Dybala: "A Juventus azonos szinten van az európai topklubokkal"

dybala_paulo_higuainnal.jpgA Juventus tegnap meggyőző és fölényes játékkal győzte le a Sassuolót, s ugyan a gólszerzők közé ezúttal nem iratkozott fel, a zebramezesek szinte minden támadásában fontos szerepet vállalt Paulo Dybala.

"Az edző azt kéri tőlem, hogy maradjak közel a középpályásokhoz, s segítsem a csapattársaim előretörését a labdával." - nyilatkozta Dybala a Sky Sport Italia munkatársának.

"Szeretem ezt a szerepkört, mert rengeteg minőséggel rendelkezünk, s könnyű rövid passzokat valósítani meg. Próbálunk javítani a passzolásainkon, hiszen rengeteg technikás játékosunk van, akik képesek kihozni belőle a maximumot.

Nagyon jól megértjük egymást Gonzalo Higuaínnal, mert a megmozdulásait ismerve, könnyű játszani mellette. Úgy gondolom, hogy mindketten képesek vagyunk játszani Mario Mandžukićcsal is, már elmondtam az Espanyol elleni felkészülési mérkőzés után is, hogy ez az edző döntésén áll.

Hozzá vagyunk szokva a 3-5-2-es felálláshoz, de időnként tudunk váltani. Az edző azt mondta nekünk, hogy legyünk feltüzelve, s azonnal helyezzünk nyomást az ellenfélre. Időnként egy kicsit ellustulunk, így kaptunk elkerülhető gólt a Sassuolo ellen. 3:0-ánál egyszerűbb lehetett volna, így ezen dolgoznunk kell még."

A Juventus szerdán megkezdi szereplését a Bajnokok Ligájában is, s a tavalyról már ismerős Sevilla látogat a Juventus Stadiumba.

"Alig várom, hogy a Bajnokok Ligájában játszhassak. Azt gondolom, hogy ez a csapat azonos szinten van az európai topklubokkal, s már tavaly is ugyanezt gondoltam. 

Előző szezonban nagyszerűen szerepeltünk, s csak néhány percnyire álltunk attól, hogy kiejtsük a Bayern Münchent. Olyan játékosokat igazoltunk, akik technikai és taktikai téren is lenyűgözőek, így a megfelelő mentalitással messzire juthatunk.

Tavaly a Sevilla elleni vereséggel elveszítettük a csoport első helyét, amelyre úgy gondolom, hogy rászolgáltunk, azonban most el kell ezt felejtenünk, s arra kell emlékeznünk, hogy Torinóban 2:0-ra legyőztük őket. Kiváló csatáraink vannak, akik gondot okozhatnak a spanyoloknak."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4811694913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grinta 2016.09.11. 17:03:39

Valaki elmagyarázhatná Neki,hogy a pályán el van nyomva...Gonzalo által : )

Patricco 2016.09.11. 17:14:20

Dybala be is fog talalni!!!

babo0410 2016.09.11. 17:28:54

"Szeretem ezt a szerepkört, mert rengeteg minőséggel rendelkezünk, s könnyű rövid passzokat valósítani meg." Nem kötekedésből írom, de ez így nem igazán helyes mondat. Helyesen rövid passzokat megvalósítani lenne.
Nagyon tetszik Dybala játéka. Lehet nem lesz idén 20+ gólos, de szerintem hasonlót fog játszani, mint anno Ale, és rengeteg gólpassza lesz. Nagyon jól játszott tegnap.

Apuleius 2016.09.11. 17:33:49

@babo0410: Köszönjük az értékes észrevételt, de amit "nem kötekedésből" kifogásolsz, egy teljesen helyes magyar mondat.

Leram7 2016.09.11. 18:08:32

Dybala - Pjanic - Cuadrado - Alves - Higuain 5-öst nézném meg egyszerre a pályán szívesen.

Dybala tavaly nagyot fejlődött, meglátjuk idén mi lesz, minden adott hozzá, hogy egy jó évünk legyen.

Jövő héten viszont sinter derbi.

SzDöme 2016.09.11. 18:15:37

@Apuleius: tényleg nem kötekedésböl de babo0410-nek igaza van (ami a nyelvtant illeti). Èrthetö természetesen, de nyelvtanilag kifogásolható az igekötö helye. "Ha az igekötő közvetlenül az ige előtt áll, egybeírjuk, pl. Megkínálta."

Ettöl függetlenül minden tiszteleten csapaté és a munkátoké! Forza!

Rikoo 2016.09.11. 19:21:40

@SzDöme: Így is helyes, úgy is helyes. Valósítani meg, megvalósítani. Mind a kettő nyelvtanilag rendben van. Csak a mai világban már a töredékét használjuk a legtöbb magyar szónak és nyelvtani megfogalmazásnak. Idős emberekkel beszélve azért rájövünk, hogy mennyire leegyszerűsítette a mostani generáció a magyar nyelvet. Persze trágár szó egyre több van.:D

Juveboy92 2016.09.11. 19:25:28

@Rikoo: szerintem a mai világban hagyjuk a nyelvtani helyességet , mikor a mondatok nagy része levan egyszerüsítve "vok" "vmi" "yo" milyen nagy gól volt helyett "mi gól" kifejezésekre :)))))

Grinta 2016.09.11. 19:32:56

Aki akarja,az megérti

Rikoo 2016.09.11. 19:35:25

@Juveboy92: Ez így van. Minden harmadik szó szlenges vagy angol szó magyarosítva. Igazából szvsz ez nem annyira nagy probléma.

Apuleius 2016.09.11. 19:51:41

@SzDöme: Tényleg nem akarok kötekedni, de amit írsz, annak vajmi kevés köze van ahhoz, hogy a fenti mondat nyelvtanilag helyes-e. A szabály, amit idéztél az igekötős igék egybe- avagy különírására vonatkozik, s egyáltalán nem azt mondja, hogy az igekötő csak az ige előtt lehet helyes. Pusztán annyit mond, hogy amennyiben az ige előtt áll, akkor egybe kell írni őket. Mindez nem azt jelenti, hogy csak előtte állhat. Ezek a wikpedia idevágó megjegyzései:

Helyesírása:
Ha az igekötő közvetlenül az ige előtt áll, egybeírjuk, pl. Megkínálta.
Ha az igekötő az ige után áll, különírjuk, pl. Kínáld meg!
Ha az igekötő és az ige közé egyéb szavak kerülnek, akkor különírjuk, pl. Meg szeretnéd kínálni?

A fenti mondatban az igekötő az ige után áll.

Glivenko 2016.09.11. 21:36:19

Nem akarok nyelvtanozni, fogalmam sincs, hogy helyes-e a megfogalmazás. Inkább azt mondanám, hogy "rosszul hangzik", szokatlan.
Ha mondjuk az lenne, hogy "rövid passzokat valósítottak meg", akkor kevésbé lenne "furcsa".

Glivenko 2016.09.11. 21:39:21

Ezzel nem azt akartam mondani, hogy az említett példa beilleszthető ebben a helyzetben a kifogásolt rész helyére. Csak ha ilyen formában hangzott volna el, akkor kevésbé észrevehető a dolog.

Mitya10 2016.09.11. 21:40:31

Már azthittem vmi fizetős online nyelvtan fórumon vagyok xD grat babo te minden hozzászólásoddal alkotsz vmi maradandót majd eltünsz csúcs pali vagy xD am sztem a Higuain - Mandzu páris borzalmas lenne de ez szubjektiv vélemény

alexGicamo 2016.09.12. 19:07:22

Úgy gondolom, hogy Dybalababa a secunda punta tökéletes megtestesítője . Mindene megvan hozzá, ami kell és ezt természetesen Maxi is felismerte . Illetve, ő szerintem, tipikusan az a játékos, akinek érdemes szabadabb szerepkört szánni, mert úgy tudja igazán beragyogtatni skilljeivel a pályát .

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

keshudioo 2016.09.12. 19:48:35

Szokatlan az igekötő helye, de nem helytelen.

@Mitya10: Szerintem is szörnyű lenne. Bár egy nagyon gépies, angolos 4-4-2-t tudok elképzelni velük, ahol csak beadogatnánk a labdákat pl. egy fizikailag erős ellenfél ellen, ahol Dybalát elnyomják a védők, de azt ugye nem igen alkalmazzuk mostanában. Ez alapján a táblázat alapján kétszer tűnt fel a formáció az elmúlt 2 évben: twitter.com/CanaleJuventus/status/775254910191493124

Pedig:
Buffon - Evra, Chiellini/Benatia, Bonucci, Dani Alves/Lichti - Alex Sandro, Marchisio, ?, Cuadrado/Lichti/DA - Higuaín, Mandzukic

Annyira nem tűnik sz.rnak nekem, csak kérdés, hogy a mai modern fociban mennyire állná meg a helyét, valamint nyilván nincsenek hozzászokva a játékosaink.

Ravanelli 2016.09.13. 07:21:43

Persze,hogy azonos szinten van.A topklubok szintjén csupán nüanszok döntenek egyik vagy másik fél javára.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása