Gatti: „Bonucci segítség és támasz volt számunkra”

gatti_federico_golorom_sevilla.jpgFederico Gatti az amerikai túrán adott nyilatkozatot a Sky Sport munkatársának, s a Juventus új 4-ese azt mondta, minden tekintetben javulást vár a következő évtől, de kezdésként a kereten kívülre tett Leonardo Bonucci hiányáról beszélt.

„Nagyon hiányzik Leonardo Bonucci, a pályán és azon kívül egyaránt, mivel alapvető fontosságú személy volt számomra és sok más játékos számára, a válla teherviselő támaszként szolgált a nehéz helyzetekben. Ezek klubra tartozó döntések, amikről nem akarok beszélni, mivel kívül esnek az én hatáskörömön, de annyit el akartam mondani, hogy ő nekem nagy segítséget jelentett.

Le kell tennünk most az alapokat, mert fontos év következik, készen kell állnunk, a keret kérdése az egyik legfontosabb, egyelőre nem látjuk, mi történhet augusztus huszadikáig, most rengeteg munka vár ránk, hogy készen álljunk. A tavalyi év hosszú volt. Hogy mit kell elkerülnünk? Ezt nem tudom megmondani, de bizonyosan keményebben kell dolgoznunk, hogy javítsunk a tavalyi helyezésünkön, és arra kell kényszerítenünk magunkat, hogy napról napra fejlődjünk. Nehéz évre számítok, mert a Serie A csapatai sokat erősödtek, de mi vagyunk a Juventus, és ezért javítanunk kell a tavalyi eredményeken.

Trófeák? Ezek hiányoztak tavaly, ez motiváció a munkára és a győztes útra való visszatérésre. Megtiszteltetés ezt a mezt viselni pályán és azon kívül, a mezzel járó követelmény a győzelemre törekvés, már edzésen is, ez nagyon motivál.

Mi áll a sikeréhségem mögött? Soha nem nyertem még semmit, és számos csapattársamhoz hasonlóan nyerni akarok, a győzelem a legszebb dolog, mert minden megmarad a történelemben, és ezt senki nem törölheti el. Ebben az évben meghatározó játékossá akarok válni, és javítanom kell a tavalyi mutatókon. Ez nem lesz egyszerű, mert nem egyszerű dolog a Juventusnál futballozni.

A 4-es számra esett a választásom, mert számként tetszik, és van még egy ok, de ezt remélhetőleg majd év végén megoszthatom mindenkivel.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3418179189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SuperTrezi 2023.07.26. 10:11:51

Engem mindig Chiellinire emlékeztet. Hasonló idétlen mozgás, egyszerűségre törekvés, ugyanúgy ritkul a haja :D, és szerintem a keménység és szív is megvan benne, hogy oszlopunk legyen a következő 10 évben. Legalábbis én kedvelem az eddig látottak alapján.

venember83 2023.07.26. 10:20:31

@SuperTrezi: általában engem is Chiellóra emlékeztet. De ez a nyilatkozata inkább Bonucci semmitmondását juttatta eszembe.

SuperTrezi 2023.07.26. 10:24:35

@venember83: Bár Juventusnál melyik nyilatkozat nem semmitmondó? Nagyítóval kell keresni a karakán beszédet évek óta.

alexGicamo 2023.07.26. 12:42:36

@SuperTrezi: Szerintem olyan igazi sunyi nyavalyás a legjobb érzelemben véve, ha értitek mire gondolok ! :-D
Remélem , hogy Maximus oszlopos tagként számol vele innentől fogva !

Type-R 2023.07.26. 23:49:56

Remélem, idén kiderül, hogy 4 tüdeje van, ezért a 4-es szám.

2023.07.27. 01:13:38

4 gól 4 gólpassz és 4 saller Maxinak, ha nem viselkedik
Ja és maximum 4 védelmi hiba

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása