Játékosok a Genoa elleni győzelemről

ronaldo_cristiano_golorom_genoa_ellen.jpgA Juventus ugyan hosszú időn keresztül emberelőnyben játszhatott, mégis megszenvedett a Genoa elleni bajnoki mérkőzésen, s végül csak Cristiano Ronaldo kései büntetőjével tudta bebiztosítani a győzelmet és a három pontot, ami azért is rendkívül fontos volt, mert az Inter is hozta a Brescia elleni találkozót.

"Boldog vagyok, hogy győzni tudtunk egy nehéz mérkőzésen, egy jól szervezett csapat ellen. Hittünk benne, s próbáltuk megszerezni a győzelmet a végén.

Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, győzni akartunk, s minden egyes eltelt perccel nőtt a nyomás.

Tudtuk, hogy az Inter nyert tegnap, így a második helyen állunk, ez pedig plusz motivációt jelentett. Boldogok vagyunk, hogy megszereztük a három megérdemelt pontot." - nyilatkozta a győztes találatot jegyző Cristiano Ronaldo a mérkőzés lefújását követően.

"Fontos győzelem volt, mert az ilyen kínkeserves győzelmek duplán értékesek. Nagy előrelépést tettünk a bajnokságban, s elismerés illeti a csapatot a tartásért, amit mutatott. Sok helyzetet alakítottunk ki, s ez egy olyan időszak, amikor nehezen találunk be, de ez javulni fog. Ami engem illet, elégedett vagyok. Jól érzem magam, sokat dolgozom, de túl az egyéni teljesítményeken, a győzelem a fontos." - nyilatkozta a mérkőzésről Federico Bernardeschi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4615275070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.10.31. 12:53:52

Szerencsénk,hogy jól kitanulta a kamu tizik kiharcolását és,hogy neki itt is ugyanúgy megeszik,mint Spanyolországban.

Knob 2019.10.31. 13:04:28

"Tudtuk, hogy az Inter nyert tegnap, így a második helyen állunk, ez pedig plusz motivációt jelentett." Hát ha a plusz motivációval ennyit sikerül kicsengetni, akkor rohadt nagy a baj Veled komám.

Ádi93 2019.10.31. 13:53:40

Tetszik-nem tetszik, a szabályzat engedi, a technológiát pedig nem használják továbbra sem megfelelöen, így bizony ki lehet harcolni az ellenfélnek lapot, sajátjainak pontrúgást egy kamueséssel. Kockázatos, mert visszafelé is elsülhet, amire folyamatosan itt-ott látni példát, egy-egy amatör próbálkozásnál, mikor szabad szemmel is láthatóan nincs kontakt, a sporttárs pedig, sokszor természetellenesen és az lehetséges ütközéssel nem is egyezö irányban dobja el magát, hatalmasat homorítva, pörögve-forogva. Ebböl aztán jön a sárga, vagy éppen piros lap és a megszégyenülés és az internet sem felejt.
CR nagyon szépen kivitelezte az esést, de ami méginkább elismerésre méltó, az az, ahogy mindezt a 96-ik percben, felmérte, hogy ez az utolsó esély és nem is volt más szándéka ott, ahol volt, csak elesni. Majd a szokásos, eszement nagy nyomás alatt értékesíteni a büntetöt.

Ettöl függetlenül siralmas volt a tegnapi produkció. Nem is értem, hogy hogy nyerünk a nagyobb meccseken, ilyenkor meg kínt szenvedünk kétemberes elönyben, otthon egy nulla formában lévö kiscsapat ellen...

steven.h 2019.10.31. 13:57:39

@Ádi93: Valaki mondja már meg nekem, hogy jön ki a két emberes előny, mert komolyan nem értem?!

2019.10.31. 14:06:40

@Ádi93: Ócska szar szabály az,ami tegnap győzelemhez segített minket,én ehhez nem fogok gratulálni meg ujjongani se örömömben,nagyon sajnálom a Genoát,megérdemelték volna az egy pontot.

steven.h 2019.10.31. 14:20:22

@fire06: Szerintem ugyanannyira hibás a genoa játékosa ebben a 11-ben, mint amekkorát Ronaldo homorított. A 96-ik percben mikor hátrefelé cselez egy játékos a 16-os csücskénél még rúgó mozdulatot sem teszek, ő tett, eltalálta a lábát, ez látszódott, ennyi.

Zamboni nem egy tészta 2019.10.31. 14:20:51

Valaki egyszer azért tolhatna egy szalaiadamot és kimondhatatna hogy szar meccs volt, szarul játszottunk.... N szégyen beismerni

GGábr81 2019.10.31. 14:23:16

@fire06: a kiharcolás szóval egyetértek. A kamu szóval már vitatkoznék. Labdát nem ért a védő, kontakt is volt. Erre szoktak bizony tizit adni máskor is. Ezt tudta Roni is, valóban ez volt a célja. Rúgjon oda és jöhet a tizi. A védő ezt nem tudta?
Nincsen olyan szabály, hogy talpon kell maradni. Valóban bántóan nagyot homorított, ez biztos sok (ellenszinpatizáns) embernek szúrja a szemét. (Neked miért fáj ez?) Van ilyen amire szerintem se kéne tizit adni, mert egyszerűen a helyzetből nem jön az, hogy egy ekkora kontakt miatt el kéne esni. De jelenleg ez van, a szabályok szerint nincs mérlegelés. Nem is tudom, hogy hogyan lehetne ilyen szabályt alkotni. A pici rugás még nem... na de mi a pici, vagy minden ütközést, rúgást számítógépes telemetrikus rendszer figyelne és számítaná, hogy valóban jogos volt az esés vagy sem. Pl.:18,57 N-tól már jogos, vagy ilyenek.
Nekem az ellenkezője is nagyon fura, amikor becsúszik a védő éppen egy picit hozzáér a labdához, aztán full elkaszálja a csatárt, de minden ok mert hozzáért a labdához.
Szóval vannak ilyenek a fociban. Ez része bizony, hogy ki lehet harcolni tizit, a jó védők figyelnek is rá. Ha BL elődöntőn de Ligt rúg így oda, akkor fogjuk a fejünk, hogy megint hibázott, mert nem kellett volna odarúgni, mindamellett, hogy az ellenfél csatára cseppet sem szimpi ezáltal. De ő csak él (vagy visszaél) a szabályokkal, ami ezt lehetővé teszi. Ez egy védő egyéni hibája tehát, amit okosan harcolt ki Roni. Nekem sem szimpatikusak ezek, de ez van.

Ádám.84 2019.10.31. 14:28:00

@steven.h: kiállítottak egy játékost a Genoa padjáról is (Marchettit). Nem volt kettős emberelőny.

A tizivel kapcsolatban egyetértek, belátom, ha a Juve kamura kap meg egy tizenegyest, de a tegnapi jogos volt, az utolsó lassításnál (ami a pálya másik oldaláról mutatta a belépőt) látszott, hogy bizony belerúgtak Ronaldoba. Rájátszott, persze, de megvolt a kontakt.

Jamal Jamal 2019.10.31. 14:33:58

Megrúgták ez itt látszik youtu.be/oNAdqi8khDQ?t=117, de hogy tizenegyes e???

steven.h 2019.10.31. 14:34:32

@Ádám.84: Azért is kérdeztem, hogy hogy jön ki, mert igen őt is kiállították, de a meccset semmiben nem befolyásolta, mégis kétszer már azt olvastam a kommentek közt, hogy kettős előnyben voltunk.

rockitbaby 2019.10.31. 14:38:58

@fire06: Akkor félve teszem fel a kérdést, hogy a legutóbbi de Ligt kezesért adott tizenegyesről mi a véleményed? Szakértők szerint, a szabályt értelmezve nem volt szabálytalan a holland, jogtalanul befújt büntető, de itt mégis mindenki ekézi.

2019.10.31. 14:41:56

@rockitbaby: Én nem ekézem,viszont nem volt leszorítva a keze,ez tény...van ilyen,viszont ott senki nem őt akarta kézen rúgni,Ronaldónak viszont semmi más célja nem volt,mint beakasztani a lábát az ellenfélébe. Teljesen más szituáció.

GGábr81 2019.10.31. 14:42:09

@Zamboni nem egy tészta: volt néhány gyalázatosan rossz teljesítmény a csapatban, van a játékrendszerünkben is még hiányosság, nem is volt szép a játék. A spori is tévedett a kiállításnál ( nem volt sárga), de az nem a mi sarunk. De igenis tettünk, mi tettünk többet a győzelemért. Viszonylag sok helyzetet dolgoztunk ki. Szerintem nem lett volna igazságos, hogy az utolsó 2 meccsen ennyi helyzet kidolgozása után nincs annyi szerencsénk, hogy legalább az egyiket megnyerjük. Ha a két meccs képét nézem, akkor az előzőt meg kellett volna nyerni, itt talán a Genova jobban megérdemelte volna a döntetlent. De voltak helyzeteink szépszerivel. CR7 fejesek, Dybalának is több helyzete + ziccere is, Berna lövések, Costa...

2019.10.31. 14:43:58

@Ádám.84: Megvolt a kontakt,beakasztotta a lábát az ellenfélébe,ez rutin neki. Senki nem rúgta meg,fogalomzavarba vagy.

Ádám.84 2019.10.31. 14:49:49

@fire06: "fogalomzavarba vagy" Hát nem gondolnám, és végképp nem kötekedéasnek szántam, de látom annak vetted. Az van fogalomzavarban, aki szerint a padról való kiállítás emberelőny...
Szerintem nézd vissza az esetet több kameraállásból is!

@steven.h: nem látták a meccset, csak az eredményt meg a lapok számát, esetleg a gólokat, ennyi.

steven.h 2019.10.31. 15:00:45

@Ádám.84: Ha csak az eredményt látták, akkor hogy nyilatkozhatnak a meccsről oly részletességgel, mint ahogy tették?!

Bocs, költői a kérdés.....

@fire06: Ádámmal kell egyetértenem, nézd vissza a Jamal által belinkelt videót pl. Odarúgott, a beakasztás nálam egészen mást jelent, ott a védőnél nincs mozdulat a labda megszerzésére vagy az ellenfél lerúgására (ha az a célja), vagy ha van is akkor látszódik hogy megszakítja a mozdulatot vagy visszahúzz a a lábát és szimplán a csatár akasztja bele a lábát. Felelőtlen volt a védő is, ahogy leírtam az előbb, van egy kamera állás ahol látszódik, hogy megrúgja Ronaldo sípcsontját. El kell-e esni? A foci már régen nem arról szól hogy fair mindkét csapat. Bőven látni ennél nagyobb színészkedéseket (pl az inter 11-es, vagy a vissza nem adott labdák ápolásnál, időhúzások), felesleges egy ilyen miatt most ekézni Ronaldot, tette amit tennie kellett.

rockitbaby 2019.10.31. 15:15:23

@fire06: Amennyire le lehetett szorítva, le volt, továbbá földről vagy más játékosról rápattanó labda sem szabálytalan ilyen helyzetben, mert nincs ideje reagálni. Ezt szakértők, akik a szabály teljes egészével tisztában vannak, mondták.

DelPiero2 2019.10.31. 15:21:05

nem két embert állítottak ki? A neten kettőt írtak az 51 és 57. percekben.

2019.10.31. 15:49:24

@steven.h: Nem ekéztem Ronaldót,azt mondtam,hogy egy fos szabály miatt tudtunk csak tizenegyest kapni és nyerni.

del pipi 2019.10.31. 16:10:32

Én a tizivel nem foglalkoznék mert az volt, nincsenek kérdések. Inkább az előző napi interjú amikor azt mondta hogy legszívesebben csak a fontos meccseken játszana. Tegnapi mennyire volt fontos Ronikám? 1-10-ig? Azért voltak jó teljesítmények is: Berna, Dybusz, Cuad, Bonu, ja és Rugó! OKÉ OKÉ CSAK VICC VOLT! :))))))

Ádám.84 2019.10.31. 16:20:04

@fire06: erre nem tudok mit mondani, ha nem akarod látni, akkor nem is fogod. Egyértelműen bal lábon rúgja Ronaldot, ott van a videó linkje, 2:00-nál látszik, és talán nem hiába nem csalóznak ezzel kapcsolatban sehol. Dobta magát Ronaldo? Kétségtelen. De ha szerinted nem volt tizi, akkor rendben, távol áll tőlem, h meggyőzzelek. Csupán rohadtul utálom az ilyen első kézből bunkó hozzászólásokat, mintha azzal akarnád az igazadat bizonyítani, hogy tapló vagy. Ezt mezőnyben simán befújják, még ha el sem esik senki, akkor is szabálytalan.

Bianconero 2019.10.31. 16:48:52

@fire06: én sem értem, miért írtál fent "kamu tizit". Szerintem mindenkinek joga van úgy elesni, ahogy akar. És nem kötelező talpon maradni, ha beléd rúgnak, akármekkorát. Tény, hogy van egy kis színészkedős reflex Ronciban, ezt a VAR se neveli ki belőle, de hát őt így szeretjük. :-)

Bianconero 2019.10.31. 16:53:17

Én inkább a "megérdemelt" győzelmen akadtam fenn a nyilatkozatban. Ez minden volt tegnap, csak nem megérdemelt. Akkor se lett volna tragédia, ha marad az X, van még vagy 28 forduló, hogy lerázzuk az Intert. :-)

Ádám.84 2019.10.31. 16:56:54

@fire06: húúú de kemény vagy öregem... Én úgy látom, hogy itt a nyáladat te vered az elejétől kezdve... Egyébként pontosan értem, amit írsz, csak ezt a stílust rühellem, amit képviselsz...

Shyr Kahn 2019.10.31. 17:38:59

Sztem a csapat jateka ideiglenesen impotens csupan. Ez amikor mas jatekrendzserre allnak at mindig igy van. Az latszik minden merkozesen, hogy sokat probalkoznak, de ahogy a mester is mondja: sok az elpuskazott helyzet, ami pontosan annak koszonheto, hogy meg tanuljak az uj szisztemat es tul sok energia megy el a megfelelo csapatmozgasok keresesere. Valamit azert Allegri-nak adok (annak ellenere, hogy nem szeretnem, ha visszaterne a szenvedos focijaval egyutt): O minden merkozesen nyugtatta a fiukat, hogy turelmesnek kell lenni a labdajaratasok soran, mert a gol jon majd magatol. Nos Sarrinal ugy tunik a jatekosok maskent latjak es nagy nyomasnak erzik, ha a 60. percben meg nem vezetnek.
A masik dolog, hogy sztem Bentancur kivalo munkat vegez, nekem egyaltalan nem hianyzott Pjanic, DE a Genoa ratapintott az egyik erzekeny pontra, hiszen a legtobb oszzekotot passzot eppen Benta adta, igy megprobaltak kivenni a jatekbol (ahogy Sarri is mondta). Ezen kellene dolgozni. Ne legyen SPOF a csapatban, amire az ellen ra tud repulni es akkor lesz ez jobb is.

babo0410 2019.10.31. 17:56:07

Ronaldo egyszer, még az első Realos éveiben, nyilatkozott egy olyat, ha hozzám érnek, úgy érzem el kell esnem. Lehet hozzáértek, de ez akkora homorítás volt! Egy ilyen hozzáéréstől nem lett volna szabad elesnie, más kérdés, hogy rohadt jól jött.
És Zambonival értek egyet, kimondhatnák már, hogy ez szégyen volt, elnézést. Már tavaly is többször éreztem azt, hogy elnézést kérhetnének a mutatott teljesítmény miatt, de idén a Bologna elleni meccs óta gyalázatosan gyenge amit látok. És még csak azt se látom, hogy ez meglesz. Már a 2. meccs zsinórban, mikor tizi kell ahhoz, hogy minimum pontot mentsünk. Nagyon össze kell kapnia magát a csapatnak, mert nem fogunk minden meccsen büntetőt kapni, nem lesz minden meccsen makkunk. Én ettől többet várnék el. Remélem megcáfol Sarri is, és a csapat is, nagy szükség lenne rá.

babo0410 2019.10.31. 18:04:14

@DelPiero2: Marchettit a padról szórták ki. Ezt én is csak most láttam. Sajna tegnap csak a 6ö. perctől láttam a meccset, meg a flashscore.co.uk-en követtem az eredményeket.

GGábr81 2019.10.31. 18:26:13

@fire06: vágom amit írsz, de kicsit túl tolod. Még akkor is sok lenne, ha az ellenfél csatára csinálja ellenünk. Én talán akkor is inkább beiserném, hogy a védő csinált butaságot.
Nem azt mondom, ha mi csináljuk akkor rendben van. Ócska egy szabály, de sajnos szvsz nem igazán lehet ezt a hibát objektív szabályozókkal kiküszöbőlni.

GGábr81 2019.10.31. 18:31:08

@rockitbaby: nem alkottam a de Ligt féle kezezésről véleményt, mert nem vágom pontosan az új szabályt, de ilyenre nem szabadna tizit adni, mint ahogyan erre a Roni féle homorításra is én szívem szerint nem adnék, de szabály szerint ez jogos volt. Ez így kicsit olyan 1-1, ha a 2 esetet vizsgálom.

del pipi 2019.10.31. 18:47:57

@babo0410: Most beszéltem Sarrival meg a csapattal azt mondják hogy szombaton jól fognak játszani, mert tudják hogy meg kell felelni a Babonak, mert nagy szükség lenne rá! Az anyám kenyerit!

JuventusFanatikus 2019.10.31. 19:08:11

@del pipi: Megpróbálják a lehetetlent? Le a kalappal előttük!:P

Ádi93 2019.10.31. 20:33:49

@fire06: A mondandóddal többen egyetértenek szerintem, ami arra vonatkozik, hogy egy futballista legyen kőkemény és ha szétrúgják, akkor is menjen mint a gép. Viszont a stílus az valóban elég méltatlan, -még ha te nem is érzed úgy, hogy hozzád az, de többek nem tudnak azonosulni ezzel a becsmérléssel, szapulással, fröcsögéssel, amit itt idegesen leírtál egy ilyen apróság miatt. Csupán mert más véleményen vagy.
Én meg úgy vagyok vele, ahogy írtam. Nem tartom jónak, hogy a színészkedéssel pontrúgást lehet kiharcolni, de amíg a szabályzat engedi, addig ez a játék része és benne van a rizikó is, mint írtam.
Én, bevallom, örültem neki, hogy CR bevállalta, érezte a kontaktot, a védő hibázott, lényegtelen, hogy mekkora erejű volt a rúgás. Ez egy taktikai színészkedés volt, ha lehet így mondani és bejött. ÉS nyertünk. Számomra furcsa olyan Juve-fan kommenteket olvasni, ahol a kommentelő jobban örült volna, ha CR kihúzza magát a rúgás után és méltóságteljesen várja a lefújást és a döntetlen eredményt.

Ez a játék része és én nem várom el, hogy a Juventus támadói ne éljenek a lehetőséggel, valamiféle büszkeség érzésből fakadóan. Ugyanakkor örülnék neki, ha nem lenne a játék része.

delpi0823 2019.10.31. 21:08:25

@fire06: Javaslom nezd meg a Mertens esetet a fior ellen,ok miert kaptak tizenegyest, es a biro meg se vizsgalta,na ahhoz kepest ez oltari nagy tizi volt.

Bianconero 2019.10.31. 21:36:26

@fire06: bocsánat, nem akartalak még jobban felhúzni! Nekem sem a CR-féle nyikhaj az ideálom, de ettől még bírom őt, és ez a kis színművészet eltörpül a sok példaértékű tulajdonsága mellett (pl. ahogy szívvel-lélekkel küzd végig, ahogy profin odaáll a kritikus pontrúgásokhoz, ahogy a gyerekekkel bánik). Megérdemelte a gólt tegnap, még ha nem is volt 100 százakban fair, ahogy kiharcolta. Lesz még ilyen. :-)

DelPiero2 2019.10.31. 22:16:52

@babo0410: Én is csak a végét láttam, előtte olvastam a neten a kiállításokat, ott úgy ábrázolták, hogy azt lehetett érteni, hogy 2-t állítottak ki. Én is félreértettem.

gomorra21 2019.10.31. 22:49:28

@fire06: ezzel az erővel te is fogalomzavarban vagy;) mert nem CR akasztotta be a lábát, hanem csinált egy cselt, amire az ellenfele belépett elé, és Ronaldo tudatosan nem lépte át az ellenfele lábát. Ez nem bűn, se nem szabálytalan. Még csak sportszerűtlennek sem mondanám. Talán olcsó, vagy nem méltó egy nagy csapathoz egy ilyen kis csapat ellen. Megetette a védőt, és maximálisan megelégedett a tálcán kínált büntetővel. Ennyi történt. Én nyáron írtam, hogy kell majd egy félév, mire összeáll a játék, ha addig ilyen olajozott passzjátékkal, de néha esetlen gólokkal sikerül behúzni a 3 pontot, akkor legyen úgy. Itt a blogon csak te írtad azt, hogy inkább engedjük el a meccsek megnyerését, de amolyan lampardosan fektessük teljesen új alapokra az egész játékot. Szerintem az biztos kudarc lenne, a változtatásba vetett hit tönkreverése, ha nem jönnének az eredmények. Kis lépésekben fejlődünk, és közben vezetjük a tabellát. Nincs is ezzel baj.

del pipi 2019.11.01. 08:47:20

@gomorra21: Nagyjából ezt magyarázom, most képzeld el hogy vannak ilyen meccsek, ahol így tudunk játszani nem éppen veretesen, és ha még ki is kapnánk mellé....ajjajjj. Amiről még nem esett szó, most nézzük meg az utolsó három meccset. Mert mindenki a tabellán elfoglalt helyekkel van elfoglalva, hogy milyen szégyen ilyen kis csapatokkal szemben így játszani a Juvénak. Első a Lokomotiv: tök jól kitalálták hogy vigyenek el pontokat tőlünk, találtak egy gólt és utána kajak 10 emberrel védekeztek, de a céljuk nem sikerült. Második a Lecce alapból ők is a védekezésre helyezték a hangsúlyt hogy majd abból kontráznak, nem rúgtuk be a helyzeteket a megint betömörülő kis csapat ellen pedig megint egy kapuztunk. Harmadik a Genova: megint egy jól megszervezett csapat jó passzjátékkal, de összességében nekünk volt helyzetünk és egy kapuztunk, aztán szerencsénk volt és nyertünk. Most nem részleteztem szét csak arra akarok választ adni amikor itt a nagy pozitív társaság reklamál: Hol a híres Sarriball? Ez volt a Sarriball? Mikor lesz itt Sarriball? Hát a válasz egyszerű: pontosan akkor futballoztunk jól amikor az ellenfél is azt akart ellenünk, ugyanis az úgynevezett Sarriballnak az lenne a lényege hogy területeket nyissunk , de a besűrűsödő csapatok ellen ezt nehezebb kivitelezni, de azért ezt is megoldjuk. Azt állítom hogy a Lokomotiv otthon nyerni akar majd és ehhez játszania kell majd a focit, teljesen más meccs jön mint Torinoban , ha jól játszunk lehet neki rúgni egy hármast idegenben. És végül: azzal nem lehet megvádolni a blog egy részét hogy türelmesek Sarrival a csapattal, de én is azt gondolom hogy minimum fél év kell, maximum mindig nyerünk!

steven.h 2019.11.01. 11:36:28

@delpi0823: bazz, tényleg az Mertens volt meg Napoli, nem tudom miért hittem hogy egy inter meccsen volt...

ZecH 2019.11.01. 15:12:34

@fire06: Hahaha. A kerti torpet agyon kell rugni hogy elessen??? Hahahaha. Na ne mond. Meseld mar el hogy van telapo es nem az edesanyam hozza az ajandekokat. A kerti torpe talalta fel a parhuzamos futas, nulla visszarantas es mezhuzas utani "nemfutoktovabbra es szettarom a karomra meg csovalomafejemre" hogyan fujasson faltot a sporival. Szente ne avasd mar! O nem primadonna, neki alanyi jogin jar a falt. Komolyan mondom ritkan akadok ki, de ekkora gyokersegtol elmegy az agyam...
Nagyon rossz tvt nezel haver. A barkaszt a sport1en adjak!

JuventusFanatikus 2019.11.01. 15:40:39

@ZecH: Ezt Dybala is remekül elleste, mester fokon űzi:D

ZecH 2019.11.01. 19:11:15

@JuventusFanatikus: Igen amugy azota tobben kovetik. En nem vetem meg amugy ha valaki olyanhoz folyamodik amihez kell nemi szineszi ver. Gyerekek az olasz bajnoksagot nezzuk az feltunt mindenkinek? :) Itt azert elmegy a szinjatek...

Amugy lenyugodtam es nem akartam igy felhuzni magam, es bocsanat is a stilusert, de ha valaki komolyan a kemeny jatekot meg kemeny csavokat akar nezni az keressen maganak egy angol csapatot... vagy nyalja ki leoka segget de ahhoz en sosem fogok asszisztalni ezt megigerhetem!

del pipi 2019.11.01. 19:28:00

@ZecH: :))))))) Ja amúgy Olasz? Ja az megvan !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása