Sarri: „Fájdalmas meccs volt erőnlét tekintetében”

sarri_maurizio_szemuveggel_stadionban_szembol_alulrol.jpgA Juventus mestere, Maurizio Sarri elégedett volt csapatával, amely az 53. perctől, Douglas Costa beállásától kezdve a gólokat is elkezdte gyártani, s különös örömre adott okot, hogy Gonzalo Higuaín is betalált, Cristiano Ronaldo pedig góllal és gólpasszal segítette a csapatát.

„Olyan meccset láttam, ami leginkább erőnlét tekintetében volt fájdalmas.

Kerestük a levegőt, bár ennek ellenére folyamatosan próbálkoztunk. Háromnaponta játszott meccsekkel előfordulhat, hogy nem tudjuk a legjobban kezdeni a meccseket.

A fontos dolog az, hogy a ma mutatott mentalitásra koncentráljunk. Csak saját magunkkal kell foglalkoznunk.”

Gonzalo Higuaín csereként beállva betalált, miután a pletykák szerint annyira nem kívánt visszatérni Torinóba, nem szívesen hagyta el beteg édesanyját a koronavírus-járvány közepette.

„Higuain nehéz időszakon van túl magánéletét tekintve. Keményen érintette őt a COVID, most azonban kezd visszatalálni a formájához, és örülök, hogy sikerül újrafelfedeznie magát. Egyértelműen sokat fog segíteni nekünk a szezon utolsó szakaszában.

A középhátvédek nagyszerű meccset hoztak, lényegében a középvonalnál védekeztek, a középpályások viszont kínlódtak a meccsen. Miralem Pjanić egyre jobban teljesített, ahogy a meccs előrehaladt, Adrien Rabiot lecserélését pedig taktikai okok indokolták.”

A mester különösen elismerően beszélt Douglas Costáról, akinek a becserélésével megváltozott a Juventus szerencséje.

„Ő rendkívüli fegyver a csapat számára a szezon ezen szakaszában, amikor a csapatoknál komolyan fennáll annak a veszélye, hogy a második félidőre elfáradnak. A becserélésével meccseket tud megváltoztatni. De ezt ne mondjuk el neki...

Persze ezt tudja, de fenn kell tartanunk a motiváltsági szintjén, és olykor kezdenie is kell.”

Miralem Pjanić vajon az utolsó meccsét játszotta, mielőtt bejelentenék az elcserélését Arthur Melóra a Barcelonával, de vajon mit gondol erről Maurizio Sarri?

„Velünk lesz augusztus végéig, de én remélem, hogy ennél tovább is velünk marad. Azonban ez a döntés majd később fog megszületni. Miralem profi futballista, aki gyorsan átlátja a helyzeteket. Nem tudok semmit jelenleg, de nem aggódok.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3715970356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kismandoki 2020.06.27. 12:19:05

Sziasztok! Régen követem már a blogot, olvasom a hozzászólásokat is, viszont most jött el az idő regelni is :)
Facebook hiányában és Angliában élve nem túl sok emberrel tudom megosztani a véleményem (bár szerencsére az egyik olasz-angol kollégám Juve szurker)

JuventusFanatikus 2020.06.27. 12:31:46

@Kismandoki: Üdv köztünk!:) Egy gyors jótanács: Ezt a kommentet minél hamarabb másold át a Dühöngőbe, mert a smileyk miatt el fog tűnni szinte az egész, és egyébként is az ilyen dolgokról ott érdemes beszélgetni:)

Andras74 2020.06.27. 12:35:09

@Kismandoki: nem játszhat nálunk mindenki.
Még nagyobb élvezet lesz legyőzni őket!

Rikoo 2020.06.27. 12:46:34

Douglas Costát én biztosan a kisebb csapatok ellen kezdetném, Sarri pont fordítva kezeli, mint indokolt lenne.

del pipi 2020.06.27. 12:47:45

Igen Papikám így tovább, látható a kondi még nem az igazi! És gratula hogy 5 meccs óta kapott gól nélkül hozzuk le a meccseket, ezt se feledjük el! Úgyhogy rágd a kis szarodat meccs közben, tőlem még igénytelen is lehetsz csak nyerjünk ilyen klasszul meccseket. Forza Sarri ! Forza Juve!
@Kismandoki: Üdv mi nálunk! Majd az idő eldönti hogy ez egy jó igazolás vagy sem, a srác ügyes ez biztos. De nem mindenki passzol minden csapathoz. :)

delpi0823 2020.06.27. 12:48:37

@Kismandoki: Ezen en is elgondolkoztam.Egy ilyen jatekosra hogy hogy nem megyunk ra,mikor alig van szelsohatvedunk,es aki van is altalaban serult(De sciglio,Danilo),vagy nem is az a posztja(Cuadrado).40millioert ez a gyerek ajandek lenne a mai arakat tekintve.Fiatal,gyors,jol tud beadni,es a golloves sem all messze tole.En nem is ertem a real helyeben siman Carvajalt adnam el es,Hakimit tartanam meg.

Chiello3 2020.06.27. 12:57:55

Csak az a bajom a Papesszal, hogy van meccs amit lehoz simán hiba meg nagy gondok nélkül, aztán utána kezdődik a szenvedés megint!

Sunny21 2020.06.27. 13:02:46

@Chiello3: Nem tudom, én valahogy nem is várom ezt el. Ilyen, hogy minden olajozottan működik, könnyed teljesítménnyel, lazán hozzuk az összes meccset, csak egy tökéletes világban létezhet.
Ha Sarri 90 pontot gyűjt első szezonjában, az azért korrekt teljesítmény lenne.

JuventusFanatikus 2020.06.27. 13:04:02

@del pipi: Liveranit látva az igénytelenség új szintre lépett nálam, ha edzőkről van szó:D

GodPiero 2020.06.27. 13:29:42

@Chiello3: Azért a kieső Lecce ellen, 10 emberrel inkább kötelező volt a győzelem, mint szobrot emeleni a csövesnek....

2020.06.27. 13:43:31

@GodPiero: Elég érdekes kommenteket kapunk Tőled mostanában!

del pipi 2020.06.27. 13:52:31

@JuventusFanatikus: Pont azért írtam azt hogy elő csaljam a bokorból az igazit, aki agyilag egy best of csöves!
@Holloka: Ő az a srác aki tuti mindenben nagyon tökéletes, és ő ezt nem fél használni, mint ahogy a szavakat sem. Amúgy nekem szólt az agyban nagy komment, nekem a Proli Parasztnak. ÁHHHÁHHÁÁÁÁÁÁ!

GodPiero 2020.06.27. 13:55:08

@Holloka: Csupán a véleményemet írtam le....
@del pipi: NEM vagy te akkora arc, hogy minden rólad szóljon - bármennyire is szeretnéd :)

Marvin88 2020.06.27. 13:55:14

@Kismandoki: Mi lenne abban a kihívás, hogy kiváló (talán klasszis) játékosokkal (Haaland, Hakimi, stb.) nyerjünk bármit? Danilóval, DeSciglio-val, Matuidivel, Khedirával (A J-medical hálával telt szíve vagyok), és egy db balhátvéddel nekimenni a szezonnak. Na, ez kihívás :-)

2020.06.27. 14:02:01

@GodPiero: Oké, nem konkrétan erre értettem, de azért még senki sem nevezte Sarrit csövesnek... Még csak az igénytelennél tartunk, ennyire ne szaladj előre! Meg azért szoktál itt olyan durva személyeskedéseket tolni, ahol csak pislogunk mint piaci hal, de a legjobb az volt, amikor a koronavírusos Dybala kis rinyagép volt a szemedben!

2020.06.27. 14:07:13

@del pipi: Tuti nem Neked, te nem vagy akkora arc! És a proliknak van arcuk, mi csak Senkyk vagyunk! :))

Sunny21 2020.06.27. 14:12:04

Ismét micsoda szakmai hozzászólások, építő jellegű kritikák, elemzések. :D Sarri egy csöves :D

2020.06.27. 14:14:39

@Sunny21: Egri is irigy lenne ezekre a megjegyzésekre :D

dobor norbert 2020.06.27. 14:21:09

@GodPiero: Öcsi! Nem volt sex a napokban?

del pipi 2020.06.27. 14:24:50

@GodPiero: Jól van ne játszd már a bazárit, vannak olyanok akik hisznek neked, de nem a legnagyobb arc! www.youtube.com/watch?v=iK0-76FChfk
Mert ki a legnagyobb arc?
@Holloka: Persze, egyértelmű! :)

del pipi 2020.06.27. 14:37:01

@Holloka: Hallod a csóró Senky már csuklik! Tegnap a Hig sem vette figyelembe a csapat érdekeit, már ha értesz hogy mire hajazok? :)
@Sunny21: Csak a Juve! :)

GGábr81 2020.06.27. 14:43:56

@Marvin88: ritkán szól de akkor nagyot?

GodPiero 2020.06.27. 15:38:36

@dobor norbert: Megsértődnél ha elmondanám kivel.....

dobor norbert 2020.06.27. 15:40:42

@GodPiero: Látom csíp a pisi! Ne rajtam vezesd le inkább tegyél egy kis szívességet magadnak!

Kismandoki 2020.06.27. 15:55:50

@JuventusFanatikus: Köszönöm a jó tanácsot, a dühöngőben nem jártam még :)
@Andras74: Az igaz, hogy nem, viszont Ő pont arra a posztra jönne amire nekünk nincs igazából megfelelő játékos. Az Intert meg mindig szuper érzés legyőzni :D
@del pipi: Ezzel teljesen egyet értek, nem mindenki passzol minden csapathoz de, azon a poszton ritka a nagyon jó játékos mint a fehér holló és az a 45 millió is korrekt érte szerintem :)

GodPiero 2020.06.27. 16:00:20

@dobor norbert: te szálltál belém.... Visszanyalt a fagyi, öcsi ???

Kismandoki 2020.06.27. 16:03:06

@Marvin88: Végül is akkor elmondhatjuk szezon végén, hogy az Inter nagy költekezése ellnére is bajnokságot nyerünk átlagos vagy alatti kiöregedett játékosokkal :D

dobor norbert 2020.06.27. 16:03:08

@GodPiero: Nem hiszem,h túl komolyan kellene vennem Téged. Rengetegszer bizonyítottad már.

2020.06.27. 16:07:30

@dobor norbert: Hagyd is Kolléga, barátunk valószínűleg szintén csak egy troll, ezt is bizonyította már.

Dante01 2020.06.27. 16:32:07

Visszatérve az eredeti nyilatkozatot, szerintetek is ennyire szár volt a kondi k? Én annyira nem vettem ezt észre, de Sarribá biztos jobban tudja.

Sunny21 2020.06.27. 16:50:14

@Dante01: Talán a frissesség tekintetében, Rabiot, Benta és Pjanic sem volt a toppon. Costa volt aktívabb. De mentek becsülettel, és ez mindenképp pozitívum.

GodPiero 2020.06.27. 17:28:59

@Holloka: @dobor norbert: Húúúúúúúú, de megkaptam :)

ti inkább menjetek szobára.......

2020.06.27. 17:46:29

@GodPiero: Egyszerű, kendőzetlen provokátor vagy. Nem megyek bele ebbe az odamondogatásba. :)

Sunny21 2020.06.27. 17:56:32

@dobor norbert: @Holloka: Hagyjátok, egy troll aki ebben éli ki magát, hogy csövesezik és egy normális hangvételű véleményt nem tud leírni. Szétkúrta az egész komment szekciót. Nem kell reagálni rá.

dobor norbert 2020.06.27. 18:01:47

@Holloka: @Sunny21: Mint már írtam nem tudom komolyan venni,hisz szefos.Segítenék én,mert ez a szakterületem,de szabadságon vagyok. Majd a szerkesztők törlik végre!

del pipi 2020.06.27. 18:17:11

@Dante01: @Sunny21: Igen de Cuad is és Matu is Benta is, talán a két középső védőnk Dybala és Ronaldo volt egy kicsit frissebb , a kulcsszó a kicsit! Tehát a jó hír hogy mondjuk azt hogy ennél azért bőven lesz jobb.
@dobor norbert: @Holloka: Srácok először is nem Troll a fuju, ez már nekik is sértés. Viszont azt remélem észre vettétek hogy még csak egy elmés vissza válasza sincs, most mondanám hogy ki lett mozgatva a komfort zónájából, de hát az sincs neki. Kár belé a Juventus! :)

GGábr81 2020.06.27. 19:57:46

@del pipi: ennek a cicaharcnak vannak előzményei? Úgy értem, korábban is volt valami beszólogatás, mert Sári bácsinkat lecsövesezni, bár nem szép dolog, de aki követi ezt a blogot egy ideje, azért látott már különbeket is. A csikkel a szájában amúgy is inkább hajaz eme elnevezésre, mint másra.

del pipi 2020.06.27. 20:10:48

@GGábr81: Hát túlzottan már nem sok szót nem érdemel a dolog, és előre bocsátom hogy Sarri karaktere közel áll hozzám, mert amikor kölyök voltam hasonló típusú edzők voltak, csak max nem valami ótvart rágtak hanem az egyik negrót szopogatott, a másik talán valami sárkányos szivart szívott, és volt egy csibészes sármjuk. Igen volt előzménye, a filmünk főszereplője akit isten belájkolt, gyakorlatilag mindenkinek beszól, na de érthető mert ha valaki nagyban van meg is teheti. Én a múlt héten lettem egy Paraszt Proli. Dybala egy rinyás kis csaj, Sarri igénytelen csöves, de biztos tudnék még kutatni hogy ki mit kapott még. Én pedig rajongással tisztelem az ilyen embereket, mert ők korrektül oda mondják bárkinek.
A cicaharc pedig az amit a hét elején Messi és Grízesember produkált! :)))

Mitya10 2020.06.27. 21:14:13

@GodPiero: Mondanàm hogy te is az vagy amit Sarrira ìrtàl de èn fejbe lettem koppintva h e szavak sèrtőek. ( Bocsi venember :) ) Ùgyh te legyèl 1 utcàn èlő, padon alvò , sörre gyűjtő , van 1 szàl cigid?? fazon :)

GodPiero 2020.06.27. 21:24:55

@del pipi: Konkrétan csak neked szóltam be - nem erősséged a számolás....

del pipi 2020.06.27. 21:32:48

@GodPiero: Igen! Sajnos nem! Viszont te mindenben jó vagy! De öregem mi történt veled? Már nem találsz örömet a munkádban? Azért lettél ilyen keserű?
Pedig emlékezz! Mennyi örömet okozott neked amikor a Fővárosi Nagycirkuszban felgördült a függöny és az összes gyerek csak téged várt, és amikor megláttak milyen boldogok voltak! Térj vissza! Ne legyél kicsinyes!

GodPiero 2020.06.27. 22:09:22

@del pipi: Sokat gondolkodtál ezen a poénon???
Vigyázz nehogy elpattanjon egy ér az agyadban.... elnézést a fejedben :)

Wizzurah 2020.06.27. 22:42:58

Megy am a szocsata, inkabb ezt olvasom, minthogy a lazio meccset nezzem mi az ehhez kepest.
Azert felmerul bennem te juve drukker vagy e, mert nalam is elfogyott a turelem Sarri fele, hiaba van 1-2 jo meccse, szerintem is igenytelen es nagyon nem jo, hogy elo meccsen is ragja azt a szart, ettol fuggetlenul nem hivnam csovesnek, meg egy jatekossal szemven sem szemelyeskednek, ez emberileg se elfogadhato. En amit nem ertek, hogy olyan jol megmondja ilyenkor a mester a tutit, utolag jol latja, vagy a stab lattatja vele, akkor miert nem lehet tudatosan igy felkeszulni es nekiszaladni a meccseknek mindig? Egyetlen pozitivumot hoznek fel neki, most vegre pozitivan sultek el a dolgok, amikor belenyult a meccsbe, ez igen ritka, bar ettol meg szerintem nem kompatibilis a juveval tovabbra sem (ami nem jelenti azt, hogy rossz edzo).

del pipi 2020.06.27. 22:56:34

@GodPiero: Aha! Nagyon sokat! Másfélmásodpercet!
@Wizzurah: Várj még! Nem biztos az hogy nem kompatibilis.

2020.06.27. 23:05:02

@GodPiero: Olyan szinten érthetetlen nekem, hogy miért jó ezt csinálnod? Nem lenne jobb inkább kevésbé provokatív hülyeségeket írogatni, kevésbé személyeskedő hangnemben? Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok szerkesztő, nincs beleszólásom, de akkor is. Nyugi haver, az élet szép, Lecce-Juve nulla-négy (tudom, mi voltunk itthon, de így jött ki a rím :D)

Drotkoszoru 2020.06.30. 18:10:53

"Háromnaponta játszott meccsekkel előfordulhat, hogy nem tudjuk a legjobban kezdeni a meccseket."

Június 12-én, 17-én, 22-én és 26-án játszottunk eddig. Fogalmam sincs, hogy jött ki ez a "háromnaponta játszunk meccseket", közelebb van ez az "ötnapontához". Na nem mintha szezon közben ne lennének olyan periódusok (hónapok), mikor valóban 3-4 naponta kell futballozni, szóval én ezt nem érzem jogos felvetésnek. Nem szoktam nagyon foglalkozni az edzői nyilatkozatokkal, de unalmas hetek óta azt a kifogást hallgatni, hogy nem megfelelő a kondi, sűrű a versenynaptár, stb. A többi csapat is ugyanannyit hagyott ki,
nekik is ugyanolyan sűrűn kell pályára lépni (szűkebb kerettel), így erre felesleges hivatkozni (pláne egy 4-0-ra megnyert meccs után).

venember83 2020.06.30. 21:55:06

@Drotkoszoru: standard kifogás. Mondhatná azt is, hogy kék az ég, zöld a fű, nagy a meleg, túlságosan fellocsolták a talajt, nem vágták eléggé vissza a füvet stb. Valamit mondani kell, hogy védje a primadonnáit, miközben ha a Juventusnál nincs meg a lehetőség a kezdőcsapat frissítésére, akkor mit szólhat a többi edző?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása