Játékosok a Genoa elleni győzelemről
Játékosok a Genoa elleni győzelemről

ronaldo_cristiano_golorom_genoa_ellen.jpgA Juventus ugyan hosszú időn keresztül emberelőnyben játszhatott, mégis megszenvedett a Genoa elleni bajnoki mérkőzésen, s végül csak Cristiano Ronaldo kései büntetőjével tudta bebiztosítani a győzelmet és a három pontot, ami azért is rendkívül fontos volt, mert az Inter is hozta a Brescia elleni találkozót.

"Boldog vagyok, hogy győzni tudtunk egy nehéz mérkőzésen, egy jól szervezett csapat ellen. Hittünk benne, s próbáltuk megszerezni a győzelmet a ...

Sarri: „Túl sokat hibáztunk”
Sarri: „Túl sokat hibáztunk”

sarri_maurizio_palya_mellett_ordit.jpgMaurizio Sarri a Genoa elleni, utolsó pillanatban megszerzett győzelem után arról beszélt, hogy csapatának jobban hiányzott Gonzalo Higuaín, mint Miralem Pjanić.

„Az első félidőben lassan játszottunk, és kissé határozatlannak tűntünk, így a Genoa túlságosan könnyedén futhatta be a területeket.” - mondta a mester a Sky Sport Italia munkatársának.

„A Genoa nagyon jól passzoló csapat, nem úgy játszik, mint a tabella alsó részében található ...

A Genoa elleni mérkőzés
A Genoa elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA hétközi bajnoki fordulóban a kiesés elől menekülő, a gyenge szereplés miatt a közelmúltban edzőt is váltó Genoa együttese látogat majd az Allianz Stadiumba. A Thiago Motta irányítása alá került genovai csapat a bajnoki tabella tizenhetedik helyén állva, két győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel a zsebében mérheti össze erejét az olasz rekordbajnokkal.

Maurizio Sarri keretéből kimaradt az izomproblémával küszködő Miralem  Pjanić, aki a ...

Sarri: "Többször kell eltalálnunk a kaput"
Sarri: "Többször kell eltalálnunk a kaput"

sarri_maurizio_sajtotajekoztato_2.jpgA Juventus vezetőedzője, Maurizio Sarri a Genoa elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a lehetséges hiányzókról és a csapat játékáról egyaránt szót ejtett  - tudósított a Football Italia .

A 60 éves mester a következőket mondta kedden a sajtó képviselőinek: "Új stílusú futballt honosítunk meg a csapatnál, így természetes, hogy a tökéletesítés egy kis időt vesz igénybe. Sokat tudunk fejlődni és jó úton járunk.

Pjanićnak nincs ...

Friss hírek a sérültekről
Friss hírek a sérültekről

pjanic_miralem_csiktalan_mezben.jpgA Juventus hétvégi, Lecce elleni mérkőzése (1:1) alkalmával sok szurkoló a szívéhez kapott, amikor a csapat egyik legfontosabb tagját, Miralem Pjanić ot sérülés miatt le kellett cserélni. A pálya elhagyásakor ugyanis úgy tűnt, akár komoly probléma is lehet a bosnyák válogatott játékos combjával.

A középpályásért aggódók azonban szerencsére megnyugodhatnak, hiszen az orvosi vizsgálatok nem jeleztek sérülést. Így a futballista már edzett is, igaz, ...

Rakitić januárban elhagyhatja a Barcelonát
Rakitić januárban elhagyhatja a Barcelonát

rakitic_ivan_tapsol.jpgA 31 éves Ivan Rakitić januárban klubot válthat, miután idén Ernesto Valverde sokkal kevésbé számít rá, mint a múltban, ezt jól mutatja, hogy bár a tizenkét tétmeccsből nyolcon pályára lépett, ám összesen csak 203 percet kapott.

Frenkie de Jong nyári érkezésével és Arthur folyamatos játszatása mellett a horvát középpályás kiszorult a kezdőcsapatból, és a katalánok hét középpályása közül könnyedén a távozás sorsára juthat, illetve követheti ...

Buffon: „Még mindig fontosnak érzem magam a Juvénál”
Buffon: „Még mindig fontosnak érzem magam a Juvénál”

buffon_gigi_porte.jpgGianluigi Buffon úgy érzi, hogy annak ellenére, hogy csak olykor kap szerepet a kapuban, a Juventusnál továbbra is fontos szerepet tölt be.

„Olykor előfordulnak döntetlenek, de szerintem ez így teljesen rendben van.” - mondta a tapasztalt hálóőr a Tiki Taka munkatársának a Lecce elleni döntetlen után.

„Azonnal vitás helyzetek generálódnak, amint nem a legjobb csapatok nyernek, de nem szabad megfeledkezni a másik csapatról, illetve arról sem, hogy egy ...

Januárban ismét terítékre kerülhet Pogba leigazolása
Januárban ismét terítékre kerülhet Pogba leigazolása

pogba_paul_megeszi_a_mu_mezet.jpgA spanyol gigász, a Real Madrid készen áll arra, hogy januárban komolyabb ajánlattal rukkoljon elő Paul Pogbáért. A Manchester United középpályása iránt ugyanakkor a Juventus is élénken érdeklődik, így akár versenyfutás is kialakulhat a világbajnok labdarúgó aláírásáért - állítja az El Desmarque -ra hivatkozva a Calciomercato .

Arról, hogy Pogba távozna a Unitedből, már a nyáron is szó volt, ám akkor sem a Realnak, sem a Juvénak nem sikerült nyélbe ...

Sarri: "A tabellát figyelni haszontalan és veszélyes volna"
Sarri: "A tabellát figyelni haszontalan és veszélyes volna"

sarri_maurizio_sajtotajekoztato.jpgA Juventus igen gyenge teljesítményt nyújtva játszott csalódást keltő 1:1-es döntetlent a Lecce otthonában, s ez azt jelenti, hogy amennyiben az Inter megnyeri esti meccsét a Parma ellen, a milánóiak visszaveszik az első helyet a tabellán.

"Gonzalo sebét össze kellett ölteni, s majd eldől, hogy kórházba kell-e mennie. Tudatánál van, s világosan válaszol a kérdésekre." - adott jelentést Higuaín állapotáról Maurizio Sarri a mérkőzés lefújását követően.

...
A Lecce elleni mérkőzés
A Lecce elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA Lokomotiv Moszkva elleni hétközi győzelmet követően a Juventusnak nincs ideje a pihenésre, hiszen a bajnoki címvédő szombat délután a Lecce otthonába látogat, majd jövő szerdán már a kiesés elől menekülő Genoa csapatát fogadja az Allianz Stadiumban.

A Juventus keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik majd a csapatkapitány, Giorgio Chiellini, Aaron RAmsey, valamint Douglas Costa, azonban Mattia De Sciglio már a csapattal készülhet, amelybe meghívót ...

A lejáró szerződések királyai
A lejáró szerződések királyai

rabiot_adrien_bemutatkozas.jpgMiután az AC Milannál töltött tíz évet, Andrea Pirlo újjászületett azt követően, hogy a Bosman-szabálynak értelmében a Juventushoz szerződött 2011 nyarán. A 2006-os vb-győztes csapat registája az utolsó milánói időszakban több sérülést szenvedett, az akkori mester, Massimiliano Allegri pedig jobb védőmunkára képes középpályást szeretett volna a védelme elé, a rossonero klubigazgató, Adriano Galliani pedig csak egyéves szerződéshosszabbítást kínált ...

Sarri: „Jelenleg nincs sok lehetőségünk a változtatásra”
Sarri: „Jelenleg nincs sok lehetőségünk a változtatásra”

sarri_maurizio_bl_sajto.jpgMaurizio Sarri a Lecce elleni meccset megelőző pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nem kíván beleszólni a szabadrúgáslövő kilétébe annak ellenére, hogy Cristiano Ronaldo nem rendelkezik túl jó mutatókkal ebben a tekintetben.

„Nehéz meccsre számítok egy olyan csapat ellen, amelyik mindig a saját játékstílusát erőlteti, még akkor is, amikor szorult helyzetben vannak.

Számos változót figyelembe kell vennünk, egyike lesz a kora délutáni ...

Beharangozó: a Lecce elleni meccs
Beharangozó: a Lecce elleni meccs

lecce_logo.pngA keddi kemény Bajnokok Ligája mérkőzés után most egy könnyebbnek ígérkező összecsapásra készülhet a Juventus. A cél továbbra is a veretlenség megtartása és a három pont elhozása Leccéből. A mérkőzést szombaton rendezik meg, és 15 órakor veszi kezdetét. A játékvezető Paolo Valeri lesz.

A frissen feljutó, kisebb olasz egyesületekre jellemző szokott lenni, hogy a védekezésre fókuszálnak, és kontrákkal próbálkoznak borsot törni a nagyobb gárdák ...

Chiellini: "Még néhány évet játszom, nem tovább"
Chiellini: "Még néhány évet játszom, nem tovább"

chiellini_giorgio_trofeaval.jpgA Juventus hétközi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésén a csapat nehezen kiharcolt győzelmet aratott a Lokomotiv Moszkva ellen, s a meccs embere a két találatot jegyző Paulo Dybala volt, akit egy gyengére sikeredett szezont követően, az olasz sajtó szinte már el is adott.

"Paulo csöndes ember, egy nagy tehetség, akinek a fejlődését végig követhettük." - mondta az argentin támadóról a csapatkapitány Giorgio Chiellini a La Gazzetta dello Sport- nak nyilatkozva.

...

Nedvěd: „Minden lehetőséget ki akarunk használni”
Nedvěd: „Minden lehetőséget ki akarunk használni”

nedved_pavel_es_cr7_jotekonysagi_meccsen.jpgPavel Nedvěd szerint csapata kész arra, hogy megragadjon minden ajánlkozó lehetőséget, még akkor is, ha a következő Cristiano Ronaldo megszerzéséről van szó.

A Juve szerdán tartotta a részvényesek éves gyűlését, amelyen a részvényesek jóváhagyták a 300 millió eurós tőkeemelést.

Amikor az alelnököt arról kérdezték, hogy az Öreg Hölgy készen áll-e a következő CR-kaliberű klasszis megszerzésére, a cseh ikon egyértelművé tette, hogy a klub nem ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3654) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1042) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1728) játékosokról (10500) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2554) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4374) nyilatkozat (7870) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4404) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (343) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása