cristiano Giuntoli így forrásokhoz jutna, és minden ...

Genoa - Juventus 1:1
Genoa - Juventus 1:1

A Juventus péntek este lehetőséget kapott a tabella vezetésére, hiszen az Inter csak vasárnap este látogat a Lazióhoz, és a Marassi gyepén a Juventus meg is szerezte a vezetést az első félidő derekán egy büntetőből, amit Federico Chiesa értékesített.

A gól után a Juventus kissé behúzta a kéziféket, és a Genoa próbálkozhatott, majd a második félidő elején a hazaiaknak sikerült egyenlítenie egy pofás helyzetből, amelyben Albert Guðmundsson védő ...

Allegri: „Fontos pontot szereztünk”
Allegri: „Fontos pontot szereztünk”

allegri_massimiliano_dazn_mikrofonjanal_ertekel.jpgA bianconero csapat péntek este a Genoa otthonába látogatott, és a mester a meccs előtt veszélyes találkozóról beszélt, és ez a feltételezés bizonyosságot is nyert. A Marassi gyepén a Juventus korán megszerezte a vezetést Federico Chiesa büntetőjéből, ám a második félidő elején Albert Guðmundsson egyenlített.

„Nem volt egyszerű a Genoa ellen játszani, mivel az ellenfél jó teljesítményt nyújt. De fejlődnünk kell, mert a csúcson maradáshoz ...

A Genoa elleni mérkőzés
A Genoa elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus továbbra is tartja a lépést az éllovas Interrel, s a Napoli ellen elért fontos győzelmet követően a zebramezesek péntek este a Genoa otthonába látogatnak, hogy újabb három pont begyűjtésével erősítsék tovább pozíciójukat a bajnoki tabellán.

Massimiliano Allegri keretébe ezúttal visszatérhet Timothy Weah, azonban sérülés miatt hosszabb, 3-4 hetet is jelentő kihagyás vár a Juventus fiatal támadójára, Moise Keanre, aki így már csak az új ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1862) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (874) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1688) játékosokról (10140) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2487) meccsek (4227) mercato (4251) nyilatkozat (7568) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása