Wojciech Szczęsny beszélt a nyári klubváltásáról, melynek során végül a Juventushoz csatlakozott második számú kapusként, döntésének okát pedig azzal magyarázta, hogy a Juventus hívószavának nem lehet ellenállni.
"Azért jöttem ide, mert mindent meg akarok nyerni." - nyilatkozta a lengyel kapus a Mediaset Premium-nak.
"A Juventust választottam a győztes gondolkodásmódjuk miatt. Minden egyes nap az edzések után egyre erősebbnek érzem magam és egyre inkább készen állok, hogy ezért a klubbért küzdjek.
Elég magától értetődő döntést hoztam szerintem. Ha a Juve hív, neked menned kell. Ha a Juventus mezében játszol, a célod az, hogy mindent megnyerj, s ez ebben az évben sem változott.
Riválisok a bajnoki címért? Nagyon sok erős csapat van és a Napoli tűnik a legveszélyesebbnek közülük, hiszen minőségi játékot játszanak.
De ott van a Roma, valamint Luciano Spalletti Intere is, akik nagyon jól kezdték az idényt. Nekünk viszont készen kell állnunk, hogy minden mérkőzést megnyerjünk, de ezzel a mentalitással sikerülni is fog.
Dybala? Ő egy kiemelkedő játékos, a legjobbak egyike. Ott van Lewandowski, Messi, Ronaldo, majd Dybala."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2017.10.09. 19:21:27
Rivendell 2017.10.09. 20:06:13
Lisandro 2017.10.09. 20:14:58
Minden tiszteletem az övé!
Szerintem most nagyot nőtt sokak szemében!