A Sampdori támadója izgatottan várja a soron következő bajnoki mérkőzést, mellyen reményei szerint borsot törhetnek a Juventus orra alá. Éder egyúttal Buffont is Dybalát nevezte meg a legnagyobb fegyvereiként.
"Úgy gondolom, hogy a derbin aratott győzelem morális szempontból nagy lökést adott számunkra." - mesélte Éder az Il Corriere dello Sport riportereinek.
"Ez egy fontos meccs volt részünkről és a szurkolóinknak is sokat jelentett. Ennek megfelelően, nagy lelkesedéssel készülünk a Juventus elleni mérkőzésre, melyen reméljük, megtréfálhatjuk a bajnokot.
A Juve az a csapat, amelyiket azért akarod legyőzni, mert megnyerték a legutóbbi négy bajnokságot, köszönhetően a Conte által létrehozott és Allegri által fenntartott mentalitásnak. Megpróbáljuk megszakítani a nyolc meccse tartó sikeres szériát.
Erősségük az egységességben van. Buffon, Barzagli, Bonucci, Chiellini, Marchisio és a többiek hosszú évek óta együtt játszanak, s győztes mentalitásukat az új érkezőnek is remekül átadták.
Hogy kit vennék ki a csapatukból? Mint csatár, én Buffont mondanám, aki emberfeletti, azonban most Dybala is nagyszerű formában van.
Amikor a támadót arról kérdezték, mennyi az esélye annak, hogy ebben a szezonban gólkirály legyen, ő inkább Gonzalo Higuaínt nevezte meg.
"Ő a bajnokság igazi fenoménja. Amikor tehetem, megnézem a Napoli meccseit annak érdekében, hogy tanulmányozzam mozgását. A világ egyik legerősebb támadójának tartom."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.