Matthijs de Ligt azt mondta a Lokomotiv Moszkva elleni győzelmet követően, hogy nemigen foglalkozik a vele kapcsolatban megfogalmazott kritikákkal.
Az olasz sajtóban többször negatív cikkek jelentek meg Matthijs de Ligt eddigi Juve-meccseken nyújtott teljesítményéről, főleg mivel az Öreg Hölgy komoly összeget fizetett a futballista játékjogáért, méghozzá a futballista a védősorba érkezett, ami neuralgikus pontja bármely olasz csapatnak.
„Úgy vélem, hogy jól játszottam: szilárd és stabil teljesítményt nyújtottam, és hibám sem volt sok.” - mondta a játékos a De Telegraaf munkatársának a Lokomotiv elleni 2-1 után.
„Csak a feladatommal kellett foglalkoznom, ez pedig a védekezés volt. Lényegében a Lokomotiv Moszkvának nem volt kaput érő lövése.
Az Ajaxnál többet dolgoztam az edzőteremben, mint itt, szóval az csak holland legenda, hogy itt túl sok időt töltenék az edzőteremben.
Nem érzem, hogy gondot jelentene a velem kapcsolatban megfogalmazott kritika, mivel már nemigen olvasok ilyesmit, az az igazság.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.