Januárban ismét terítékre kerülhet Pogba leigazolása

pogba_paul_megeszi_a_mu_mezet.jpgA spanyol gigász, a Real Madrid készen áll arra, hogy januárban komolyabb ajánlattal rukkoljon elő Paul Pogbáért. A Manchester United középpályása iránt ugyanakkor a Juventus is élénken érdeklődik, így akár versenyfutás is kialakulhat a világbajnok labdarúgó aláírásáért - állítja az El Desmarque-ra hivatkozva a Calciomercato.

Arról, hogy Pogba távozna a Unitedből, már a nyáron is szó volt, ám akkor sem a Realnak, sem a Juvénak nem sikerült nyélbe ütnie az üzletet. A legnagyobb akadálynak akkor a manchesteriek által megszabott magas ár - egyes hírek szerint százötven millió font - számított.

Az azóta eltelt időszakban az angolok hiába próbálkoztak a francia klasszisnál a szerződéshosszabbítása ügyében (a 26 éves játékosnak 2021-ig szól jelenlegi kontraktusa), nem tudtak előrelépést elérni ezen a téren.

Pogbáért így hamarosan ismét erőfeszítéseket tehet az olasz és a spanyol gigaklub, a Real Madrid és a Juventus. Előbbi Gareth Bale-t és egy tetemesebb összeget készül kínálni érte, utóbbi pedig több forrás szerint Mario Mandžukić és Emre Can játékjogát vonná be az ügyletbe készpénzzel kiegészítve.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10015267888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Contelegend 2019.10.28. 09:47:44

Nem tudom. Én a Juve helyében nem erőltetnék valakit aki már egyszer robbantani akart. Pláne óriási haszonnal. Na meg ez kívülállóként azt mondom bele se fér a Juve identitásába. De ti tudjátok. 100 alatt biztos nem adják , és nem hiszem , hogy Pogba kellene a BL győzelemhez. Én bepróbalkoznék egy Rakiticcel ötöd annyi pénzért aztán ha Ő kifújt addig megkeresni az " új " Pogba-t. De tudjátok mit... szerezzétek meg és akkor könnyebb dolgunk lenne Tonali-val.

Contelegend 2019.10.28. 09:48:10

@Contelegend: robbantani helyett dobbantani.

majerjohny 2019.10.28. 10:08:43

Szerintem nem ez a poszt a legfontosabb. Inkább arra kellene koncentrálni hogy legyen egy darab olyan gólvágónk aki ha kell bekötött szemmel, összeláncolt lábakkal, háttal is mindig a kapuba talál.
Én itt érzem a hiányosságot. Számtalan helyzetet alakítunk ki a meccseken, de soha nem tudjuk lezárni véglegesen az előnyös pozíciókat, így állandóan körömágyig kell rágni az ujjainkat hogy a végéig kibírjuk.
Szerintem - az utóbbi nyilatkozatokból érezhető - ezt, nagyon érzik mostmár Nedvedék is. Ne csak azt mondják, hogy a Juve toronymagas esélyes és egy izzadtság szagú meccsen nyerjünk - jó esetben - hanem verjünk oda de rettenetesen.

Contelegend 2019.10.28. 10:27:34

@majerjohny: Icardi az embered. 85-ért a tiétek :D Elvileg a PSG már most kifizetné a 70 millás opciót .

rockitbaby 2019.10.28. 10:57:47

@Contelegend: Érdekes kérdéskör ez a Pogesz. Evra lenyilatkozta, hogy a Juventusnál spártai körülményekkel találta szemben magát. Rengeteg futás, és a pici eletének minden egyes aspektusában szigorú rendszabályokkal. És mégis, Pogba utoljára itt mutatott labdarúgóra emlékeztető teljesítményt.

Az is tény, hogy kiválo labdakezelési és tartási kepességgel rendelkezik. Nem fél cselezni, jól lő távolról is és a Sarri féle sok-, rövid passzos játékhoz is illik. Nem olyan suta, mint Matuidi es nem annyira egydimenziós, mint Khedira.

Viszont, ahogy távozott, a szurkolók többsége nrm akarná újfent itt látni. Mert mi az, hogy mi gyakotlatilag felépítettük, majd ő meg az itt töltött eveket nemes egyszerűséggel nyaralásnak titulálta.

A Mandzu+Can+ 60 misi viszont szerintem egy olyan ajánlat, ami nekünk kifejezetten vállalható. Jó korban van még mindig, ismeri a közeget, Sarri taktikájába azonnal beilleszthető. Én a magam részéről úgy vélem, ha kultúrált összegért mozdítható - nem ez a 150 millió font -, talán a legkisebb kockázattal járó befektetés lenne a középpályára.

Contelegend 2019.10.28. 11:04:40

@rockitbaby: Na persze, de a MANU sem hülye. Pogba az egyik legnagyobb értékük, nem akarnak nagyot bukni rajta, így is óriási befektetéssel számoltak. Kizártnak tartom pl , hogy Mandzukic érne a szemükben 8millánál többet, ahogy Can is legyalulta a renoméját, pedig meglett volna a lehetősége. Kevés rossz Juve üzlet egyike Ő. Szerintem pénzt akarnak Pogbából látni, de ha nem, talán a Real ajánlata, amennyiben igaz, közelebb áll az elképzeléseikhez, mert Bale kvalifikáltabb focista az említett kettőnél.
Örülnél amúgy a visszatérésének? Szerintem én úgy lennék vele, hogy túl sokba kerül és ez túlságosan is lekorlátozná a többi posztra való igazolást.

MdewC 2019.10.28. 11:11:29

Pogbának itt a helye.

Óriási erősítés lenne a kp-n minden téren. Plusz 2 perem ember bevonható az üzletbe. Ezen nem gondolkodni kell, hanem meglépni.

@majerjohny: sztem ne csak az utolsó meccsből induljunk ki. Ha Higu, Dybi és CR nem elég megfelelő gólvágó, akkor senki. (Icardi se garancia semmire, sőt.)

Viszont ha már itt tartunk, alig szereznek gólt a középpályásaink...

rockitbaby 2019.10.28. 11:27:03

@Contelegend: Igazából a vedelmet most frissítettük fel, a tamadok között is csak annyi, hogy Mandzunak mennie kell. Talán a vedelem széle lenne az, ahova pénzt kellene tenni.

Ezért mondtam, hogy ha nem túlárazva, ertelmes áron meg tudnánk oldani, akkor jöjjön. Egy Rabiot- Pjanic-Pogba-Ramsey gyémánt középpálya, előttük CR7 és Dybala, már igen pofás lenne. Sőt, tán még annál is több.

A RM Bale es pénz próbálkozása sem lehet rossz kiindulási alap, viszont így lenne ott egy plusz szélső, aki a tehetseges fiatalok elől venné el a játékpercet, ráadásban egy komoly lyukkal a középpályán.

Ellenben a Mandzu+Can és pénz üzlettel lenne egy rutinos csatárjuk, aki a padot is tűri, Can pedig pont jó lehet arra a középpályára.

Szóval szerintem Bale csak a ManU hasonló fiatalítási projektjét csupán megakasztaná. Elöl jók ők is a fiatalokkal, nem kellene a nyakukra hozni egy már nem fiatal, cserébe sérülékeny szélsőt. Mert könnyen benne van a pakliban, hogy többet lesz táppénzen, mint a pályán.

Logikusabb lenne a mi ajánlatunkat megfontolni, es talán pont ezert nem fog megtörténni.

JuventusFanatikus 2019.10.28. 11:57:56

@MdewC:
"Viszont ha már itt tartunk, alig szereznek gólt a középpályásaink..."

Ronaldo után Pjanić szerezte a legtöbb gólt a bajnokságban:P

Tony. 2019.10.28. 12:21:58

Szerintem továbbra is a középpálya a leggyengébb pontja a csapatnank, mint már évek óta. Most már itt a legjobb csatár, az elvileg legtehetségesebb védő, úgyhogy most ideje zsebbe nyúlni, hogy ez a csapatrész is felfejlődjön. Matuidi,Can,Rabiot,Khedira.... jó munkásemberek igencsak korlátos skillekkel, semmi több. Vidal és Pogba régen elmentek már de semmi nem történt a helyettesítésük érdekében. Ide olyan játékosok kellenek, mint amilyenek ők voltak. Ők ugyanazt tudják mint az előbb felsoroltak, csak ők támadásban is ott vannak és van bennük 10 gól. Pjanic mellett lenne 2 ilyen ember... nehéz lenne megállítani. Ha hasonlót nem sikerül szerezni, akkor lehet ugyanaz is. Pogba legalábbis.

NagyonJuve 2019.10.28. 13:27:10

Januárban szerintem el lehet felejteni pogbat. Itt még senki nem hozta le de szerintem az egyik legvalószínűbb opció hogy megpróbáljuk lecserélni cant eriksenre. Pogba túl drága manchesteriek nem kell a pénz. Nem fogják eladni diszkont áron. Jövő nyáron talán 1 év lesz a szerződéséből akkor lehetséges hogy árban és nem túlárazva eladják.

rabsic02 2019.10.28. 14:09:09

Pogbában minden megvan, ami a mai focihoz kell, ez nem is kérdés, inkább a hozzáállásán múlik minden. Az unter szurkolók szerintem oda meg vissza lennének tőle.
Felőlem jöhetne!

Alex8610 2019.10.28. 14:45:25

@Tony.: Teljesen egyetertek.Latva a mai jatekos mozgasokat meg a Juventus uj iranyat nagyon nem erdekel hogy anno hogy ment el, mit nyilatkozott.Kell o ide Pajnic melle nagyon a tudasa magasan a mi kozeppalyasaink felett van ,korban a leheto legjobbkor jonne.

MdewC 2019.10.28. 15:10:53

@JuventusFanatikus: egy fecske. :) (hála az égnek) :)

Többiek? Ők szotyiznak? :P

Rocky80 2019.10.28. 15:33:52

Pogba meg Pjanic keverné a kását, nem volna az rossz.

JuventusFanatikus 2019.10.28. 16:02:48

@MdewC: Nem vitaindítóként írtam, mert teljesen igaz, hogy nem eléggé gólérzékenyek a középpályásaink. Ramseynek van még egy gólja, és kész. Khedira az aki sűrűn kerül helyzetbe, de helyzetkihasználását inkább hagyjuk.

Gabó28 2019.10.28. 16:24:17

Ejj de jó lenne egy Tonali-Pjanic-Pogba középpályás sor.

del pipi 2019.10.28. 18:32:55

Nem kérdés hogy jó játékos, de én inkább a Tonali vonalat erőltetném.@majerjohny: Szerintem hamarosan eljön az idő amikor sok lövés utat talál a hálóba, és akkor ez már fel sem merül, viszont én megnézném Icardit nálunk. Továbbra is a KP a leggyengébb, azt kéne rendbe szedni.

FeriGjuve 2019.10.29. 00:14:29

Ezt már tényleg nem hiszem el...

babo0410 2019.10.29. 00:27:50

@Contelegend: Pogba mellé kéne Tonali is. Ha ő is a tietek lesz, a Juventusnál nagy hülyék dolgoznak. Én mindig hangoztatom az olasz szálat, mert vannak tehetséges olaszok, akik kellenének az identitásunk miatt. Ők jobban át tudnák érezni mi az a Juventus, mit jelent ezt a mezt viselni. Persze ellenpélda lehet mind a két oldalon, de mégis ez a jellemzőbb. Szóval Tonali nagyon jó lenne ide is Pogba mellé. Habár Pogba ahogy távozott! Az a nyilatkozat nagyon nem volt szimpatikus. De ha tud értelmes magyarázatot rá! De az az érzésem sajnos, hogy ő az RM-be fog távozni. Habár a menedzsere elvileg jóba van velünk, és De Ligtet is a dagadégnak köszönhetjük. Tehát lehetne hívni őt, hogy Pogba jöhet vissza sűrű bocsánatkérések mellett. Ha csak nem találunk mást a kp-re.

Wizzurah 2019.10.29. 00:55:38

@Contelegend én pont azt olvastam hogy az inter fog bepróbálkozni Rakitic-nél.
Pogba itt lett nagy a juvéba, szerintem ez megint kétesélyes üzlet lehet. Dobbanthat jó nagyot, de most visszafele is elsülhet másodjára. Ennyivel próbálhatnánk Neymart is... Tonali ha viszonylag olcsó oké, de még belőle is kisülhet bármi. Inkább keresnék 60-80 között egy már bizonyitott jó motorost....
A középpályánk több mint a fele ingyen jött, olyanok is... 1-2 év után kipukkadnak, stabil formát nyújtó játékosok kellenek, iszonyatos hullámzások vannak itt szezonról szezonra.

Contelegend 2019.10.29. 10:27:48

@Wizzurah: Rakitic-et inkább korábban akarta az Inter, most a Barca ajánlgatja Lautaro-ért ( Nagyon akarják az argentint de az Inter leszögezte , hogy kb 150-200 körül vihetik ) . Egyszerűen nincs rá szükségünk, nem férne be Rakitic, mert Brozo elől venné el a helyet, aki fiatalabb. Vidal-t is írták. Vidal kiegészítőnek tehermentesítőnek jobb lenne. Szóval Rakitic csak akkor jöjjön hozzánk ha Brozo elmegy, és szerintem a vezetőség is hasonlóan gondolkodik.
Nektek pont megfelelne szerintem a horvát.

venember83 2019.10.29. 10:32:18

@Contelegend: 150-200 millió? Annyiért megvehetik a klubot szinte...

Apuleius 2019.10.29. 11:33:31

@Contelegend: Lautaro Martínez 150-200 millióért? Elég eszement igazolások jellemezték mostanság a Barcát, de ez azért még tőlük is erős volna :-)

JuventusFanatikus 2019.10.29. 11:38:44

@Contelegend: Rakitić nem regista, úgyhogy Brozo maradhatna, inkább a Barella-Sensi duó egyike maradna ki a kezdőből, kivéve, ha Sensi lenne a regista.

Rikoo 2019.10.29. 12:13:13

@Contelegend: Max. 111 millióért, mivel annyi a kivásárlási ára.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása