Giuntoli: „Jelenleg nem látunk megfelelő lehetőségeket”
Giuntoli: „Jelenleg nem látunk megfelelő lehetőségeket”

guintoli_cristiano_juventus.jpgA Salernitana elleni kupameccs előtt Cristiano Giutoli a SportMediaset munkatársának beszélt a Juventus aktuális lehetőségeiről, illetve felmerült Dušan Vlahović helyzete is, miután egyes források szerint az Arsenal januárban szívesen erősíteni a szerb csatárral.

„Nagyon fontos ez a meccs, és nagy hangsúlyt fektetünk az Olasz Kupára, remélem, hogy jól fogunk teljesíteni. Papíron könnyű meccs? Nos, figyelembe véve az eredményeket, nem jelentenék ki ilyesmit. ...

Játékosnyilatkozatok az elsöprő győzelem után
Játékosnyilatkozatok az elsöprő győzelem után

cambiaso_andrea_orom_felemelt_karokkal.JPGA Juventus gólgazdag mérkőzését követően a Mediaset számára Andrea Cambiaso és Daniele Rugani is megszólalt, s a sajtó munkatársai először az első torinói idényét futó fiatalt kapták mikrofonvégre.

„Igen, kár a meccs elején elkövetett hibáért, de nagyszerűen reagáltunk, majd kiváló meccset játszottunk, így most boldogok vagyunk.

Nem, egyáltalán nem adunk fel semmit, két sorozatban versenyzünk, és a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni, ez ...

Juventus - Salernitana 6:1
Juventus - Salernitana 6:1

A Juventus aligha kezdhette volna jobban a 2024-es esztendőt, hiszen a Salernitana fölött aratott 6:1-es győzelemmel, a fiatal játékosok nagyszerű, fényes jövőt ígérő teljesítményével, gólzáporos mérkőzésen lépett tovább az Olasz Kupa negyeddöntőjébe, ahol a Frosinone csapata lesz az ellenfél. A házigazda zebramezesek ugyan már az első percben hátrányba kerültek Federico Gatti buta hibáját követően, Fabio Miretti gyorsan egyenlített, majd Andrea ...

Allegri: "Mindenki kiváló válaszokat adott"
Allegri: "Mindenki kiváló válaszokat adott"

allegri_massimiliano_sajto_15.jpgAz új esztendő első mérkőzésén a Juventus rég nem látott gólzáport hozó mérkőzésen aratott 6:1-es győzelmet a Torinóba látogató Salernitana ellen, s ezzel továbblépett az Olasz Kupa legjobb nyolc együttese közé, ahol a Frosinone együttese vár a zebramezesekre.

"Váratlan gólt kaptunk, de a csapat jól reagált. Soha sem sikerült még megfordítani egy meccset, ez jó jel, azt jelenti, hogy jó formában vagyunk. Nagy odafigyeléssel kellett játszanunk ezen a ...

A Salernitana elleni mérkőzés
A Salernitana elleni mérkőzés

coppa_italia_logo.jpgAz új esztendő legelső mérkőzésén a Juventus bekapcsolódik az Olasz Kupa küzdelmeibe, s a kupasorozat nyolcaddöntőjében a Salernitana együttesével mérkőzhet meg hazai pályán, a torinói Allianz Stadiumban.

A továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt, s a győztes a Napoli együttesét 4:0-ra megsemmisítő Frosinone együttesével találkozik a negyeddöntőben.

Massimiliano Allegri 23 fős keretéből továbbra is hiányzik Mattia De Sciglio és Alex Sandro, s ...

McKennie: „Kellett a Leedsnél átélt csalódás”
McKennie: „Kellett a Leedsnél átélt csalódás”

mckennie_weston_meccs_elott_melegit_labdaval.jpgWeston McKennie az elmúlt szezon második felét a Leedsnél töltötte, nyári visszatérése óta azonban a kezdőcsapat kirobbanthatatlan tagja, és a középpályás a 8by8 Magazine munkatársának beszélt arról, mi változott az idei nyárra.

„Én mindig próbálom pozitívan nézni a dolgokat. Hiszek Istenben, hiszem, hogy létezik egy terv, egy kijelölt út, és minden okkal történik. Ezért ma is jó irányba történő lépésnek tekintem a Leedshez igazolásomat. Lehet, ...

Huijsen a Romát választaná a Frosinone helyett
Huijsen a Romát választaná a Frosinone helyett

huijsen_dean_juve-padon_mereng.JPGAz elmúlt időszakban szinte biztosnak tűnt, hogy Dean Huijsen is csatlakozik a bianconero különítményhez Frosinonében, ám az elmúlt nap több fejleményt is hozott az ügyben.

A Tuttosport arról számolt be, hogy a játékost csapatában szeretné tudni José Mourinho, az edző a klub vezetőségét is nyomás alá helyezi, hogy szerezzék meg kölcsönben a Juve fiatal reménységét, és egyben a játékos ügynökével is egyeztet.

Nicolò Schira beszámolója szerint is ...

Allegri: „A Juve számára fontos az Olasz Kupa”
Allegri: „A Juve számára fontos az Olasz Kupa”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_allianzban_fekete-feher-sarga_melegito.jpgA Juventus csütörtökön a Salernitana ellen lép pályára az Olasz Kupában, majd következő vasárnap idegenben ütközik meg a bajnokság keretében a salernói csapattal, a szerdai sajtótájékoztatón a mester ezúttal csak a kupameccsről kívánt beszélni.

„A kezdőcsapat tekintetében holnap fogok dönteni. Biztos kezdő lesz Mattia Perin, rajta kívül pedig Daniele Rugani és Federico Chiesa, a többiek tekintetében még nem döntöttem. Manuel Locatelli vasárnap nem ...

A Juventus továbbra is főszponzort keres
A Juventus továbbra is főszponzort keres

hagyomanyos_jeep_mez_serie_a_logoval_mindennel.jpgA Tuttosport értesülései a Juventus egyelőre nem talált megoldást a mezszponzor kérdésére annak ellenére, hogy Francesco Calvo már több országban is puhatolózott.

A szezon végén a Jeep és a Juventus közötti szerződés lejár, és a pletykák szerint John Elkann legalább 50 millió eurós éves bevételt vár a következő főszponzortól, miután az elmúlt három évben a Stellantis csoporthoz tartozó Jeep 45 millió eurót fizetett a Juventusnak.

Minden forrás ...

Manea: „A Juve alapvető volt Drăgușin fejlődéséhez”
Manea: „A Juve alapvető volt Drăgușin fejlődéséhez”

dragusin_radu_genoa_mezben_bremerrel_vitatkozik.jpgA Genoa hamarosan komoly üzletet üthet nyélbe, mivel számos pletyka a Spurs előrehaladott tárgyalásairól tájékoztat Radu Drăgușin ügyében, a játékos ügynöke, Florin Manea nemrégiben nyilatkozott is a TuttoJuve beszámolója szerint.

„Radu egy élcsapathoz fog kerülni, mert láttam, hogyan dolgozik edzésen. A Juventus számára alapvető fontosságú volt, olyan szintű futballistákkal dolgozhatott, mint Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini, és rengeteget tanult ...

További hosszabbításokról és fiatal érkezőkről ír a sajtó
További hosszabbításokról és fiatal érkezőkről ír a sajtó

rugani_daniele_orom_kostic_es_cambiaso_mellett.JPGNicolò Schira értesülései szerint a Juventus továbbra is serényen dolgozik a meglévő játékosok szerződéseinek a meghosszabbításán. A vezetőség számára az új év első hónapjainak legfontosabb feladata Federico Chiesa szerződésének a meghosszabbítása. A Juventus mindent megtesz a 2025-ös lejáratú kontraktus megújításáért, és a vezetőség nyitott akár egy 1-2 éves hosszabbításra is. Egy másik szerződés, amely a vezetőség figyelmét élvezi, az ...

Szczęsny: „Most a scudettóról kell álmodnunk”
Szczęsny: „Most a scudettóról kell álmodnunk”

szczesny_wojciech_milikkel_meccs_utan.JPGA Roma elleni győzelem után a DAZN mikrofonja elé állt Wojciech Szczęsny is, akit először arról kérdeztek, változott-e az elmúlt időszakban a csapat célkitűzése.

„Először a BL-helyet céloztuk meg, most viszont, mivel csak két pont a lemaradás az Inter mögött, és a Juventus mezében mindig maximális célokért kell küzdeni, a scudettóról kell álmodnunk.

Nem egyszerű, hogy egy héten csak egy meccsel kell foglalkoznunk, ilyen soha nem volt a karrierem során, ...

Rabiot: „A mai győzelem után még jobban hiszünk a scudettóban”
Rabiot: „A mai győzelem után még jobban hiszünk a scudettóban”

rabiot_adrien_meccs_utan_tapsol_kozonsegnek.jpgA Juventus számára tegnap este Adrien Rabiot volt a nyerőember, a francia középpályás gólja három pontot ért az év utolsó meccsén, s a találkozó után a játékos a DAZN mikrofonja előtt nyilatkozott.

„Fontos mérkőzés volt számunkra a mai, láttuk az Inter meccsét tegnap, és szerettük volna csökkenteni a pontkülönbséget. Így kell folytatnunk, és a ma este mutatott szellemiséggel kell játsszanunk továbbra is.

Sokkal keményebben dolgozok, hogy több gólt ...

Allegri: "Még jobban elszakadtunk az üldözőinktől"
Allegri: "Még jobban elszakadtunk az üldözőinktől"

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_18.jpgA naptári év utolsó mérkőzésén a Juventus az AS Roma csapatát fogadta, s az összecsapásnak az is különösen nagy tétet adott, hogy az éllovas Inter erejéből mindössze 1:1-es döntetlenre futotta a Genoa ellen, így egy esetleges győzelemmel Massimiliano Allegri csapata két pontra megközelíthette a milánóiakat. Adrien Rabiot találatának köszönhetően a zebramezesek sikerrel jártak, s begyűjtötték a három pontot, így izgalmas versenyfutást ígérő pozícióból ...

Juventus - Roma 1:0
Juventus - Roma 1:0

A 2023-as esztendős utolsó mérkőzésén a Juventus az AS Roma együttesét fogadta, s a találkozó visszafogott, óvatos játékot, kevés gólhelyzetet hozott. A gól nélküli első félidőt követően a zebramezesek szinte azonnal megszerezték a vezetést, amikor egy tetszetős akció befejezéseként Adrien Rabiot vette be a rómaiak kapuját, s ez a találat nem csupán az előnyt jelentette, de végül győzelmet is ért. A megszerzett 3 ponttal a Juventus 2 pontra ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1862) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (874) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1688) játékosokról (10140) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2487) meccsek (4227) mercato (4251) nyilatkozat (7568) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása