A BL-sorsolást követően, amelyen kiderült, hogy a H-csoportban a PSG, a Benfica és a Maccabi Haifa lesz a Juventus ellenfele, Pavel Nedvěd állt a kamerák elé a klub képviseletében.
„Mindegyik csapat nehéz ellenfél ezen a szinten, és örülünk, hogy ilyen ellenfelek ellen léphetünk pályára a Bajnokok Ligájában.” - mondta az alelnök a Mediaset mikrofonja előtt.
Friss hírek szerint a PSG-vel a Juventus ma is egyeztetett, ám nem a BL-meccsek kapcsán, hanem Leandro Paredes ügyében, és a tárgyalások igencsak jól haladnak, illetve Ángel Di María is egykori csapata ellen léphet majd pályára a Juventus mezében.
„Nem mondhatok semmit Leandro Paredesről, mivel ő nem a mi játékosunk. Van néhány futballista, aki kiegészíthetné a keretünket, a játékospiac még aktív, és valamit tenni fogunk.”
A Juventusszal Memphis Depayt hozták hírbe hosszú heteken át, ám ma Arkadiusz Milik érkezett orvosi vizsgálatokra a J Medicalhoz.
„Önök meghatároztak egy listát a lehetséges csatárokról, és Depay rajta volt ezen a listán, mi azonban Milik mellett döntöttünk, mert megfelelő jellemzőkkel rendelkezik, hogy kiegészítse a csatársorunk. Gólokat várunk tőle, és úgy hisszük, hogy a csatároknak ez a feladatuk.”
A Juve az első meccsen sima győzelmet aratott, ám a Sampdoria ellen már csak egy gól nélküli döntetlenre futotta.
„Csak most kezdődött a bajnokság, talán azt reméltük, hogy valamivel több pontunk lesz, de csak időre van szükségünk, hogy dolgozhassunk. Úgy gondolom, hogy a Sampdoria elleni meccset követő kritika igazságtalan volt. Számos súlyos sérültünk volt, a meccsen pedig négyen is hiányoztak a kezdőcsapatból. Amint Massimiliano Allegri mondta, csak koncentrálnunk kell, és az összes meccset a megfelelő hozzáállással kell kezelnünk.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juve28adam 2022.08.25. 21:35:50
(Ne legyen így persze)
venember83 2022.08.25. 21:48:12
Shyr Kahn 2022.08.25. 21:56:47
Nem hiszem, hogy sok szakember helyezne Miliket Depay ele... kiegeszitokent sem, foleg nem golok teren, de kivanom, hogy cafoljanak ram, mert ugy tudom Depay vegul nem is kert tobbet tolunk.
Ami a BL-t illeti, majdnem tok mindegy, hogy kiket kapunk. Mindenkit utni kell. A PSG-t kulonoskeppen es altalaban az ilyen merkozesekre felszivjuk magunkat. Lasd a mult evi Chelsea elleni merkozeseinket.
venember83 2022.08.25. 22:15:45
Londoni 4-0, amelyen 2 lövés érte a Chelsea kapuját?
delpi0823 2022.08.25. 22:15:54
delpi0823 2022.08.25. 22:17:48
Attilio79 2022.08.25. 23:02:46
A szezon második meccsét követően sok a sérültünk, ezen nincs mit szépíteni, ezen változtatni kellene!
Ha egy csatártól gólt/gólokat várnak, akkor Morata mit keresett a kezdőben?
Továbbra is Paratici írja a listát vagy valaki megtalálta a fiókban a jegyzeteit és most felhasználja?
Frankie.7 2022.08.25. 23:05:40
Gabueroo 2022.08.25. 23:09:53
Leram7 2022.08.25. 23:10:22
Jó csatárnak tartom Miliket és ezért az összegért ajándék.
De Depay egy másik szint és nekünk nem Vlahovic cseréje volt a fontos, hanem valaki, aki támadásban sokoldalú. Milik egydimenziós erőcsatár lesz, vagy a Mandzukic féle szélsőt fogja Allegri megalkotni belőle?
Nekem fájó, hogy nem jött Depay, mert Di Maria és Vlahovic mellé, mögöttük egy Pogbával szívesen néztem volna meccset.
Leram7 2022.08.25. 23:12:05
Attilio79 2022.08.25. 23:18:52
A középpályán nincs agilitás, a játékosok alkalmatlanok vagy motiválatlanok. Ha az első két meccs után, pihenten ez a szituáció, akkor mi lesz dupla vagy tripla terhelés mellett?
Jelenleg úgy néz ki, hogy Kean lesz di Maria cseréje (minőség vagy darabszám? :D), ha jön Chiesa akkor talán ő.
Csak Csucsu 2022.08.25. 23:19:53
Na de mostmár olyan 4-4-2 t akarok látni amilyet tud akkor maxi … normális tkp nincsen és “elvileg” két posztra van vagy 10kp … még válogathat is ki marad nyílván Rabiot kitölti szerződését hatalmas bizalommal a zsebét tömve
Na de hagyjuk aug 31 még messze van akár az is lehet hogy leigazoljuk Mbappet mert eddig csak de Ligt pénzét tapsolták :add
Fino alla fine
JeetTrader 2022.08.26. 00:34:04
alexGicamo 2022.08.26. 04:17:56
Shyr Kahn 2022.08.26. 06:49:28
kovta23 2022.08.26. 07:59:55
Mark Szabo 2022.08.26. 08:32:58
Mark Szabo 2022.08.26. 08:34:15
kovta23 2022.08.26. 08:50:30
venember83 2022.08.26. 08:59:36
"To ensure that paired clubs from the same country play on separate days, the eight groups will be distinguished by colour: Groups A to D will be red and Groups E to H will be blue. When a paired club is drawn, for example, in one of the red groups (A, B, C or D), the other paired club – once it has been drawn – will automatically be assigned to one of the four blue groups (E, F, G or H). The pairings are as follows:
A Real Madrid & Barcelona
B Frankfurt & Leipzig
C Man City & Liverpool
D AC Milan & Napoli
E Bayern & Dortmund
F Paris & Marseille
G Porto & Benfica
H Chelsea & Tottenham
I Juventus & Inter
J Atlético de Madrid & Sevilla
K Rangers & Celtic"
www.uefa.com/uefachampionsleague/news/0278-15f3603078f7-909c4310d18c-1000--champions-league-group-stage-draw-pots-confirmed/?fbclid=IwAR2iRNvKBZKSMylfCRtxM7yuboZ15au4AxbGjpCYeTa0dD5yjSU7UeNjX6w