A visszavonult játékvezető, Paolo Casarin, illetve a FIGC egykori elnöke, Carlo Tavecchio szerint a VAR használatát továbbra is a szabályok által alkotott keretrendszer hiányosságai hátráltatják.
A technológia számos vitás helyzetet generált a hétközi fordulóban, és a torinói derbi nyomán is többen felvetettek kérdéseket a rendszer használatát illetően.
„A bíróknak megvan a joguk a döntéshozáshoz, használniuk kell a VAR-rendszert, ami a segítésükre született.” - mondta Carlo Tavecchio a Radio Punto Nuovo munkatársának.
„Egyértelmű protokollokra van szükség, mivel jelenleg túl nagy szabadságot kapnak a játékvezetők, akik viszont így hibáznak is. Senki nem kérdőjelezi meg a játékvezetők státuszát, de a VAR a hibák elkerülésére készült, a rendszernek pedig nagyobb befolyást kellene biztosítani a tizenhatoson belüli incidensek vonatkozásában.”
A Corriere dello Sport számára interjút adó egykori játékvezető, Paolo Casarin még szigorúbb kritikát fogalmazott meg.
„Nem tudom megérteni, hogy a bírók miért nem aknázzák ki egy ilyen rendkívül hatékony eszköz potenciálják a hibák minimalizálására. Alá szeretném húzni, hogy a hibák minimalizálásáról beszélek, mivel csak ez megvalósítható, a hibák teljes kiküszöbölése lehetetlen.
Viszont szerintem nagyobb gondok vannak itt, méghozzá a háttérben. Csak feltételezni tudom, hogy a futballt a legfelső szinten irányítók nincsenek meggyőződve a VAR képességeiről. Állást kellene foglalni két pozíció közül, a VAR vagy nem jelent életszerű megoldást, vagy ki kell jelenteni, hogy ezt a VAR-rendszeres utat követjük, akinek pedig nem tetszik, annak ott az ajtó.
Elfogadhatatlan, hogy a VAR harmadik szezonjában még mindig nem sikerült egy megbízható protokollt kidolgozni. Nyilvánvaló, hogy a játékvezetők és a VAR-szobában helyet foglalók nem tudják, hogy mit tegyenek. A VAR-rendszert a szabálykönyvbe kell foglalni, és ezzel egyértelmű irányvonalakat kell nyújtani azoknak, akik ezt használják.
A játékvezetőknek úgy kellene tekinteniük a rendszerre, mint egy számukra szabadon használható eszközre, hogy ne kelljen szabályok mögé bújniuk. Régen a játékvezető hibázhatott, majd kijelenthette, hogy egyedül volt a pályán, és az adott pillanatban kellett gyorsan döntést hoznia. Manapság már csak azok a játékvezetők vannak egyedül a pályán, akik azt választják, hogy egyedül akarnak lenni ebben a helyzetben.
Úgy gondolom, hogy a párbeszédnek a játékvezető és a VAR-szoba között hasznos, azonban inkább a mérkőzést követően, nem pedig a meccs alatt.”
A sokat látott szakember a kezezés kapcsán is sarkos véleményt fogalmazott meg, véleménye szerint a vétlen kezezés fogalmának az eltörlése hiba.
„Azt kellene tanítanunk a gyerekeknek, hogy folyamatosan hátra legyen téve a kezük? Mostanában a lapok nagyon repkednek, akár edzők is kapnak, akik lábujjaikkal kilépnek a technikai területről.
A kezezésre vonatkozó szabályok csak azt szolgálják, hogy emelkedjen a gólok és az értékesített büntetők száma.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zombijuve 2019.11.03. 14:34:00
JuventusFanatikus 2019.11.03. 14:48:37
Casarin mondandójával egyébként egyetértek.