Marchisio: "A Juventusnak erős és stabil csapatra van szüksége"

marchisio_claudio_juventus.jpgA Juventus egykori játékosa, Claudio Marchisio a Tuttosport-nak adott hosszabb interjú során beszélt a torinóiakkal hírbe hozott fiatal játékosokról, valamint a csapat jelenlegi helyzetéről.

"Casadei készen áll. Megcsodálhattuk az U20-as világbajnokságon Dél-Amerikában, s számomra nem okozott meglepetést, de úgy gondolom, hogy ez a tapasztalat segített neki fejlődni emberi tekintetben is." - mondta Marchisio a Chelsea olasz középpályásáról, aki az ifjúsági torna legjobb játékosaként vezette döntőbe az olasz csapatot.

"Örömmel látnám én is Davide Frattesit a Juventusnál játszani, s nem csupán azért, mert barátok vagyunk. Nagyon szeretem, jó teljesítményt nyújt, s sok klub érdeklődik iránta. Bízom benne, hogy lehetősége lesz magas szinten játszani. Megérdemli, s olyan csapatra van szüksége, amely segít neki nemzetközi szinten is fejlődni. "

Dušan Vlahović tavaly nagy reményekkel igazolt a Fiorentinától a Juventushoz, azonban Massimiliano Allegri csapatában mindeddig nem tudta megismételni a Firenzében nyújtott nagyszerű teljesítményt.

"Amikor Dušanról beszélünk, akkor egy potenciális bajnokról beszélünk. Voltak sérülések, illetve hibák a játékos részéről, de nézzük a másik oldalt: Dušan Vlahovićnak szüksége van egy olyan edzőre, aki fejleszteni tudja őt, és lehetővé tudja tenni, hogy a legjobbját nyújtsa. Ez az edző és a stáb feladatai közé tartozik. A Juventus stílusa sokszor nem illett Vlahovićhoz, de nagyon tehetséges, s remélem, hogy maradni fog. Sokat fejlődhet, nekünk pedig egy olyan játékosra kell fókuszálnunk, aki hozzá hasonlóan még fejlődni tud.

Egy ilyen szezon után nem könnyű megítélni az edzőt. A szezon első felében a Juventus nem élt a benne rejlő képességekkel, különösképpen a Bajnokok Ligájában, ahol minden mérkőzést elrontottak. Ha edzőt akartak volna váltani, azt a világbajnoki szünet előtt kellett volna megtenni, amikor volt idő az újjáépítésre. Nagyon jól tudjuk, hogy mi történt, s olyan emberekre van szükség, akik képesek kezelni az ilyen pillanatokat. Nem tudom, hogy egy másik csapatnak és egy másik klubnak vajon ez sikerült volna-e.

Az egykori csapattársaimnak és nekem megadatott a szerencse, hogy olyan edzőnk volt, aki át tudta adni lelkesedését a csapatnak. Ez az, amire a Juventusnak most szüksége van. Számos tapasztalt játékos távozott, s fiatal játékosoknak kell bizonyítaniuk. Erős és stabil csapatra van szükség, nagy elszántsággal. "

Tavaly nyáron Paul Pogba is visszatért Torinóba, azonban a francia középpályás a későre halasztott műtét után visszatérve csupán perceket töltött a pályán, majd újra sérülést szenvedett.

"Ami vele és a családjával történt, nagyon komoly dolog. Nehéz higgadtnak maradni, s a játékkal foglalkozni. Paul azonban tudja, hogy sokat kell nyújtania ebben a mezben. Tudja, hogy ebben az évben nem sikerült neki. Remélem, hogy a következő évben újra az igazi Pault fogjuk látni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4018150748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ethan Hunt 2023.06.21. 13:22:59

"Az egykori csapattársaimnak és nekem megadatott a szerencse, hogy olyan edzőnk volt, aki át tudta adni lelkesedését a csapatnak. Ez az, amire a Juventusnak most szüksége van."

Itt vajon Contére és a visszatértének szükségességére céloz?

xXPeiperXx 2023.06.21. 14:05:16

@Ethan Hunt:

Igen kicsit èrezni a szavaiban, hogy Ő se nagyon szimpatizàl Allegrivel. Contèra nincs esèly ès ez így van jól.

Sajnos minden jel arra mutat, hogy Allegri mèg egy èvig biztos marad. Nem szàmít semmi, ha nem változik a jàtèk kèpe talàn akkor fogjàk elküldeni, de akkor se èvközben.

A jelöltek listája elèg rövid de vannak nagyon èrdekes nevek, ami szàmomra pozitívum, hogy mind fiatal tehetsèges edző. De mègegyszer leírom, most nyàron ne szàmoljunk Allegri elküldèsèvel.

venember83 2023.06.21. 14:34:14

@xXPeiperXx: "Igen kicsit èrezni a szavaiban, hogy Ő se nagyon szimpatizàl Allegrivel."

Persze, hogy nem, a vége felé nemigen értette már meg magát a mesterrel, alig kapott játéklehetőséget, azért is igazolt el külföldre. Az már más kérdés, hogy nem jött be neki (sem) a külföldi karrier.

alexGicamo 2023.06.21. 15:50:41

@Ethan Hunt: Én is pont arra gondoltam, hogy Contéra gondol !

sleepy8 2023.06.21. 16:53:12

Az nem zavart Marcikam, amikor az ősmotivátor elmondta, hogy tőletek nem várható el, hogy továbbjussatok a BL csoportból, mert ugye az éttermek szintjei?

@venember83: Rosszul emlékszem, hogy ez a hanyagolas az ACL szakadas után kezdődő dolog volt?

venember83 2023.06.21. 17:01:43

@sleepy8: persze, akkor már nem sikerült visszaépíteni őt a csapatba.

Akartam is írni, hogy milyen jogon kritizál bárkit is egy olyan játékos, aki a Serie B-s év s a két hetedik hely nélkül soha nem került volna a Juve kezdőcsapatába, s főleg milyen jogon meri kritizálni a Juve történelmének egyik legsikeresebb edzőjét. Vérlázító az egész sztori.

venember83 2023.06.21. 17:15:00

Ui. Persze már Marci sem volt közel sem a régi a súlyos sérülés után, ez is teljesen egyértelmű.

Thuglife! 2023.06.21. 17:48:55

Végre megint valaki aki nem udvariaskodik.
Persze ha a vigyorexnek lenne önkritikája,nem kellene folyton nyitogatni a szemét.

rabsic02 2023.06.21. 19:37:45

Allegri nyilvánvalóan maradni fog, de a vezetőségnek tökösnek kéne lenni, és azt előre tisztázni, hogy Max 5 fordulót várunk , ha addigra kialakul egy játék, akkor maradsz, ha nem, akkor a pályaedző folytatja. Ennél megalázóbb nincs.

Ethan Hunt 2023.06.21. 20:12:36

@rabsic02: Ha Giuntoli érkezik most júl. 1-jén, akkor szerintem minden esély megvan rá, hogy végre Allegrinek is el kelljen számolnia valakinek ezzel a produkcióval, mert eddig nem kellett neki...

xXPeiperXx 2023.06.21. 20:17:20

@rabsic02: Utoljára Ferrara lett menesztve évközben, az nem ma volt. Ez amit felvázoltál lehetetlen. Ha elküldik az csak 2024. nyarán.

west30 2023.06.21. 20:42:37

@Ethan Hunt: Szerintem ez nem lesz ilyen egyszeru,ha mar 2 eve itt lenne es felepitett valamit,jogos lenne a kritikaja,de egy nyar kozepen erkezo sportigazgato nem fog rogton ezzel kezdeni.

venember83 2023.06.21. 20:54:36

@rabsic02: nagy butaság lenne így eltékozolni egy nyári felkészülést, s pár forduló után már váltani.

Ethan Hunt 2023.06.21. 22:09:20

@west30: Ha nem is nálunk, de valamit már felépített, pont ezért érkezik ő és nem valaki más! Én szeretném azt hinni, hogy azért is érkezik, amilyen fociban hisz (ami nagyon messze áll attól, amit Allegri képvisel) és nem pusztán azért, mert olcsón igazolt, jól.

Rikoo 2023.06.22. 02:04:58

@Ethan Hunt: Allegri felett nyilván nem egy Napolitól érkező sportigazgató fog pálcát törni. Ő ennél a klubnál egy semki egyelőre, míg lehet utálni Allegrit, de a klub történelmének 3. legsikeresebb edzője.
Nyilvánvalóan a tulajdonosi kör, részvényesek tudnak csak olyan döntést hozni, ami az ő jövőjét meghatározhatja.
Mondhatnánk, hogy Elkann, de eléggé elbizonytalanítja az embert az a tudat, hogy ő 3 helyen is igazgató, eközben rendszeresen jelen van a Ferrari életében is. Én nem hiszik abban, hogy ő sokat foglalkozik ezzel a klubbal, inkább egy tulajdonosi körről beszélhetünk.

venember83 2023.06.22. 04:39:17

Közben a klub kérdőívet indított annak kiderítésére, miért nem fogynak a bérletek.

rockitbaby 2023.06.22. 06:14:01

@venember83: Ehhez kérdőív kellett? Hát, mit mondjak erre...

venember83 2023.06.22. 06:28:01

@rockitbaby: kézzelfoghatóbb az eredmény, mint a feltételezések. Remélhetőleg tényleg a tettvágy áll a háttérben, s nem csupán látszatintézkedés látszatkövetkezményekkel.

rockitbaby 2023.06.22. 06:34:43

@venember83: Olvastam azt, hogy egyes szurkolói csoportok nyíltam kimondták, hogy amíg Allegri az edző, ők nem újítják meg a szezonbérleteket. Ha valamit ennyire nyilvánvalóan kijelentenek, ott nemzeti konzultációt tartani majdnem olyan felesleges, mint szőke nőnek gondolkodási időt adni.

venember83 2023.06.22. 08:03:21

@rockitbaby: nyilván nem egyszerű meghatározni, hogy ez elszigetelt csoportok véleménye, vagy netán elterjedtebb ez a vélekedés. Erre is jó (lehet) egy ilyen kérdőív.

xXPeiperXx 2023.06.22. 08:12:42

@venember83:
Ez a kèrdőív hol èrhető el? Èrdekelnènek a kèrdèsek.

rockitbaby 2023.06.22. 13:20:22

@venember83: A klub évente sok millió eurót öl bele a média részlegébe és csinál bugyutábbnál bugyutább karácsonyi videókat. Ha csak egy kicsit is átbogarászták volna a közösségi médiákat és felfigyelnek arra a temérdek #Allegriout-ra, akkor képbe lehetett volna kerülni a kérdőív nélkül is. Akkor is, ha a kérdőív egyértelmű és direkt választ ad.

venember83 2023.06.22. 13:27:47

@rockitbaby: szerintem sem értelmes dolog ez, csak okokat keresek én is. S reménykedek, hogy valódi célja van ennek az egésznek. Amúgy a Juventusnál ennek a közösségi/sajtókapcsolati részlegnek is változik a vezetője, nemrégiben erről olvastam.

xXPeiperXx 2023.06.22. 15:15:55

@venember83:

A Tuttosport szerint az eddigi bérletesek 80 %-a megújítja bérletét, ami egy elég nagy visszaesés.

Egy-két helyen azt látni, hogy hétfőn vagy kedden érkezhet Giuntoli, ma vagy holnap Nápolyban bejelentik, hogy elhagyja a klubbot.

Egy újabb jel arra, hogy Massimiliano Allegri marad, annak ellenére, hogy érkezik Giuntoli, Thomas Partey leigazolása eléggé valószínűvé vált ő Rabiot alternatívája (és nem Savic, Tesco gazdaságos megoldás), közben a West Ham United 18 milliót ajánlott Zakariáért, ezt elméletileg elfogadjuk.

De közben arról is lehet olvasni, hogy valami feszültség alakult ki Allegri és a vezetőség között.

Albanese arról cikkezett, hogy Alex Sandronak esze ágában sincs elhagyni a Juventus, mert sehol nem kapna 6 milliót évente, így kiüli ezt az egy évet (köszi Allegri).

sleepy8 2023.06.22. 16:01:02

@xXPeiperXx: Hát mondjuk ha egy Cambiason kívül senki más nem érkezik hátra aki ballábas, akkor ne legyél biztos benne hogy ki kell ülnie. :D

venember83 2023.06.22. 16:05:17

@sleepy8: ő is a Bolognánál maradhat egyes pletykák szerint.

xXPeiperXx 2023.06.22. 16:13:36

@sleepy8: @venember83:
Igen, ahogy venember kolléga írta, nagyon sok hírforrás párnapja lehozta, hogy nem marad nálunk. Arra a posztra talán Parisi érkezik majd az Empolitól.

Sajnos Sandro tökéletesen alkalmatlan bármilyen pozíció betöltésére a pályán, így oda kelleni fog valaki, hacsak nem marad a csodálatos 3-5-2, mert akkor mindegy.

Ethan Hunt 2023.06.22. 17:04:10

@Rikoo: "Allegri felett nyilván nem egy Napolitól érkező sportigazgató fog pálcát törni. Ő ennél a klubnál egy semki egyelőre"

1994-ben is Nápolyból jött az új sportigazgatónk és edzőváltással is járt, szóval reméljük a legjobbakat!

"míg lehet utálni Allegrit, de a klub történelmének 3. legsikeresebb edzője."

Számomra teljesen mindegy, hogy mit tett a múltban, hiszen abból nem lehet megélni! Elfogadnám a nézhetetlen játékot, ha eredményekkel járna, de nem így történik! Ezzel a kerettel a bajnoki címért kellett volna harcban lenni, ehelyett már ősz végére nem voltunk sehol, a BL-ből meg továbbjutás helyett, csúfos 3 pont jött össze, sok tízmillió euróss bevételkiesést okozva a klubnak, a szégyenről nem beszélve. Mégsem volt következménye...

Lippi sokkal nagyobb edző volt Allegrinél és egy szintekkel erősebb Serie A-ban érte el azokat a dolgokat, amiket elért, mégis felállították kétszer is, amikor gyengébben szerepeltünk a vártnál, de őt imádja mindenki azóta is.

Allegrinek sosem lesz ilyen emlékezete...

Rikoo 2023.06.23. 08:56:24

@Ethan Hunt: "1994-ben is Nápolyból jött az új sportigazgatónk és edzőváltással is járt, szóval reméljük a legjobbakat!"
Nagyon más idők voltak 30 évvel ezelőtt.

"Számomra teljesen mindegy, hogy mit tett a múltban, hiszen abból nem lehet megélni!"
Éppenséggel meg lehet élni a múltban elért sikereknek köszönhetően, csak a labdarúgásban ez másképp működik, főleg egy olyan élsportban, ahol annyira gyorsan történnek a változások, hogy már 2-3 év is komoly ciklusnak számít!

Lippi egy nagyon szerethető karakter volt, Allegri nem ez a kategória.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása