Buffon: "Nem dőlhetünk hátra"

Buffon Gigi_sajtótájékoztató.jpgTegnap este a Juventus 2-0 arányban diadalmaskodott az igen gyenge formában lévő Lazio ellen a római Stadio Olimpicoban. A mérkőzés kapcsán a csapat négyszáz bajnoki mérkőzésnél járó kapitánya is megszólalt, aki szerint továbbra is keményen kell dolgozniuk.

Zsinórban öt bajnoki győzelem, viszont a csapat hálóőre, Gianluigi Buffon még többet akar.

"Fontos győzelem volt ez, de egyelőre még csak egy apró lépés előre. Lehet, hogy vasárnapig a negyedik helyen állunk, ez azonban még mindig nem elég."

"A mai este után is azt mondhatom, hogy továbbra sem értünk még el semmit. Megnyertünk ugyan egy nagyon nehéz mérkőzést, ami a helyes úton tart minket, viszont ne felejtsük el, ha minden eredmény kedvezően alakul a számunkra, még akkor is csak a negyedik pozíciót foglaljuk el. A Juventus nem végezhet a negyedik helyen, sokkal jobbak vagyunk annál." - folytatta a kapitány.

És hogy mi a titka a csapat remek sorozatának? Csapatmunka, a mez megbecsülése és a Bianconeri győztes mentalitásának átvétele.

"Valami mintha átkapcsolódott volna az elmúlt pár hétben. Elkezdtünk elmozdulni a helyes irányba és úgy gondolom, hogy kezd összeállni a csapat. Egy olyan csapat vagyunk, amely nincs hozzászokva, hogy másokat üldözzön a bajnokságban, s olyan, amely tisztában van a győzedelmes múltjával. Ez minden. Ez a titok nyitja. Nincs semmilyen titkos recept." - fejezte be Gigi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr68141276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DANESZ 2015.12.05. 15:05:59

Igen igy van hátra dőlni nem szabad hinni kell a csapatban s minden meccsen a legjobbat nyújtani!!!!Forza Juve!!!

pedronegroo 2015.12.05. 15:44:25

Nagyon sokat számít hogy olyan vezérek, bajnokok vannak még mindig a csapatban mint Buffon vagy Evra, rájuk hallgatnak a fiatalok, nélkülük már rég elúszott volna ez a szezon. Csak így tovább, hátra dőlni nem lehet, sokan vannak még előttünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása