A Roma elleni mérkőzés
A Roma elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus a karácsonyi rövid szünetet elégedetten tölthette, hiszen sikerült a Frosinone ellen begyűjteni a három pontot, 2023 utolsó meccsén pedig szombat este a Roma lesz az ellenfél.

Az elmúlt időszakban viszonylag magára találó fővárosi csapat minden bizonnyal nem lesz könnyű ellenfél, hiszen José Mourinho és Paulo Dybala mindenképpen bizonyítani akar majd a Juventus ellen, de Romelu Lukakut is fűtheti a bizonyítási vágy a nyári szappanopera után, amikor ...

Kroos neve is felmerült Torinóban, számos fiatal mellett
Kroos neve is felmerült Torinóban, számos fiatal mellett

kroos_toni_real_mezben.jpgA La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus nem kívánja marasztalni Alex Sandrót, a brazil játékos a szezon végén elhagyja a klubot, amely semmilyen egyeztetést nem ütemezett be a játékos képviselőivel egy esetleges hosszabbításról. Tulajdonképpen a Juventus már a brazil játékos utódját keresi.

A Tuttosport tegnap egy érdekes lehetőségről számolt be, a torinói pletykalap szerint Toni Kroos nyáron lejáró szerződése nyomán a torinói vezetők ...

Allegri: „A BL-helyért versengő Roma erős csapat”
Allegri: „A BL-helyért versengő Roma erős csapat”

allegri_massimiliano_torinoi_sajtotajekoztato.jpgA Roma elleni torinói meccs előtt Massimiliano Allegri a szokásos sajtótájékoztatón az ellenfél által jelentett kihívásról is beszélt.

„Jó pillanatban vagyunk, de amint tudjuk, a futball kulcseleme az egyensúly, ezért továbbra is két lábbal a földön kell maradnunk. A holnapi meccsre kell gondolnunk, nem mindarra, amit eddig elértünk. Két meccs maradt az őszi félév végéig, aztán majd végrehajtjuk az első néhány kiértékelést. A barátságtalan csapat ...

Pjanić: „A Juve hiteles kihívója az Internek”
Pjanić: „A Juve hiteles kihívója az Internek”

pjanic_miralem_10-es_mez_al-sharjah.jpgMiralem Pjanić a La Gazzetta dello Sport számára adott interjút a Roma és a Juventus szombati mérkőzése előtt, és a bosnyák labdarúgó természetesen a Juventushoz köthető egyéb témákról is beszélt.

„A Juventus továbbra is szilárd és következetes csapat, nem véletlen, hogy ők az egyetlen csapat, amely lépést tud tartani az Interrel. Nem hiszem, hogy mások ringbe szállhatnának a scudettóért, az Inter és a Juventus között zajló párharcot látok, mivel ...

Kean: „Megfontoltabb lettem Marley születése óta”
Kean: „Megfontoltabb lettem Marley születése óta”

kean_moise_fekete_melegitoben_interjut_ad.JPGMoise Kean számára az elmúlt időszak számos változást hozott, s erről beszélt a csatár a DAZN számára.

„Tizenhárom éves voltam, amikor elhagytam az otthonom és a Juventus bentlakásos iskolájába irattak, mivel másképp nem tudtam volna edzésekre járni.

Elhagytam Astit és a felhőkarcolók közötti életet, ahol minden nap játszottam, az utcán voltam a barátaimmal, az iskolát pedig csak édesanyám erőltetése miatt látogattam. Nem voltam egyszerű gyerek, a ...

Peris Ros: „Yildiz egy győzelemre készült géphez hasonlít”
Peris Ros: „Yildiz egy győzelemre készült géphez hasonlít”

yildiz_kenan_frosinone_jatekosok_gyurujeben.jpgA Kenan Yıldız érdekeit képviselő ügynökség, a Leaderbrock Sports vezérigazgatója, Hector Peris Ros nemrégiben a Tuttosport számára adott interjút a török tehetség kapcsán, s ebben az interjúban elmondta, milyen célokkal érkezett a Juventushoz a 18 éves támadó a Bayern Münchentől. 

„Kenan Yıldız egy győzelemre épített géphez hasonlít. Már kiskorától erre készül, ez az egyetlen célkitűzése, és azonnal meggyőzött engem: rögtön Ferrán Torrest ...

Adžić jövő héten Torinóba érkezik orvosira
Adžić jövő héten Torinóba érkezik orvosira

adzic_vasilije_labdaval_buducnost_mezben.jpgSzámos megbízható forrás szerint a Juventushoz hamarosan egy fiatal montenegrói tehetség fog csatlakozni. Nicolò Schira értesülései szerint megszületett a megállapodás a 2006-os születésű Vasilije Adžić ügyében, a Juventus pedig 5,5 millió eurót fizet a Budućnost csapatának a középpályásként, támadó középpályásként és bal szélsőként használható futballistáért, aki 2028-ig érvényes szerződést fog aláírni. A megállapodás részeként a ...

Bremer: „Idén magabiztos csapat vagyunk”
Bremer: „Idén magabiztos csapat vagyunk”

bremer_gleison_padon_edzes_kozben_hidratal.jpgGleison Bremer a hosszabbítás után az elmúlt másfél évről beszélt, illetve elmondta, miért is választotta 2022 nyarán a Juventust, amellyel tegnap 2028 nyaráig hosszabbított.

„Nagyon izgatott vagyok a 2028-as hosszabbításom nyomán. Örülök, hogy folytathatom az utam a Juventusnál, és remélem, hogy nagyon jól tudok majd teljesíteni, és a megkezdett úton járhatok tovább. Másfél éve a Juventust választottam, mivel ez egy győztes klub, amely képes ...

HIVATALOS: Bremer 2028-ig hosszabbított
HIVATALOS: Bremer 2028-ig hosszabbított

bremer_gleison_hosszabbitas_giuntolival.jpgA Juventus a mai napon bejelentette, hogy Gleison Bremerrel szerződést hosszabbított, így a játékos és a klub 2028 nyaráig kötelezte el magát.

A Juventus hivatalos oldalán a következő bejelentés olvasható:

„2022. július 20.: Gleison Bremer hivatalosan csatlakozik a Juventus keretéhez. A brazil játékos a Serie A legjobb védőjének a címével a tarsolyában érkezik, és mindent elsöprő célkitűzése, hogy a Juventus mezében is bizonyítson. Az elérhető ...

Yıldız, Weah és Nicolussi Caviglia kezdhet a Roma ellen
Yıldız, Weah és Nicolussi Caviglia kezdhet a Roma ellen

yildiz_kenan_hatterben_vlaho_es_busz.jpgA karácsonyi szünet után tegnap Vinovóban már a Roma ellen készült a csapat, s bár Manuel Locatelli és Federioco Chiesa is csak részben tartott a kerettel az edzés alatt, várhatóan mindkét nemrégiben megsérült játékos bevethető lesz a Roma ellen szombaton, állítja Gianluca Di Marzio .

Giovanni Albanese forrásai szerint a kezdőcsapatban lesz a torinói teltházas meccsen Timothy Weah és Kenan  Yıldız. A La Gazzetta dello Sport újságírója szerint is nagyon jó ...

Boldog karácsonyt kívánunk!
Boldog karácsonyt kívánunk!

xmas_1.jpgA Juventus FC blog szerkesztői ezúton szeretnének boldog és békés karácsonyt kívánni az oldal minden Kedves Olvasójának!

A zebramezes játékosok a Frosinone elleni győzelemmel ajándékozták meg a csapat szurkolóit, s a sikerek nélküli szezonokat követően a megfiatalodott csapat versenyben lehet a bajnoki címért is, s az eddigiek alapján reális célkitűzésnek tűnik, hogy a következő szezonban ott lesz a Bajnokok Ligája résztvevői között.

Az ünnepekre ...

Játékosok a Frosinone elleni győzelemről
Játékosok a Frosinone elleni győzelemről

yildiz_kenan_golorom_legelso.jpgA Frosinone otthonában lejátszott, a Juventus 2:1-es győzelmével záruló mérkőzés hőse az első alkalommal kezdőként pályára lépő, s ezt nyomban első találatával még emlékezetesebbé tevő Kenan Yıldız, valamint a csereként beálló és a győztes találatot jegyző Dušan Vlahović voltak.

"Hihetetlen érzés, köszönettel tartozom mindenkinek: a szurkolóktól kezdve az edzőig, aki megadta nekem ezt a lehetőséget. Az ünneplésemet Del Piero inspirálta, úgy ...

Allegri: "Örülök Yıldız és Vlahović góljának"
Allegri: "Örülök Yıldız és Vlahović góljának"

allegri_massimiliano_sajto_15.jpgA Juventus 2:1-es győzelemmel térhetett haza a bajnokság meglepetéscsapata, a Frosinone otthonából, így Massimiliano Allegri érthető elégedettséggel nyilatkozott a mérkőzés lefújását követően.

"A csapat jó mérkőzést játszott egy olyan pályán, ahol csak a Napoli tudott győzni. Nem volt egyszerű, s egy kiváló első félidőt követően, amely során sok lehetőséget teremtettünk, csak egy gólt szereztünk. A második félidőben egy kicsit visszaestünk, ők ...

Frosinone - Juventus 1:2
Frosinone - Juventus 1:2

A Juventus a hétközi kupameccsen a Napoli csapatát megsemmisítő Frosinonéhoz látogatott, amelynek kezdőcsapatában a zebramezesek három fiatal játékosa: Enzo Barrenechea, Matías Soulé és Kaio Jorge is pályára lépett. Federico Chiesa kisebb sérülése utat nyitott Kenan Yıldız előtt, aki kezdőjátékosként most debütált a Juventusnál, s ha már lehetőséget kapott, gyorsan meg is szerezte a vezetést csapatának, találatával pedig a klub valaha volt ...

A Frosinone elleni mérkőzés
A Frosinone elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus a karácsony előtti utolsó meccsét idegenben, a legutóbb a Napoli ellen az Olasz Kupában remeklő Frosinone ellen játssza szombat délben.

A tabella második felében tanyázó Frosinone számára idén egyértelműen a kiesés elkerülése a cél, s ehhez nagy segítséget nyújthat a Juventus több játékosa is, hiszen idén Eusebio Di Francesco csapatát erősíti kölcsönben Matías Soulé, Enzo Barrenechea és Kaio Jorge.

A vendégek számára a győzelem ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1862) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (874) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1688) játékosokról (10140) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2487) meccsek (4227) mercato (4251) nyilatkozat (7568) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása