Maurizio Sarri a Juventus hazai győzelme után örült annak, hogy csapata nem veszítette el a fejét, de tény, hogy a tempó végig lassú volt. A meccsen a Lokomotiv Moszkva szerezte meg a vezetést egy kontratámadásból, de Paulo Dybala duplázása nyomán a Juventus otthon tartotta a három pontot.
„Tapasztalható volt némi gond hátul. Sajnos egy kontratámadásból megszerezték a vezetést, s attól kezdve még jobban betömörült az ellenfél.” - mondta a mester a Sky Sport Italia munkatársának.
„Úgy gondolom, hogy jól teljesítettünk azzal, hogy nem veszítettük el a fejünket, türelmesek maradtunk, és járattuk a labdát. Azt éreztük, hogy mindvégig egyértelműen megfordítható a meccs, azonban a nyugtalanság pánikot eredményezhetett volna. 28 lövésünk volt a kapura.
Elmondtam a srácoknak, hogy BL-rekordokat adtunk át a múltnak labdabirtoklás tekintetében. A kockázat az volt, hogy többször lefejeljük a falat, aztán felidegeskedünk a történteken, de sikerült nyugodtnak maradni.”
Maurizio Sarri eddig nemigen akarta együtt használni Paulo Dybalát, Cristiano Ronaldót és Gonzalo Higuaínt, de a legutóbbi BL-meccsen már beküldte Pipitát is a második félidőre.
„Úgy éreztük, hogy a Lokomotiv elfáradt már a kontrákhoz, ezért kockáztattam Gonzalo Higuaín becserélésével, illetve Adrien Rabiot és Rodrigo Bentancur együttes játszatásával.
Sajnos a rendszerünkből adódóan inkább középen próbáljuk áttörni a falat. A második félidőben többet próbálkoztunk a jobb oldalon, mivel Paulo Dybala trequartistaként a jobb oldalra szokott koncentrálni, ezért kicsit egyoldalúvá válunk. Dolgozunk ennek a megoldásán.
Nem gondolom, hogy rossz lett volna a hozzáállásunk. Csupán kicsit lassúak voltunk, és végig az első félidőben visszafogott tempót alkalmaztunk, és ennek inkább fizikai állapothoz köthető okai, mint pszichológiai okai voltak. Háromnaponta meccset játszunk, és egy visszaesés belefér.
A Lokomotiv az első félidőben lassú volt, aztán gyors, míg mi egyszerűen végig lassúak voltunk. A jó hír az, hogy mentálisan élesek voltunk, mivel enélkül nem lettünk volna képesek megőrizni a hidegvérünket, és feltörni az ellenfél védekezését.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pavel1988 2019.10.23. 11:06:20
Ezek mellett számomra egyre aggasztóbb a védelmünk, szinte minden meccsen kapunk gólt. De ligt nagyon lassan fejlődik -ami érthető-, egy topcsapat ezeket a lékeket nem egy góllal fogja megbüntetni. Februárig itt még nagyot kell alkotnia Sarrinak.