Pazzini-Quagliarella csere a láthatáron?
Pazzini-Quagliarella csere a láthatáron?

Olaszország mindhárom nagyobb sportlapja tudatta ma reggel, hogy Fabio Quagliarella az Interben kezdheti meg a következő szezont, míg Giampaolo Pazzini az ellenkező utat járhatja  be.

A csatár azóta tar pazzini_azzurri.pngtózkodik az átigazolási piacon, mióta Andrea Stamaccioni nyilvánvalóvá tette neki, hogy nem szerepel a komoly abb terveiben.

A Juve sportig azgatója tegnap telefonon kereste fel Pazzinit, hogy komolyan érdeklődik iránta. Beppe Marrotta jó ...

Jovetić marad
Jovetić marad

A Fiorentina ismét nyomatékosította, hogy mindenáron meg akarják tartani Stevan Jovetićet. A montenegrói támadót többször szóba hozták ezen a nyáron a Juvéval és az elmúlt héten tárgyalások is folytak ez ügyben.

Stevan Jovetic 2.jpgEzt követően a firenzei klub szóvivője megígérte szurkolóiknak, hogy a 22 éves támadót mindenáron megpróbálják meggyőzni a maradásról.

"Jovetić a következő szezonban is nálunk fog játszani és köré fogjuk építeni az új ...

Csatárkérdés nagyító alatt
Csatárkérdés nagyító alatt

Mint az sokak számára ismert, a Juventus egészen elképesztő szezont produkálva hódította el az olasz bajnoki serleget a 2011-12-es szezonban, zsebében tudva egy 38 meccses veretlenségi sorozatot. A csapat máris további erősítéseket hajtott végre Giovinco, Asamoah, Isla és Lúcio szerződtetésével, nem titkolt céljuk ugyanis az egyesületet a Bajnokok Ligájában is versenyképessé tenni. Több szakíró szerint ez a küldetés nem lehetetlen: a védősor összeszokott, ...

Marrone lehet Pirlo utóda
Marrone lehet Pirlo utóda

Luca Marrone úgy gondolja, hogy készen áll a Juventusnál maradni a 2012-2013-as szezonban is, sőt akár arra is kész az ifjú titán, hogy Andrea Pirlo -remek- alternatívája legyen.
Marrone Luca_Juve meccs.jpeg
"Pirlo szerepe az a pozíció, amiben szívesen játszom. Bennem megvan a visszavont középpályás szerepkör minden jellemvonása." - mondta Marrone.

Még nem teljesen világos, hogy mi lesz a 22 éves középpályás sorsa, mivel az előző idényben összesen csak hatszor lépett pályára a ...

Mai pletykák
Mai pletykák

A Sky Sport szerint a Juve kész ajánlatot tenni a Sampdoria 22 éves játékosáért, Andrea Poliért. Mint arról korábban már volt szó, Poli lehet a kulcs Jovetić megszerzéséhez.

juventus logo nagy.jpg

A hírforrás szerint Poli megvásárlása után a játékjoga fele azonnal felajánlásra kerülne a Fiorentinának a montenegrói elcsábításának reményében. Reméljük, hogy tényleg csak erről van szó és nem Poli lesz a megváltó a Juventusnál! Annál is inkább fájó lenne, ha Poli ...

Storari: "Idén még jobbak leszünk!"
Storari: "Idén még jobbak leszünk!"

A Juventus második számú kapusa, Marco Storari meg van róla győződve, hogy a Bianconeri felül tudja múlni a legutóbbi bajnoki bravúrt.

storari_timkupa.jpgAz Öreg Hölgy veretlenül hozta le a 2011-12-es Serie A szezont, ezzel elhódítva a bajnoki címet, valamint az Olasz Kupában is a döntőig menetelt. A veterán hálóőr hisz benne, hogy csapata idén még ennél is jobban teljesíthet.

"Bajnoki címvédőként indulunk a szezonnak. Megmaradt a csapat gerince és további játékosok ...

Cáceres hat hónapra is kidőlhet
Cáceres hat hónapra is kidőlhet

Tegnap Inter győzelemmel ért véget a Trofeo TIM, melyet rendszeresen a nyári felkészülési időszakban rendeznek meg a "nagyok" részvételével. A Juventus a második helyet szerezte meg, miután Lúcio érdekes megmozdulását követően kikapott a kék-feketéktől, majd egy igen műesés szagú büntetőt követően legyőzte a Milant.

Caceres Martin_Juventus.jpg

A Bianconeri játékának képe még nem sokat változott az elmúlt szezon óta a tekintetben, hogy a helyzetkihasználás még mindig ...

Ma este lesz a Trofeo TIM
Ma este lesz a Trofeo TIM

Szeretett csapatunk, a Juventus este megmérkőzik a két milanói gárdával, nevezetesen az Interrel és a Milannal, a Trofeo TIM keretein belül.

trofeotim2012.jpgA Trofeo TIM 2001 óta kerül megrendezésre a három olasz óriás között, és immáron hagyomány, hogy a kupát Bariban, a Stadio San Nicolában rendezik meg. A tornát a Serie A főszponzora, az olasz mobilszolgáltató TIM rendezi meg.

A csapatok három 45 perces barátságos mérkőzést játszanak egymás ellen, a győztes három ...

Buffon már izgatott
Buffon már izgatott

Az olasz válogatott hálóőr még mindig a jól megérdemelt vakációját tölti a nagy európai megmérettetés után, de már a Juventusszal való felkészülésre gondol.

Buffon Gianluigi_uvolt.jpg"Alig várom, hogy csatlakozhassam a többiekhez. Régóta nem jártam futballpálya közelében" - nyilatkozta a Sky Sport Italia nak.

Buffont a friss szerzeményekről és a további lehetséges igazolásokról is megkérdezték.

"Nem sorolok neveket, de már most is mi vagyunk a legjobbak Olaszországban és ...

A Juve továbbra is Jovetićet akarja
A Juve továbbra is Jovetićet akarja

A Juventusnak 25 millió fontra kellene növelnie ajánlatát Robin Van Persiért, ezért a Zebrák vezetősége ismét Jovetić megszerzésén dolgozik.

Jovetic Stevan_Forentina mez3.jpgKorábban az angol sajtó jelentései szerint a Juve ajánlatot is tett a holland játékosért, amelyet azonban az Arsenal visszautasított.

A BBC Sport jelentése szerint a Bianconeri megígérte Van Persie-nek, hogy amennyiben hozzájuk igazol, megszerzik csatártársnak mellé Lius Suarezt.

Azonban az olasz média szerint, mivel ...

Hivatalos: Motta kölcsönben a Bolognánál
Hivatalos: Motta kölcsönben a Bolognánál

A Juventus hivatalosan is megerősítette, hogy Marco Motta a Bologna együtteséhez került kölcsönbe.

Motta Marco_Juventus.jpg

Miután teljesen bizonyossá vált, hogy Motta létszámon felüli a Bianconeri együttesében, a hátvédnek új csapatot kellett találnia.

Ez pedig sajnos nem egyszerű feladat, mivel a jobboldali védőért finoman szólva sem állnak sorban a kérők, így az is eredménynek számít, ha a fél éves cataniai kitérő után most a bolognaiak elviszik őt egy idényre. Öröm ...

25 millió euró Jovetićért
25 millió euró Jovetićért

Az olasz bajnok Juventus szeretné Torinóba csábítani a Fiorentina montenegrói támadóját, és a cél érdekében hajlandóak 25 millió euróra emelni ajánlatukat.

Stevan Jovetic 2.jpgA firenzei alakulat 30 millió eurós árcédulát akasztott Stevan Jovetić nyakába, amit még a Juventus sportigazgatója, Giuseppe Marotta is őrült összegnek titulált. Korábban Matri és Pazienza játékjoga mellett egy 13 millió eurós ajánlat érkezett a toszkán városba, ám a Fiorentina nem kért a ...

A kifacsart Milan a bajnoktól venne kölcsön
A kifacsart Milan a bajnoktól venne kölcsön

Állítólag a Milan érdeklődését felkeltette a Juventus csatára, Alessandro Matri és ajánlatot készülnek érte tenni.

Matri Alessandro_orul.jpgMatrit, aki egyébként a Lombard klub akadémiájáról került ki 2007-ben, szóba hozták egy esetleges Milanóba szerződéssel miután a szezon végén elvesztette az állandó pozícióját a bajnokcsapat kezdőjébe. Matri maradásának esélyét csökkenti, hogy a Bianconeri is pont az ő posztjára szeretne igazolni egy minőségi játékost.

A ...

Bővült a Vučinić család
Bővült a Vučinić család

Mirko Vučinić és neje, Stefania hihetetlenül boldog, mivel tegnap megszületett második gyermekük, Matija. A montenegrói csatár ezért tegnap elhagyta a Bianconeri chatilloni felkészülési táborát, hogy Leccébe utazhasson a szülésre.

Vucinic Mirko_meccs.jpg

"Másodjára is apa lettem. Matija Vučinić ma megszületett. Külön köszönet jár Stefaniának... életem szerelmének." - erősítette meg az örömteli hírt hivatalos Twitter oldalán az újdonsült apa .

Minden Juventino ...

Haladnak a tárgyalások Armero átigazolásáról
Haladnak a tárgyalások Armero átigazolásáról

Még alig kezdődött el az olasz átigazolási piac, de a címvédő Juventus kerete már most erősödött a tavalyihoz képest. Sokak úgy gondolják, a sztárcsatár mellett már csak egy bal oldali védő hiányzik ahhoz, hogy a Zebrák az európai porondon is versenyképesek legyenek. Legújabb pletykák szerint Marotta egy újabb udinei érkezésével orvosolná a védőkérdést.

Armero Pablo_kozelrol.jpgKorábban az Atalantás Pelusót és Manchester kékebbik felén futballozó Kolarovot is ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10477) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4354) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4389) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása
Mobil