Pogba: "A Juventus nem fél senkitől"

Pogba Paul_gol utani meglepettseg.jpgA torinóiak ifjú középpályását nem igazán izgatja, hogy csapata kivel kerül össze a Bajnok Ligája egyenes kieséses szakaszában.

"Ha a Bayernnel, a Barçával vagy a Zenittel játszunk, egyre megy." - vélekedett a francia.

Mint ismeretes az Öreg Hölgy kedden 1-0-ra elveszítette a csoportelsőként való továbbjutás reményeivel kecsegtető Sevilla elleni találkozót, meynek következtében csak a kvartett második helyén, a Manchester City mögött lépett tovább. A középpályás azonban nem bánkódik ezen.

"A cél az volt, hogy továbbjussunk. Meg lehetett volna az első hely, de végül elszalasztottuk a lehetőséget. Most viszont más dolgokra kell koncentrálnunk, mint például a következő bajnoki mérkőzésre a Fiorentina ellen, ami nagyon fontos lesz az idényünk szempontjából." - folytatta Pogba a Skynak.

"Csapat, akit szeretnénk elkerülni? Mi vagyunk a Juventus, és mint mindig, győzni akarunk, s mindezt jó játékkal tenni. Nem számít, hogy a Bayernnel, a Barçával vagy éppen a Zenittel kerülsz össze. Ez egy Bajnokok Ligája meccs lesz, ahol sosem tudhatod, hogy ki fog nyerni."

A Zebráknak nagyon döcögős szezonkezdetük volt és ez Pogbáról is elmondható, azonban a 22 éves francia most arra törekszik, hogy csapata ismét visszatérjen a bajnokság élmezőnyébe.

"Ez a mostani más mint a tavalyi szezon. Tavaly hat góllal indítottam, ebben a szezonban viszont nem kezdtünk túl jól, de most már kezdünk belelendülni. Ami pedig engem illet, mindig a legjobbamat nyújtom a csapatért. Ha tíz gólt tudnék szerezni a csapatnak az rendkívüli lenne. Igaz ami igaz, nem találtam idén sokszor a hálóba, de messze még a bajnokság vége." - beszélt csapata és saját teljesítményéről a Polip.

"Azt akarom, hogy a csapat újra a győztes útra lépjen, mellyel visszatér a Scudettót érő első pozícióba. Ez most a legfontosabb. Hogy tudunk-e tovább fejlődni? Ahogy mi franciák mondjuk: 'akkor van vége a táncnak, amikor kifizeted a zenészeket', ez azt jelenti, hogy a majd meglátjuk mi lesz a vége."

A középpályást ezután a vasárnapi Fiorentina elleni mérkőzésről kérdezték, mellyel kapcsolatban elmondta, hogy "nagyszerű lenne megnyerni a meccset, azonban egyszerre csak egy mérkőzésre koncentrálunk, még semmit nem érttünk el, s mint mondtam, messze még a vége. A firenzeiek remekül teljesítenek ebben a szezonban, mint ahogy a többi élen álló csapat is. A legfontosabb most az számunkra, hogy egy jó eredményt érjünk el ellenük, egy olyan csapat ellen, amelyik az élmezőnyben tartózkodik." - zárta az interjút Pogba.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr848154970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trieszt120506 2015.12.11. 12:13:55

A Barca biztosan sokkal jobb nálunk, sajnos ezt a tavalyi döntőben is láttuk. A Bayern mindig elkerüli a jó védelmeket a BL-ben (Atletico-Juventus) kíváncsi lennék mire mennénk velük, az ő játékuk talán elrontható. A Real stílusa még mindig fekszik nekünk, sokkal inkább, mint az Atleticóé.
A Chelsea sötét ló, februárig még akár össze is szedhetik magukat, de még akkor is 50-50% esélyt adnék, így meg sokkal inkább nekünk fekszik a ló.
A Zenittel kb egy tavalyi Monaco elleni párharcot játszanánk (akár ki is eshetnénk egy kis balszerencsével). A Wolfsburgot nem tartom jobb csapatnak a tavalyi Dortmundnál, vagy a mostani gladbachnál, de azért ellenük is kemény szoros lenne a továbbjutás kérdése.

Rocky80 2015.12.11. 12:49:28

A Barca ellen a Leverkusen kismillió ziccert kialakított, mondjuk nem tudom, mennyire voltak tartalékosak. A Bayernt az Arsenal verte. Szóval egyik sem legyőzhetetlen, biztos hogy ők sem örülnének nekünk.

Apuleius 2015.12.11. 12:58:39

@Rocky80: A Leverkusen ellen a Barca teljesen tartalékosan állt fel. Ez volt a csapatuk:

Ter Stegen; Adriano, Bartra, Vermaelen, Alba (Camara 74); Samper, Rakitic, Kaptoum (Gumbau 74); Messi, Sandro, Munir

Rocky80 2015.12.11. 13:02:38

Az odavágón is csak a végén rúgták a győztes gólt ha jól emlékszem.

babo0410 2015.12.11. 13:14:00

@Trieszt120506: A Wolfsburgot tavaly a Napoli simán kicsapta az EL-ből. Nyilván azóta javult, erősödött a keret, de szerintem verhetőek.
A Chelsea meg amíg Mourinhot nem rúgják ki, nem fog feltámadni, mert úgy látom, hogy Mourinho pökhendisége nagyon átragadt a csapatra, másrészt meg szerintem a játékosok már szabadulnának tőle. Így meg csak abban kell reménykedni, hogy nem rúgják ki, ha megkapjuk őket.
Ilyenek meg, hogy Zenit? Ha nem jutunk tovább ellenük, meg is érdemeljük. Ha őket se tudjuk kiverni, akkor értelmetlen nekünk minimum a legjobb nyolcról álmodozni. Őket meg kell verni, ha szembejönnek velünk. Aki egy Zenit ellen kiesik, az mit akar egy Real, Barca, Bayern, Atma szint ellen?
Ez nem kötekedés akart lenni, hanem én ezt gondolom arról, amit leírtál. Továbbá én hiszek a csapatban, és hiszem, hogy nekünk csak a Barca-tól és a Bayerntől van igazán félnivalónk. A többiek ellen nem szabad teljesen esélytelennek lenni. Nem mondom, hogy biztos továbbjutás, de alázás semmi képpen nem lehet. Én hiszek benne, hogy tovább lehet jutni még így is a 16-ból. Nagyon várom a sorsolást (valahogy abban nem hiszek, hogy a Realt megkaphatjuk, szerintem ők majd kapnak egyet a Benfica, Dynamo, Gent 3-asból, ami nem lenne meglepő).

delpi0823 2015.12.11. 13:15:09

Teljesen igaza van Pogbanak.Sot azt mondom lehet egy nagyobb csapatot jobb lenne kapni mert azok ellen mindig jobban jatszunk a kis csapatokkal meg altalaban szenvedunk lasd tavaly a monaco elleni parharcot.

Rikoo 2015.12.11. 13:50:21

@delpi0823: Barca és Bayern ellen 0 esély van. Real ellen se mi vagyunk az esélyesek és idén még a keretünk sem annyira jó. A többi csapat verhető.

@Rocky80: a visszavágón meg gurítottak egy ötöst ami lehetett volna 8 is. A Barca mind2 meccsen tartalékos volt. Egy meccsen lehet esély ellenük, de a BL-döntőn láttuk, hogy még ott se sok. Ez a keret nagyon gyenge ahhoz, hogy két meccsen legyen esély. ÉS ez nem csak szubjektív vélemény, hanem sajnos ez a realitás.

Rocky80 2015.12.11. 13:59:26

@Rikoo: tavaly se adtunk - mi Juve szurkolók sem! - egy fikarcnyi esélyt sem arra hogy döntőt játszhatunk, aztán mégiscsak meglett.
Profi játékosként ilyen mentalitás kell mint Pogbának hogy mi vagyunk a világon a legjobbak. És a hit csodákra képes. ;-)

Rocky80 2015.12.11. 14:00:00

De egyébként igazad van.

szabo2323 2015.12.11. 15:24:58

Szerintem a Barcát és a Bayernt kerüljük el az elő döntőig. lóvéba is jók lennénk akkor már szerintem. A kékek ellen meg nézném mit alkotnánk vagy a Wolfsburg ellen. A Zenit pont az a csapat aki ellen nagyon pofára lehet esni.

Rivendell 2015.12.11. 16:15:23

@Rocky80: heee? én a Real ellen is 1ből ujjongtam,hogy döntő lesz ebből:D 1dül a Dortmund ellen írtam,hogy lesz ami lesz,korrekt ellenfél,d az idei csapat teljesen más,nincs igazából tuti biztos pontja Buffonon kívül....még a védelem sem az

Rocky80 2015.12.11. 16:26:43

@Rivendell: akkor te voltál az egyedüli. Tavaly amikor az utolsó csoportmeccsen dőlt el hogy továbbjutunk, nem annyira volt bizakodó senki. Csak idén szépült meg minden.

Rocky80 2015.12.11. 16:27:31

Mármint a tavalyi év szépült meg.

Rivendell 2015.12.11. 16:36:41

@Rocky80: idei év mondjuk nálam is gyászos BL fronton,kivétel ha nem valamelyik nagyot kapjuk,nálam az ATM-Bayern-REal-Barca tuti bukó kategória,pedig de imádom hamikor a real ellen játszunk.

Rocky80 2015.12.11. 16:59:53

@Rivendell: tudod mi a jó abban ha a Barcát kapjuk? Ha kiverjük őket utána már csak könnyebb jöhet. :D

delpi0823 2015.12.11. 18:13:46

@Rikoo: Nem igy latom a dolgokat,mint ahogy sokan itt.Mindenki be van szarva hogy jaj csak a bayernt vagy a barcelonat ne kapjuk mert akkor tuti kiesunk. Akkor teljesen mindegy kit kapnank nincs ertelme tovabbjutni mert az egyikkel valamikor ugyis kene talalkoznunk az 100 es akkor tuti kiesunk.Sztem mind a ketto ellen lenne valamennyi eselyunk az biztos, akinek nem lenne semmi eselye az a dinamo kijev,gent szintu csapatok mi egy Juventus vagyunk nem egy 100adosztalyu senki csapat amit itt sokan elfelejtenek ezen a blogon.

Drughi Di Bianconeri 2015.12.11. 21:02:44

Szimpatikus Pogba nyilatkozata,de a helyzet az,hogy a Bayern/Barca ellen fikarcnyi esélyünk sem lenne továbbjutni.

Egyébként a sorsolás kapcsán csak ismételni tudom magam: a mostani Juventusnak nincs olyan,hogy könnyű ellenfél.
Nehéz lenne a Zenit(a tél+utazás+műfű miatt pláne) vagy a Wolfsburg is.
Egyik madridi csapatot sem szeretném,majd esetleg a 8 között.

Ez nem a tavalyi csapat, sokan elfelejtik - megint,
és összemossák a tavalyi BL-t az ideivel - megint.

Talán a Lokomotiv London lenne a legkevésbé kellemetlen ellenfél,de mivel addig még elég sok idő van,addig ők is formába jöhetnek,de jelen helyzetből megítélve,őket verhetnénk.

Jobb lett volna csoport 1-nek lenni,na...

@delpi0823:
"...Mindenki be van szarva hogy jaj csak a bayernt vagy a barcelonat ne kapjuk mert akkor tuti kiesunk. Akkor teljesen mindegy kit kapnank nincs ertelme tovabbjutni mert az egyikkel valamikor ugyis kene talalkoznunk az 100 es akkor tuti kiesunk."

Ja, teljesen mindegy kit kapunk,végül is csak 20-30 M eurót, meg a renoménkból veszhetünk egy 16 közötti kieséssel...

Szubjektív: én valamiért úgy érzem,hogy a Zenitet sorsolják össze velünk.

Rocky80 2015.12.11. 21:51:27

@Drughi Di Bianconeri: február 16-17. az első meccsek időpontja, addig még ugyanúgy javulhatunk mint tettük azt novemberben... Két hónap sok idő.

Ha azt nézzük, hogy Pogba csak jobb lehet és Morata szintén; Dybala még egy kis izmot magára szed; Mandzu stabilabb lesz; valamint felgyógyulnak a sérültjeink, csupa-csupa jó hír lenne a csapat szempontjából.

Ne menjünk már feltartott kezekkel, a tavalyi döntős vagyunk! Vagyis a világ második legjobb csapata! :-)

Rikoo 2015.12.12. 00:16:32

Egyébként, ha már a Barcelona, Bayern duóból kellene választani talán utóbbit lehetne megközelíteni. De őszintén én egyikre se látok semmi esélyt. Esetleg ha télen jönne legalább 4 komoly igazolás 300 millió euróért.

Drughi Di Bianconeri 2015.12.12. 01:16:24

@Rocky80:
Igen, akár meg is nyerhetjük a BL idei kiírását.

Reális dolgokról beszéltem, te meg fantazmagórákról, meg megint a tavalyi évről.

Egyesek itt tényleg nem tudnak,vagy nem akarnak szöveget értelmezni ?!

Ezzel nem is lenne baj,csak onnantól érdekes számomra,ha nekem címeznek választ.

Ez nem a tavalyi csapat, mi a f@szért kell állandóan a tavalyi évvel jönni ?

Nem kell feltartott kézzel menni, de Hála a Jó Istennek,ez nem rajtunk múlik: a játékosok nyilván bizonyítani akarnak, bárki is lesz az ellenfél, csupán felvázoltam,hogy Barca/Bayern ellen semmi esélyünk nem lenne, illetve,hogy egyik csoport első sem mondható könnyű ellenfélnek.

Rocky80 2015.12.12. 06:24:36

@Drughi Di Bianconeri: egyrészt idei év, nem tavalyi.

Másrészről fantazmagória az, amiket a játékosokról írtam? Szerintem nem. Kutya formában vannak.

Idén nyáron a világ második legjobb csapata voltunk? Igen.

Csupán "beárazott" minket és ezt a srácok is tudják.

MDaniel98 2015.12.17. 11:10:11

Azért rendesen fel van adva a lecke...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása