Az utóbbi meccsek összefoglalója
Az utóbbi meccsek összefoglalója

Az utóbbi három összecsapáson a bajnokságban kínkeservesen gyűjtötte be a pontokat a Juventus. Úgy tűnik, hogy jelenleg gödörben van Sarri együttese, de az eredmények többé-kevésbé jönnek. Jelenleg a Juve az egyetlen csapat a TOP 5 ligában, amely veretlen, nem mellesleg a Bajnokok Ligájában sem…

Tavecchio: „Egyértelmű VAR-protokollok kellenek”
Tavecchio: „Egyértelmű VAR-protokollok kellenek”

A visszavonult játékvezető, Paolo Casarin, illetve a FIGC egykori elnöke, Carlo Tavecchio szerint a VAR használatát továbbra is a szabályok által alkotott keretrendszer hiányosságai hátráltatják. A technológia számos vitás helyzetet generált a hétközi fordulóban, és a torinói derbi nyomán is többen…

Sarri: „Ez a meccs nem a szépségről szólt”
Sarri: „Ez a meccs nem a szépségről szólt”

Maurizio Sarri szerint a Juventusnak a Torino ellen csak a győzelem volt a célja, a derbinek nem a szép játékról volt hivatott szólnia. A bianconero csapat ismét nem volt igazán meggyőző, bár Salvatore Sirigut számos nagyszerű védésre kényszerítette az Öreg Hölgy, Matthijs de Ligt keze ismét…

A Torino elleni mérkőzés
A Torino elleni mérkőzés

A hétközi fordulóban a Juventus a Genoa elleni nyögvenyelős győzelemmel tett újabb fontos, ám nem túl meggyőző lépést a bajnoki címvédés felé, s ma este a torinói városi rangadón szerezheti meg a soron következő három pontot. A jelenlegi szezon során a Torino nem nyújt igazán acélos teljesítményt,…

Pjanić: „Nem a bírót kell hibáztatni”
Pjanić: „Nem a bírót kell hibáztatni”

Miralem Pjanić a minap a Tuttosport munkatársának adott interjúban elmondta véleményét aktuális edzőjének a rendszeréről, a csapat fejlődési lehetőségeiről, illetve a játékvezetői döntéseket alibiként használó csapatokról is szót ejtett. Maurizio Sarri játékrendszerében a bosnyák futballista…

Chiellini: "Ezt a sérülést egy kihívásnak tekintem"
Chiellini: "Ezt a sérülést egy kihívásnak tekintem"

A Juventus veterán csapatkapitánya, Giorgo Chiellini csak jövő tavasszal térhet vissza a pályára, s a súlyos sérüléséből lábadozó védő most az érzéseiről beszélt a Juventus TV-nek.  "Ezt a sérülést egy kihívásnak tekintem, amely megmutatja, hogy még mennyi maradt bennem. Ki akarom élvezni a…

Pjanić a Toro ellen sem játszik
Pjanić a Toro ellen sem játszik

A Juventus középpályása, Miralem Pjanić vonatkozásában a szakvezetés nem kíván kockázatokat vállalni, ezért a bosnyák játékos nem fog játszani a Toro ellen, Gonzalo Higuaín azonban visszatért az edzésekre, így a torinói derbin már a csapatban is szerepelhet. Mindkét futballista a Lecce elleni…

A Juve harcba száll Haalandért
A Juve harcba száll Haalandért

A Juventus érdeklődését igencsak felkeltette a fiatal norvég gólvágó, Erling Braut Haaland a szezon eddigi részében nyújtott teljesítménye, és a klub állítólag azt tervezi, hogy lépéseket tesz a csatár jövő nyári leigazolása érdekében. A Gazzetta dello Sport újságírója, Nicolò Schira szerint a…

Játékosok a Genoa elleni győzelemről
Játékosok a Genoa elleni győzelemről

A Juventus ugyan hosszú időn keresztül emberelőnyben játszhatott, mégis megszenvedett a Genoa elleni bajnoki mérkőzésen, s végül csak Cristiano Ronaldo kései büntetőjével tudta bebiztosítani a győzelmet és a három pontot, ami azért is rendkívül fontos volt, mert az Inter is hozta a Brescia elleni…

Sarri: „Túl sokat hibáztunk”
Sarri: „Túl sokat hibáztunk”

Maurizio Sarri a Genoa elleni, utolsó pillanatban megszerzett győzelem után arról beszélt, hogy csapatának jobban hiányzott Gonzalo Higuaín, mint Miralem Pjanić. „Az első félidőben lassan játszottunk, és kissé határozatlannak tűntünk, így a Genoa túlságosan könnyedén futhatta be a területeket.” -…

A Genoa elleni mérkőzés
A Genoa elleni mérkőzés

A hétközi bajnoki fordulóban a kiesés elől menekülő, a gyenge szereplés miatt a közelmúltban edzőt is váltó Genoa együttese látogat majd az Allianz Stadiumba. A Thiago Motta irányítása alá került genovai csapat a bajnoki tabella tizenhetedik helyén állva, két győzelemmel, két döntetlennel és öt…

Sarri: "Többször kell eltalálnunk a kaput"
Sarri: "Többször kell eltalálnunk a kaput"

A Juventus vezetőedzője, Maurizio Sarri a Genoa elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a lehetséges hiányzókról és a csapat játékáról egyaránt szót ejtett  - tudósított a Football Italia. A 60 éves mester a következőket mondta kedden a sajtó képviselőinek: "Új stílusú futballt honosítunk meg a…

Friss hírek a sérültekről
Friss hírek a sérültekről

A Juventus hétvégi, Lecce elleni mérkőzése (1:1) alkalmával sok szurkoló a szívéhez kapott, amikor a csapat egyik legfontosabb tagját, Miralem Pjanićot sérülés miatt le kellett cserélni. A pálya elhagyásakor ugyanis úgy tűnt, akár komoly probléma is lehet a bosnyák válogatott játékos combjával. A…

Rakitić januárban elhagyhatja a Barcelonát
Rakitić januárban elhagyhatja a Barcelonát

A 31 éves Ivan Rakitić januárban klubot válthat, miután idén Ernesto Valverde sokkal kevésbé számít rá, mint a múltban, ezt jól mutatja, hogy bár a tizenkét tétmeccsből nyolcon pályára lépett, ám összesen csak 203 percet kapott. Frenkie de Jong nyári érkezésével és Arthur folyamatos játszatása…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása