Dybala és Zaza értékelése a Verona elleni győzelemről

dybala_paulo_golorom_2.jpgA Juventus zsinórban nyolcadik bajnoki győzelmét is learatta a kiesőjelölt Hellas Verona ellen, s a zebramezesek első találatát ismét a nyáron csillagászati összegért igazolt, s hosszú ideje ihletett formában játszó Paulo Dybala szerezte.

"Mindig egymásért kell dolgoznunk, ahogyan azt ma is tettük. Szerencsés volt, hogy korán betaláltunk, s a második gól után nyugodttá váltunk, mielőtt Simone eldöntötte a mérkőzést a harmadik találattal." - nyilatkozta az argentin támadó a mérkőzés lefújását követően.

"Amikor megérkeztem ide, változtattam a személetmódomon, s megértettem, hogy az erős akarat jelent mindent. Például, ha elveszítem a labdát, mindent megteszek annak érdekében, hogy visszaszerezzem. Nem tekintem magam meghatározó játékosnak, hiszen annyi fontos és tapasztalt játékosunk van, azonban ez a mez hatalmas felelősséget is ruház az emberre, s úgy érzem, hogy érettebbé váltam itt."

Dybala gyönyörű szabadrúgással vette be a veronaiak kapuját, ez legutóbb tavaly februárban sikerült neki - éppen a Verona ellen - míg a Juventus utolsó szabadrúgásból születő találatát a bajnokságban Andrea Pirlo szerezte az FC Torino ellenében.

"Visszanézve azt kell mondanom, hogy jól eltaláltam a labdát. A kapus nem tudott már időben visszaérni. Rengeteget gyakoroltuk az állított helyzeteket az edzések során, s nagy a verseny köztünk, hogy ki a legpontosabb, azonban még soha sem nyertem ebben, de nagyon boldog vagyok, hogy ma betaláltam."

A Juventus harmadik találatát a mindeddig kevés játéklehetőséghez jutó, azonban ezalatt ragyogó statisztikát produkáló Simone Zaza szerezte egy tetszetős támadás végén.

"Minden alkalommal boldog vagyok, amikor játszhatok és gólt szerzek, s bízom benne, hogy továbbra is sok ilyen nap vár még rám. Csatárként tovább akarok fejlődni ennél a klubnál."- oszlatta el az esetleges távozásával kapcsolatos pletykákat Zaza.

"Az elején akadtak gondjaink a bajnokságban mögöttünk álló csapatok ellen, de mostanra megmutattuk, hogy milyen szilárdak vagyunk. Lehet, hogy a mai mérkőzés az idő előrehaladtával könnyebbé vált, de ez a saját képességeinknek és a nagyszerű munkának tudható be. Most tovább kell mentenünk ezt a formát az előttünk álló mérkőzésekre."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr138247058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kozagaha 2016.01.06. 21:33:47

Na, az pozitív ha úgy nyilatkozik, hogy: ennél a klubnál. Valószínűleg akkor még sem annyira akar távozni Zaza.

Leslie Roo 2016.01.06. 22:09:22

Zaza-nak maradnia kell, és többet játszatnia Allegrinek

Rocky80 2016.01.06. 23:02:40

Az utolsó szabis találat nem Pogba volt?

Cannavaro 2016.01.06. 23:41:50

Többet kell játszatni Zaza-t, most már nincs mese! Tényleg nem tud már mit tenni ettől többet egy játékos, hogy több percet kaphasson!
Nagyon örülök ennek a nyilatkozatnak, remélem igaz is amit beszél, és csak az újságok eladása érdekében születtek ezek az "el akarok menni" szövegek..
Dybala meg... Hát mit is mondhatnék Ő az új Tévez, ez már nem kérdés!
Fejlődni még kell, de a mutatók mindent elárulnak, és a góljai minősége is!

babo0410 2016.01.07. 03:31:44

Én már csak azt szeretném, hogy Rugani, és ha felépül, akkor Lemina is nőjön fel majd Zaza,Dybala és Sandro mellé. Akkor elmondhatnánk, hogy nagyon erős a keret. És ha nyáron érkezik Berardi, meg esetleg most télen pár tehetséges olasz fiatal, akkor remélem, hogy a személyükben minimu olyan jó játékosok érkeznek, mint Zaza. Ha csak Zaza minőségű olasz tehetségeket tudnánk hozni, az a válogatottnak is nagyon jó lenne. Jó lenne a jövő Juventusát megint a tehetséges fiatal olasz játékosokra építeni, ahogy azt mindig is tette a Juve.

JuventusFanatikus 2016.01.07. 08:44:56

Most már megnyugodtam, hogy Zaza nem megy sehova, csak több lehetőséget kell neki adni.

Trieszt120506 2016.01.07. 11:49:34

Én azért várnék még Zaza megítélésével legalább addig, amíg nem kap 1-2x kezdőként lehetőséget.

RuidaRobert 2016.01.07. 12:40:35

@Trieszt120506: Ez igaz. Viszont az egyértelműen látszik, hogy a mentalitásának köszönhetően nem stresszeli túl a helyzeteket a kapu közelében.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10148) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása