A Lazio elleni keret

Serie A logo.jpgZsinórban elért négy bajnoki győzelem után, a Juventusnak a Lazio vendégeként kell folytatnia a remek sorozatot, hogy tovább közelítsen a tabellát a torinióak előtt hét ponttal vezető Napoli felé. 

A Juventus mesterének, Massimiliano Allegrinek bizonyosan heveny fejfájást okoz majd a középpálya összeállítása, hiszen sérülés miatt Sami Khedira, Hernanes és Roberto Pereyra is hiányozni fog, míg Paul Pogba sárga lapos eltiltását tölti majd. Jó hír, hogy Kwadwo Asamoah és Mario Lemina már bekerült a Lazio ellen készülő keretbe.

A Lazio rendkívül gyenge rajtot vett a jelenlegi bajnokságban, hiszen pillanatnyilag csupán a tabella tizedik helyén áll, s a címvédő elleni mérkőzés a pletykák szerint a római csapat edzőjének, Stefano Piolinak a jövőjéről is döntést hozhat.

Az Öreg Hölgy legutóbbi vendégszereplése a Laziónál, tavaly novemberben a zebramezesek emlékezetes győzelmével zárult, s a 3:0-ás végeredmény Paul Pogba duplájával, valamint Carlos Tévez találatával alakult ki.

A mérkőzés játékvezetője Luca Banti lesz.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Rubinho

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Marchisio, Cuadrado, Lemina, Padoin, Asamoah, Sturaro, Vitale

Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr528135604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trieszt120506 2015.12.04. 21:12:52

@venember83: Elkellene hozni az ikertesót a Reálból... Úgysem megy neki ott egyelőre.

kozagaha 2015.12.04. 21:16:12

Nagyon idegesítő ez a kommentátor...

danimester1 2015.12.04. 21:16:17

Vissza térnek a Capello idők?!Egyértelműen az eredményt akarjuk tartani,de ez nem jó még akkor sem ha idegenben játszunk.Kezd magára találni a Lazio ami nem biztos hogy jó nekünk.Gólt kellene még szereznünk.@Apuleius: +1 tényleg az!

hurbiny3k 2015.12.04. 21:18:18

@norbi9107: Egy olasz csapat mindig a soron következő ellenfelére készül.. 1-0ra vezetünk idegenben, most a Lazio fog focizni, mi kivárni.. Problem?

hurbiny3k 2015.12.04. 21:18:45

Mire leírom, Dybaalaaaaaa bazdmeeeeeg

Apuleius 2015.12.04. 21:18:52

@venember83: Pont erről van szó, ettől tűnik kimagasló játékosnak Zambrotta, pedig abszolút értékben nem volt az.

The king of alibis 2015.12.04. 21:19:09

Dybalaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa gyönyörű. Giovinco 2 ismét bizonyítja, hogy a legjobb támadónk

RuidaRobert 2015.12.04. 21:19:27

Jézusom, hogy átbaszták ezt a Marottát az új Messivel. Kókler banda!

danimester1 2015.12.04. 21:19:31

Dybala kezd magára találni!Gyönyörű találat!

krisszvector 2015.12.04. 21:20:03

csak vennem kell egy bayernes Dybalas mezt

Trieszt120506 2015.12.04. 21:20:15

@venember83: Természetesen Danilora gondoltam, aki a Portoban teljesen ugyanazt nyújtotta mint Sandro csak a másik oldalon. Ő is brazil, korban is megegyeznek. Testfelépítés is ugyanaz.

DegerFaCan 2015.12.04. 21:20:24

@Apuleius: áh igaz elszúrtam most :D sebaj, de vadászom rá és a negativitására :D

Apuleius 2015.12.04. 21:20:38

@RuidaRobert: +1 Igen, a negyvenmilliós lufinak megint lecsúszott a lábáról a lövés! :-)

kozagaha 2015.12.04. 21:20:40

Mekkora gól!!!!!!!!! Eddig a szezon legszebbje! :D

bulldeo 2015.12.04. 21:20:46

hujujuj.. a kis tejfölös szájú

venember83 2015.12.04. 21:20:54

Palikától ez szép volt, viszont nem tudom, mi volt a Lazio védelemmel, valaki elmehetett a mosdóba újságot olvasni, mert így hagyni dekázgatni a Juve csatárát... Nem baj, jól jött ez a gólocska Dybalának.

Trieszt120506 2015.12.04. 21:21:26

@Apuleius: Szerintem a legjobb volt a posztján abban az időben.

Apuleius 2015.12.04. 21:23:01

@Trieszt120506: Egy jó játékos volt, nem több. De ez természetesen csak a szubjektív véleményem.

Apuleius 2015.12.04. 21:24:06

@venember83: Azért nem nagyon számíthattak rá a Lazio védői, hogy dekázik egyet, aztán onnan becsűri a sarokba.

RuidaRobert 2015.12.04. 21:24:24

@Trieszt120506: @Apuleius: Nekem a kedvenc játékosom volt távozásáig.

Apuleius 2015.12.04. 21:27:08

@RuidaRobert: Én valamiért soha sem kedveltem igazán, de ezen biztosan nem veszünk össze :-)

börb 2015.12.04. 21:27:15

Chiellini a jókedvről is gondoskodik

venember83 2015.12.04. 21:27:32

@Apuleius: lényegtelen, szerintem nem lehet egyetlen csatárnak sem ennyi időt hagyni a tizenhatos előtt.

DegerFaCan 2015.12.04. 21:27:58

@börb: elképesztő ha lyukat rúg azt is olyan határozottan hogy nincs belőle baj :D

giorgio007 2015.12.04. 21:28:17

Chiellininek ma nagyon komoly őrangyala van.. hajmeresztő megint miket művel

Mitya11 2015.12.04. 21:29:14

Sztem ma Rugani be fog állni.

börb 2015.12.04. 21:29:35

@DegerFaCan: addig jó. Én hatalmasat röhögtem. Még jó hogy megtehetem, mert vezetünk. :-)

Trieszt120506 2015.12.04. 21:31:25

Ha marad így, Rugani kaphatna néhány percet.

Apuleius 2015.12.04. 21:31:41

@venember83: Nem volt ez olyan sok idő, s lássuk be, a Lazio védelme amúgy sem túl acélos. Egyedül a Carpi kapott náluk több gólt eddig.

danimester1 2015.12.04. 21:31:43

Chiello megint turbánnal???xD

venember83 2015.12.04. 21:34:06

@Rikoo: Armand Traoré. Sokat nem is játszott sérülések miatt, semmit nem veszítettél, hogy kiszórta az agyad, és más dologra használja a felszabadított tárhelyet.

The king of alibis 2015.12.04. 21:35:03

Hol a piros majom fütyülős?

venember83 2015.12.04. 21:36:36

@norbi9107: nem arcra ment, nem volt ez piros. Túljátszotta Lichti.

danimester1 2015.12.04. 21:36:52

A bíró gyengén teljesít ez egyértelműen piros kellett volna legyen.Szerintem nem "akarta" még szarabb helyzetbe hozni a rómaiakat.

kda75 2015.12.04. 21:37:24

A román cigó kaphatott volna pirosat is....

m.martin91 2015.12.04. 21:38:08

Jól állunk, elégedett vagyok, Chiellini borzalmas, egész nyugodtan ki lehetne próbálni bármikor Rugani-t. Januári kölcsönről meg ne is viccelődjünk.

danimester1 2015.12.04. 21:38:23

@venember83: Ez igaz valóban rá is tett,de a labdát eltolta már és a szándékot (is) büntetni kell,ez piros volt.;-)

Juveboy92 2015.12.04. 21:39:07

még 2 gól és megelőzzük Romat!!! hajraaaa

Hoods. 2015.12.04. 21:42:57

Gyonyoru gol volt Dybalatol, most mar be kell huzni a meccset. Forza

KysBé 2015.12.04. 21:43:15

@DegerFaCan:
"de vadászom rá "

Inkább csirkefarhátra vadássz... az a te súlycsoportod!!!!

Gyori_Juventino 2015.12.04. 21:43:48

Uraljuk a meccset. Asamoah és Alex Sandro bizatóan mozog. Sturaro is kezd belelendülni. Jó lesz ez így a jövőre nézve.

Rikoo 2015.12.04. 21:44:41

Nagyon taktikusan, tipikus Allegri stílusban játszik a csapat. Nekem tetszik. Ha szétesik a Lazio esetleg meg is lehet szórni őket, főleg ha hátul kiállítanak vkit. Három sárgája van a négy védőnek.

Cannavaro 2015.12.04. 21:45:35

A kis Messi 2x villant, faxa eddig annyi játék ami kell, lehet lazítani, és a toro nak szurkolni 90 percre, meg még jó lenne egy fior botlás is! :)

KysBé 2015.12.04. 21:45:49

Sturaro az új Pideon ( ami nem feltétlen baj )
Sandro jó lesz csak kicsit drága volt
Dybala - lassan kénytelen leszek megkövetni magam....:)

Apuleius 2015.12.04. 21:47:42

@juve1986: A Napoli és az Inter botlásának is tudnék örülni.

Leram7 2015.12.04. 21:48:15

Nagyon unalmas a meccs, de az eredmény jó.

Dybala jól játszik, nem a gólja miatt mondom, hanem elszánt és jól mozog.

Mandzukic végre védekezik és nem szürkül bele a meccsbe.

Középpályán le kell nyomni a Laziot.

RuidaRobert 2015.12.04. 21:49:12

@KysBé: Padoin erőssége az, hogy gyakorlatilag bárhova berakhatja az aktuális edző, lehozza a meccset hiba nélkül, viszont nem is képes hozzátenni a játékhoz érdemben.

Ezzel szemben Sturaro rengeteg labdát szerez, Vidalon kívül régóta nem volt ilyen hatékony játékosunk ezen a téren. Az már más kérdés, hogy előrejátékban fejlődnie kell.

Nem értem a párhuzamot.

KysBé 2015.12.04. 21:53:27

@RuidaRobert: Szerintem csak a -9 év korkülönbséből fakad az intenzivitás. Szerintem egyivásuak - ismétlem nem baj!

Lisandro 2015.12.04. 21:58:48

Nemhogy simán bajnokok leszünk,de egy Bl döntő is simán benne van ebben a csapatban.Aztán az összes Allegri takarodj emberke elmehet a pi.ába!Mert nekünk van a legjobb edzőnk!Forza Juve!!!!

The king of alibis 2015.12.04. 22:01:02

@Lisandro: Bl döntő.....muahahahahaha. Max legjobb 8

venember83 2015.12.04. 22:01:31

@Lisandro: személy szerint úgy vélem, hogy ahogy pár meccsel ezelőtt kár volt takarodjozni, úgy most értelmetlen ilyen pozitív jóslatokba bocsátkozni. Nem tudhatjuk, mit hoz még ez az év.

pedronegroo 2015.12.04. 22:02:18

Hát én ezt a Sturarot nehezen tudom megszokni azért mégis csak egy Vidal játszott évekig ezen a poszton...

venember83 2015.12.04. 22:04:09

@pedronegroo: aki szemezett hónapokon át a Manchester Uniteddel, majd egy bőrgatyásért el is hagyta az Öreg Hölgyet.

Lisandro 2015.12.04. 22:04:54

@venember83: Mit hoz ez az év?Hát hogy mindenki erről a szezonról fog beszélni!Te is,én is MINDENKI!!Egy ilyen kezdet után,mint a mostani......

pedronegroo 2015.12.04. 22:06:21

@venember83: Már pedig ha felépül mindenki és sikerül a peremre szorult játékosokat is felpörgetni akkor bármi lehet.

Lisandro 2015.12.04. 22:07:31

Tavaszra jobbak leszünk mint tavaly voltunk!

Lisandro 2015.12.04. 22:09:45

Ugye hogy igazam van??Mondjátok,hogy igen?

RuidaRobert 2015.12.04. 22:15:15

Zaza érdemelne legalább 15 percet.

Lisandro 2015.12.04. 22:15:50

Pogbanak jövőre 110 millió lesz az ára,Alex Sandrona,Dybalanak már most 80 nem lesz ez rossz!

danimester1 2015.12.04. 22:17:03

@RuidaRobert: Mandzu pihenhetne a BL-re....

Nor82 2015.12.04. 22:22:34

Marci rengeteg labdát ad el!!!!

venember83 2015.12.04. 22:30:39

@Nor82: az Adidas szerződésben kikötötte, hogy fontosak a labdaeladások.

Viszont szabadrúgáslövő a csapatban továbbra sincs.

bulldeo 2015.12.04. 22:43:27

szürke, de eredményes meccs volt.
meglátszott Pogba zsenialitásának a hiánya.
Moratát el kell adni a ..csába. mi ez a sértődött rinya-pin@ játék??

Gyori_Juventino 2015.12.04. 22:43:57

Magabiztos gyözelem. Fontos hét jön és hát Sevilla , Fiorentina ellen is gyözelmet várok.
Sturaro-Asamoah-Alex Sandro kezd formába jönni, ami nagyon jó a csapat szempontjából nagyobb a merítési lehetőség.
Dybala és Mandzsu kezdi behozni lassan az árát.
Szép a jövőkép... :)

m.martin91 2015.12.04. 22:45:28

Remek győzelem, csak így tovább.

danimester1 2015.12.04. 22:45:43

Remek meccs volt,annyi energiát adtunk ki amennyi minimálisan kellett.Öröm volt nézni Alex,Asamoah játékát és egészében elégedettek lehetünk a mutatott játékkal.Így tovább!!!

KysBé 2015.12.04. 22:45:51

@DegerFaCan: Én legalább nem rúgdosom az öngólokat degenerált módon...

Juveboy92 2015.12.04. 22:45:54

naaa kezdünk felkapaszkodni az 5. hely már nincs veszélyben !! Egyetlen bánatom hogy kiis tömhettük volna Laziot és akkor minimum holnapig 4. lehettünk volna

patrik1112 2015.12.04. 22:55:15

Csak a golokat lattam sajnos, Dyabalae gyonyoru volt :D milyen meccs volt? Biztato hogy megint nem kaptunk golt :)

Leram7 2015.12.04. 22:58:02

Nagyon gyenge meccs volt, ahol a korai öngól után taktikusan játszottunk és megérdemelten nyertünk.

Mandzukic védekezése nagyon tetszett. Bár Dybalával elfáradtak a 2. félidőben.

Alex Sandro és Asa üde színfoltok voltak.

Marchisiotól többet várok támadásban.

A védelem magabiztos volt.

Jövő héten a bL-ben egy döntetlen, a fiort meg győzzük le.

Roli984 2015.12.04. 22:59:50

Na egy újabb biztos győzelem. Sandroval nagyot fogtunk. Szerintem a saját posztján top3 játékos, Evrát is szeretem és jónak tartom de óriási a különbség. Drága volt de minden egyes eurót megért.
Dybala ma is nagyot játszott, számomra pótolja Tevezt. Mandzsu végre belelendült, jobb mint a korábbi centereink. Asa és Sturaro védekezésben jó de támadásban még gyenge. Pogba játékban nagyon hiányzott. A többiek átlagos szintet hoztak

MdewC 2015.12.04. 23:06:31

Szép volt csapat! :)

Nagy meccs, fontos 3 pont, szezon gólja a kedvenc csatártól, kell ennél jobb pénteki meccsnézés? :)

FINO ALLA FINE

Devilke Balla 2015.12.04. 23:16:12

@MdewC: Mi,hol? DEl Piero rugta? :D

MdewC 2015.12.04. 23:19:47

@Devilke Balla: :)

Sajna nem Ale, nem az öreg Maestro, hanem a régi kedvencek mellé bekerülő, új kedvenc! :D Kell néha a csapatbővítés vérfrissítés szempontjából nem? :D Különben minek szurkolni?

Ádám.84 2015.12.04. 23:36:38

@MdewC: "kell ennél jobb pénteki meccsnézés?"
Nem!!

MdewC 2015.12.04. 23:40:58

@Ádám.84: Nyilván ha együtt szurkolunk, az még dobhat rajta. :)

ToTTy-Juve 2015.12.05. 00:04:03

@Trieszt120506: egyet értek. Zambrotta inkább Lichsteinerhez hasonlóan futott fel és elsősorban nem beadni akart, hanem laposan igyekezett megjátszani... a különbséget abban látom, hogy ő valamivel gólerősebb volt a svájcinál. Bárhogy is, szerintem Sandro egyáltalán nem összehasonlítható Zambrottával, mert teljesen más stílust képviselnek.

ToTTy-Juve 2015.12.05. 00:07:34

Egyébként nem értem azokat, akiknek nem tetszett a meccs. NYertünk és csak annyit adott ki magából a csapat, amennyit feltétlen kellett. Figyelémbe véve a közelgő ellenfeleket és a sok sérültet, ez szerintem egy teljesen profin lehozott meccs volt - de mondjuk én is elnéznék már egy 4-5 gólos "gólparádét" a Juvétól. Forza!

pedronegroo 2015.12.05. 06:45:55

Nagyon jól alakult a tegnapi meccs, profin lehoztuk, így kell ezt csinálni.

Rivendell 2015.12.05. 08:25:02

faxom...tegnap +akartam nézni a mérkőzést,de este közbejött 1 bordatörés....így kedvem se volt még a lapit se bekapcsolni:D reggel azért gyors tv kapcs és teletext...grat a csapatnak:D

Rivendell 2015.12.05. 08:27:45

esetleg online valahol vissza lehet nézni?

Asa hogy játszott ennyi kihagyás után? remélem visszanyeri régi formáját és megy be fixen középre,mert helye nem lehet balon:D

giorgio007 2015.12.05. 08:37:18

@Rivendell: a livetv.sx/en oldalon sokszor felrakjak a teljes meccseket. nezd meg hatha most is ;)

KokoSRB 2015.12.05. 09:51:24

@Rivendell: Üdv itt elég jó minőségben szoktak fent lenni a meccsek:
latestfootballvideo.com/

GabeTR 2015.12.05. 10:59:51

@Rivendell: Asa nagyon jól nyomta, de érződik még a kihagyás.
Azon gondolkodtam meccs közben, hogyan lehetne egyszerre Pogba és Asa egyszerre a pályán... én mondjuk Pogbát még jobban középre tolnám. Az árnyalatnyival sötétebb bőrű baloldal elég biztatóan muzsikálhatna... :)

Devilke Balla 2015.12.05. 11:20:32

@MdewC: így van :) De azért mégis csak Alex volt az igazi :D A tobbit is lehet szereteni,de az már nem ugyanaz :D :D

Watakuki 2015.12.05. 11:59:28

Azért volt fontos győzelem mert bebizonyosodott, hogy Pogba nélkül is megy.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása