A Fiorentina elleni mérkőzéssel a Juventus, ha lehengerlő játékkal nem is, de győzelemmel vett rajtot az új bajnoki szezonban, s a második fordulóban a zebramezeseknek a Lazio vendégeként kellene tovább szaporítaniuk a bajnoki pontjaik számát.
A Juventus keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik Claudio Marchisio és az ifjú Rolando Mandragora, míg a West Ham United felé közelítő Simone Zaza már Londonban tartózkodik, a minden bizonnyal távozó Luca Marrone sem került be és személyes okok miatt ezúttal kimaradt a védelem egyik legfontosabb alappillére, Leonardo Bonucci is.
A két csapat legutóbb áprilisban, a Juventus Stadiumban mérkőzött meg egymással, s a címvédő fölényes győzelmével végződő mérkőzésen a torinóiak Mandžukić találatával szerezték meg a vezetést, majd Dybala előbb a Bonucci lerántása nyomán megítélt büntetőt értékesítette, végül gólra váltotta Sami Khedira passzát is, így alakítva ki a 3:0-ás végeredményt.
A Juventus 20 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Audero
Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Alves, Rugani, Lichtsteiner, Evra
Középpályások: Pjanić, Khedira, Hernanes, Lemina, Asamoah
Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Pjaca, Dybala
A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:19:26
RuidaRobert 2016.08.27. 19:20:19
west30 2016.08.27. 19:20:32
Trieszt120506 2016.08.27. 19:20:51
Apuleius 2016.08.27. 19:21:24
Apuleius 2016.08.27. 19:22:46
verojuventino 2016.08.27. 19:23:38
2016.08.27. 19:24:20
Mitya10 2016.08.27. 19:25:02
Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:25:05
Pedig előtte végre vmi támadás-félét lehetett felfedezni.
@Apuleius: Az Atléti játssza az igazi Catenaccio-t napjainkban, nekem nincs bajom velük, kivéve persze,ha ellenünk játszanak,de igen meglepő a Laziotól ez az erő és presszing.
Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:25:43
Il Principino 2016.08.27. 19:27:41
Juveboy92 2016.08.27. 19:28:10
másik meg hogy Alves ahogy látom nem szokta még meg hogy itt nem fognak minden kis lepkefingot lefújni neki mint Spanyolországba , ezért lőnek ott 5-6 gólokat ...0 védekezés és mindenkit pátyolgatnak ... én bírom Danit de ezt a darálást elkell fogadnia...
Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:29:22
A múltkori helyzete,amit gólra váltott,10/8 csatárnak nem sikerült volna.
2016.08.27. 19:30:30
Mitya10 2016.08.27. 19:30:47
Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:31:08
Hiribi27 2016.08.27. 19:31:35
2016.08.27. 19:33:17
Juveboy92 2016.08.27. 19:33:35
west30 2016.08.27. 19:33:36
patrik1112 2016.08.27. 19:33:42
danimester1 2016.08.27. 19:34:28
Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:34:34
Khedira b@sszameg, üvöltve röhögök ! :D
Mitya10 2016.08.27. 19:34:59
Il Principino 2016.08.27. 19:35:20
2 meccs 2 gól...Csak tudnám minek kellett ide Higuain..Sammy gólkirály lesz :) sírok..
Hiribi27 2016.08.27. 19:35:23
Tony. 2016.08.27. 19:36:50
Mitya10 2016.08.27. 19:37:08
Juveboy92 2016.08.27. 19:39:02
Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 19:40:18
Pláne,hogy szemlátomást fárad a Lazio,a nagy,tempós presszing után.
Pjanic-cal mi a f@sz van, ennyire komoly a sérülése ?!
Trieszt120506 2016.08.27. 19:43:25
Lehet, hogy vicces a mozgáskultúrája, de valahogy csak hasznos, amit csinál..
RuidaRobert 2016.08.27. 19:46:21
west30 2016.08.27. 19:46:39
Mitya10 2016.08.27. 19:47:48
Rikoo 2016.08.27. 19:48:14
Apuleius 2016.08.27. 19:48:15
Juveboy92 2016.08.27. 19:51:21
Juveboy92 2016.08.27. 19:53:07
Mitya10 2016.08.27. 19:56:01
venember83 2016.08.27. 19:57:58
Tony. 2016.08.27. 20:01:41
Juveboy92 2016.08.27. 20:01:41
2016.08.27. 20:01:48
Mitya10 2016.08.27. 20:04:21
patrik1112 2016.08.27. 20:05:09
m.martin91 2016.08.27. 20:06:15
Drughi Di Bianconeri 2016.08.27. 20:07:51
A Lazio nagyon harcos,nagyon kemény volt, az 1. félidőben helyenként undorítóan agresszív,de le a kalappal előttük.
Mi jócskán alul, a hazaiak pedig felülmúlták azt,amit vártam, egy X-es meccsen jött egy hamisítatlan klasszis gólvágó,aki eldöntötte a meccset xD :D
Khedira 2 meccs/2 gól - ilyen van ? :D
Nem örülök a válogatott szünetnek,szétszéled a keret nagy része,nem bánnám,ha nem engednénk el őket,össze kéne csiszolódni,illetve nem hiányzik 1 sérülés...
Még pár nap van a Mercato-ból,remélem nem qrjuk el,ha jön vki,az TOP játékos legyen,vagy ne jöjjön senki.
Benatia és Bastos voltak a mezőny legjobbjai,Pjaca biciklije tetszett.
MdewC 2016.08.27. 20:08:16
Megnyertük?
A lényeg megvan. :)
bianconeri83 2016.08.27. 20:09:48
Nekem mindegy ki csinálja, csak legyen aki odaér.
Rivendell 2016.08.27. 20:10:16
ide minimum James kéne..minimum,annyira nincs előre játék,de ez köszönhet Allegrinek is,mivel Pjanic és Pjaca nem kezdenek együtt,márpeig akkor lenne pörgősebb a játék
Rivendell 2016.08.27. 20:10:37
m.martin91 2016.08.27. 20:12:42
sleepy8 2016.08.27. 20:16:00
bianconeri83 2016.08.27. 20:19:38
De ettől függetlenül nem kérdés, hogy rászorul a középpályára az erősítés, azt meg majd Allegri tudja (remélem), hogy milyen típusú játékosra van szüksége.
Dybala11 2016.08.27. 20:20:15
m.martin91 2016.08.27. 20:37:04
Leram7 2016.08.27. 20:46:31
Lehet nemzeti gyász, lehet nagy meleg volt. Nem tudjuk, mert más volt a kép, mint 1 hete.
Annak ellenére, hogy nyertünk, azt kell mondjam egy szenvedős meccs volt, ahol fizikailag gyengék voltunk. Bízok benne, hogy ez egyszeri alkalom.
Szerintem ott bukta el a Lazio a meccset, hogy rosszul cserélt Inzaghi. Lukakut nem lett volna szabad lehoznia, beton kemény volt.
A lényeg, hogy 6 pont.
bianconeri83 2016.08.27. 20:54:53
Viszont most van egy (egyelőre) egészséges Asamoah, egy egy évvel érettebb Lemina, az eredmények pedig ha nehezen is, eddig jönnek.
Persze ha BL álmokat dédelgetünk, akkor kb. nem férnek bele a sérülések, de ahhoz amúgyis mindig nagy szerencse kell.
Azt én is látom, hogy akadozik a gépezet, nem teljes még a keret, de még van pár nap mercatoból, ill. tavaly is bőven kellett idő, mire Allegri összerakta a csapatot.
Grinta 2016.08.27. 21:21:46
Roli984 2016.08.27. 21:23:36
Roli984 2016.08.27. 21:28:50
epaska 2016.08.27. 21:54:16
Grinta 2016.08.27. 21:56:50
Györijuventino 2016.08.27. 22:07:46
m.martin91 2016.08.27. 22:46:32
Spider81 2016.08.28. 08:25:14
Nekem ez tetszik egyenlore es ezert is forsziroznam egy vedekezo tipusu kozeppalyas leigazolasat. Valljuk meg Lemina nem egy eletbiztositas es ezen a meccsen is konnyen elvettek tole a labdat.
A kerdes az,hogy Pjanic-nak kene jatszania elvileg a mostani Khedia poziciojaban,de a Mester Pjanic-ot a vedelem elott szertne jatszani,tehat az lemina posztja :).
At fog itt meg alakulni a kozeppalyas taktikank...
Az utolsó 100 komment: