A Hellas Verona elleni keret

Serie A logo.jpgA bajnoki címvédő Juventus a kiesés elől egyre reménytelenebbül menekülő Hellas Verona együttesét fogadva kezdheti az új esztendőt, s egy esetleges győzelemmel tovább nyújthatja azt a nagyszerű sorozatot, amely a zebramezeseket a szégyenteljes tizenkettedikből a negyedik pozícióba, mindössze három pont távolságra emelte a tabella első helyén álló Intertől. 

Massimiliano Allegri bizonyosan nélkülözni kényszerül majd a utóbbi mérkőzéseken rendkívül gólérzékenyek mutatkozó Mario Mandžukićot, Andrea Barzaglit, valamint a hosszabb ideje hiányzó Mario Leminát és Roberto Pereyrát is.

A két csapat tavaly januárban kétszer is megmérkőzött egymással a Juventus Stadiumban, s az Öreg Hölgy előbb az Olasz Kupában rendezett 6:1-es mészárlást, majd a bajnoki "visszavágón" 4:0-ás győzelemmel tartotta Torinóban mindhárom bajnoki pontot.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Rubinho

Védők: Chiellini, Cáceres, Alex Sandro, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Khedira, Marchisio, Pogba, Hernanes, Cuadrado, Padoin, Asamoah, Sturaro, Vitale

Csatárok: Zaza, Morata, Dybala

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr128242532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2016.01.06. 15:57:14

@pedronegroo: Az Empoli jó kis masszív csapat, legalább 1 pontot otthon tart.

KysBé 2016.01.06. 16:00:02

Összefoglaló alapján jó lehetett az első félidő.
Így tovább!

The king of alibis 2016.01.06. 16:03:18

@KysBé: Ha a lötyögős = jó, akkor úgy van, ahogy mondod.

venember83 2016.01.06. 16:06:18

Ez a sárga aztán majd visszatartja a játékosokat a durva belépőktől...

Lord Viktor 2016.01.06. 16:07:03

Ilyen se volt még, hogy a melóban ülve esik le, hogy megy egy Juve-meccs. :O

pedronegroo 2016.01.06. 16:08:04

Morata mennyire cimbije Zizunak????

börb 2016.01.06. 16:08:29

Jöhet a turbán... ;-)

juve28adam 2016.01.06. 16:08:51

Chiellini a szokásos turbánnal :D

Drughi Di Bianconeri 2016.01.06. 16:10:42

@pedronegroo: Nem tudom,de Pogba elégvalószínűen az... :/

Watakuki 2016.01.06. 16:10:57

@pedronegroo: Lassan az lesz a legjobb mindenkinek, ha eladjuk, az legalább biztos 30 millió, csak akkor nyáron jöhet valaki az ő helyére is...

venember83 2016.01.06. 16:12:25

Lassan a chiellinis mezekhez adhatna az adidas turbánt is.

danimester1 2016.01.06. 16:12:33

Remélem a nagy nyomás ellenére Zaza-t minimum becseréli!Ruganit sem bánnám Chiello helyett és Cuadrado-t meg Lichti helyett.Télapó légyszí'!!!!:-)

pedronegroo 2016.01.06. 16:14:04

Az Adidas mikor dobja már piacra a "turbánt"??? Chiello feje az állandó turbán miatt gyakorlatilag egy kihasználatlan hirdető felület....

The king of alibis 2016.01.06. 16:14:16

@pedronegroo: Reméljük nagyon és takarodik vissza MAdridba.

venember83 2016.01.06. 16:15:10

@Drughi Di Bianconeri: akkor elviszik jó pénzért, hol itt a probléma? Vagy nem vagytok elégedettek azzal, amit a vezetőség és Allegri újjáépített Pirlo, Vidal és Tévez távozása után?

danimester1 2016.01.06. 16:18:06

Ki ez a majom akit játékvezetőnek csúfolnak?!Nem tudja mit hogyan kell megítélni!Hülye f@sz ez nem volt sárga,a büntető meg elmaradt!

danimester1 2016.01.06. 16:18:47

Egyenlített a Chievo!!!!!!!!!!

danimester1 2016.01.06. 16:20:55

Ma jó kombót raktak össze Egri kispöccsel meg ezzel a nagy broki bíróval...Szánalmas olasz játékvezetés!

danimester1 2016.01.06. 16:22:13

Ez az az Emanuelson aki régebben hatalmas tehetségnek volt kikiáltva?

Rivendell 2016.01.06. 16:24:24

ha Urbi akkor igen a volt Ajaxos gyerek

danimester1 2016.01.06. 16:25:07

Könyörüljünk meg már Morata-nak és adjunk lehetőséget Zaza-nak,mert nagyon szenved a csávó.

danimester1 2016.01.06. 16:26:21

@Rivendell: A keretükben Emanuelson U.-nak van írva,de mérget nem vennék rá.

Drughi Di Bianconeri 2016.01.06. 16:27:40

Egri Viktor még jószándékkal is egy irritáló f@sz
"...még a Khedira-Lichtsteiner duóhoz képest IS a technika ördögei (Pogba-Sandro)"

Mintha a hasonlítási alapját szolgáló 2 játékos valaha is a technikai képzettségükről,virtuozitásukról lennének híresek xD :D

kda75 2016.01.06. 16:28:35

Jééé,Khedira a pályán volt?

juve28adam 2016.01.06. 16:28:58

Khedira nem sok vizet zavart ma sem.

pedronegroo 2016.01.06. 16:30:26

Khedira is csak pont a januári átigazolási időszakban nem sérült...

danimester1 2016.01.06. 16:30:44

Te jó Isten Hernanes melegít....

Watakuki 2016.01.06. 16:31:18

Hernanes is melegít.... Na ez az a mondat, ami nem hiányzott....

danimester1 2016.01.06. 16:31:39

B+ megint vezetnek....

pedronegroo 2016.01.06. 16:32:00

Egri Vityát szoktam látni a Lidl-ben. Üzentek neki valamit?? :))))

venember83 2016.01.06. 16:33:13

Hagyjátok már békén a Romát, a Juve mögött vannak a fővárosiak, amíg a Juve nyeri a meccseket, nem mindegy, hogy mi a vége az ő meccseiknek?

Drughi Di Bianconeri 2016.01.06. 16:33:38

@pedronegroo: Többet NE MERJEN Juve meccset közvetíteni :D

danimester1 2016.01.06. 16:35:09

@venember83: Mindegy de jó érzés ha buknak és minél lejjebb vannak!Mert tele vagyunk jó indulattal és szeretjük őket...:-)

Apuleius 2016.01.06. 16:35:59

@pedronegroo: Üzenni nem üzenünk semmit, de, ha találsz még ott helyet, dugj fel egy kígyóuborkát a seggébe.

danimester1 2016.01.06. 16:36:45

Na jön a 30M-s csatárunk!Hajrá Zaza!!!

kda75 2016.01.06. 16:37:16

@pedronegroo: Nem tudsz egy kis plutóniumot rejteni a kosarába?

pedronegroo 2016.01.06. 16:37:53

@Drughi Di Bianconeri: Szemkontaktussal próbáltam felé sugallni a kötekedők klasszis kezdő sorát: Mivan, mivan, mivan? de meghunyászkodott. :)

danimester1 2016.01.06. 16:38:28

Szerintetek Delpapa kihúzza az idényt Veronában?

venember83 2016.01.06. 16:38:38

@Apuleius: ne adj ilyen ötletet, még élvezné tán...

danimester1 2016.01.06. 16:39:48

Ez az!!!!Nem szabad elengedni a terroristát!

patrik1112 2016.01.06. 16:40:43

Ez a pali hihetetlen :D pogba gyonyoru passz

Nathas 2016.01.06. 16:40:52

Szerintem Moratat most üti meg a guta

Drughi Di Bianconeri 2016.01.06. 16:41:05

ZAZAAAAA !!!!

Ez a pali kegyetlen ! :D

2016.01.06. 16:41:26

Zaza nem szarozik.

RuidaRobert 2016.01.06. 16:41:28

Jó szar ez a Zaza. Elég sokan játszottak itt a blogon szakembert jogtalanul, úgy h. egy Sassuolo meccset se láttak:P

juve28adam 2016.01.06. 16:41:40

Zaza beszarás mennyire hatékony. Ez a pali hihetetlen.

Watakuki 2016.01.06. 16:41:41

Mennyi percet volt fent, amíg gólt rúgott? Eladni?? Zaza dimenziókkal jobb Moratánál...

pedronegroo 2016.01.06. 16:42:09

A Madrid előbb viszi el Zazát mint vissza Moratát.....

danimester1 2016.01.06. 16:42:17

Megjött a kis Titán is!

Drughi Di Bianconeri 2016.01.06. 16:43:10

@pedronegroo: Hát kb... :D
Nekünk meg ideküldenék a főstricit érte.. :D

Apuleius 2016.01.06. 16:44:16

Baszki, marha idegesítő így munka közben nézni a meccset, lemaradtam Zaza góljáról.

danimester1 2016.01.06. 16:44:23

Úgy nézki ma a bolonyai milánóit eszik....hehehehheehhee

2016.01.06. 16:45:55

Pepe 3-3-ra hozza a meccset a Roma ellen. :D

pedronegroo 2016.01.06. 16:46:41

@Drughi Di Bianconeri: Viszont meg van a 4-ik számú csatárunk. :)

Drughi Di Bianconeri 2016.01.06. 16:46:42

Amúgy annyira durva,hogy:
- ha át kell venni egy labdát,akkor 10-15 méterre pattan Zazatól,de
- 1érintésből úgy érzi a kaput,hogy ihajj :D

danimester1 2016.01.06. 16:46:47

Chievo romák már 3:3!!Ezért (is) boldog a közönség!

Apuleius 2016.01.06. 16:47:01

Giaccherini bevette a Milan kapuját.

juve28adam 2016.01.06. 16:48:33

Giaccherini, Pepe. A beépített emberek teszik a dolgukat ;)

Cannavaro 2016.01.06. 16:48:39

Komolyan mondom, Zaza már kezdőbe való! remélem berotálja Max a samp ellen! :)

danimester1 2016.01.06. 16:48:49

@Apuleius: A romáékét pedig Pepe!A volt Juvésok még most nekünk dolgoznak!:-)

Drughi Di Bianconeri 2016.01.06. 16:49:27

@pedronegroo: Benzema jó csere lenne Zaza mögött :D
Bár a böriben max Fifa-t játszhatna,vagy még ott sem :D

Cannavaro 2016.01.06. 16:49:50

Palermo gyötörhetne egyet a fiornak...

pedronegroo 2016.01.06. 16:52:49

Delneri jól megszívatta magát, nem kellett volna így összerakni annak idején a Juvét!

danimester1 2016.01.06. 16:52:53

@juve1986: Sajna nem,a lilák találtak be,így behúzták ők is.

Watakuki 2016.01.06. 16:53:14

Úgy tűnik egyébként azok a gólok, amik év elején elmaradtak, azok most szépen lassan bemennek, legalábbis utóbbi 4 meccsünk mindegyikén rúgtunk minimum 3 gólt.

Drughi Di Bianconeri 2016.01.06. 16:55:03

@Watakuki: Igaz, de ha mondjuk egy picit többet adnak bele a fiúk,ma úgy érzem lőhettünk volna 8-10et is.
Egyrészt mert rendkívül nívótlan ez a Delneri-féle Verona,másrészt a védelmük és a kapusuk is kabaré.

De a lényeg a győzelem, nagy gólokkal, Dybala és Zaza előtt le a kalappal, aki még nagyon tetszett az Sandro volt.

Cannavaro 2016.01.06. 16:57:52

@danimester1: Nem baj, akkor botoljon a Napo, Inter páros! :)

KysBé 2016.01.06. 16:58:06

Zaza csak az utolsó 10 percben léphet pályára. Elképesztő, amit csinál. Még a végén kénytelen leszek megkövetni magam :)

m.martin91 2016.01.06. 16:58:46

@pedronegroo: LOOOOL Ez tényleg jó volt. :))))

Rocky80 2016.01.06. 17:01:06

Lassan 50 milliós csatár lesz ebből a Zazából. Na ezen lehet beszarni.

Leram7 2016.01.06. 17:05:21

Pogba nagyon szépen tólta, nálam ma ő volt a legjobb picivel megelőzve Sandrot.

Zaza ahogyan beáll és ahogyan mozgott, párszor lehetett látni labda nélkül is befutott a védők mögőé, nagyon komoly volt. Szép csatárteljesítmény!

Azért is írtam meccs előtt, hogy többet érdemel, mint Morata. Tavaly ilyenkor Morata megkapta Llorente helyett a lehetőséget, ez már járna Zazanak is. Nem azt mondom, hogy kezdőbe vele, de ilyenkor játszania kell és reméljük legközelebb kezd.

Rocky80 2016.01.06. 17:33:22

Itt már nem az a kérdés, hogy megérte-e az árát, hanem az, hogy ha túladunk rajta akkor hányszoros haszonnal...

De én amondó vagyok: A Zaza nem eladó! :D

Rivendell 2016.01.06. 17:41:11

szerintem nem lesz eladva,viszont Morata...fenének kellett vele hosszabbítani,csak rajtunk fog maradni:(

még 1 Inter és 1 Napoli botlás kéne és kész is lenne a felzárkózás végső stabilizálása,mostantól irány a top1,még jó hogy a rangadóinkat szinte mind otthon fogjuk játszani,kivétel talán a Fior?

Apuleius 2016.01.06. 17:45:43

@Rivendell: Nem tudom, hogy a Milan elleni mérkőzés jelen pillanatban rangadónak számít-e, de velük is idegenben játszunk majd.

MdewC 2016.01.06. 18:47:09

@pedronegroo: ez szemkontaktusos komment már most a best 2016-ban. :D :D :D

DegerFaCan 2016.01.06. 18:51:58

@MdewC: szerintem ez az előbbi Delneris, hát kinyúltam rajta :D

babo0410 2016.01.06. 19:09:48

Nagyon jó meccs volt. Dybala hihetetlen már most. Megérte az árát Zaza-val együtt. Remélem a jó formánk kitart a szezon további részében is, mert akkor a bajnoki cím nem kérdéses.
Ajánlom letölteni a sopcastet androidos vagy iPhone készülékre. Ma azon keresztül néztem a meccset, remekül működik. Így ha az ember nincs otthon, akkor is látja kedvenceit.

MdewC 2016.01.06. 19:24:55

Jó volt itt a fórumon végigolvasni a meccset, összefoglalót láttam csak. :)

Mostantól a TERRORISTA kezében nem úgy szól a gépfegyver, hogy "RATATATATA", hanem "ZAZAZAZAZA"!!! :D

JUVE!

kozagaha 2016.01.06. 19:31:32

Ha valaki emlékszik a múltkor kérdeztem miért Dybala lövi a pontrúgásokat?
Azt hiszem most megkaptam a választ :D és nagyon örülnék neki, ha így folytatná.
(Csak belejött, fasza!)

Zaza meg továbbra is Zaza: egy állat :D -------> jó lenne megtartani + több lehetőséget adni neki

Juveboy92 2016.01.06. 19:45:24

@babo0410: appstoreban nincs sopcast pedig pcn ha nezem mindig azon szoktam

Juvegaspy 2016.01.06. 19:54:24

Szep gyozelem felgozzel!
Caceresert nem kar Rugani meg legyen turelmes es fejlodjon mert meg nagyon de nagyon messze van Barza papatol.
Zazanak meg sztem nek felnie h eljut e az EB-re. Jelenlegi olasz csatar keret szintjet siman hozza!

babo0410 2016.01.06. 20:00:07

@Juveboy92: a sopcast oldalán van fenn androidos és iphonos verzió. Onnan tudod letölteni.

giorgio007 2016.01.06. 20:08:03

nem hiszem el, h az izé már megint egy szaros góllal nyert

danimester1 2016.01.06. 20:15:13

@giorgio007: de sajnos igen!:-( Ellenben a torinóiaknak nagy sansz van a kezükben,mert ha lenyomják az afrikai csürhét,a 14.-ik helyről a 9.-re ugorhatnak.Hajrá bikák!(nem szívesen,de ez nekünk jó lenne)

giorgio007 2016.01.06. 20:26:23

@danimester1: én is ebben reménykedem, viszont otthon játszanak a négusok. én az x-nek is örülnék

Apuleius 2016.01.06. 21:10:05

Na, vezet a rühes Napoli is.

mozambo 2016.01.07. 00:18:47

@babo0410: IOS-re nincs sopcast már sajnos max MAC-re. Az androidot nemvágom.

babo0410 2016.01.07. 02:32:25

@mozambo: Na látod? Én meg a mac-et nem vágom. Azt hittem az ugyanaz. De serintem ki lehet próbálni, hátha jó a mac-es vagy az andridos verzió az IOS-re. Nem értek hozzá, sose volt IPhone-om. Sony-Ericsonom volt kezdetben, utána meg Samsungom, és én nagyon szerettem.

.Bulldeo 2016.01.07. 17:28:28

Gollini elég magabiztos volt, Neto helyett simán el tudnám viselni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása