Szczęsny: "Ha a Juve hív, menned kell"
Szczęsny: "Ha a Juve hív, menned kell"

Wojciech Szczęsny beszélt a nyári klubváltásáról, melynek során végül a Juventushoz csatlakozott második számú kapusként, döntésének okát pedig azzal magyarázta, hogy a Juventus hívószavának nem lehet ellenállni. "Azért jöttem ide, mert mindent meg akarok nyerni." - nyilatkozta a lengyel kapus a…

Allegri: "Egyszerűbb gyönyörűen játszani, mint győzni"
Allegri: "Egyszerűbb gyönyörűen játszani, mint győzni"

A Juventus mestere, Massimiliano Allegri a Tuttosportnak adott hosszú interjút, amely során természetesen szó esett a bajnoki versenyfutásról, a formáját kereső Higuaínról és a nagyszerű formában játszó Dybaláról is. "Aggódunk-e? Nem, csupán tiszteljük a Napolit, az Intert és…

Trezeguet: „Az elveszített BL-döntő fáj a legjobban”
Trezeguet: „Az elveszített BL-döntő fáj a legjobban”

David Trezeguet karrierját számos nagyszerű esemény fémjelezte, azonban a csatár nem tagadja, hogy a legnagyobb csalódás számára az AC Milan elveszített 2003-as BL-döntő volt. A meccsen a hosszabbítást követően sem született gól, így tizenegyesek döntöttek, végül pedig nem…

Allegri: "A Bajnokok Ligája egy álom, s nem egy célkitűzés"
Allegri: "A Bajnokok Ligája egy álom, s nem egy célkitűzés"

Max Allegri ragaszkodik azon véleményéhez, hogy a Bajnokok Ligája megnyerése nem célkitűzése csapatának, viszont egy olyan álom, melynek elérése érdekében sok éven át keményen kell dolgozni. A Bianconeri az utóbbi három évben kétszer is eljutott a legrangosabb európai…

Mandžukić bokasérülést szenvedett a horvát válogatottnál?
Mandžukić bokasérülést szenvedett a horvát válogatottnál?

A válogatott szünetek szinte már hagyományosan mélyítik a Juventus problémáit, s úgy tűnik, hogy ezúttal sem lesz ez másként, hiszen Mario Mandžukić idő előtt kényszerült elhagyni a pályát a Finnország elleni mérkőzésen, s bokasérülése komolynak bizonyulhat. A Juventus fáradhatatlan és harcias…

Marotta: "Dybala-Juve örökké"
Marotta: "Dybala-Juve örökké"

A hírek szerint a Juvenus készen áll arra, hogy hatalmas pénzügyi áldozatot hozzon annak érdekében, hogy Paulo Dybalát mindörökre a klubhoz kösse, jelentette ki Marotta  A "La Joya" becenévre hallgató támadó Európa egyik legjobb csatárteljesítményével hívta fel magára a figyelmet eddig a szezonban,…

Moggi: "Conte tökéletes lenne a Milan számára"
Moggi: "Conte tökéletes lenne a Milan számára"

A Juventus korábbi igazgatója, Luciano Moggiúgy véli, Antonio Conte ideális választás lenne az újjáépülő AC Milan számára. Az olasz tréner körül nem csillapodik az a szóbeszéd, hogy visszatér Itáliába, annak ellenére, hogy rögtön első angliai szezonjában megnyerte a Premier League-t a…

Marotta: „Nem vagyunk idegesek”
Marotta: „Nem vagyunk idegesek”

A Napoli elnöke a közelmúltban arról beszélt, hogy az Öreg Hölgy aggódhat a dél-olaszországi csapat formája miatt, hiszen a déliek eddig százszázalékos mérleggel rendelkeznek a bajnokságban. „Nem vagyunk idegesek.” - zengett a torinói ügyvezető igazgató válasza a…

De Laurentiis: "Aggódnék a Juventus helyében"
De Laurentiis: "Aggódnék a Juventus helyében"

Az elmúlt hat szezonban egyaránt a Juventus került ki győztesen a bajnoki versenyfutásból, de az olasz rekordbajnoknak idén komolyan feladhatja a leckét a Napoli, amely százszázalékos teljesítménnyel zárta az első hét fordulót, s így két pont előnnyel vezeti a tabellát a…

Del Piero: "A Juventus most sebezhetőbb, mint az előző években"
Del Piero: "A Juventus most sebezhetőbb, mint az előző években"

A Juventus örök legendája, Alessandro Del Piero a La Gazzetta dello Sport-nak adott exkluzív interjút, amely során természetesen szó esett a zebracsíkos csapatról, valamint a legnagyobb kihívónak mutatkozó Napoliról is. "A Juvét most sebezhetőbbnek érzem, mint az előző évek során." - szólt szíve…

Elkann: „Teljes a bizalom Andrea Agnelli irányában”
Elkann: „Teljes a bizalom Andrea Agnelli irányában”

John Elkann biztosított mindenkit arról, hogy nem kívánja értékesíteni a Juventust, illetve kijelentette, hogy teljes bizalmat táplál Andrea Agnelli iránt. A bianconero elnököt elítélték jegyüzérkedések miatt, amelyben ultrák csoportjai is érintettek voltak, bár az ítélet még nem jogerős, és…

Bernardeschi: „Nem aggaszt a kevés játéklehetőség”
Bernardeschi: „Nem aggaszt a kevés játéklehetőség”

Federico Bernardeschi nehézkesen kezdte a szezont a Juventusnál, hiszen csak a hetedik fordulóban, az Atalanta elleni mérkőzésen volt először kezdő az Öreg Hölgy mezében, ám elmondása szerint ez nem zavarja túlságosan. „Eddig nem játszottam túl sokat, azonban ez nem aggaszt. A…

Pjaca egyre közelebb a visszatéréshez
Pjaca egyre közelebb a visszatéréshez

A Tuttosport nemrégiben Marko Pjaca aktuális helyzetéről cikkezett, és egy régi történetet is felelevenített a horvát játékos kapcsán. Az olasz újságíró szerint ha még élne, könnyen előfordulhatna, hogy Gianni Agnelli a Godot becenévvel illetné Marko Pjacát. A klubvezető…

Nicchi: „A VAR-rendszer óriási előnyöket nyújthat”
Nicchi: „A VAR-rendszer óriási előnyöket nyújthat”

Az olasz játékvezetői testület (Associazione Italiana Arbitri) elnöke, Marcello Nicchi nemrégiben válaszolt Massimiliano Allegri megjegyzéseire, miszerint a VAR-rendszer túlságosan megnöveli egy futballmeccs időtartamát. A Juventus edzője az Atalanta elleni döntetlent követően azt rótta fel a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (946) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10721) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2602) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4679) mercato (4450) nyilatkozat (8049) Olasz Kupa (346) összefoglaló (492) pletyka (4476) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása