HIVATALOS: A Juventus véglegesítette Milik szerződését
HIVATALOS: A Juventus véglegesítette Milik szerződését

milik_arkadiusz_golorom_cremonese.jpgArkadiusz Milik a következő szezonban is bianconero mezben fog játszani. Az 1994-ben született lengyel csatár hivatalosan is a Juventus futballistája lett, miután az elmúlt szezont kölcsön keretében töltötte Torinóban. Az alábbiakban olvasható a klub hivatalos bejelentése:

„A Juventus Football Club S.p.A. élt Arkadiusz Krystian Milik kölcsönszerződésében foglalt kivásárlási opcióval, így a játékos három év alatt törlesztendő 6,3 millió euróért a ...

Marchisio: "A Juventusnak erős és stabil csapatra van szüksége"
Marchisio: "A Juventusnak erős és stabil csapatra van szüksége"

marchisio_claudio_juventus.jpgA Juventus egykori játékosa, Claudio Marchisio a Tuttosport- nak adott hosszabb interjú során beszélt a torinóiakkal hírbe hozott fiatal játékosokról, valamint a csapat jelenlegi helyzetéről.

"Casadei készen áll. Megcsodálhattuk az U20-as világbajnokságon Dél-Amerikában, s számomra nem okozott meglepetést, de úgy gondolom, hogy ez a tapasztalat segített neki fejlődni emberi tekintetben is." - mondta Marchisio a Chelsea olasz középpályásáról, aki az ifjúsági ...

Bonucci maradással számol
Bonucci maradással számol

bonucci_leonardo_bl_sajto_1.jpgTegnap a Tuttosport érdekes értesülést osztott meg Leonardo Bonucciról, miszerint nyáron a BBC utolsó tagja is elhagyhatja a Juventust. Leonardo Bonucci játszani szeretne, hogy bekerülhessen az olaszok EB-keretébe, az elmúlt időszakban azonban Torinóban ez a játéklehetőség ritkán adatott meg neki. Ezért a képviselője, Alessandro Lucci a különböző csapatok ajánlatait értékeli ki, mivel a klub sem marasztalná feltétlenül a védőjátékost, sőt, a Juventus kész ...

Milinković-Savić, Icardi és Zaniolo ügyében egyeztet a Juve
Milinković-Savić, Icardi és Zaniolo ügyében egyeztet a Juve

milinkovic-savic_sergej_elegedetlenkedve_mutogat.jpgGianluca Di Marzio tegnap este a Juventusszal kapcsolatos több tárgyalásról vagy érdeklődés helyzetéről beszámolt. A megbízható újságíró szerint a feszültség csökkenni látszik Cristiano Giuntoli és Aurelio De Laurentiis között, hamarosan egyeztetés lesz a felek között, és a sportigazgató szabad utat kaphat Torino felé. Adrien Rabiot még nem válaszolt a hosszabbítás kapcsán, a klub erre a hétre várja a francia középpályás visszajelzését. A mai nap ...

Míg Manna tárgyal, De Laurentiis keménykedik
Míg Manna tárgyal, De Laurentiis keménykedik

giuntoli_cristiano_kabatban_stadionban.jpgA Sportitalia mai beszámolója szerint Cristiano Giuntoli nem volt jelen Rudi Garcia bemutatásakor, sőt, a La Gazzetta dello Sport szerint a klubvezető kész lemondani bónuszáról és fizetéséről is bő 4 millió euró értékben, csak bontsa fel szerződését a Napoli. Mindazonáltal Aurelio De Laurentiis továbbra is keménykedik, és nem akarja Torinóba engedni a Napoli egyik sikerkovácsát.

A Sky Sport információi szerint Giovanni Manna eközben nem tétlenkedik, és az ...

Chiesa: „Elégedett vagyok a szezon zárásával”
Chiesa: „Elégedett vagyok a szezon zárásával”

chiesa_federico_golorom_valogatottnal_hollandia_ellen.JPGFederico Chiesa a legjobbak között volt a Hollandia ellen 3-2-re megnyert Nemzetek Ligája meccsen, amely révén az olasz válogatott a Nemzetek Ligáját a harmadik helyen zárta.

A középpályás a Sky Sport munkatársainak adott interjút a meccs után.

„Ma nagyon boldog vagyok, mivel gólt lőttem, és a csapat miatt is boldog vagyok, talán többet érdemeltünk volna, de harcoltunk ezen a meccsen, és ezt a lehető legjobban hajtottuk végre.

A Chiesa-Donnarumma-Barella ...

HIVATALOS: A Spurs kivásárolta Kuluševskit
HIVATALOS: A Spurs kivásárolta Kuluševskit

kulusevski_dejan_spurs_vegleges_atigazolas.jpgAz elmúlt napokban megjelent pletykák igaznak bizonyultak, a Juventustól végleg távozott Dejan Kuluševski, akit a Tottenham Hotspur végül 30 millió euróért kivásárolt.

„A Juventus Football Club S.p.A bejelenti, hogy a Tottenham Hotspur F.C. élt a végleges kivásárlást illető opciós jogával Dejan Kuluševski játékjoga tekintetében 30 millió eurós összegért, amelynek a kifizetését a klub 6 pénzügyi év alatt fogja végrehajtani. A művelet pozitív gazdasági ...

Huijsen nagyszerű évet koronázott meg a hosszabbítással
Huijsen nagyszerű évet koronázott meg a hosszabbítással

huijsen_dean_next_gen_csapataban_mutogat_oromeben.jpgDean Huijsen 2005-ben született Amszterdamban, s védő létére rendkívül gólérzékeny az ellenfél kapuja előtt.

A fiatal holland játékos az elmúlt évet 40 meccsel a háta mögött zárva, szerepelt úgy az U19, mint a Next Gen meccsein. A statisztikákat tekintve a legmeglepőbb a játékos gólérzékenysége, hiszen a 195 cm magas középhátvéd 10 alkalommal talált be az ellenfél kapujába.

Dean számára ugyanakkor ez egyáltalán nem példa nélküli, mivel az U17-es ...

Huijsen és Nonge hosszabbított, Castagne és Casadei érkezhet
Huijsen és Nonge hosszabbított, Castagne és Casadei érkezhet

huijsen_dean_szerzodest_hosszabbit.jpgA Juventusnál az aktuális vezetőség a jövőre készül, ennek jeleként 2027 nyaráig érvényes szerződéshosszabbítást kapott Dean Huijsen, s az ugyancsak 18 éves Joseph Nonge szerződését 2026-ig hosszabbította meg a klub.

Giovanni Albanese értesülései szerint a klub a védősor megerősítését is tervezi, a jobbhátvéd posztra a Juventus érdeklődik a Galatasaray futballistája, Sacha Boey iránt, valamint felmerült az olasz bajnokságot már megjárt Timothy ...

Zaniolo visszatérne Olaszországba
Zaniolo visszatérne Olaszországba

zaniolo_nicolo_el-serleggel.jpgGiovanni Albanese és Alfredo Pedullà a minap megerősítette, hogy a Galatasaray élénken érdeklődik Weston McKennie iránt, aki a szezon felét a Leedsnél töltötte, ám a Premier League-ből kiesett klub bizonyosan nem marasztalja a futballistát. Az olasz újságírók szerint a Juventus bevonhatja az amerikai labdarúgót Nicolò Zaniolo szerződtetésébe, s Weston McKennie Törökországba kerülése már több mint egyszerű feltételezés.

Nicola Balice úgy értesült, ...

Tacchinardi: „A Juventusnak alappillérekre van szüksége”
Tacchinardi: „A Juventusnak alappillérekre van szüksége”

tacchinardi_alessio_2.jpgA Juventus egykori játékosa, Alessio Tacchinardi a minap a Tuttosport munkatársának nyilatkozott arról, mit jelentett a múltban a Juventus mezét viselni, s hogy mi hiányzik az aktuális csapatból.

„A bianconero mez rengeteg érzést vált ki az emberből: erő és kihívás érzetét, versenyszellemet, a harc érzését minden és mindenki ellen, pozitív súly érzését, és rendkívüli felelősség érzetét. A Juventus Olaszország legszélesebb körben szeretett, de közben ...

Danilo: „Bizonyítottuk, hogy a Juventus erős tud maradni”
Danilo: „Bizonyítottuk, hogy a Juventus erős tud maradni”

danilo_2025.jpgDanilo a Globo munkatársának beszélt az elmúlt évről, és volt miről beszélni, mert bár a Juventus újabb trófeamentes évet zárt, a védő szerint a szezon során a Juventus kerete bizonyította összefogását és erejét. 

„Számomra lehetetlen szétválasztani a személyes sikert a csapat sikerétől. Örülök, hogy a szezon szinte összes meccsén játszhattam, csak két meccs maradt ki eltiltás miatt. Örülök, hogy segíthettem a klubnak és a csapattársaknak ...

Milik mégis maradhat, Cuadrado viszont távozik
Milik mégis maradhat, Cuadrado viszont távozik

milik_arkadiusz_mutat.jpgTöbb forrás szerint tegnap egyeztetés történt Massimiliano Allegri és a Juventus vezetőségét képviselő Giovanni Manna között. Gianluca Di Marzio több értesülést is megosztott ezzel kapcsolatban, először is azt, hogy a klub és az edző egységes álláspontot képvisel a folytatás tekintetében, a kapcsolat a klub és mester továbbra is pozitív, Massimiliano Allegri pedig feltöltődötten és eltökélten kívánja folytatni a munkát a Juventusnál.

Gianluca Di ...

A Juventus Kuluševski és Vlahović ügyében egyeztetett
A Juventus Kuluševski és Vlahović ügyében egyeztetett

vlahovic_dusan_golorom_salernitana.jpgA La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint a Juventus igazgatója, Giovanni Manna a hétvége folyamán találkozott a Tottenham Hotspur és a Chelsea képviselőivel, hogy Dejan Kuluševski és Dušan Vlahović esetleges értékesítésének ügyében egyeztessen velük.

Az ifjú svéd játékos kölcsönben szerepel a Tottenhamnél, azonban az angol klub csak abban az esetben élne opciós vételi jogával, amennyiben kedvezőbb árat tudna kialkudni a Juventusnál. A torinóiak így ...

A nyár a bércsökkentésről és az eladásokról szólhat
A nyár a bércsökkentésről és az eladásokról szólhat

j_logo_stadionban.jpgRomeo Agresti értesülései szerint a Juventusra átmeneti év vár, mivel a Bajnokok Ligájában szereplés nélkül a Juventusnak meg kell takarítania 120-130 millió eurót. Ángel Di María távozott, Leandro Paredes visszatért a PSG-hez, Adrien Rabiot is közel áll a távozáshoz, Arkadiusz Miliket pedig nem vásárolja ki a szerződéséből a Juventus. Az aktuális mercato nem a rendkívüli befektetésekről fog szólni. A Juventusnak csökkentenie kell a bérköltségeket, illetve ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10147) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2489) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása