Moratti: „A Juventust kell legyőzni a scudettóért”
Moratti: „A Juventust kell legyőzni a scudettóért”

Az Inter egykori elnöke, Massimo Moratti véleménye szerint csapata valóban rendkívül erős, azonban a Juventust nem szabad leírni, mivel a torinói együttes a nerazzurro csapat legfőbb ellenfele a bajnoki cím tekintetében. Az Inter négy ponttal vezeti a bajnokságot a hétvégi…

Pirlo: „Továbbra is a Juventus a legerősebb”
Pirlo: „Továbbra is a Juventus a legerősebb”

Andrea Pirlo véleménye szerint a tabella aktuális állása ellenére a torinói bajnokcsapat tekintendő a legerősebb ellenfélnek Olaszországban. A középpályás a nyáron távozott a torinói együttestől az MLS-ben harcoló New York City FC csapatához, és részben az ő távozásának…

Cuadrado: „Nem a kapura akartam fejelni”
Cuadrado: „Nem a kapura akartam fejelni”

Juan Cuadrado egykori csapata ellen nagyszerű gólt szerzett, kissé meglepő módon fejjel, azonban a támadó nem volt rest beismerni, hogy nem ez volt a célja a fejessel. A kolumbiai játékos fejese gyönyörűen átszállt a kapus felett, és ennek köszönhetően sikerült a Juventusnak…

Allegri: „Semlegesítettük a Fiorentinát”
Allegri: „Semlegesítettük a Fiorentinát”

Massimiliano Allegri a Juventus 3-1-es hazai győzelmét követően elmondta, hogyan tudta csapata semlegesíteni a firenzei ellenfelét, azonban a csapat továbbra sem foglalkozik a bajnoki címmel, hanem csak lépésenként kíván ismét a csúcsra jutni. A bianconero csapatnak sikerült…

A Fiorentina elleni keret
A Fiorentina elleni keret

A sikertelenül végződött sevillai vendégszereplés után, valamint a nagy izgalommal várt hétfői Bajnokok Ligája-sorsolás előtt, a Juventusra fontos bajnoki mérkőzés vár, hiszen a zebramezesek a szezon során mindeddig meglepően jó formát mutató Fiorentina együttesét fogadják…

Marchisio: "A Juve tapasztalata jelenti majd a különbséget"
Marchisio: "A Juve tapasztalata jelenti majd a különbséget"

A kissé lassú szezonkezdet után a Bianconeri 29 éves középpályása úgy véli, csapata tapasztalata fogja kisegíteni őket a bajnoki címet jelentő szoros küzdelemben. Marchisio szerint nem lesz könnyű megismételni azt a történelmi tettet, hogy sorozatban öt bajnoki címet szerezzen…

Pogba: "A Juventus nem fél senkitől"
Pogba: "A Juventus nem fél senkitől"

A torinóiak ifjú középpályását nem igazán izgatja, hogy csapata kivel kerül össze a Bajnok Ligája egyenes kieséses szakaszában. "Ha a Bayernnel, a Barçával vagy a Zenittel játszunk, egyre megy." - vélekedett a francia. Mint ismeretes az Öreg Hölgy kedden 1-0-ra elveszítette a…

Ancelotti: "A Juventus versenyben van a Scudettoért"
Ancelotti: "A Juventus versenyben van a Scudettoért"

A jelenleg csapat nélküli Carlo Ancelotti úgy véli a Juventus továbbra is versenyben van a Scudettoért folytatott harcban, egyben két kollégáját, Roberto Mancinit és José Mourinhot is elismerő szavakkal méltatta. Mint ismeretes a Bianconeri nehéz rajtott vett az idei szezonban,…

Bonucci: „A Torino elleni győzelem fontos volt”
Bonucci: „A Torino elleni győzelem fontos volt”

Leonardo Bonucci legutóbbi interjújában beszélt arról, hogy mi jelentette a fordulópontot a Juventus számára az idei szezonban, hogy mi segítette csapatát a formájuk megtalálásában. A bianconero csapat a borzasztó szezonkezdet után kezd életre kelni, a bajnokságban győzelmi…

Nem volt kidobott pénz a nyári költekezés
Nem volt kidobott pénz a nyári költekezés

Mindennek megvan az ideje, így a vetésnek és a betakarításnak, a Juventus általános igazgatója, Giuseppe Marotta pedig még a nyár előtt jóval megkezdte a talaj előkészítését, először megszerezte Paulo Dybalát, majd megvásárolta Mario Mandžukić, végül pedig Alex Sandro…

Buffon: "Nem dőlhetünk hátra"
Buffon: "Nem dőlhetünk hátra"

Tegnap este a Juventus 2-0 arányban diadalmaskodott az igen gyenge formában lévő Lazio ellen a római Stadio Olimpicoban. A mérkőzés kapcsán a csapat négyszáz bajnoki mérkőzésnél járó kapitánya is megszólalt, aki szerint továbbra is keményen kell dolgozniuk. Zsinórban öt…

Dybala örül új szerepkörének
Dybala örül új szerepkörének

Paulo Dybala nagyszerűen teljesített a Lazio elleni mérkőzésen, két gólban is fontos szerepet vállalat, a meccs után pedig örömmel nyilatkozott. „Sorozatban öt mérkőzést nyertünk, ami azt jelenti, hogy rátaláltunk a megfelelő hozzáállásra.” - idézi az argentin csatár…

A Lazio elleni keret
A Lazio elleni keret

Zsinórban elért négy bajnoki győzelem után, a Juventusnak a Lazio vendégeként kell folytatnia a remek sorozatot, hogy tovább közelítsen a tabellát a torinióak előtt hét ponttal vezető Napoli felé.  A Juventus mesterének, Massimiliano Allegrinek bizonyosan heveny fejfájást okoz…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10148) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása