Allegri: „Kicsit le vagyunk maradva a többiekhez képest”
Allegri: „Kicsit le vagyunk maradva a többiekhez képest”

allegri_massimiliano_mutogat_palya_mellett_cserere_keszulve.JPGA Juventus az első meccs sikere után a Luigi Ferraris stadionba a győzelem reményében látogatott, ám már az első félidőben bebizonyosodott, hogy a Sampdoria nem lesz könnyű ellenfél, s végül a Juventusnak nem is sikerült egynél több pontot begyűjtenie.

„A szezon második meccsén sem kaptunk gólt. Jobban kezdtünk, mint tavaly, ez is egy jel. Ne a negatívumokat nézzük. Miretti jól szállt be a meccsbe, ahogy Rovella és Kean is. Vannak pozitívumok is.” - kezdte ...

Sampdoria - Juventus 0:0
Sampdoria - Juventus 0:0

A bajnoki szezon második meccsnapján a Juventus a Marassiba látogatott, ahol a Sampdoria ellen nehéz meccsre számíthattak a Juventus szurkolói.

A Sassuolo elleni győzelem után a Sampdoria ellen nagyon hiányzott Ángel Di María, a első félidőben nem sok lehetőség adódott a Juventus előtt, inkább a házigazdák veszélyeztettek.

A második félidő már jobban alakult, a mester alaposan bele is nyúlt a csapatba cserékkel, így félórát futballozhatott Fabio ...

Nedvěd: „Soha nem jó elsietni a döntéseket”
Nedvěd: „Soha nem jó elsietni a döntéseket”

nedved_pavel_oltonyben_es_napszemuvegben.jpgPavel Nedvěd a Sampdoria elleni idegenbeli meccs előtt arról beszélt, hogy milyen fejlemények vannak a támadósor tekintetében, ahova érkeznie kellene még valakinek, s az újságírók arról kérdezték, hogy fel kell-e gyorsítani a folyamatokat, hogy minél hamarabb érkezzen az erősítés.

„Nincs szükség a folyamat felgyorsítására, ez soha nem jó ötlet.” - mondta a DAZN munkatársának az alelnök.

„Kiértékeljük a lehetőségeket, és figyeljük a piac ...

A Sampdoria elleni mérkőzés
A Sampdoria elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus a Sassuolo ellenében aratott 3:0-ás hazai győzelemmel és magabiztos teljesítménnyel kezdte a szezont, s a bajnokság második fordulójában a Sampdoria otthonába látogat hétfő este.

Massimiliano Allegri keretébe visszatérhetett Moise Kean és Adrien Rabiot, míg Federico Chiesa, Kaio Jorge, Paul Pogba, Wojciech  Szczęsny, Marley Aké, Arthur és Di María sérülés miatt hagyják ki a Sampdoria elleni találkozót.

A Sampdoria rajta nem sikerült fényesen, a ...

Milik közel került a Juventushoz
Milik közel került a Juventushoz

milik_arkadiusz_marseille.jpgA legújabb sajtóértesülések szerint a Juventus közel került a megegyezéshez az Olypique Marseille csapatával Arkadiusz Milik ügyében.

A zebramezesek szeretnék egy rutinos támad leigazolásával tovább erősíteni keretüket, azt követően, hogy Álvaro Moratát nem sikerült Torinóban tartani. Az első számú célpont úgy tűnt, hogy az FC Barcelonától távozó Memphis Depay lehet, azonban a holland igényei a torinóiakat új opciók felé irányították.

...

Egymásra várnak a felek Depay kapcsán?
Egymásra várnak a felek Depay kapcsán?

depay_memphis_barcelona_mezben_gondolkodik.jpegA Juventusnak továbbra sem sikerült megegyeznie Memphis Depay ügyében,  Gianluca Di Marzio a következőképpen számolt be az aktuális helyzetről: „A felek egyeztetnek, de a megállapodás továbbra sincs közel a lezáráshoz, továbbra is vannak tisztázandó részletek. Először is a holland játékosnak meg kell állapodnia a Barcelonával, majd a Juventusszal, mivel az olasz klubbal sem egyezett meg a játékossal. Bizonyosan optimisták a felek a lezárás tekintetében, és ...

Zakaria távozhat, Paredes érkezhet
Zakaria távozhat, Paredes érkezhet

zakaria_denis_labdaval.jpgA La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az AS Monaco egyeztetéseket kezdeményezett a Juventusszal Denis Zakaria ügyében, miközben Massimiliano Allegri továbbra is Leandro Paredes leigazolását szorgalmazza a Paris Saint-Germaintől.

Az argentin középpályás a Juventus legfőbb célpontjává vált, azonban az érkezéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a jelenlegi keret valamelyik középpályása távozzon Torinóból.

A játékos magas pénzügyi ...

Allegri: "Megfelelő mérkőzést kell játszanunk"
Allegri: "Megfelelő mérkőzést kell játszanunk"

allegri_massimiliano_sajto_12.jpgA Sassuolo elleni hazai győzelmet követően a Juventus az első bajnoki fordulót vereséggel, pont nélkül záró Sampdoria otthonába látogat hétfő este.

"Egy olyan csapat ellen játszunk, amely a vereség ellenére jó mérkőzést játszott az Atalanta ellen. Ezen kívül tudjuk, hogy Genovában soha sem könnyű játszani, mert a szurkolók nagyon szenvedélyesek, de egyben ez extra motivációt is jelent majd számunkra. Ez nagy kihívás lesz, s fontos lesz, hogy megfelelő ...

Depay ügynöke Olaszországba érkezett
Depay ügynöke Olaszországba érkezett

milik_arkadiusz_marseille_mezben.jpgA Sky Sport értesülései szerint a Barcelonától távozó Memphis Depay úgy döntött, hogy növeli az igényeit következő klubjával szemben, a Juventus pedig nem szakította meg a tárgyalásokat, azonban a felek megegyezéséhez a bérigénynek csökkennie kell.

Gianluca Di Marzio szerint Memphis Depay képviselője Olaszországba érkezett, és a hamarosan bekövetkező szerződésbontás után kész megegyezni a Juventusszal egy kétéves szerződésben, ha a klub vezetősége ...

Még nincs megegyezés Depay és a Juventus között
Még nincs megegyezés Depay és a Juventus között

depay_memphis_barcelona_1.jpgMemphis Depay közel került ahhoz, hogy szerződése felbontásával ingyen szabaduljon az FC Barcelonától, azonban Gianluca Di Marzio jelentése szerint mindeddig nem született megállapodás a Juventusszal, mert a játékos magasabb igényekkel állt elő.

A katalánok szeretnék felbontani a 28 esztendős támadó szerződését, hogy eltávolíthassák a keretből, s így utat nyithassanak az új igazolások előtt, ezáltal Depay ingyen igazolhatóvá válik majd. A Juventus ...

Sampdoria - Juventus: a várható kezdőcsapatok
Sampdoria - Juventus: a várható kezdőcsapatok

serie_a_sampdoria-juventus.jpgA Juventus magabiztos teljesítménnyel, hazai 3:0-ás győzelemmel kezdte a szezont a Sassuolo ellen, s a második fordulóban a zebramezesek az egyelőre pont nélküli Sampdoria otthonába látogatnak hétfő este.

A   Sky Sport Italia   előrejelzései szerint a zebramezesek kapuját továbbra is Mattia Perin őrzi majd, a védelem szélein Danilo és Alex Sandro, középen pedig Bremer és a sérülés miatt hiányzó Leonardo Bonuccit helyettesítő Daniele Rugani szerepelhet.

A ...

Újabb tehetséget igazolhat a Juventus a Genoától
Újabb tehetséget igazolhat a Juventus a Genoától

besaggio_michele_genoa.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus megegyezésre jutott a Genoa tehetséges középpályása, Michele Besaggio ügyében. A zebramezeseknek ugyan az első csapatukon is van még mit alakítaniuk, de a klub folyamatosan keresi a legígéretesebb fiatalokat. Az elmúlt időszakban így igazolt Torinóba Nicolò Rovella és Andrea Cambiaso is.

A Sky Sport Italia szerint a Juventus most megállapodott a Genoával Besaggio leigazolásáról, s a középpályás kölcsönben, ...

Kostić: „Mindent megtettem, hogy a Juventushoz csatlakozhassak”
Kostić: „Mindent megtettem, hogy a Juventushoz csatlakozhassak”

kostic_filip_cherubinivel_es_nedveddel.JPGA sajtónak ma bemutatkozott a Juventus mezével Filip Kostić, s a szerb futballista nagyon boldogan nyilatkozott a sajtótájékoztatón.

„Nagyon boldog vagyok. Ugyan nem követtem túlságosan a tárgyalásokat, amelyek végül a Juventushoz hoztak engem, az első pillanattól az utolsóig elmondhatom, hogy mindent megtettem azért, hogy itt lehessek, gyermekkorom óta követtem a Juventust és a Serie A meccseit.

Nagyszerű, hogy a Juventushoz igazolhattam, és hogy a csapat ...

A Juve nem mondott le Paredesről
A Juve nem mondott le Paredesről

paredes_leandro_parissg_1.jpgGianluca Di Marzio értesülései szerint a Juventus vezetőségének továbbra is meggyőződése, hogy Memphis Depayt sikerül megszerezni, ám ennek ellenére a torinói vezetőség alternatívákat is keres, ezért kölcsönszerződést ajánlott fel az Olympique Marseille csapatának Arkadiusz Milik kapcsán, mivel a francia klub elengedné a játékost.

Mindazonáltal a kölcsönszerződést tartalmazó ajánlat nem bizonyult elégnek a Marseille vezetőinek a meggyéséhez. Memphis ...

Sissoko: "Nagyon tetszett a Juve hétfői teljesítménye"
Sissoko: "Nagyon tetszett a Juve hétfői teljesítménye"

sissoko_mohamed.jpgA Juventus korábbi középpályása, Mohamed Sissoko a nyári igazolásokat, valamint a zebramezes csapat hétfői teljesítményét méltatta, amellyel 3:0-ás győzelmet aratott a Torinóba látogató Sassuolo felett.

"Nagyon tetszett a Juve hétfői teljesítménye. Egy kicsit küszködtek, de ez normális, mert a futballban nincsenek könnyű mérkőzések." - mondta Sissoko a Juventusról a Tuttojuve munkatársának nyilatkozva.

"Lenyűgözött Bremer, áthatolhatatlan fal volt az ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1975) bajnokság (3786) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1101) elemzés (40) előzetes (949) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1757) játékosokról (10740) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2606) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4703) mercato (4457) nyilatkozat (8069) Olasz Kupa (346) összefoglaló (495) pletyka (4484) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (369) video (285) Címkefelhő
süti beállítások módosítása