Besaggióval és Mancinivel erősített a Juve

besaggio_michele_j-logos_hatter_elott.jpgAz elmúlt napokban a reflektorfényt a Juventus első számú csapatának a keretét illető változások kapták, így Arkadiusz Milik tegnapi érkezése, valamint Leandro Paredes várható szerződtetése, ám a torinói klub vezetősége az utánpótláscsapatokba is fontos játékosokat igazolt, ahogy arról a La Gazzetta dello Sport beszámolt.

A minap Torinóba érkezett Tommaso Mancini az orvosi vizsgálatokra, és hivatalosan is csatlakozott a Juventushoz a 2004-es születésű csatár, akiért nagy verseny zajlott, a Milan tűnt befutónak a Roma és a Borussia Dortmund előtt, ám végül a rossonero klub alulmaradt a játékos akaratával, aki a Juventusnál akart futballozni.

Tommaso Mancini center, az elmúlt két évben 29 meccsen lépett pályára, a Serie B-ben is játszott, Torinóban pedig a primavera keretben folytathatja a menetelést Paolo Montero vezérlete alatt. Az U19-es csapatban a támadószekciót fogja erősíteni Samuel Mbangula és Kenan Yildiz mellett, két nagyon ígéretes játékossal. Tommaso Mancini az egyik legígéretesebb olasz futballista, Torinóban pedig a Serie C-ben szereplő U23-as csapathoz küzdheti fel magát, majd ezt követően akár a felnőtt keretbe is kerülhet. A csatár jobblábas, ám ballal is ügyes, kiváló technikai kvalitásokkal rendelkezik, és megfelelő taktikai intelligenciával keresi a területet, ahol támadásépítés során labdát kaphat. A bianconero csapat 2 millió euróért szerződtette a játékost, egyes célkitűzések elérése esetén pedig további 500 000 euróval emelkedhet az átigazolási díj.

Tommaso Mancini mellett Michele Besaggio is Torinóba érkezett, a 2002-es születésű támadó középpályás a Genoa keretéből a Juventus U23-as keretéhez csatlakozott, így munkáját Massimo Brambilla fogja irányítani. A játékos komoly ígéretet tartogat, és mindenképpen lehetőséget fog kapni látásmódjának és játékminőségének a bizonyítására. A Juve a futballista kölcsönben, kivásárlási opcióval való megszerzéséhez kihasználta a Genoa és a Juventus közötti kiváló kapcsolatot, így alapul szolgált az Andrea Cambiaso ügylete (aki azóta a Bologna keretét erősíti kölcsönben), illetve Radu Drăgușin és Paolo Gozzi átigazolása a griffekhez. Továbbá fontos volt a játékos akarata is, aki gyermekként mindig arról álmodott, hogy ugyanazt a mezt ölti fel, mint első futballpéldaképe, Alessandro Del Piero.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3917916793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2022.08.26. 08:39:22

Mindkét játékosban van potenciál, főleg Manciniben, a kérdés, hogy mennyire tudják nálunk kamatoztatni. A másik, hogy a mi szakembereink mennyire tudnak nekik segíteni a fejlődésben.
Örülök, hogy megszereztük őket.

GabeTR 2022.08.26. 09:48:50

Isten hozta az Empoli és a Genoa leendő kölcsönjátékosait

Dzsákkeríni 2022.08.26. 11:00:52

Ezek a srácok semmiből nem tanulnak...

Del Pybala 2022.08.26. 11:42:29

Jottek a sullyesztobe rip sracok

Panther77 2022.08.28. 21:51:55

Az ilyen játékosokra kell alapozni a jövő Juventusát akik itt akarnak játszani ,ide akarnak igazolni,akik példaképei JuVe legendák.Nem szabad,hogy tehetséges fiatal Juventinók juve játékosok ne kapják meg a kellő lehetőséget.Nem feltétlenül a két újra gondolok...Bár én szívesen kipróbálnám őket a nagy csapatnál is.
Inkább a mostani triónkra gondolok a Faggioli,Miretti Rovella hármast szívesebben látnám a pályán mint az Arthur, Rabiot duóból bármelyiket...

venember83 2022.08.29. 05:37:49

@Panther77: nagyon jól látod, igazad van, de mégis Paredes kell, a fiatalok meg fejlődjenek máshol. A Juventus nem engedheti meg magának, hogy időt pazaroljon játékosok felfuttatására, itt eredmény kell, azonnal és mindig. BL-címek, kupagyőzelmek és scudettók. Európa elitjéhez tartozó élklubként óriási teher nehezedik a játékosokra, ezt fiatalok nem bírják el, tapasztalt, bizonyított játékosok kellenek. Ennek az abszurd és a Juve pénzügyi helyzetében védhetetlen felfogásnak a jegyében pedig mehetnek a fiatalok a pics@ba, izé, kölcsönbe, jöjjenek az ingyen igazolások a fiatalokhoz képest gigafizetéssel, bizonyított játékosok, akik valahogy már nem férnek be Európa valódi élklubjainak keretébe, de már nevet szereztek maguknak, cserébe sérülékenyebbek is már karrierjük végéhez közeledve.

Nehéz eltakarítani Arthurt, Rabiot-t, Alex Sandrót stb., főleg hogy egyik sem sziporkázott a sok-sok pénzért visszahozott, elvileg garanciát jelentő sikeredző alatt, de ennél azért tökösebb mercatót vártam, ezt már kijelenthetem, mert a következő két napban óriási bejelentések nemigen lesznek (Fagioli, Rovella távozásán és Paredes érkezésén kívül, esetleg jön még egy védő a bal oldalra). Még akkor is, ha figyelembe veszem, hogy Vlaho most kellett volna érkezzen, s jött Bremer, aki tényleg erősítés és óriási szükség volt rá. Sokkal merészebb mercatót vártam távozók tekintetében, és a fiatalok tekintetében is, főleg adott pénzügyi helyzetben, amikor nyilván nincs pénz, mert mindenki átigazolási díj nélkül vagy kölcsönben érkezik. Valamint sokkal merészebb húzásokat vártam a mestertől, főleg látva Miretti tavalyi villanásait, Fagioli teljesítményét a Cremonesével, mert ez Verrattit és a Pescarát juttatta eszembe, Rovella pedig a Genoánál igencsak jól játszott az első félévben, és a Juventusnál sem mutatott rosszul, amikor registaként kellett szerepelnie. De nem, ők mennek kölcsönbe, s jön Paredes. Természetesen értem én ezt, de egyre nehezebb megemészteni ezt a beszari klubpolitikát. Persze ehhez azért egész jól illik a beszari játék is, amit a Juventus mutat a legtöbb meccsen.

Panther77 2022.09.04. 18:22:49

@venember83: Ha minden edző úgy gondolkodna mint Allegri akkor Mbappe,Haaland és sorolhatnám még mindig az U23-ban tengenének vagy kis csapatokban bohóckodnának ,vagy nézzük meg Donnaruma esetét...Miretti kapja most az esély és szerintem elég jól is él vele.A többiek is kaphatták volna és ha nem élnek vele akkor januárba mehettek volna kölcsönbe.Szerintem itt az a legnagyobb baj fiatalok terén,hogy nem érzik a bizalmat a mestertől.A mesterrel meg az a bajom,hogy nincs elképzelése,hogy mit és hogyan kéne játszania a csapatnak...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása