Capello: „A Juve csúnyán visszaesett a második félidőben”

capello_fabio_feher_ingben.jpgFabio Capello elég kritikus hangot ütött meg Maurizio Sarri legutóbbi ténykedése kapcsán, főleg ami a Napoli elleni tizenegyespárbajt illeti.

Az Olasz Kupa-döntőt követően a Napoli ünnepelhetett, 4-2-re nyerték a déliek a párbajt, Cristiano Ronaldo pedig nem is lőhetett tizenegyest, ő volt az utolsó az ötös listán, de addig a déliek már eldöntötték a meccs kimenetelét.

„Általában a legjobb tizenegyeslövőt negyediknek szoktam nevezni.” - mondta Fabio Capello a RAI Radio 1 munkatársának.

„Elsőnek általában azt jelölöm ki, akinek a legnagyobb az önbizalma, aki a legmagabiztosabb. A karrierem során többször előfordult, hogy tizenegyespárbajig jutottunk, s egy játékos odajött hozzám, hogy lőni akar, ekkor pedig hagytam, hogy ő legyen az első.”

A tizenegyespárbaj előtt is elég lassúnak tűnt Cristiano Ronaldo és a Juventus teljes csapata, ezért nem tudták igazán hatékonyan támadni Alex Meret kapuját, miközben Gigi Buffonnak több komoly védést kellett bemutatnia.

„Azt gondoltam, amit mindenki más is, aki nézte a meccset: a Juventus csúnyán visszaesett a második félidőben, nemigen sikerült feltörni a védekezést, s ugyanez volt tapasztalható a Milan elleni elődöntőben is. Szóval ez mindenképpen tendenciózus jelenség.

Nagyon furcsa, ha Maurizio Sarri a Juventus keretének az edzője arra panaszkodik, hogy nem elég mély a keret. Nem az a lényeg, hogy hány játékos van a padon, hanem hogy milyen minőségű játékosok állnak rendelkezésre.”

Ezt követően a tapasztalt mestertől azt kérdezték, hogy szerinte Maurizio Sarri fogja-e a következő szezonban is irányítani a Juventust.

„Szerintem igen, mivel ő jó edző. A Juventus nem könnyen kormányozható jármű, mivel erős karakterrel rendelkező játékosok alkotják, és bizonyítani kell ahhoz, hogy teljesen elfogadják a mestert, és higgyenek az edző elképzeléseiben.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3615886596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2020.06.19. 11:30:31

"Elsőnek általában azt jelölöm ki, akinek a legnagyobb az önbizalma, aki a legmagabiztosabb."

Sarri pont ezt tette: a vezéregyéniségünket, a húzóemberünket, a jövő kapitányát, az ifjú világklasszis Dybalát állította oda.

Zolika74 2020.06.19. 12:08:47

Uraim, kövezzetek meg, de ez az edző nem ide való,

Juvegaspy 2020.06.19. 13:12:47

Am Capelloval mivan? Nyugdijas?
Csak érdeklődök. :)
Nem csiptem anno Alex padoztatása miatt de nem rossz edzo

Andras74 2020.06.19. 14:51:30

Remélem, h téved, és lesz egy Juventus szintű edzőnk....

del pipi 2020.06.19. 16:52:29

@Lanzafame: Hát igen! A vezérbikát kellet volna kijelölnie elsőnek, csak ő elszámolta magát (már a vezérbika) mert ő utolsó akart lenni, hogy elvigye a bulit, hát ezt csúnyán befigyelte. :))))

Andras74 2020.06.19. 18:12:37

@del pipi: bárki számolta el, nem nyertünk, sajnos.

Mondjuk, én ezt úgy képzelem el, h az edző jelöli ki a rúgókat és a sorrendet is, hiszen valahol ez is taktika........

Nem tudom, nálunk ez hogyan történt.

Dybala kaput talált, a kapus kivédte. Van ilyen. Én nem írtam róla sehol, semmi rosszat. Elvállalta, nem sikerült. Ilyen napunk volt.

del pipi 2020.06.19. 19:36:59

@Andras74: Figyelj! El sem kellet volna jutni addig hogy tiziket rúgjunk, én azért vagyok mérges mert a Juventusnak valahogy kellet volna egy gólt rúgni rendes játékidőben, mindegy hogy vagy egy tizi, vagy azt sem bántam volna ha valaki torkon rúgja Kula bácsit és bepattan róla. Amúgy a szétlövés az már lutri. Amit meg írtam az egyik kedvenc tudósomnak azt azért mert annyira objektív....

DelPiero2 2020.06.19. 21:43:11

@Juvegaspy: Azért ezt nem mondanám. Ami eredményt elért igen erős játékosállománnyal tette, a Juventus kerete az ő ideje alatt volt a legerősebb, és semmit nem mutatott nemzetközi szinten.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása