Paratici: „Pjanić csak a Barcelonához akart távozni”
Paratici: „Pjanić csak a Barcelonához akart távozni”

A Juventus igazgatója, Fabio Paratici a Genoa elleni meccset megelőzően arról beszélt, hogy Miralem Pjanić nem kívánt mindenképpen távozni, ám a Barcelona hívó szava meggyőzte. „A Genoa olyan csapat, amelyik többre hivatott, mint amit a jelenlegi pozíciójuk a tabellán mutat, hiszen nagyszerű…

de Ligt BL-győzelemről álmodik
de Ligt BL-győzelemről álmodik

Matthijs de Ligt jegyesének az apja nemrégiben a TuttoJuve.com munkatársának adott interjút, ebben pedig természetesen inkább a holland futballistáról beszélt, a fiatal védő helyzetéről és álmairól bianconero mezben. „A páros Leonardo Bonuccival igazán jól működik. Nagyon jól tudnak ők ketten…

Pjanić: "Úgy viseled ezt a mezt, mint egy második bőrt "
Pjanić: "Úgy viseled ezt a mezt, mint egy második bőrt "

Ma hivatalossá vált, hogy az egykor az AS Roma együttesétől érkező Miralem Pjanić négy sikerekben gazdag esztendőt követően elhagyja a klubot, s az FC Barcelonánál folytatja pályafutását. Ugyan a szezont még a zebracsíkos mezben fejezi be, a bosnyák középpályás érzelmes búcsúval köszönt el a…

Sarri: „Fájdalmas meccs volt erőnlét tekintetében”
Sarri: „Fájdalmas meccs volt erőnlét tekintetében”

A Juventus mestere, Maurizio Sarri elégedett volt csapatával, amely az 53. perctől, Douglas Costa beállásától kezdve a gólokat is elkezdte gyártani, s különös örömre adott okot, hogy Gonzalo Higuaín is betalált, Cristiano Ronaldo pedig góllal és gólpasszal segítette a csapatát. „Olyan meccset…

Sarri: „Pjanić képességei megkérdőjelezhetetlenek”
Sarri: „Pjanić képességei megkérdőjelezhetetlenek”

Maurizio Sarri a Lecce elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón nem kívánt sok részlettel szolgálni Miralem Pjanić esetleges távozása kapcsán, ám azt elmondta, hogy nyilván nem technikai adottságok hiánya miatt merült fel a csereügylet, amellyel kapcsolatban nem kapott a klubtól még semmilyen…

Aubameyang is ott van a Juventus kiszemeltjei között?
Aubameyang is ott van a Juventus kiszemeltjei között?

A Le10sport értesülései szerint a Juventus nyomon követi Pierre-Emerick Aubameyang helyzetét, hiszen a támadó az utolsó szezonját kezdi majd meg jelenlegi klubjánál, az Arsenalnál. Sokáig úgy tűnt, hogy az olasz csapatok közül az Inter az, amely érdeklődik a francia-gaboni játékos iránt,…

Bonucci: „Alapvető győzelmet arattunk”
Bonucci: „Alapvető győzelmet arattunk”

Leonardo Bonucci a Dall'Ara gyepén aratott győzelmet alapvetőnek tekintette, a dicső jövőhöz pedig véleménye szerint áldozatkészségre és alázatra van szükség, az eredmények biztosítása pedig mindennél fontosabb kell, hogy legyen. A Juve 2-0-ra nyert a koronavírus-járvány után újraindított…

Sarri: „Túlzott volt a kritika a csapattal szemben”
Sarri: „Túlzott volt a kritika a csapattal szemben”

A Juventus a Bologna elleni bajnokin az Olasz Kupa döntőjéhez képest a szebbik arcát mutatta, és 2-0-ra nyert, ám Mattia De Sciglio lesérülése és Danilo kiállítása miatt akadtak negatívumok is a meccsen. „Ma este fizikailag élesebbek voltunk, fenntartottuk a tempót és intenzitást 70 percig, míg az…

Sarri: "Nem tudom elképzelni, hogy a gólok sokáig elmaradjanak"
Sarri: "Nem tudom elképzelni, hogy a gólok sokáig elmaradjanak"

A hosszú kényszerszünetből visszatérő Juventus egyelőre nem kápráztatta el a szurkolóit, s miután előbb a döntőbe jutott, majd a római finálét elveszítette, a zebramezes csapat most a bajnokságban folytatja, ahol a Bologna lesz az ellenfele. "Mindig fájdalmas elveszíteni egy trófeát, azonban így…

Pedullà: „Torinóban nagyobb szükség lenne Tonalira”
Pedullà: „Torinóban nagyobb szükség lenne Tonalira”

Alfredo Pedullà olasz újságíró és átigazolási szakértő szerint a Juventus és az Inter által megkörnyékezett Sandro Tonali sorsa még nem dőlt el. „Ha az Internek sikerül hamar lezárnia az ügyletet, akkor Sandro Tonali az Inter játékosa lesz. Ha ez nem sikerül, akkor minden a piac dinamikájától…

Demiral: „Hamarosan visszatérek”
Demiral: „Hamarosan visszatérek”

Merih Demiral jó hírekkel szolgált a szurkolóknak, véleménye szerint nagyon közel áll a visszatéréshez, és erősebbnek érzi magát a Juventusnál. „Minden nagyszerűen ment, amíg meg nem sérültem. Most nagyon jól érzem magam, és nagyon hamarosan csatlakozok a csapathoz.” - mondta a védő a Bleacher…

Buffon: „Jövőre láthatjuk Sarri igazi Juventusát”
Buffon: „Jövőre láthatjuk Sarri igazi Juventusát”

A Juventus kapusa, Gigi Buffon még az Olasz Kupa-döntő előtt beszélt a csapat állapotáról, saját érzéseiről és például a jövőről, ami torinói sarriballt illeti. „Szerintem egyes viszontagságok miatt olykor túl kevés ideig láttuk a mestert.” - kezdte a DAZN munkatársának adott nyilatkozatát a Juve…

Capello: „A Juve csúnyán visszaesett a második félidőben”
Capello: „A Juve csúnyán visszaesett a második félidőben”

Fabio Capello elég kritikus hangot ütött meg Maurizio Sarri legutóbbi ténykedése kapcsán, főleg ami a Napoli elleni tizenegyespárbajt illeti. Az Olasz Kupa-döntőt követően a Napoli ünnepelhetett, 4-2-re nyerték a déliek a párbajt, Cristiano Ronaldo pedig nem is lőhetett tizenegyest, ő volt az…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1081) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10650) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2586) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4614) mercato (4422) nyilatkozat (8000) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása