Allegri: „Locatelli jól teljesít, jobb oldalon is játszhat”
Allegri: „Locatelli jól teljesít, jobb oldalon is játszhat”

sampdoria_elleni_kp_nelkuli_sokszog.jpgA Sampdoria elleni mérkőzést követően a sajtóban számos helyen felmerült egy kép, amelyen a Juventus nyolcszögű formációja látható, mintha a csapat edzésen lenne és körbejáratná a labdát, s a képen mintha teljességgel hiányoznának a középpályások. A mester a szombati meccset megelőző sajtótájékoztatón erről is beszélt.

„Nem játszottunk jól az első félidőben, de a Sampdoriának jó meccsen volt, lezárták előttünk a területeket, és hagyták, ...

Allegri: "Jól kell játszanunk és nyernünk kell"
Allegri: "Jól kell játszanunk és nyernünk kell"

allegri_massimiliano_kozelkep.jpgA Sampdoria otthonában elért döntetlen során nyújtott rendkívül gyenge teljesítményt követően a Juventus egy nehéz mérkőzésnek néz elébe, hiszen szombat kora este az AS Roma csapata látogat az Allianz Stadiumba.

"A holnapi lesz az első egymás elleni mérkőzés egy jó teljesítményt nyújtó Roma ellen. José Mourinho nagyszerű munkát végez, amit múlt szezonban bizonyított a Konferencia Liga megnyerésével, a csapat pedig a képére formálódik. Szórakoztató ...

Milik: „Örülök, hogy visszatérhettem”
Milik: „Örülök, hogy visszatérhettem”

milik_arkadiusz_interju_j_mezben.jpgArkadiusz Milik a Juventushoz igazolt kölcsönben a mai napon hivatalosan , miután másfél szezont a Marseille keretében töltött, ahol 30 gólt jegyzett 55 mérkőzése.

„Örülök, hogy itt lehetek, ez nagyszerű nap számomra.” - mondta az egykor a Napolinál futballozó játékos a Juventus hivatalos közösségi csatornáján közölt bemutatkozásban.

„Egy élcsapathoz igazoltam, a világ egyik legjobbjához, és nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem ...

HIVATALOS: Milik csatlakozott a Juventushoz
HIVATALOS: Milik csatlakozott a Juventushoz

milik_arkadiusz_hivatalos.jpgA Juventus egy újabb támadóval erősíti meg keretét, az Olympique Marseille csapatától érkező Arkadiusz Milik tegnap megérkezett Torinóba, s sikerrel teljesítette a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokat, ma pedig hivatalosan is az Öreg Hölgy szolgálatába szegődött.

"A Juventus Football Club bejelenti, hogy megállapodásra jutott az Olympique Marseille-jel Arkadiusz Krystian Milik regisztrációs jogainak ideiglenes, 2023 június 30-ig való megszerzésére ...

Juventus - AS Roma: a várható kezdőcsapatok
Juventus - AS Roma: a várható kezdőcsapatok

serie_a_juventus-roma.jpgA Juventus a Sassuolo elleni 3:0-ás győzelemmel nagyszerűen kezdte, majd a Sampdoria otthonában nyújtott kilátástalan teljesítménnyel rettenetesen folytatta a bajnoki szezont.

A harmadik fordulóban egy könnyűnek aligha ígérkező mérkőzés vár a zebramezesekre, mivel a nyáron komoly erősítéseket végrehajtó AS Roma látogat az Allianz Stadiumba.

A   Sky Sport Italia   előrejelzései szerint a sérülése után visszatérő Wojciech  Szczęsny váltja Mattia ...

Besaggióval és Mancinivel erősített a Juve
Besaggióval és Mancinivel erősített a Juve

besaggio_michele_j-logos_hatter_elott.jpgAz elmúlt napokban a reflektorfényt a Juventus első számú csapatának a keretét illető változások kapták, így Arkadiusz Milik tegnapi érkezése, valamint Leandro Paredes várható szerződtetése, ám a torinói klub vezetősége az utánpótláscsapatokba is fontos játékosokat igazolt, ahogy arról a La Gazzetta dello Sport beszámolt.

A minap Torinóba érkezett Tommaso Mancini az orvosi vizsgálatokra, és hivatalosan is csatlakozott a Juventushoz a 2004-es születésű ...

Boniek: „Soha nem beszéltem csúnyán a Juventusról”
Boniek: „Soha nem beszéltem csúnyán a Juventusról”

boniek_zbigniew_oltonyben_gondolkodik.jpgA szombati Juventus-Roma találkozó előtt az Il Messaggero megszólaltatta az egykor mindkét csapatban futballozó Zbigniew Bonieket, aki sokszor kritikus hangot ütött meg a Juventusszal szemben, s ezúttal sem maradtak el a szurkálódások, bár a 66 éves egykori futballista azt mondta, nem táplál negatív érzéseket az Öreg Hölgy iránt.

„Nos, egyértelműen inkább romanistának tekintem magam. De a Juventusnál azokban az évekban hat világbajnok volt a csapatban, nagyon ...

Sacchi: „A kiscsapatok sem csak védekeznek Milánóban vagy Torinóban”
Sacchi: „A kiscsapatok sem csak védekeznek Milánóban vagy Torinóban”

sacchi_arrigo_4.jpgArrigo Sacchi a minap a La Gazzetta dello Sport munkatársának adott interjút, s kezdőtémaként a BL-sorsolás szolgált, de természetesen nem lehetett szó nélkül elmenni a legendás mester hagyatéka, s az olasz futballban bekövetkező változások mellett sem.

„Gyermekként a brazil futball csavarta el a fejem, aztán jött a Real Madrid az öt BL-győzelemmel, amikor olyanok játszottak a csapatban, mint Kopa, Di Stefano, Puskás, Gento. Aztán megérkezett a holland futball. ...

Rovella és Fagioli is távozhat
Rovella és Fagioli is távozhat

fagioli_nicolo_rovellaval_juve_edzesen_allegrivel.jpgA Juventushoz orvosira érkezett tegnap délután Arkadiusz Milik, várhatóan a mai napon az ügylet hivatalossá válik, s Romeo Agresti szerint a játékos már ki is választotta mezszámát, a lengyelt a pályán a 14-es mezben láthatjuk majd.

A napokban felmerült egy balhátvéd igazolása, illetve Sergio Reguilón neve, akire a pletykák szerint Antonio Conte nem tart igényt. A Tuttomercatoweb szerint az Atlético Madrid hivatalos ajánlatot tett a játékosért, a Juventus ...

Nedvěd: „Örülünk, hogy ilyen csapatok ellen játszhatunk”
Nedvěd: „Örülünk, hogy ilyen csapatok ellen játszhatunk”

nedved_pavel_mogorva_tekintettel_oltonyben.jpgA BL-sorsolást követően, amelyen kiderült, hogy a H-csoportban a PSG, a Benfica és a Maccabi Haifa lesz a Juventus ellenfele, Pavel Nedvěd állt a kamerák elé a klub képviseletében.

„Mindegyik csapat nehéz ellenfél ezen a szinten, és örülünk, hogy ilyen ellenfelek ellen léphetünk pályára a Bajnokok Ligájában.” - mondta az alelnök a Mediaset mikrofonja előtt.

Friss hírek szerint a PSG-vel a Juventus ma is egyeztetett, ám nem a BL-meccsek kapcsán, hanem ...

A PSG, a Benfica és a Haifa a Juve ellenfele a csoportban
A PSG, a Benfica és a Haifa a Juve ellenfele a csoportban

bl-serleg_logoval_sorsolas_helyszinen.jpgA Bajnokok Ligája előző kiírásában a Juventus csoportelsőként jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba, ahol az előzetesen verhető ellenfélnek tűnő Villarreal következett.

Az első mérkőzésen a zebramezes csapat a rendkívül gyorsan megszerzett idegenbeli vezetés tudatában visszahúzódott, az ellenfélnek pedig a 66. percben sikerült egyenlítenie, s az első meccs így 1-1-es eredménnyel zárult. A torinói visszavágón a Juventus már jobb játékot mutatott, ...

Pogba hamarosan visszatérhet, Zakaria távozhat
Pogba hamarosan visszatérhet, Zakaria távozhat

pogba_paul_locatellivel_stadion_folyosojan.jpgA Tuttosport beszámolója szerint Paul Pogba megkezdte az edzéseket visszafogott gyakorlatokkal, amilyen a futópadon futás. A játékos a műtét helyett a konzervatív kezelés mellett döntött, mivel nem kívánja kihagyni a világbajnokságot, és remények szerint így már szeptember közepén bevethető lesz a Juventusnál. A konzervatív kezelés részeként a rehabilitáció része a fizioterápia, az edzőtermi munka és az úszómedencében végzett gyakorlatok.

Gianluca Di ...

Okok Milik szerződtetése mellett
Okok Milik szerződtetése mellett

Az alábbiakban Mark Szabo fórumtársunk cikke olvasható, fogadjátok szeretettel:

milik_arkadiusz_om_mezben_fulel.jpgAllegri és Nedvěd nyilatkozatai megerősítik azon állításokat, hogy a Juventus kész lemondani a Barcelona támadójáról, Memphis Depayról, az Olympique Marseille-ben futballozó Arkadiusz Milik kedvéért.

Úgy tűnt, a zebramezesek minden követ megmozgatnak a holland támadó Torinóba csábítása érdekében, aki szabad ügynök lesz, amint közös megegyezéssel szerződést bont a ...

Capello: „A Juve a tavalyi szintet hozza”
Capello: „A Juve a tavalyi szintet hozza”

capello_fabio_1.jpgA következő fordulóban a Juventus a Roma ellen lép pályára, a Sky Sport Italia műsorában Fabio Capello beszélt erről a mérkőzésről, ám előbb a Sampdoria elleni teljesítményt értékelte.

„A Juventus kevés minőséget mutatott tegnap, Paul Pogba és Ángel Di María hiánya érezhető volt. Ezt a csapatot kihívás elé állította a Sampdoria játéka.  A Juventus kevés dolgot valósított meg. A középpályán, ahonnan indul a játék, kevés minőséget ...

Perin: „A döntetlen megmutatja, min kell javítanunk”
Perin: „A döntetlen megmutatja, min kell javítanunk”

perin_mattia_dazn_mikrofon_elott.JPGMattia Perinnel a kapuban a Juventus ismét hatékonynak bizonyult védekezésben, hiszen a Sassuolo után a Sampdoria sem tudott gólt lőni az Öreg Hölgynek, ám a Sampdoria elleni gól nélküli meccs után az olasz kapus sem tagadta, hogy van még min javítania a csapatnak.

„Ez a döntetlen megmutatja, hogy milyen területeken kell még dolgoznunk. Nyilván kellemetlen utóízű ez a meccs, de extra motivációt ad a következő meccsre való jobb felkészüléshez.” - értékelt ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1975) bajnokság (3786) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1101) elemzés (40) előzetes (949) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1757) játékosokról (10740) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2606) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4703) mercato (4457) nyilatkozat (8069) Olasz Kupa (346) összefoglaló (495) pletyka (4484) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (369) video (285) Címkefelhő
süti beállítások módosítása