Marchisio: "A Juve tapasztalata jelenti majd a különbséget"

Marchisio Claudio_2.jpgA kissé lassú szezonkezdet után a Bianconeri 29 éves középpályása úgy véli, csapata tapasztalata fogja kisegíteni őket a bajnoki címet jelentő szoros küzdelemben.

Marchisio szerint nem lesz könnyű megismételni azt a történelmi tettet, hogy sorozatban öt bajnoki címet szerezzen klubja. A saját nevelésű játékos azonban úgy gondolja, hogy az Öreg Hölgy tapasztalata és győztes mentalitása lesz a kulcs a tabella élére való visszatérésben, még akkor is, ha egyelőre az Inter, a Fiorentina a Napoli, illetve a Roma mögött állnak.

Ezen a hétvégén a torinói gárda könnyen faraghat hátrányából, hiszen a Fiorentinát látja majd vendégül, míg a Roma Nápolyba látogat. A Zebrák ebben a szezonban már vereséget szenvedtek Napolitól és a fővárosiaktól is, a jelenlegi listavezetővel pedig döntetlent játszottak, ennek ellenére Claudio úgy gondolja, hogy a vasárnap esti mérkőzés jelentheti a fordulópontot a csapat bajnoki szereplését illetően.

"A bajnoki címért folytatott harc még mindig nyitott, azonban sok pontot kell még behoznunk. A Fiorentina jó formának örvend, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, megérdemlik a tabellán elfoglalt előkelő pozíciót. Viszont azzal a vággyal, amivel az elmúlt hetekben játszik a csapat, minden akadályt leküzdhetünk.

A Juventus tudja, hogy mit kell tennie, ha nyerni akar, sok győzelmet arattunk az elmúlt években, jobban hozzászoktunk a sikerhez, mint más csapatok."

A középpályás ezután a közelgő sorsolásról is kifejtette a véleményét: "A legjobb tizenhat között fel kell készülnöd arra, hogy a legjobb csapatokkal kerülsz szembe. Mindegyik gárda megérdemli, hogy ott legyen. Vannak olyanok, akik óriási európai tapasztalattal rendelkeznek, egyesek erősebbek mint mások - gondoljunk csak a Barcelonára és a Bayern Münchenre - őket jobb lenne elkerülni. Mindenesetre nem lesz könnyű dolgunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr248157870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Watakuki 2015.12.11. 20:15:03

Ezt a fordulópontot rámondták már jópár meccsre, de azért legyen igazuk! Forza Juve!!

Nathas 2015.12.12. 19:27:11

Remélem a fordulópontot már elhagytuk, az élcsapatok elleni gyászos eredmények tükrében ezt a meccset nyernünk kell!

MDaniel98 2015.12.17. 11:12:31

A bajnoki cím jelenlegi formánkból kiindulva azt mondom meglesz - bár kitudja.
A BL... Ha a bayern megtudjuk verni, akkor bárkit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása