A Torino elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA hétközi fordulóban a Juventus a Genoa elleni nyögvenyelős győzelemmel tett újabb fontos, ám nem túl meggyőző lépést a bajnoki címvédés felé, s ma este a torinói városi rangadón szerezheti meg a soron következő három pontot.

A jelenlegi szezon során a Torino nem nyújt igazán acélos teljesítményt, az eddig lejátszott tíz forduló alatt három győzelmet, két döntetlent és öt vereséget könyvelhetett el, így a tabella tizenharmadik pozíciójából várja az olasz rekordbajnok elleni mérkőzést.

Maurizio Sarri keretébe visszakerült az izomproblémával küszködő Miralem Pjanić, aki a Genoa ellen sem játszhatott. Hozzá hasonlóan bevethető Gonzalo Higuaín is, így lényegében csak a huzamosabb ideje hiányzó csapatkapitány, Giorgio Chiellini nem bevethető, míg a szerdán piros lapot kapó Adrien Rabiot eltiltását tölti majd.

A Juventus legutóbb idén januárban látogatott a városi rivális otthonába, s végül Cristiano Ronaldo kései büntetőjével biztosította be a győzelmet, s az 1:0-ás végeredményt.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Khedira, Ramsey, Matuidi, Emre Can, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az Digi Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7515283088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Camoranesi90 2019.11.02. 21:44:29

@pedronegroo: ezzel az azonos poszttal vitatkoznék. nagyon szeretem azt a meccset, ott ronaldo 3 gólja ide v oda, de berna volt a meccs embere. Várjuk meg mondjuk a 2. Félidőt, de nekem ott úgy rémlik hogy 16tol 16ig úgy ment mint a gép, gyakorlatilag poziciob kívül játszott. Most meg formán kívül, és bar nagy tvm van, de sokszor nem is látom h hol van.

JuventusFanatikus 2019.11.02. 21:45:00

@babo0410: Nagyon kétarcú DS, a meccs elején ritka szar volt, a végére feljavult.
@juve28adam: Nem volt tizenegyes.

Camoranesi90 2019.11.02. 21:46:37

Ez a Lehelt sem értem soha. Ropacskodik, beharang és félidő alatt is csak ronaldo bohocat fenyezi, mondjuk nem tudom h csak vitainditas vagy tényleg ennyire vakon van. Szegény Beni nem tudom hogy tud ilyen baromságokra ilyen higgadtan reagálni.

babo0410 2019.11.02. 21:48:10

@JuventusFanatikus: A meccs elején az egész csapat sz@r volt, nagyon sok labdát szórtunk el, a félidő vége felé kezdtünk belejönni. Az utolsó 10-15 percig a Toronak ugyanannyi kapura lövése volt, mint nekünk. Ha pontosabban passzolnának, szerintem megszerezhették volna a vezetést, ami szomorú. A 2. félidőben nagyon fel kell pörögnünk.

BellaDona 2019.11.02. 21:48:17

A második félidőben összeszedik magukat. De Allegri jobb edző volt.

pedronegroo 2019.11.02. 21:50:13

@Camoranesi90: Ugyanúgy a két csatár mögött volt, csak ott az ellenfél nem támadott hanem behúzódtak, átadták a játék lehetőségét nekünk. Nem kell szépíteni, a rakás kaki a csávó.

JuventusFanatikus 2019.11.02. 21:50:36

Eddig ez nagyon gyenge, remélem Sarri beléjük ver rendesen! Pozitívum sem igazán akad, talán Bentancur, Matuidi és Pjanić akik a jobbak közé tartoznak, de olyan komolyan kiemelkedő játékos nem igazán van, sajnos.

pedronegroo 2019.11.02. 21:52:08

Ez tiszta Allegri foci, már csak egy kis lakodalmas zenét kellene alákeverni hogy teljes legyen az igénytelenség.

GGábr81 2019.11.02. 21:55:19

A holland kézilabdásunknak de Hand lesz a neve úgy érzem, vagy hand job man.

pedronegroo 2019.11.02. 21:57:20

@GGábr81: 80 milláért ez a minimum, hogy kézilabdázni is tud!

GGábr81 2019.11.02. 21:57:52

@JuventusFanatikus: Matyi? Nekem nem tűnt úgy. De majd figyelek jobban.
Javulunk, de kellett egy fél óra, hogy megérkezzünk a meccsbe.

giorgio007 2019.11.02. 21:58:33

Egy Zaza góllal fogunk kikapni nyilván :D

Leram7 2019.11.02. 21:59:12

@pedronegroo: Ez nem Allegri foci, ott volt karaktere a csapatnak. Itt se védekezés, se támadás nincsen. Allegri esetében volt egy szilárd védekezés. A napoli ellen volt 1 jó félidő, de nézhetetlenebb a játék, mint Capello idejében.

Ronaldo, Dybala, Higuain, Costa, Berna, Pjanic, Ramsey, Cuad szintű playerekkel ennél rosszabbul nem lehet játszani.

Nem értem mi történik. Én nem szoktam panaszkodni, de ezt rossz nézni. Gyakorlatilag 3-4 féle formációt ki tudna tenni Sarri, de ugyan abban játszunk meccsek óta és se csapat szinten, se egyénileg nem ízlik a játékosoknak.

JuventusFanatikus 2019.11.02. 22:04:25

@GGábr81: Saját magához képest biztos jó, de annyi a gyenge teljesítmény, hogy nekem úgy tűnt, hogy a jobbak közé tartozott.

pedronegroo 2019.11.02. 22:05:20

@Leram7: Pont ugyanez a szar volt!

Rikoo 2019.11.02. 22:07:41

Ésszerű csere.:D

Leram7 2019.11.02. 22:07:56

@pedronegroo: Hát azért ezzel a focival egy 10 emberrel játszó genoa ellen voltunk veszélytelnek. Nincs helyzetünk kb.

b.tom 2019.11.02. 22:08:24

Azert 19 evesen de ligt nagyon bivaly:)

danimester1 2019.11.02. 22:10:13

Ezt nem értem!!!Berna helyett Dybala jön le!!???WTF!!!???

Andras74 2019.11.02. 22:11:37

Ma sem sikerült még megvilágosodnom, h miben vagyunk jobbak, vagy miben jobb a játékunk, mint egy évvel ezelőtt.
Aki rájött már, megoszthatná velem!

pedronegroo 2019.11.02. 22:11:48

@Leram7: Szerintem hagyjuk, Allegrit kibaszták és nem véletlen, mert ugyanilyen kilátástalan volt a csapat, plusz mindenki folyamatosan alul is teljesített egyénileg.

Rikoo 2019.11.02. 22:12:12

Amúgy mi a taktikánk???

JuventusFanatikus 2019.11.02. 22:13:05

Remélem Izzo azért nem fog belehalni a fájdalmaiba.

JuventusFanatikus 2019.11.02. 22:14:17

@danimester1: Sajnos egymást múlták alá, szerencsére már Berna is lement.

piff10 2019.11.02. 22:14:45

Kíváncsi lennék ilyenkor mit gondolnak magukban, miért esnek össze.. Szánalmas szerintem.

Rikoo 2019.11.02. 22:17:38

Na véégre De Ligt! Goooooool

danimester1 2019.11.02. 22:17:49

Na vééégreee!!! Jöhet a gála!!!

Mitya10 2019.11.02. 22:18:09

Na De Ligt làbbal is tud!!!!

JuventusFanatikus 2019.11.02. 22:18:32

Higu nagyon jó csere volt, de Ligt meg egy állat, a szó minden értelmében.

Andras74 2019.11.02. 22:19:27

Van ennek a Hollandusnak lába is!
Szerencsére a Lengyelnek is!

tom85 2019.11.02. 22:19:28

Végre Berna is lement,remélem végre eladják az internek és már gólt is rúgunk, ha nem ment volna be, ez is lehetett volna Berna hibája. Most már minden jó lesz,ha nem,majd ráfogjuk arra,hogy Berna még mindig a keret tagja:D

juve28adam 2019.11.02. 22:19:35

Tuti nem kézzel szerezte? :)

Andras74 2019.11.02. 22:21:02

@juve28adam: nem tud ilyen erőset ütni kézzel!

babo0410 2019.11.02. 22:21:46

A vezetés megvan, viszont a mai játékunk megint csak arról szól, hogy a kapu előtt teljesen tanácstalanul adogatunk. Ettől függetlenül nyerjünk. A Toro is tud szívbajt okozni a kapunk előtt. Ha nyerünk, már elégedett leszek.

Leram7 2019.11.02. 22:22:48

@tom85: Berna egy nagyon jó játékos, de pl most is lehetett volna Matuidi posztján. Nincs értelme jelenleg, ahogyan Sarri használja.

Ligtnek remélem ez segít hátul is önbizalmat szerezni!

Valahogy nyerjünk.

pedronegroo 2019.11.02. 22:23:02

Jó csere megint a mestertől!

James Zabiela 2019.11.02. 22:23:08

Remélem kapja az informot a fifában

danimester1 2019.11.02. 22:24:10

Srácok CR is pihenhetne már!Nagyon gyenge már meccsek óta.

giorgio007 2019.11.02. 22:24:52

Asszem ez a mai Ronci eddigi legrosszabb meccse.

JuventusFanatikus 2019.11.02. 22:24:58

Ha létezik értelmetlen csere...

Del Pybala 2019.11.02. 22:25:05

@Leram7: Berna egy közepes alatti játékos. Kb fiorban lenen a helye még mindig.

Zombijuve 2019.11.02. 22:25:30

Kezd a t.... tele lenni CR-rel. Mindig arra játszani,hogy a végén eldönti......!?

pedronegroo 2019.11.02. 22:31:32

CR ma is a csapat fékje, pedig a pályán van Matuidi meg De Sciglio is. Kína vagy az USA már az Ő szintje remélem legkésőbb nyáron elhúz.

2019.11.02. 22:31:57

Hát,engem itt sokan nem szeretnek,sok rosszat mondanak rólam...én vállalom is,lassan megszűnök Juve-szurkolónak lenni,vagy nem is annyira lassan...nemtudom meddig áltatom még magam ezzel,nagyon ócska focit játszunk és nem élvezem a meccseinket nézni. Szarok vagyunk! Lehet,hogy jobb csapat nincs nálunk,nem az én dolgom megítélni,de az biztos,hogy nem egy és nem két csapat van a világon,akinek a meccsei sokkal élvezhetőbbek. Nincs már Del Piero,nincs már Nedved,nincs már Davids...Buffon se sűrűn...elmúlt ez a szerelem.

juve28adam 2019.11.02. 22:32:53

Ronaldo katasztrofális

tom85 2019.11.02. 22:33:16

@Leram7: Berna legnagyobb rajongója vagyok sztem a blogon,tudom,hogy jo jatekos,nagyon jol lat a pályán,ő a kedvencem. Sajnos nincs kivel játszania, nincs mit osszekotnie mivel,a kozeppalya.nem segit neki, a csatarok ugyszinten. Ronaldo forman kívül,Dybala tologatja maganak a labdát, neha bejön. Sok mindenkit lehetne kritizalni a tamadasok hianya miatt. De Ligtnek külön szurkolok,Hollandiaban dolgozom eleg reg ota.
Forza Juve per sempre

tom85 2019.11.02. 22:37:35

@tom85: szidnom kell Bernat,mert ha nem,akkor belekötnek a helyesírásomba,és kérdőre vonják az iskolai végzettségemet nálam okosabb es tanultabb emberek,ezért a kritika kedvencemmel szemben.

bianconeri83 2019.11.02. 22:37:40

Jelenleg Cuadrado miatt érdemes Juve meccset nézni

JuventusFanatikus 2019.11.02. 22:43:28

Nagyon gyenge teljesítmény volt, de három pont a zsákban, ez a lényeg!

gomorra21 2019.11.02. 22:44:19

@bianconeri83: most akartam írni, hogy döbbenetes, mekkora teljesítményt tesz le jobbvédőként a jobbszélsőnk. Dani Alves óta nem volt ilyen védőnk.

juve28adam 2019.11.02. 22:44:50

Pozitívum: Nem kaptunk gólt. Ennyi, nem több.

piff10 2019.11.02. 22:45:24

@bianconeri83: szerintem is Ő és Sandro aki mindig, minden meccsen jó.

Apuleius 2019.11.02. 22:46:13

Újabb lehengerlő teljesítmény, ráadásul még gólt sem kaptunk.

pedronegroo 2019.11.02. 22:46:28

Pozitívum: Sarri pár millával kevesebbért is megcsinálja ugyanazt a szart mint Allegri.

JuventusFanatikus 2019.11.02. 22:46:50

@bianconeri83: Nagyon rosszul kezdődött neki is a meccs, de szépen összeszedte magát.

DelPiero2 2019.11.02. 22:46:57

sajnos az idióta szabályok is hozzájárulnak, hogy ilyen eszközökhöz folyamodnak a játékosok. Én arra gondoltam, hogy a Bologna javára nem ítéltek semmit a megelőző támadásnál. Ezt a tizit megadhatta ugyanúgy mint Ronaldo-nál.

Andras74 2019.11.02. 22:47:44

Nyertünk.
Nem kaptunk gólt.

Mindenki elégedett lehet.

Allegri takarodj!

Jó éjt mindenkinek!

Nathas 2019.11.02. 22:49:22

Húúú, de szenvedős volt. Allegri szelleme itt kísért - nem kaptunk gólt, nézhetetlen játék, 3 pont.

Nathas 2019.11.02. 22:50:23

@Andras74: pont, mint Allegrinél, nemde? :-D

Zombijuve 2019.11.02. 22:50:45

Nyertünk, a többit felejtsük el! Meg CR-t,meg Matuidit,meg Khedirát.....

Leram7 2019.11.02. 22:51:13

Nyertünk. Szenvedtünk.

Wizzurah 2019.11.02. 22:52:11

@JuventusFanatikus: Nos... Utálom Egrit, de az egy jó mondata volt, hogy amig végülis megvan a 3 pont, addig nem lesz változás, mert azt hiszik mindent jól csinálnak, ez a nyilatkozatokból is sokszor lejön nekem. Szóval szerintem nem ez a lényeg, most még lehet bukni és szerintem most kéne egy pofon, mert ezt nem lehet folytatni sokáig...
Szörnyü a csapat játéka, támadófocink abszolút nincs.
Az tény, hogy ellenünk valahogy minden kiscsapat kapusa klasszis teljesitményt nyújt, de valahol mi is tesszük azzá őket.
Hogy egy szarrá alázott, nyolcszor elzavart 31 éves Higany legyen a legveszélyesebb támadónk, az nagy baj...

Az a baj, hogy szidhatunk akárkit, alapból a játékosaink 95%-a azért szar, mert olyan taktikát akarunk rá erőltetni a csapatra, ami teljes mértékben idegen neki, az is lesz, de egész olaszországban idegen ez az egész, ráadásul mindezt egy teljesen középszerü edzővel akarjuk kivitelezni. Bár a nagy nevü edzők is elég szarul teljesitenek eddig idén 1-2 kivételtől eltekintve, azért ja, az engem nem hat meg.
Abszolút nézhetetlen focit játszik a csapat nagyon régóta, nem változott most sem és igy akarunk branchet kiépiteni. Ilyen focit nem fognak nézni azok a szurkolók, akik csak szurkolók és nem kifejezetten a juvéhoz hüek. Ha Ronci már nem lesz, akár szar akár nem, elég sokan el is vándorolnak innen, mert ilyen játékkal nem lehet kivivni egy focit szerető szimpátiáját sem...

ZecH 2019.11.02. 23:09:20

@Wizzurah: Jovan gyerekek. Tre volt. Ez van. Egyutt tudok elni vele. En 25 eve szurkolok a Juventusnak... sokszor ennel jobb focival kozelebe sem voltunk a scudettonak. Most ez van. Tenyleg szar nezni sokszor. De soha, egy masodpercre sem merult fel bennem 25 ev alatt hogy mas csapatnak szurkolnek! fire06 meg hasonlo messi es barszelona fanok mar mehetnek is. Nem kell kotelezobol meg divatbol szurkolni... legalabb ledobjuk a ballasztot....

babo0410 2019.11.02. 23:23:44

De legalább nyertünk, és hosszú idő óta gólt se kaptunk. Kell ennél több? Na ugye?

Sztovicska 2019.11.02. 23:24:44

A terv amit Sarri akar sztem jó csak szarul van kivitelezve. Berna hihetetlen súlytalan, nincs középpályánk, támadásbefejezésre terv sincs. Kellene középre valami erősítés. Amúgy aki azt mondja ugyanaz a kép mint allegrinél annak kellene egy fasza szemorvos. Allegrinél annyit voltunk az ellen tizenhatosa előtt egész évben mint Sarrival egy meccsen. Persze hiába mondom mert a sok "állszurkoló"nak fontosabb a sírás mint a meccseink élvezete. De csak rajta sok sikert

Juvegaspy 2019.11.02. 23:26:03

@fire06: jolvan mar elkoszontel vagy ötször elfogadjuk.. Csa csa

JuventusFanatikus 2019.11.02. 23:26:54

@babo0410: Ezt a Babót szeretem:D
Úgy néz ki, neked konkrétan a szar játék a tetszik:D

Sztovicska 2019.11.02. 23:28:27

@fire06: emiatt nem kell ostoroznod magad. Nyugodj meg ilyen felfogással soha nem voltál igazi szurkoló. További sok örömöt vagy mittomén

JuventusFanatikus 2019.11.02. 23:34:57

@fire06: Lehet kicsit morbid vagyok, de, ha tényleg törölni akarod mondani, én megmondom, kibannolni nem foglak:) A profilodra rámész, ott a fogaskerékre, alul található az "adatok törlése" gomb, szerintem azzal véget tudsz vetni fire06 életének, ha ez számodra megnyugvást tud okozni.
Megmondom őszintén csalódtam benned, hogy számodra ez ennyit jelent, de ez a Te döntésed, én az Atalantát ajánlom új csapatnak, holnap délben már játszanak is:P
Minden jót, szia!:)

Rikoo 2019.11.02. 23:36:33

@Sztovicska: Igazad van, sokkal élvezetesebb a játék.:D

ZecH 2019.11.02. 23:45:20

@fire06: Nem akarlak en sertegetni. Szenvedni tenyleg nincs tul sok ertelme, ha annak eled meg... jobb lesz anelkul. Szurkolonak lenni tenyleg olyan mint egy hazassag, joban rosszban. Habar feleseget csereltem mar le, de csapatot soha nem fogok. Ha nem a Juve, akkor eletemben tobb meccset nem neznek. Szarnek az egesz sportagra ugy ahogy van. A BLt is addig nezem amig benne vagyunk ha kiesunk leszarom. Veget ert a kiiras. Na kb. ilyen szurkolonak lenni. Egyszer majd probald ki... egesz felemelo erzes!

Bianconero 2019.11.02. 23:53:35

Általában egymást agyonrugdosós és hosszabbításban eldőlős antifocis derbik szoktak lenni, ezekhez képest egész aktívan támadtunk és nyílt meccs volt. Őszintén! Melyikőtök várt egy sérülgetős, még magát kereső, szenvedős formában lévő vénlánytól ennél szebb focit egy Toro ellen?! Azzal viszont egyetértek, hogy támadásra ez a kp kevés. És mégis a 2. legjobb európai topcsapat vagyunk per pill a Pool mögött, ezen azért érdemes elgondolkodni... és hála ezért Sarrinak is! :-)

west30 2019.11.03. 00:10:05

@Bianconero: Nem az a baj,hogy nem jatszunk szep focit,az a baj,hogy semmilyet sem jatszunk.Se fule se farka az egesznek,nem tudunk tamadni,de nem tudunk vedekezni sem.

babo0410 2019.11.03. 00:26:53

@JuventusFanatikus: Nem, nekem nem tetszik a sz@r játék. Csak Allegri idején láttam mit akarunk, és láttam, hogy azt meg is tudjuk valósítani, és akkor az ilyen rangadókon legalább fel tudtunk pörögni. Most sokkal lesúlytobb a véleményem a játékról, és eddig az edzőről is. De januárig türelmes leszek. Majd akkor levonhatjuk a tanulságot.

Ádi93 2019.11.03. 00:53:11

@fire06: Én megértem amit írsz, ugyanezt látom, tapasztalom a Real és a MU -de néha még a Barca fanoknál is. Elmúlt egy nagy korszak és fájó látni azt a semmit, kínszenvedést ami azóta van. Abszolút megértem. Ahogy azokat is, akik pedig elsősorban egy klubnak szurkolnak, mint egy hitvallást viselik a címert magukon, egy életen át, nem törődve semmivel sem.
Ez két különböző dolog.
De van a kettő között is "élet". Pl az, amikor egy ősJuve szurkoló kritikát fogalmaz meg a látottakkal kapcsolatban, de ettől még nézi, ha szar is amit lát.
Én pl azt nem értem mi értelme volt az Allegri-Sarri cserének. Mondhatnak bármit, nem látszik semmiféle változás a játékban, elképzelésben. És most nem csak az utóbbi kínlódásra gondolok, hanem az eddig látottakra. Alapvetően az olasz foci sajnos ilyen "nézhetetlen" fajta manapság. Ettől függetlenül van olyan támadó foci is, mint amit az Atalanta, vagy a Nápoly próbál. Látványosabb, eseménydúsabb, de azért mégiscsak a Juve védekező képessége kellett az elmúlt sok év folyamatos bajnoki győzelméhez. Tetszik-nem tetszik ez van.

Amit látunk CR-rel kapcsolban, attól azért tartottam az ideigazolás hírekor. Nem vették kellően figyelembe, hogy a Realban miként vált a valaha volt legeredményesebb góllövővé az 1,0 feletti gól/meccses átlagával, több mint 450 meccs alatt. Különöseb az utolsó 3, sorozatban megnyert BL szezon képét lett volna fontos látni, hogy miként használta Zidane. A 16-os környékén és azon belül ha megjátsszák, kiszámíthatatlan és rendkívül gólerős. Ez volt a dolga az utolsó ottani éveiben. Persze az eszeveszett iram és állóképesség, letámadás ami az akkori Real-t jellemezte, szintén kulcsfontosságú volt, ahogy a középpálya is.
De CR-t arra talán felesleges volt leigazolni, hogy csak a presztizst, meg a bevételt, követőket növelje. Ha nincs kiaknázva a képessége akkor pont ugyanolyan lesz a Juve mint előtte, semmi különös. Olyan, mint most.
Ami nyilván még mindig a top of the top csapatok közé sorolható, csak érted, ettől még ott van a kezedben az ász pár, te meg eldobod.
Fire06 Messizésére pedig annyit írnék, hogy maradjunk annyiban, hogy Messi a lábai elé terített Barcelonán kívül sehol nem bizonyított még, de még a válogatottban sem megy neki. Zseni, ehhez kétség sem férhet, de én valamiért nem gondolom, hogy akár egy angol, akár egy olasz fociban úgy menne át a védőkön, mintha edzésen lenne az álló bólyák közt...
Szóval ezt a kérdést jó lenne már dobni, pláne, hogy még mindig CR az egyetlen a spanyol bajnokságban, aki 1,0 feletti gól/meccs átlaggal rendelkezik.

Messi karrierjében ugyanakkora segítség a Barcelona (és most nem csak a gyermekkori betegsége kezelésének költségeire gondolok), mint amekkora ő a Barcelonának.
Nevetséges és nagyon gyerekes, mikor ezeket a "bezzeg" a Messi kommenteket látom minden létező felületen.

A Moszkva ellen nagyon reménykedek egy lehengerlő játékban, olyan nincs, hogy megint kivédje a kapusuk a szemünket. Ha annyit rúgunk kapura, mint az odavágón, akkor biztosan nyerünk. A bajnokságban meg ezt a jelenlegi Milant otthon illene verni. Már azt sem bánom, ha ilyen gyötrelemmel, csak nehogy az Inter csodát tegyen... :D

Wizzurah 2019.11.03. 00:54:35

Ez pontosan igy van. Ballaszt nélkül nem lesz a kedvenced top csapat, kizárólag "elvetemült" szurkolókból nem lesz annyi bevétel, szóval neked lehet nem számit, de szerintem a klub bevételeinek igenis. Nem hiába nyalnak be az ázsiaiaknak, valószinüleg nem ott vannak a leghüebb juve szurkolók, hanem azokból sok pénz jön...
Valamint ettől még nem fogok másnak szurkolni, de ha már meccset nézek, akkor szeretnék focit nézni. Úgy is lehet szurkolni a juvénak hogy közbe liverpool meccset nézek, mert magát a focit is szeretem. Ettől függetlenül eddig is megnéztem az összes meccset és nem a legjobb érzés, ha sipszó után arra gondolok, hogy bárcsak ne néztem volna meg.
Az, hogy régen szebb focival közelébe se voltunk a mostani eredményeknek, az meg nem szépiti meg a szar focit, ezért is irtam, aki itt van és a juvénak szurkol még mindig, az kötve hiszem hogy ballaszt, mert nem a foci szépsége miatt van itt, az 100.

2019.11.03. 07:15:44

Én azért megvédeném Sarrit, mert abból a csapatból, ahol Bernardeschi a trequartista, még Guardiola sem tudna jó focit kihozni. Azért a szezon elején, amikor pályán volt Douglas Costa majd Ramsey, nem játszott ilyen botrányosan a csapat. Abban kell reménykedni, hogy vetésforgóban legyen sérült ez a két játékos, mert az nyilván elképzelhetetlen, hogy mindketten hónapokig egészségesek legyenek.
Sajnos ebből a keretből kevés játékos alkalmas arra, amit Sarri elképzelne, és a vezetőség nem is nagyon törekedett arra a nyáron, hogy ez változzon. Inkább a nyereséget hajszolták a keret megerősítése helyett.

ZecH 2019.11.03. 07:56:18

@Wizzurah: Nyilvan valo amit irsz nem hulyeseg. Ramentunk a sokszurkolo nagypenzre. Felolem. En ebbol az egeszbol amit irtam annyit akartam kihozni, hogy nekem egal hogy az a csapat celja hogy grinta legyen meg csapategyseg es egyenileg kevesbe nagy jatekosokkal vitezkedjunk vagy probaljunk csatlakozni a galaktikusokhoz, nekem a Juve az elso, meg az utolso is. Nincs B verzio. Barmi lesz en azt nezem. Szar focit nyilvan szar nezni. Nekem sem tul udito, de tudom h lesz meccs szerdan, januraban, meg 2022ben is... fogunk mi meg szep focit jatszani meg leszunk buszkek a csapatra. Most ez egy ilyen idoszak. En nem az a fajta vagyok aki majd keres masik hobbit maganak csak mert abban tobb a sikerelmenye... Erre akartam ravilagitani es persze szurkolok h jobbak legyunk, van is velemenyem arrol miert vagyunk szarok, de feleslegesen nem karogom bele a levegobe. Max 1-2 komment erejeig nem konstans hetek honapok ota mint egyesek. Elmondjam miert? Mert az eg egyadta vilagan semmi sem fog valtozni attol es nem lesz jobb sem nekem sem masnak aki olvassa. A legjobb amit tehet barki az az (amit mar 70szer leirtam) hogy megveszi a membershipet, mezeket, salakat, bogreket, sapit, kontost, taroloboxot, zaszlot, tollakat stb es bizol a legjobbakban. Minden mas csak szajtepes es felesleges pesszimizmus ami nem tesz jot senkinek... se annak aki ilyen se a csapatnak. Ez a velemenyem diohelyban...

rabsic02 2019.11.03. 08:10:18

Sarri taktikája jobban megkívánja, hogy poszton belül maradjanak a játékosai, viszont így a keretet is teljes mértékben az ő igényei szerint kell kialakítani. Ha erre lesz ideje a mesternek illetve pénze, türelme a vezetőségnek, akkor valami jó sülhet ki belőle, de addig ez a hibrid modell marad, ami vagy működik éppen vagy nem. Bár ez erősen függ az ellenféltől is.

Andras74 2019.11.03. 08:26:41

@babo0410: a hosszú idő 1 meccs....

Buffon 973 percen át nem kapott gólt....
Na, az hosszú.
Amúgy nem a Lengyelen múlik!

Andras74 2019.11.03. 08:27:33

@Nathas: azért a mai teljesítményt sem tesszük ki a vitrinbe!

Andras74 2019.11.03. 08:29:52

@west30: hiába írod le. Aki nem akarja látni, az nem is fogja!

bianconeri83 2019.11.03. 09:47:46

Nézzük a jó oldalát: kikapott a hétvégén a PSG, a Barca, a Bayern, az MU, ikszelt a Real. Mi meg szar játékkal is gyűjtjük a pontokat.
Persze nem mondom, hogy élmény most nézni a csapatot, illetve azt is aláírom, hogy lehet 1-2 pofon ilyenkor jobb lenne, hogy picit helyre tegye a hozzáállást és Sarri szemét is felnyissa, hogy van itt még teendő bőven.

NagyonJuve 2019.11.03. 09:48:32

Amúgy az senkinek sem tűnik fel hogy a juve ellen minden csapat a 120 %ra törekszik. Jöhetne itt bármilyen edző a szép focihoz partner kell. A Napoli partner volt játszottunk is, az Inter is partner volt ott is játszottunk. Atalantának megy a ligában BL ben mindenki kitömi. A ligában egy atalantától akarnak pontot hozni a kis csapatok is és ellene nyíltabban játszanak. Az már meg hogy a Liverpool milyen szép focit játszik meg a Barca meg stb. A Liverpool tavalyi BL győzelme alatt akkora szerencséje volt mint a juvénak 5 év alatt. Tot nak is a döntőbe jutásért.

del pipi 2019.11.03. 09:49:38

@Andras74: Láttam sokat gondoltál rám, kössssszz! Most így elolvasván az összes kommentet, arra a következtetésre jutottam hogy neked semmi értelme Juve meccset nézni, meg a népi zenekarodnak sem! Szurkoljatok a Kazincbarcikának!

del pipi 2019.11.03. 10:00:33

Ja hogy szar meccs volt? Igen szar meccs volt! Nem is kérdés, viszont itt sokszor jöttök a top csapatokkal, a City épphogy nyert, a Pool ugyanúgy, a Bayern leszívott csúnyán, a Barca is Messi ide vagy oda, a Real is döntetlen, ATM döntetlen, PSG sitt. Most akkor mi van? Bárkivel bármi megtörténhet, nincs kőbe vésve semmi amíg a labda kerek. És én annyira nem szoktam a másik csapatokkal példázni, Az Inter úgy hozta mint mi szerdán, mi meg szar játékkal behúztuk,ennyi a málna! Pozitívum: nem kaptunk gólt! Negatívum: egyéni teljesítmények! Nagy pozitívum: De Ligt! Nálam biztos hogy nem Flop!

del pipi 2019.11.03. 10:11:10

Srácok! Talán néhányan írtátok, de számomra csoda volt hogy a Matuidi még pályán volt a Második félidőben, tegnap súlyosan vakon volt, nálam ő lett volna az első csere, a Higany csere az adta magát de nem Dybala helyett hanem Berna helyett, ha már 0:0 mindegy. És az hogy Khedira mindig valami hátsóajtón be bír oldalogni az nekem magas. Talán most az egyszer nem értettem a cseréket, de mégis bejött úgyhogy nem szólok semmit. Bár az hogy Ronaldo bármilyen teljesítménnyel mozdíthatatlan, az számomra furcsa.

Andras74 2019.11.03. 12:07:48

@del pipi: köszi a tippet!

Az általad (is) gyűlölt Allegri érában is néztem a meccseket, és ez után is nézni fogom.

Remélem, nem kell hozzá az engedélyed.

A blog pedig azért van, h mindenkinek lehessen véleménye. Akár ilyen, akár olyan.

Csak 1973 óta vok Juventus szurkoló. Bocs, ha nem tetszik a véleményem.
Ne olvasd el, ha felborítja a lelki békédet. Akit érdekel, az majd olvassa.....

del pipi 2019.11.03. 12:33:50

@Andras74: Hát ha nehéz a felfogásod akkor arról nem tehetek, de segítek még egyszer, Allegri első négy évével semmi bajom. Az utolsó sem gyűlölöm, megnéztem minden meccset. Viszont ne játszd már itt a bazári majmot mert nem biztos hogy jól áll. Nem tiltom meg viszont az meg az én véleményem ha 1973 óta vagy Juve szurkoló akkor már nagyon elfáradtál, menj el nyugdíjba!

Andras74 2019.11.03. 16:26:53

@del pipi: nem az én szégyenem, ha a szurkoló társaidat sértegeted, pusztán azért, mert nem mindenki ért egyet Veled.
Nem kívánok Veled ezen vitázni.

Van egy szint, ami felett nem süllyedünk egy bizonyos szint alá....
Gondolom, pl. Apelius kolléga is ezért nem reagált tovább a megjegyzéseidre....

del pipi 2019.11.03. 17:02:31

@Andras74: Nem a szurkoló társaimat sértegetem, már ha érted hogy mire gondolok?! Ja van egy szint, ez már rangon aluli ugye? Hát ne is süllyedjetek erre a szintre, nem egészséges! A negativitás és a rosszindulat na az az egészséges, nem igaz?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása