Boniek: „Soha nem beszéltem csúnyán a Juventusról”

boniek_zbigniew_oltonyben_gondolkodik.jpgA szombati Juventus-Roma találkozó előtt az Il Messaggero megszólaltatta az egykor mindkét csapatban futballozó Zbigniew Bonieket, aki sokszor kritikus hangot ütött meg a Juventusszal szemben, s ezúttal sem maradtak el a szurkálódások, bár a 66 éves egykori futballista azt mondta, nem táplál negatív érzéseket az Öreg Hölgy iránt.

„Nos, egyértelműen inkább romanistának tekintem magam. De a Juventusnál azokban az évekban hat világbajnok volt a csapatban, nagyon magas szintet képviselt a csapat.

Az igazi ellenfelünk a Roma volt, három csodálatos évünk volt, amelyekben igazán kimagasló eredményeket érhettünk volna el, de nem sikerült legyőzni a Hamburgot a BEK-döntőben 1983-ban.”

A Juventus új stadionjában a klub meghatározó játékosokra emlékezik ötven csillaggal, és bár Zbigniew Boniek is kapott egy csillagot, végül a klub szurkolói nyomásra ezt a csillagot másnak adta, és a szurkolók szavazati alapján ma Edgar Davids neve olvasható a csillag alatt.

„A vezetőség a stadionbeli csillagokat olyanoknak adta, kik nálam sokkal kevesebbet nyertek. Andrea Agnelli bolondok szavára hallgatott, és túlzásba esett. Soha nem beszéltem csúnyán a Juventusról, ezerszer kértem, hogy mutassanak nekem ezekről a negatív megnyilvánulásokról bizonyítékokat, rögzített beszélgetéseket, lejegyzett interjúkat és így tovább, de soha nem mutattak semmit. Fokozottabban szurkolok a Romának, de nem vagyok a Juventus ellen. Mindegy, lépjünk tovább.”

Az egykori futballista szerint a két milánói csapat a favorit a bajnoki cím tekintetében, és az egykor az Éjszaka szépségeként említett játékos megvédte Massimiliano Allegrit.

„Nem egyszerű végrehajtani egy csapat hirtelen feltámasztását. És ha egy csapat rosszul játszik, az gyakran az edző hibája. Ugyanakkor el kell mondani, hogy egyes játékosok egyszerűen nem ütik meg a mércét. Egyértelmű, hogy Massimiliano Allegri első Juventusa tartalmasabb kerettel rendelkezett.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7717916741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve33 2022.08.26. 06:40:24

az utolsó bekezdéssel értek egyet nem ütik meg a mércét nagyon sok játékos inkább ez az első számú baj allegri csak a másod számú probláma

Attilio79 2022.08.26. 07:45:31

Allegri két dolog miatt hibás:
Nem tud csapatot építeni fiatalokból és nincs töke.
Rabiot kezdőbe tétele megpecsételt mindent, ha ő nem akarta volna, nem teszi be a vezetőség kérésére sem, ha meg akarja, akkor az egy szakmai dilettantizmus. Ez csak egy példa.

MdewC 2022.08.26. 08:26:42

Ha Allegri nem újul meg akkor leves a szezon.

Zizou_empereur 2022.08.26. 08:36:19

A "nem ütik meg a mércét" megjegyzéssel nem nehéz kitalálni, valószínűleg a Juve tavalyi teljes középpályájára gondolt. A sérülések miatt itt ugye még nincs változás.
Mindig azon a véleményen voltam, hogy a Mister megítélésével várjunk addig amíg lesz legalább 2-3 normális embere a középpályán.
De valahogy a Samp meccs után elvesztettem a hitem. Úgy érzem, Allegri csak egy ultradeffenszív szar focira képes, a leghalványabb szándékában sincs kicsit modernebb futballt előadni, és egyenesen élvezi, hogy a játékunk nézhetetlen.

venember83 2022.08.26. 08:40:45

@Zizou_empereur: ha annyira borzasztóan elégedetlen lenne a középpályával, ott van három fiatal, stabilan játszatnia kellett volna legalább egyiket, de akár többet is. Ha más nem, akkor tüntetésképpen, hogy milyen borzasztó keretet varázsoltak megint elé odafentről. Nem tette. Ja, persze, nem jó a játékosállomány, biztos, hogy a fiatalok sem érnek semmit. Talán próbálkozzon a Realnál, ott jobb a matéria, nem kényszerül ilyen kellemetlen megoldásokra, mint fiatalok felépítése vagy megfelelő játékrendszer kitalálása, támadásépítés kidolgozása és begyakorlása. Bár az elmúlt évet és az utóbbi két meccset elnézve kétlem, hogy Pérez ismét felhívná.

Zizou_empereur 2022.08.26. 08:56:25

@venember83:
A Real vonal egy vicc volt. Ott kb 2 meccse lett volna ezzel a felfogással :)
Mi, juventinok már edzettek vagyunk nézhetetlen foci ügyben, madridban ez még új lett volna.

Il Principino 2022.08.26. 10:54:52

@Attilio79: arról a Rabiotról va szó aki kishíján győztes gólt szerzett mikor a pokolba kívánta mindenki mert nem távozott..Ha nyertünk volna a góljával sokan eret vágtak volna :)
Nem ő a probléma gyökere,Loca is full vakon volt egész meccsen,vb -ig türelmesnek kell lennünk,utána már nálam is elfogy várhatóan...Arra már javulnia kell a csapatnak!
Év végén meg meglátjuk Allegrivel mi legyen,én csak annyit várok hogy a végsőkig legyünk versenyben akkor már elmondható hogy előreléptünk.

Attilio79 2022.08.26. 12:10:04

@Il Principino: Igen, arról a Rábióról van szó, aki burleszk mutatványokkal szórakoztatta a szurkolókat tavaly, Morataval együtt. Meg arról, ski fejben sosincsen jelen. Meg arról, akinek lejáró szerződéssel, 7 milliós fizuval az egyik legjobban fizetett kp.-nk. Szerintem szól ellene annyi, hogy nem Juve szintű játékos.

Shyr Kahn 2022.08.26. 17:55:16

Es Conte milyen csapatot kapott 2012-ben, amikor a hetedik hely utan hirtelen bajnoksagot nyertunk (az Allegri vezette erosebb keretu Milan ellen)?

Amit mondani akarok, hogy a keret minosege egy dolog, de az edzo szemelye hozza tud adni a gyengebb kerethez.

Conte hozza tudott adni a bajnoksagban... a BL-ben mar kevesbe. Allegri jo volt a bajnoksagban es a BL-ben is, de az utolso eveire kifulladt, mig Conte azota is minden csapatat fel tudta turbozni.

venember83 2022.08.26. 18:06:52

@Shyr Kahn: neki volt registája, nem is akármilyen. :)

Shyr Kahn 2022.08.28. 23:43:29

@venember83: Ez igaz... hozzatennem, sem elotte, sem azota sincs hasonlo registaja.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása