Buffon: "Ismét a bajnoki címet akarjuk"
Buffon: "Ismét a bajnoki címet akarjuk"

A Juventus zsinórban kilencedik bajnoki mérkőzését is megnyerte, s ezzel feljött a tabella második pozíciójába, mindössze két pont távolságra az éllovas, téli bajnok Napolitól. "Ez az a Juventus, amit mindannyian látni akarunk." - nyilatkozta a Juventus csapatkapitánya, Gigi…

Allegri: „Hittem a Juventus feltámadásában”
Allegri: „Hittem a Juventus feltámadásában”

A tréner a Sampdoria elleni mérkőzés alatt rendkívül ingerültnek tűnt a pálya mellett, miközben a csapat izgalmas körülmények közepette megszerezte sorozatban kilencedik bajnoki győzelmét. „Jobban kellett volna figyelnünk a labdára a második gól után, túl sok kockázatos helyzetet…

A Sampdoria elleni keret
A Sampdoria elleni keret

A zsinórban elért kilencedik győzelmére készülő Juventusnak a Sampdoria otthonából kell elhoznia az újabb három bajnoki pontot, amire nagy szüksége lesz, mert a címvédő kihívói egyelőre makacsul tartják a lépést a zebramezes együttessel. A Juventus mestere, Massimiliano Allegri nem számíthat majd a…

Allegri: „Talán játszik holnap Rugani”
Allegri: „Talán játszik holnap Rugani”

Massimiliano Allegri elővigyázatosságra intett a Sampdoria és Udinese elleni idegenbeli meccsek kapcsán, illetve kiemelte ezek fontosságát. Az Öreg Hölgy a Marassi gyepén vasárnap 20.45-kor csap össze a Sampdoria csapatával. „A következő két mérkőzésünket idegenben játsszuk, és mindkettő…

Éder Buffont és Dybalát semlegesítené
Éder Buffont és Dybalát semlegesítené

A Sampdori támadója izgatottan várja a soron következő bajnoki mérkőzést, mellyen reményei szerint borsot törhetnek a Juventus orra alá. Éder egyúttal Buffont is Dybalát nevezte meg a legnagyobb fegyvereiként. "Úgy gondolom, hogy a derbin aratott győzelem morális szempontból nagy lökést adott…

Asamoah a Juventus feltámadásáról
Asamoah a Juventus feltámadásáról

Széles mosoly és tipikus harcos hozzáállás, így adott interjút a klub hivatalos csatornájánának, a JTv riportereinek Kwadwo Asamoah a sérüléséből való felépülésről, az öltözői hangulatról, a közelgő vasárnapi Sampdoria elleni összecsapásról, illetve csapata…

Allegri: „Ismét harcban vagyunk a bajnoki címért”
Allegri: „Ismét harcban vagyunk a bajnoki címért”

Massimiliano Allegri a Hellas Verona elleni háromgólos győzelmet követően a sajtónak megindokolta a taktikai döntéseit, valamint egyúttal pár jó szóval illette Álvaro Moratát. A bianconero együttes sorozatban nyolcadik bajnoki győzelmét aratta a minap Torinóban, a jeget Paulo Dybala törte meg a…

Dybala és Zaza értékelése a Verona elleni győzelemről
Dybala és Zaza értékelése a Verona elleni győzelemről

A Juventus zsinórban nyolcadik bajnoki győzelmét is learatta a kiesőjelölt Hellas Verona ellen, s a zebramezesek első találatát ismét a nyáron csillagászati összegért igazolt, s hosszú ideje ihletett formában játszó Paulo Dybala szerezte. "Mindig egymásért kell dolgoznunk, ahogyan azt ma is tettük.…

A Hellas Verona elleni keret
A Hellas Verona elleni keret

A bajnoki címvédő Juventus a kiesés elől egyre reménytelenebbül menekülő Hellas Verona együttesét fogadva kezdheti az új esztendőt, s egy esetleges győzelemmel tovább nyújthatja azt a nagyszerű sorozatot, amely a zebramezeseket a szégyenteljes tizenkettedikből a negyedik…

Allegri: „A bajnokság utolsó hat meccse létfontosságú lesz”
Allegri: „A bajnokság utolsó hat meccse létfontosságú lesz”

Massimiliano Allegri kolumbiai játékosához hasonlóan nehéz mérkőzésre számít holnap a Verona ellen. A bianconero csapat sorozatban hét bajnokit nyert meg, így visszatért a bajnokesélyesek sorába, azonban a tréner ennek ellenére nem veszi félvállról a Verona elleni meccset. „Holnap bonyolult meccs…

Cuadrado: „Nehéz lesz a szünet utáni első találkozó”
Cuadrado: „Nehéz lesz a szünet utáni első találkozó”

A Juventus szélsője, Juan Cuadrado kemény csatára számít a Verona elleni találkozón, amelyre szerdán fog sor kerülni. A bianconero együttes a legutóbbi hét Serie A találkozón győzedelmeskedett, így a félidőre a címvédő megközelítette a tabella éllovasát, és már csak…

Mélyebb interjú a Juventus horvát támadójával
Mélyebb interjú a Juventus horvát támadójával

Tavaly nyáron érkezett a csapathoz, miután klubot, várost és országot váltott. Megismételte azt, amit tavalyelőtt, amikor a Bayernből a Bajnokok Ligája második helyezettjéhez, az Atleticohoz szerződött. Mario Mandžukić önéletrajza írásakor valószínűleg nehézségekbe…

Sturaro: "Korai volna a bajnoki címről beszélni"
Sturaro: "Korai volna a bajnoki címről beszélni"

A Juventus számára véget ért az ünnepi pihenő, a csapat gőzerővel készül a szezon második felére, valamint a soron következő bajnoki találkozóra, a kiesőjelölt Hellas Verona ellen. "Minden egyes mérkőzéssel a megfelelő időpontban foglalkozunk. Most még korai volna a bajnoki…

Evra: „Ez még nem az igazi Juventus”
Evra: „Ez még nem az igazi Juventus”

Patrice Evra véleménye szerint a Juventus képes legyőzni a Bayern Münchent a Bajnokok Ligájában. A bianconero csapat tavaly a döntőig menetelt, azonban ebben az évben már a legjobb tizenhat között is komoly ellenféllel kell szembenéznie, hiszen a német bajnokot kell legyőznie a…

Cannavaro is a Juventust tartja esélyesnek
Cannavaro is a Juventust tartja esélyesnek

Fabio Cannavaro szerint a Juventusnak van a legtöbb esélye megnyerni a bajnokságot, azonban az Intert és a Napolit sem zárja ki az esélyesek sorából. A korábbi kiváló középhátvéd mindhárom említett klubban megfordult, s újságírói kérdésekre válaszolva megosztotta gondolatait…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10148) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása