Sarri: „Jobban szeretem, ha a bírók tartják a kezükben a meccset”
Sarri: „Jobban szeretem, ha a bírók tartják a kezükben a meccset”

Maurizio Sarri a Toro elleni meccset megelőzően arról beszélt, hogy nem részesíti előnyben a VAR-rendszert, és olykor nehezen tudja elfogadni az abszurd szabályokat. A bírókat továbbra sem kímélik a szurkolók, és olykor a szakma sem annak ellenére, hogy már jó ideje bevezették a videóbírós…

Chiellini: "Ezt a sérülést egy kihívásnak tekintem"
Chiellini: "Ezt a sérülést egy kihívásnak tekintem"

A Juventus veterán csapatkapitánya, Giorgo Chiellini csak jövő tavasszal térhet vissza a pályára, s a súlyos sérüléséből lábadozó védő most az érzéseiről beszélt a Juventus TV-nek.  "Ezt a sérülést egy kihívásnak tekintem, amely megmutatja, hogy még mennyi maradt bennem. Ki akarom élvezni a…

Játékosok a Genoa elleni győzelemről
Játékosok a Genoa elleni győzelemről

A Juventus ugyan hosszú időn keresztül emberelőnyben játszhatott, mégis megszenvedett a Genoa elleni bajnoki mérkőzésen, s végül csak Cristiano Ronaldo kései büntetőjével tudta bebiztosítani a győzelmet és a három pontot, ami azért is rendkívül fontos volt, mert az Inter is hozta a Brescia elleni…

Sarri: „Túl sokat hibáztunk”
Sarri: „Túl sokat hibáztunk”

Maurizio Sarri a Genoa elleni, utolsó pillanatban megszerzett győzelem után arról beszélt, hogy csapatának jobban hiányzott Gonzalo Higuaín, mint Miralem Pjanić. „Az első félidőben lassan játszottunk, és kissé határozatlannak tűntünk, így a Genoa túlságosan könnyedén futhatta be a területeket.” -…

Sarri: "Többször kell eltalálnunk a kaput"
Sarri: "Többször kell eltalálnunk a kaput"

A Juventus vezetőedzője, Maurizio Sarri a Genoa elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a lehetséges hiányzókról és a csapat játékáról egyaránt szót ejtett  - tudósított a Football Italia. A 60 éves mester a következőket mondta kedden a sajtó képviselőinek: "Új stílusú futballt honosítunk meg a…

Buffon: „Még mindig fontosnak érzem magam a Juvénál”
Buffon: „Még mindig fontosnak érzem magam a Juvénál”

Gianluigi Buffon úgy érzi, hogy annak ellenére, hogy csak olykor kap szerepet a kapuban, a Juventusnál továbbra is fontos szerepet tölt be. „Olykor előfordulnak döntetlenek, de szerintem ez így teljesen rendben van.” - mondta a tapasztalt hálóőr a Tiki Taka munkatársának a Lecce elleni döntetlen…

Sarri: "A tabellát figyelni haszontalan és veszélyes volna"
Sarri: "A tabellát figyelni haszontalan és veszélyes volna"

A Juventus igen gyenge teljesítményt nyújtva játszott csalódást keltő 1:1-es döntetlent a Lecce otthonában, s ez azt jelenti, hogy amennyiben az Inter megnyeri esti meccsét a Parma ellen, a milánóiak visszaveszik az első helyet a tabellán. "Gonzalo sebét össze kellett ölteni, s majd eldől, hogy…

Sarri: „Jelenleg nincs sok lehetőségünk a változtatásra”
Sarri: „Jelenleg nincs sok lehetőségünk a változtatásra”

Maurizio Sarri a Lecce elleni meccset megelőző pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nem kíván beleszólni a szabadrúgáslövő kilétébe annak ellenére, hogy Cristiano Ronaldo nem rendelkezik túl jó mutatókkal ebben a tekintetben. „Nehéz meccsre számítok egy olyan csapat ellen, amelyik mindig a…

Chiellini: "Még néhány évet játszom, nem tovább"
Chiellini: "Még néhány évet játszom, nem tovább"

A Juventus hétközi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésén a csapat nehezen kiharcolt győzelmet aratott a Lokomotiv Moszkva ellen, s a meccs embere a két találatot jegyző Paulo Dybala volt, akit egy gyengére sikeredett szezont követően, az olasz sajtó szinte már el is adott. "Paulo csöndes ember, egy…

Nedvěd: „Minden lehetőséget ki akarunk használni”
Nedvěd: „Minden lehetőséget ki akarunk használni”

Pavel Nedvěd szerint csapata kész arra, hogy megragadjon minden ajánlkozó lehetőséget, még akkor is, ha a következő Cristiano Ronaldo megszerzéséről van szó. A Juve szerdán tartotta a részvényesek éves gyűlését, amelyen a részvényesek jóváhagyták a 300 millió eurós tőkeemelést. Amikor az alelnököt…

Nedvěd: „Változást és több gólt akartunk”
Nedvěd: „Változást és több gólt akartunk”

Pavel Nedvěd a Juventus keddi BL-meccse előtt nyilatkozott a sajtónak, és bár a legfőbb téma Rodrigo Bentancur csapatbeli szerepe volt, az alelnök végül elmondta, milyen célja is volt a vezetőségnek Massimiliano Allegri utódját illetően. A Juventus végül 2-1-re nyerte meg a meccset Paulo Dybala…

de Ligt: „Nem foglalkozok a kritikákkal”
de Ligt: „Nem foglalkozok a kritikákkal”

Matthijs de Ligt azt mondta a Lokomotiv Moszkva elleni győzelmet követően, hogy nemigen foglalkozik a vele kapcsolatban megfogalmazott kritikákkal. Az olasz sajtóban többször negatív cikkek jelentek meg Matthijs de Ligt eddigi Juve-meccseken nyújtott teljesítményéről, főleg mivel az Öreg Hölgy…

Játékosok a Lokomotiv Moszkva elleni győzelemről
Játékosok a Lokomotiv Moszkva elleni győzelemről

A Juventus nyögvenyelős győzelmet aratott a Torinóba látogató Lokomotiv Moszkva elleni mérkőzésen, amelyen az ellenfél szerezte meg a vezetést, s Paulo Dybala duplája mentette meg a szégyentől az olasz rekordbajnokot. "Szükségem volt ezekre a gólokra. Jó mérkőzés volt számomra és a csapat számára…

Sarri: „Nem veszítettük el a fejünket”
Sarri: „Nem veszítettük el a fejünket”

Maurizio Sarri a Juventus hazai győzelme után örült annak, hogy csapata nem veszítette el a fejét, de tény, hogy a tempó végig lassú volt. A meccsen a Lokomotiv Moszkva szerezte meg a vezetést egy kontratámadásból, de Paulo Dybala duplázása nyomán a Juventus otthon tartotta a három…

Evra: "A MU-nál töltött időszak vakáció volt a Juventushoz képest"
Evra: "A MU-nál töltött időszak vakáció volt a Juventushoz képest"

A Juventus egykori védőjátékosa, Patrice Evra bevallotta, hogy a torinói klubnál sokkal keményebb munkát kellett végeznie, mint Manchesterben, s most visszatekintve az Angliában töltött időszak szinte vakációnak tűnik az Öreg Hölgy szolgálatában töltött időszakhoz képest. "Igen." - válaszolta a Sky…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1081) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1741) játékosokról (10651) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2587) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4614) mercato (4422) nyilatkozat (8000) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása