Szczęsny: „Van elég pénzem, nem vonzanak a szaúdi ajánlatok”

szczesny_wojciech_elgondolkodott_tekintet.jpgWojciech Szczęsny a TVP Sport számára adott interjút, s ebben beszélt az idei év kihívásairól, illetve a szaúdi csábítás is felmerült.

„A keddet és szerdát idén is BL-meccsekkel tölthetem, de már csak a televízió előtt. Idén eltiltottak a kupaszerepléstől, és nem fogok emiatt valamilyen harcba kezdeni. Próbálok nem harcolni. Ez a helyzet, és így több idő marad a megfelelő edzésre, illetve picit több idő jut a pihenésre, a karrierem során először. Nem világvégeként éljük meg azok után, ahogy bántak velünk.

Nyilvánvalóan lesz elég időnk a hét során a munkára. Amikor heti két meccset játszik az ember, akkor egyik nap meccs, utána következik a regeneráció, és lehet készülni a következő meccsre, majd irány a pálya. Nincs mód építkezésre a szezon során. Most minden kicsit más lesz. Hozzá kell szoknunk, és a lehető legkeményebben kell dolgoznunk, hogy sikeresek legyünk az adott kiírásokban, amelyekből még nem tiltottak ki minket, és amelyekben szerepelhetünk.

Én a csapatnál maradok, amíg igényt tartanak rám. Csak ismételni tudom magam. A Juventus játékosa vagyok, és az is leszek, hacsak nem akarja a klub értékesíteni a játékjogom. Ragaszkodok ehhez a klubhoz, és egyben tiszteletben is tartom a vezetőség döntéseit. Azt akarják, hogy én védjem a kaput, és itt vége is a téma kibeszélésének.

Szaúdi ajánlatok? Nos, ezt a párbeszédet sok nullával tudnám kezdeni. De van elég pénzem az életben, inkább a szórakoztató kihívásokat kedvelem, és a Juventus kapujának az őrzése a legjobb kihívás, amivel szolgálhatok magamnak.

Scudettós álmok? Vannak, de őszintén mondhatom, hogy ebben semmi különös nincs, mivel ennél a klubnál a bajnokság megnyerését követő napo is már a következő bajnokság megnyerésén gondolkodik az ember. Van bennünk frusztráció, amiért az elmúlt időszakban nem sok sikert értünk el. Megvan a motiváció, hogy visszatérjünk a legmagasabb célokért való harchoz.

A jövőm? Nem gondolom, hogy sokáig védhetek még. Próbálom kiélvezni a pillanatot, és megfelelő helyen érzem magam, egy klubnál, ahol fontos vagyok. A legjobbamat fogom nyújtani, hogy a klubot visszasegítsük a csúcsra.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2518195717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2023.08.17. 21:31:18

Respekt... van az a penz, ami mar nem kellene, hogy kulonbseget jelentsen senkinek sem. Sajnos a tobbseg nem tud leallni... talan manapsag ez meg inkabb jellemzo a tobbsegre, mert a foci inkabb biznisz sok jatekos szamara, mint kihivas es orom.

JuveMI 2023.08.17. 22:56:09

Mindig is kettős érzéseim voltak vele kapcsolatban... egyrészt egy jó kapus, de messze nem klasszis... régi vágású, a mai kapuskövetelményeknek már nem felel meg.
Másrészt a szarzenál (ex)játékosait mindig is lenéztem... de mióta a Juventusnál van én egyetlen rossz szót sem tudok rá mondani... vérbeli tisztességes keleti csávó.
A szaracén ajánlat visszautasítása számomra abszolút pozitív irányba viszi el az Ő megítélését.
Szóval sem szeretni nem tudom, mint ahogy gyűlölni sem... ha marad én elfogadom... emberben soha rosszabbat!

Khedira 2023.08.18. 08:47:08

Meglepően szimpatikus, korrekt nyilatkozat volt. Nem igazán tartozik a kedvenceim közé, de azért ez alapján most lépett egyet előre. Ilyenkor jön az, hogy holnap majd bejelentik, hogy leigazolta a...

niccolo 2023.08.19. 00:21:57

@JuveMI: ,,emberben soha rosszabbat" de sportembernek nulla,az orosz válogatott ellen nem akart játszani!

venember83 2023.08.19. 06:53:45

@niccolo: a lengyeleknél kevesebb népcsoport utálja jobban az oroszokat, így ebben sok meglepőt nem látok.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása