Dybala örül új szerepkörének

dybala_paulo_golorom_fut.jpgPaulo Dybala nagyszerűen teljesített a Lazio elleni mérkőzésen, két gólban is fontos szerepet vállalat, a meccs után pedig örömmel nyilatkozott.

„Sorozatban öt mérkőzést nyertünk, ami azt jelenti, hogy rátaláltunk a megfelelő hozzáállásra.” - idézi az argentin csatár szavait a Mediaset Premium.

„Örülök, hogy sikerült hozzájárulnom ezekhez a győzelmekhez, és hogy ez segített az önbizalom visszanyerésében. A keret fantasztikus, és az apró dolgokból egyértelmű, mennyire összeforrott a csapat.”

Paulo Dybala a nyáron érkezett Carlos Tévez távozását követően, és eddig megközelítőleg ugyanannyi gólt szerzett első szezonjában a Juventusnál, mint az Argentínába távozott klasszis adott időszakban.

„Carlos Tévez számos kupát megnyert, és remélem, hogy sikerül a lábnyomaiban folytatnom, azonban bármilyen összehasonlításnak csak a szezon végén van értelme.

Argentínában az akadémián trequartistát játszottam, azonban Olaszországban mindig csatárként futballoztam. Most az edző azt várja el tőlem, hogy kicsit mélyebben futballozzak, és hogy támogassam a középcsatárt.

Ez nagyszerű számomra, mivel Mario Mandžukić, Álvaro Morata és Simone Zaza nagyon keményen dolgozik, és a szabad területek létrehozása érdekében komoly csatákat vívnak azért, hogy én befuthassak ezekre a területekre.

A tréner mindig bizalmat tanúsított felém. Rendszeresen tanácsokkal szolgál, és rengeteget tanít nekem. Én pedig meghallgatom ezeket a tanácsokat, mivel minden nap javulni szeretnék.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr538140920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mixbetegállat 2015.12.05. 13:45:01

Ajjaj, Zamparini mérges lesz..

venember83 2015.12.05. 14:06:35

@Mixbetegállat: az meg kit érdekel? Nagyon örülök, hogy ilyen játékosok futkosnak Juventus mezben, mint Alex Sandro, Dybala, hogy sikerült fiatal játékosokat megszerezni, és velük erősíteni, hogy nem csak harmincéves és lejáró szerződésű klasszisok vagy tapasztalt iparosok jöttek. Még egy-két helyen persze lyukas a keret, de végre van játék, ez bizakodásra ad okot.

patrik1112 2015.12.05. 14:17:55

Ahogy mondta, az összehasonlításoknak csak szezon végén van értelme, de ez azért több mint biztató, főleg ennyi idősen :D scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/v/t1.0-9/12310501_1035540063185325_2940203393730188650_n.jpg?oh=5ce34834562ce9ec09ae99855edd22e8&oe=56F283BE

Mixbetegállat 2015.12.05. 14:59:58

@venember83: Én teljesen ki lennék elégítve egy kiemelkedő irányító képességű középpályás megszerzésével.Isco,veratti,kalhanoglu,gundogan, vagy ilyesmi.

MdewC 2015.12.05. 21:39:31

HAJRÁ DYBALABINNYÓ! :))

MDaniel98 2015.12.12. 13:17:54

Talán végre a csapat is rátalált a helyes útra, és elkezdi sorozatosan szállítani a győzelmeket. Ránk fért már...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása