Chiesa: „Jól vagyok, nagyszerű meccset játszottunk”
Chiesa: „Jól vagyok, nagyszerű meccset játszottunk”

Federico Chiesa az előző szezont egy udinei góllal zárta, az ideit ugyanígy kezdte, a DAZN munkatársa azonban arról is kérdezte az olasz válogatottat, hogy a csapat másképp mutat, sokkal dühösebbnek tűnik. „Igen, ma nagyszerű meccset játszottunk, különösen az első félidő volt intenzív, magasan…

Udinese - Juventus 0:3
Udinese - Juventus 0:3

A hétvégi bajnoki rajtot sikeresen vette a Juventus, hiszen az Udinese ellen már az első percekben megszerezte a vezetést Federico Chiesa találatával, majd Dušan Vlahović értékesítette a megítélt büntetőt. A harmadik gólt tetszetős összjáték után érkező beadásból Adrien Rabiot szerezte. A második…

Allegri: „Chiesa csatár, nem szélső”
Allegri: „Chiesa csatár, nem szélső”

A Juventus egyértelmű győzelemmel kezdte az évet az Udinese ellen, ám a mérkőzésen Wojciech Szczęsny több fontos védést is végre kellett hajtson ahhoz, hogy az eredmény ennyire egyértelmű maradjon. „Van két terület, amiben fejlődnünk kell.” - mondta a mester a DAZN munkatársának. „A második…

Az Udinese elleni mérkőzés
Az Udinese elleni mérkőzés

A Juventus az Udinese elleni mérkőzéssel zárta az előző szezont, s most ismét ez az együttes lesz az ellenfél az új szezon nyitó fordulójában.  Massimiliano Allegri keretében természetesen ott lesz a nyáron Torinóba igazoló Timothy Weah, valamint a kölcsönből visszatérő Weston McKennie is, s a…

Allegri: "Elégedett vagyok a rendelkezésemre álló kerettel"
Allegri: "Elégedett vagyok a rendelkezésemre álló kerettel"

A Juventus vasárnap az Udinese otthonában kezdi az új szezont, amely újszerű lesz a zebramezesek számára, mivel a csapat nem érdekelt egyik európai kupasorozatban sem. "Elégedett vagyok a rendelkezésemre álló kerettel, azzal, ahogyan a csapat dolgozik és a felkészüléssel Torinóban és az Egyesült…

Szczęsny: „Van elég pénzem, nem vonzanak a szaúdi ajánlatok”
Szczęsny: „Van elég pénzem, nem vonzanak a szaúdi ajánlatok”

Wojciech Szczęsny a TVP Sport számára adott interjút, s ebben beszélt az idei év kihívásairól, illetve a szaúdi csábítás is felmerült. „A keddet és szerdát idén is BL-meccsekkel tölthetem, de már csak a televízió előtt. Idén eltiltottak a kupaszerepléstől, és nem fogok emiatt valamilyen harcba…

Allegri: „Nem mondhatjuk, hogy nem a scudettóért fogunk harcolni”
Allegri: „Nem mondhatjuk, hogy nem a scudettóért fogunk harcolni”

Massimiliano Allegri a La Gazzetta dello Sport számára adott interjút a klub amerikai turnéja után, s a mérkőzések értékelése után a jövő évről is beszélt. „Az alapján, amit elértünk az Egyesült Államokban, azt kell mondanom, hogy a csapat jól dolgozott. A Real Madrid ellen jó edzésünk volt egy…

Gatti: „Bonucci segítség és támasz volt számunkra”
Gatti: „Bonucci segítség és támasz volt számunkra”

Federico Gatti az amerikai túrán adott nyilatkozatot a Sky Sport munkatársának, s a Juventus új 4-ese azt mondta, minden tekintetben javulást vár a következő évtől, de kezdésként a kereten kívülre tett Leonardo Bonucci hiányáról beszélt. „Nagyon hiányzik Leonardo Bonucci, a pályán és azon kívül…

Allegri: „Nem tudjuk, mikor dolgozhat Pogba a többiekkel”
Allegri: „Nem tudjuk, mikor dolgozhat Pogba a többiekkel”

A Juventus az Amerikai Egyesült Államokban készül a következő szezonra, és úgy tűnik, ismét nehézkes szezonkezdetre számíthatunk, Massimiliano Allegri az egyik amerikai edzés után beszélt Paul Pogba és Dušan Vlahović kényes helyzetéről. A beszámolót Fabiana Della Valle, a La Gazzetta dello Sport…

Spalletti: „A szenvedélyt keresem”
Spalletti: „A szenvedélyt keresem”

A minap különleges eseményt rendeztek Certaldóban, és a Certaldo nel Pallone alkalmával Luciano Spalletti is megjelent szülővárosában, az ünnepeltek sorában, és beszélt az újságíróknak a jövőjéről. „Hogy készen állok-e az egyéves pihenőre? Az újságírók találták ezt ki, és folyamatosan erről…

Tacchinardi: „A Juventusnak alappillérekre van szüksége”
Tacchinardi: „A Juventusnak alappillérekre van szüksége”

A Juventus egykori játékosa, Alessio Tacchinardi a minap a Tuttosport munkatársának nyilatkozott arról, mit jelentett a múltban a Juventus mezét viselni, s hogy mi hiányzik az aktuális csapatból. „A bianconero mez rengeteg érzést vált ki az emberből: erő és kihívás érzetét, versenyszellemet, a harc…

Chiesa: "Nehéz szezon volt számomra"
Chiesa: "Nehéz szezon volt számomra"

Lezárult a súlyos sérülés után visszatérő Federico Chiesa számára is igen nehéznek bizonyuló szezon, s az olasz válogatott játékos győztes találattal járult hozzá a zebramezesek idegenbeli győzelméhez Udinében. "Örülök a gólnak, reméltem, hogy segíteni fogja a csapatot, hogy bejusson az…

Udinese - Juventus 0:1
Udinese - Juventus 0:1

A Juventus idegenbeli győzelemmel zárta a szezont, azonban a Federico Chiesa találatának köszönhetően kivívott 1:0-ás győzelem sem volt elegendő az Udinese otthonában, mert közben mind az Atalanta, mind az AS Roma begyűjtötte a három pontot. A zebramezesek így az olasz tabella hetedik helyén…

Allegri: "Nem tárgyalok semmiféle szerződésbontásról"
Allegri: "Nem tárgyalok semmiféle szerződésbontásról"

A Juventus az Udinese otthonában zárta a szezont, s ugyan Federico Chiesa találatának köszönhetően megszerezte mind a három pontot, mivel sem az Atalanta, sem az AS Roma nem hibázott, jövőre csak a Konferencia Ligában próbálhat szerencsét, amennyiben az UEFA nem dönt másként. "A szurkolók még ma…

Az Udinese elleni mérkőzés
Az Udinese elleni mérkőzés

A Juventus az Udinese otthonába látogat vasárnap este, s ezzel a mérkőzéssel zárja a jelenlegi szezont, melynek maradt még tétje, hiszen eldől, hogy a zebramezes csapat az Európa-ligában vagy a Konferencia Ligában szerepelhet-e a következő szezonban. Ahogyan azt a szombati sajtótájékoztató során a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (945) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10717) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2600) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4675) mercato (4449) nyilatkozat (8045) Olasz Kupa (342) összefoglaló (491) pletyka (4475) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása