Allegri: „Nem mondhatjuk, hogy nem a scudettóért fogunk harcolni”

allegri_massimiliano_mosolyog_feher_ingben_usa.JPGMassimiliano Allegri a La Gazzetta dello Sport számára adott interjút a klub amerikai turnéja után, s a mérkőzések értékelése után a jövő évről is beszélt.

„Az alapján, amit elértünk az Egyesült Államokban, azt kell mondanom, hogy a csapat jól dolgozott. A Real Madrid ellen jó edzésünk volt egy erős csapat ellen, amelyik adott technikával és fizikummal rendelkezik, de továbbra is számos tekintetben fejlődhetünk, először is az erőnlét tekintetében. Mindent összevetve elégedett vagyok azzal, hogy jól zártuk az amerikai turnét.

Számos fiatal játékosunk megfelelőnek bizonyult, lassan fejlődni fognak, egyesek máshol fognak játszani, mivel csak heti egy meccsünk lesz, és egy túlságosan bő keret káros lehet azoknak, akik kevesebb játékpercet kapnak. Megfelelő utat kell találnunk ezeknek a srácoknak, akik fontos jellemzőkkel rendelkeznek. Sajnos nem leszünk résztvevői az európai kupaküzdelmeknek annak ellenére, hogy harmadikként zártunk a tabellán, és jogunk lenne a Bajnokok Ligájában futballozni. Most enélkül kell boldogulnunk, és jobban kell koncentrálnunk a bajnokságra, hogy a következő évben már a BL-ben szerepelhessünk.

Javultunk fizikai szempontból, és természetes, hogy ez történt, hiszen közeledik a bajnoki nyitány, de tudatosság tekintetében is előreléptünk. Elindultunk egy úton, és most ezen kell mennünk tovább, a Real Madrid elleni győzelem önbizalmat adott, most azonban higgadtnak és nyugodtnak kell maradnunk, mivel a pontot érő meccsek augusztus 20-án kezdődnek.

Nagyon örülök Dušan Vlahovićnak, mert a meccs előtt együtt döntöttünk arról, hogy majd a padról fog beállni tizenöt percre. Dušan nem tűnt túl biztosnak a dologban, de hasznos volt a pályán, jól száltt be, és a gólon kívül jól játszott technikailag, és segített a csapatnak.

Timo Weah a Real Madrid ellen kicsit fáradtabb volt, de jó minőséget képvisel a srác, és nagyon hasznos lesz a szezon során. Weston McKennie is jó meccset játszott, elégedett voltam a teljesítményével.

Idén megvan az előnyünk a többiekkel szemben, hogy csak heti egy meccset játszunk, és szerintem a csapatra ráfér a heti öt nap munka, különösen az önbizalom növelése és a mérkőzés felépítése tekintetében. De továbbra is meg kell értenünk, hogy vannak a meccsnek pillanatai, amikor lassítani kell a játékot. A Real Madrid ellen például sok labdát adtunk el, és ebben a tekintetben javulhatunk. De nagy figyelmet és nagy akaratot látok a srácokban, hogy jól teljesítsenek.

Jelenleg nincs értelme scudettóról beszélni, elindultunk egy úton, dolgoznunk kell, és mindenki mindent belead. A nyolcadik szezonom lesz a Juventus padján, és soha nem mondtam, hogy nem a scudettóért fogunk harcolni, azért is, mert egy ilyen kijelentést nem engedhet meg magának a Juventus. Ambíciókkal telve kell nekivágni a szezonnak, hogy minél többet hozzunk ki az évből, ahogyan mindig is történt a klub történelémben. Ha jók leszünk márciusban, akkor majd meglátjuk, de addig egyértelműen hosszú az út.

A második csapatkapitány Alex Sandro és Adrien Rabiot lesz. Amikor előző nem játszik, a másik lesz a csapatkapitány azért is, mert Adriennek előrébb kell lépnie a hierarchiában.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7718186173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thuglife! 2023.08.04. 14:34:40

Hihetetlen sikerült negyedszer is lenyilatkozni a nyáron hogy jogunk lenne a BL-re a tabella alapján.
Borzasztó frusztrált ez az ember és előre védi a seggét! Ez az ember fél a bajnokságtól!
Megfelelve egy kishitű,kiscsapat hozzáállással:
"egy ilyen kijelentést nem engedhet meg magának a Juventus. "
Elképesztő mennyire nem tud önbizalmat adni és sugározni szegény.

venember83 2023.08.04. 14:54:57

@Thuglife!: ne légy ennyire érzékeny, nem lehet ennyire enerváltan élni folyamatosan. :) Engem is zavar, hogy ilyen lágy, diplomatikus, köztes stb. álláspontot képvisel a mester, és nem mondja ki egyértelműen, hogy a scudetto cél vagy sem (nyilván az, erről beszélt már Rabiot és Locatelli is, de a mester tanult a múlt hibáiból, s nem jelent ki ilyen súlyos dolgokat), de ez van, ezt kell elfogadnunk. Gyaníthatóan pont ilyen lágy, visszafogott és pragmatikus lesz a Juventus játéka is idén, a kulcsszó a kiegyensúlyozottság és az eredménycentrikusság, amennyire ez megoldható kerülve a szükségtelen kockázatokat.

Rocky80 2023.08.04. 15:25:24

@venember83: ne lágyazzunk és köztesezzünk, légyszi! Épp elég problémák van belőle a másik cikk alatt... :D

venember83 2023.08.04. 15:28:45

@Rocky80: visszafogottan fogalmaztam, nem akartam seggfejnek tűnni.

Rocky80 2023.08.04. 15:44:29

@venember83: nem szükséges, érezd otthon magad! :D

venember83 2023.08.04. 15:53:09

@Rocky80: egy hároméves kisgyerekkel itthon is kordában kell tartani az indulatokat tettek és beszéd terén. Mindent ellesnek, megtanulnak, leutánoznak, azonnal. Félelmetes. Mint egy élő tükör. Aztán majd magyarázkodhat az ember a bölcsődében/óvodában, hogy miket mond/tesz a gyerek...

Rocky80 2023.08.04. 17:02:55

@venember83: ne magyarázkodj, csak annyit mondj hogy sajnos az anyjától ezt hallja... :D

nortu30 2023.08.04. 17:28:17

Fel nem foghatom, hogy ez az alak miként maradhatott a klubnál.

Gaben Smith 2023.08.04. 17:51:53

@venember83: mondjuk igy nem nehez majd ev vegen levonni a konzekvenciakat hiszen mar most megmondja hogy nincs celkituzes a bajnoksagrol nem lehet beszelni marmint a cimrol akkor mirol lehet? Ezek szerint mar most bevedi magat egy esetleges ciki vegeredmeny vegett. Nem csipem a csavot nem vallal semmiert felelosseget. Lozungokat ,kozhelyeket durrogtat minduntalan. Az olasz parlamentbe kellene inkabb probalkoznia abba nagyon ott lenne.

venember83 2023.08.04. 17:51:56

@Rocky80: végre valami haszon tizenév blogolás után, köszi!

FAF 2023.08.04. 18:16:02

Jelenleg nincs értelme scudettóról beszélni, elindultunk egy úton, dolgoznunk kell, és mindenki mindent belead. A nyolcadik szezonom lesz a Juventus padján, és soha nem mondtam, hogy nem a scudettóért fogunk harcolni.

Ez egy kicsit zavaros. Most akkor fogunk érte harcolni vagy sem vagy majd amit dob a gép?

A soha nem mondta az egy kicsit túlzás. Max szezon előtt nem mondta. De talán felesleges bármi is mondania mert a célok gyorsan változtak tavaly is annak megfelelően hogy éppen melyik sorozatból zúgtunk ki.

alexGicamo 2023.08.04. 19:34:52

Elég szomorúnak tartom, hogy ők lesznek a másod csapatkapitányok ! Már egyiküknek sem kéne itt lennie , pláne nem ilyen poszton !

SuperTrezi 2023.08.04. 20:36:45

Bassza meg, páran még mindig nem tudják a csapatból, hogy mikor kell lassítanunk a játékot! Én meg voltam győződve az elmúlt 2 év alapján, hogy ebben mindenki perfekt, de akkor még gőzerővel dolgozni kell rajta. Hajrá!

"a Real Madrid ellen JÓ EDZÉSÜNK volt egy erős csapat ellen" - szóval kurva jók vagyunk, már tényleg csak némi játéklassítást kell pár hülye fejbe beleverni. De én nyugodt vagyok: kinek sikerülne ez, ha nem a Mesternek!

Bundesz 2023.08.04. 22:31:36

@SuperTrezi: Ennek fényében én már csak arra lennék kíváncsi, hogy azok, akik most játszottak, főként a fiatalokra gondolok, hol fognak játszani?!
Mivel ez a fényes elméjű, minden fiatalt jegel, mikor minden kivénhedt pali elérhető...
Nagyon bízom benne, hogy lesznek pofonok, és akkor neki is....

Ethan Hunt 2023.08.04. 22:45:53

Borzasztó ezeket a semmitmondó nyilatkozatokat olvasni, képzelem micsoda "öröm" lehetett lefordítani. Utoljára Sarri alatt volt értelmes mondanivaló ezekben. Allegrinél már szinte mantra lett ez a majd márciusban meglátjuk-duma, csak az a baj, hogy tavaly már legkésőbb november végére kiszálltunk a bajnoki versenyfutásból. Sokkal reálisabb cél az első 4 elérése. Remélem már csak legfeljebb 1 évig kell nézni ezt az antifutballt és jövő nyártól a Juve is elindul a modern futball útján végre...

DelPiero2 2023.08.05. 00:34:17

A kölcsönadásból alig jön be pénz. Miért nem szervezünk házon belül meccseket, vagya a next gen-be adjuk kölcsön a játékosainkat? Pogba terjeszteni fogja betegségét és bőven lesz így sérült év közben.
Allegri lemondhatna a fizetése egy részéről, mivel kevesebb meccset kell "irányítania"

venember83 2023.08.05. 08:36:51

@Ethan Hunt: egy idő után automatizmussá válik, nincs ezekkel semmi baj. Automatizmus, mint az egy lőtt gól utáni visszaállás és a körömszakadtig védekezés/szenvedés.

Marci04 2023.08.05. 13:42:06

Egyébként azon gondolkodtam, hogy Allegrinek nagyon szarul jön hogy csak bajnokság és kupa lesz jövőre. Gondoljunk bele, hányszor hozta fel védekezésképpen hogy "3 naponta kell meccseket játszanunk".
Idén viszont lesznek olyan meccsek közötti időszakok, amikor egy hét is elfog telni. Tehát lesz egy olyan szezon, ahol büntetni már nem fognak minket, ahol a srácok nem lesznek túlterhelve, hiszen kevesebb meccsünk lesz, és ebből adódóan talán kevesebb sérült is. Tehát ha Allegri egy ilyen luxus feltételekkel előttünk álló szezont sem tud trófeával együtt megnyerni, akkor fixen repül.
Én persze mégis azt mondom hogy nyerjük meg, de Allegri tökéletesen tudni fogja hogy ez egy utolsó lehetőség neki.

Thuglife! 2023.08.05. 14:11:12

@Marci04: aki nem képes önkritikára az megtalálja mindig a felmentést.
1.a fiataljaink nem elég tapasztaltak mert nincs nemzetközi meccs/tehát a fordítottját is fel lehet használni.
2.ellenfelünk sokkal tapasztaltabb mert a BL/EL/EKl-ben-játszik.
És hát a Joker:nehéz motiválni a srácokat mert nekünk a pályán elért eredmények szerint a BL-ben kéne játszani.
De nem csak magát, a játékosokat is mentegeti pedig rájuk férne a nyomás,mikor körbeszopkod meccs elött egy kiscsapatot,teljesen indokolatlanul mintha nem is lenne kötelező győzelem,mintha ebben a bajnokságban nem létezne verhető csapat.

NCSMCS628 2023.08.06. 06:39:00

@Thuglife!: Érdekes a "Mister"...Belegondolva,hogy nem is olyan régen,nemhogy BL szezon nem volt,hanem pont a Seria B-ben kellett focizni!Itt megmutatkozott,hogy ki az igazi Juventus szív(Buffon,Camoranesi,Nedved,Del Piero,Trezeguet stb.)És a motivátor?Egy bizonyos Deschamps...de jó,hogy nem Allegri...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása