Széles mosoly és tipikus harcos hozzáállás, így adott interjút a klub hivatalos csatornájánának, a JTv riportereinek Kwadwo Asamoah a sérüléséből való felépülésről, az öltözői hangulatról, a közelgő vasárnapi Sampdoria elleni összecsapásról, illetve csapata bajnokságbeli feltámadásáról.
A ghánai középpályás térdműtétének köszönhetően a bajnoki nyitán nagy részét az oldalvonalon kívülről kényszerült végignézni. Mindezek ellenére Asamoah úgy véli nem kell sok ahhoz, hogy visszanyerje régi formáját, mellyel újra segítségére lehet a Juve családnak, aminek 2012-es érkezése óta szerves részét képezi.
A védjegyévé vált nyugodt stílusban kezdte nyilatkozatát a játékos: "Jól érzem magam, nagyon jól. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az elmúlt pár hónapban nem csak a családtagjaim, hanem a csapattársaim is mellettem voltak. A srácok és az egész háttérstáb segítsége rendkívül sokat jelentett ebben a nehéz időszakban. A sérülésem után még a legrosszabb pillanataimban is velem voltak és ez csodálatos érzés volt."
A 27 éves középpályás szerint ilyen értelemben vett csapatszellem és az összetartozás érzése vezethette vissza a bajnokot a tabella élmezőnyébe, a kiábrándító szezonkezdet után.
"Nem kezdtünk valami jól, de aztán helyesen visszataláltunk a győztes útra. Mint csapat tiszta célkitűzéseink vannak és ezek adnak nekünk motivációt, győzelem utáni vágyat, illetve azt az érzést, hogy a szezon utolsó meccséig harcoljunk.
Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, de mindenkinek támogatnia kell a másikat, még azoknak is, akik nem rég érkeztek. A kezdetekkor az új srácok kisebb hullámvölgyben voltak, de mostanra, hogy a csapat is magára talált, mindenki láthatja, mire képesek.
És még hogy magukra találtak az új igazolások. Többek között Paulo Dybala és Mario Mandžukić remek játékának köszönhetően a Bianconeri nyolc meccses győzelmi sorozatot számlál, melynek köszönhetően ismét harcba szállt a bajnoki címért. Sorozatban az ötödikért.
"Nem foglalkozunk a többi csapattal, számunkra legfontosabb dolog, hogy sikeres szezont zárjunk. A vasárnapi Samp elleni mérkőzés keménynek ígérkezik, főleg azt figyelembe véve, hogy a genovai derbin hatalmas győzelmet arattak. Mindezek ellenére összpontosítva és legjobbunkat nyújtva fogunk pályára lépni ellenük." - zárta nyilatkozatát Asamoah.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ToTTy-Juve 2016.01.09. 11:07:36
Leram7 2016.01.09. 12:24:06
alexGicamo 2016.01.09. 15:28:56
Forza Asa!
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!