Az Inter elleni keret
Az Inter elleni keret

A Sassuolo elleni könnyen induló, és végül győzelemmel záruló mérkőzést követően ma délután a Juventus a San Siro gyepén ütközik meg az Inter csapatával a Derby d'Italia keretében. A két csapat szezonkezdete korántsem mutat hasonló tendenciát, hiszen a Juventus az eddigi…

Allegri: "Az első erőpróba"
Allegri: "Az első erőpróba"

A ma hat órakor kezdődő Derby d'Italia lesz a Juventus első komolyabb erőpróbája a hatodik scudetto megszerzéséhez vezető úton, állítja Massimiliano Allegri. A Juventus az idénybeli négy tétmeccsén még veretlen, ugyanis a Serie A első három fordulójában győztesként hagyta el…

Pirlo: "A Juventus olyan mint a PSG"
Pirlo: "A Juventus olyan mint a PSG"

Andrea Pirlo szerint korábbi csapata, a Juventus a Serie A Paris Saint-Germainje. A játékos egyúttal arról is beszélt, hogy az Inter megkereste őt és szerette volna visszacsábítani Olaszországba. A veterán játékmester 2015 nyarán hagyta el az Öreg Hölgyet és az MLS-ben szereplő New York City FC-hez…

Dybala: "A Juventus azonos szinten van az európai topklubokkal"
Dybala: "A Juventus azonos szinten van az európai topklubokkal"

A Juventus tegnap meggyőző és fölényes játékkal győzte le a Sassuolót, s ugyan a gólszerzők közé ezúttal nem iratkozott fel, a zebramezesek szinte minden támadásában fontos szerepet vállalt Paulo Dybala. "Az edző azt kéri tőlem, hogy maradjak közel a középpályásokhoz, s…

Pjanić: "Bárhol képes vagyok játszani"
Pjanić: "Bárhol képes vagyok játszani"

Miralem Pjanić tegnap este debütált új csapatában és a bemutatkozása rögtön gólt is hozott. A bosnyák játékos elmondása szerint bárhol képes játszani, ahol edzője számít rá. "Nyertünk, és most ez a legfontosabb dolog. Boldogok vagyunk, hogy megszereztük a három pontot, de képesek vagyunk jobb…

Allegri: „Nem jó dicsérni a Juventust”
Allegri: „Nem jó dicsérni a Juventust”

Massimiliano Allegri a Juventus csapatát a 3-1-es győzelmet követően próbálta a realitás talajára visszahúzni a csapatot, mondván, hogy minden dicséret káros a csapatra nézve. A bianconero a bajnokságban továbbra is száz százalékos mutatóval rendelkezik, az első félidőt pedig rendkívül fölényesen…

Higuaín: "Boldog vagyok, hogy itt lehetek"
Higuaín: "Boldog vagyok, hogy itt lehetek"

A Juventus történetének legdrágább igazolása, Gonzalo Higuaín első alkalommal léphetett pályára kezdőként a zebracsíkos mezben, s két góllal vállalt oroszlánrészt a Sassuolo elleni 3:1-es győzelemből. "Mindig is nyugodt voltam. A legfontosabb dolog a csapat győzelme.…

A Sassuolo elleni keret
A Sassuolo elleni keret

A Sassuolo elleni hazai mérkőzéssel a Juventus folytathatja a szezon eddig hibátlan sorozatát, s egy esetleges győzelemmel már a Sevilla elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre is hangolódhat. A Juventus Stadiumba látogató Sassuolo ugyan szintén két győzelemmel kezdte a szezont, mégis mindössze…

Allegri: "A Sassuolo mindig megnehezíti a Juventus dolgát"
Allegri: "A Sassuolo mindig megnehezíti a Juventus dolgát"

Az első két fordulóban két győzelmet arató Juventus a Sassuolo elleni hazai találkozón folytathatja a nagyszerű sorozatot, azonban a zebramezes csapat mestere, Massimiliano Allegri nehéz mérkőzésre számít. "A Sassuolo mindig megnehezítette a Juventus életét az elmúlt években." - nyilatkozta Allegri…

Inzaghi: "A Juvénak nincsenek versenytársai"
Inzaghi: "A Juvénak nincsenek versenytársai"

A Milan korábbi legendája és edzője szerint a Juventusnak hazai környezetben nincs kihívója, ennek ellenére a legjobbakat kivánja a Rossonerinek és a Lazionak. Super Pippo ugyan csak egy idényen keresztül irányította a milánói gárdát, ez azonban elég volt ahhoz, hogy edzői karrierje elkezdődjön és…

Tanulságok a Lazio elleni meccsből
Tanulságok a Lazio elleni meccsből

Két mérkőzés, két győzelem. Mindkettő egygólos különbséggel. Egyértelműen nem szépségdíjas meccsekkel kezdte a Juventus a szezont, azonban jelen pillanatban összehasonlíthatatlanul jobban áll az Öreg Hölgy, mint tavaly. Egy évvel ezelőtt két mérkőzés után a Juventus neve mellett nulla pont szerepelt…

Inzaghi: "Egy óriási hiba okozta a vereséget"
Inzaghi: "Egy óriási hiba okozta a vereséget"

Simone Inzaghi úgy érzi csapata tegnap esti veresége csupán egy hatalmas hibán múlott. Sami Khedira volt a tegnapi esti mérkőzés egyetlen gólszerzője, miután Paulo Dybala gólpasszát helyezte a hálóba, ezzel eldöntve a három pont sorsát a torinói csapat javára. "Nem igazán…

Allegri: „Jó játékosok kellenek”
Allegri: „Jó játékosok kellenek”

Massimiliano Allegri a Lazio elleni mérkőzést követően a csak annyit mondott a mercato kapcsán, hogy a vezetőség feladata jó játékosokat biztosítani, aztán majd ő eldönti, hogyan tudja belőlük a csapatban a legtöbbet kihozni. A bianconero csapat a tavalyi évhez képest kiválóan…

A Lazio elleni keret
A Lazio elleni keret

A Fiorentina elleni mérkőzéssel a Juventus, ha lehengerlő játékkal nem is, de győzelemmel vett rajtot az új bajnoki szezonban, s a második fordulóban a zebramezeseknek a Lazio vendégeként kellene tovább szaporítaniuk a bajnoki pontjaik számát.  A Juventus keretéből sérülés miatt továbbra is…

Allegri: „Mandžukić kezd holnap”
Allegri: „Mandžukić kezd holnap”

A Juventus edzője, Massimiliano Allegri megerősítette, hogy Simone Zaza Londonban tartózkodik a West Hamhez való igazolása előtt. Tegnap esti hírek szerint az Öreg Hölgy elfogadta az angol klub ajánlatát a csatár ügyében, Beppe Marotta pedig megerősítette, hogy a felek közel állnak a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10147) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2489) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása